Átgondolt archívum – Pizza, kávé, világbéke, Miskolc

Sajátos hangulatú, heterogenitásában is harmonikus, alig észrevehető részletekkel és a múlt emlékeivel egybecsengő belső teret alkotott Matisz Alíz, aki a miskolci Anyukám mondtát is sikeressé tevő Dudás-testvérek új étterméért felelt. Kovács Péter írása.

Jól látható, hogy Budapesten az utóbbi néhány évben megszaporodtak azon helyek, amelyek kialakításánál az átgondolt belsőépítészeti és designelemek egyre hangsúlyosabban vannak jelen – emellett pedig egyre inkább jellemző, hogy a vidéki városokban is igény mutatkozik hasonló minőségű éttermek, kávézók létrehozására. Szép példája ennek a kaposvári Gard’Ann cukrászda, a legendássá váló encsi Anyukám mondta étterem, vagy a nemrégiben indult – az Anyukám mondtát is sikeressé tevő Dudás-testvérekhez köthető– miskolci Pizza, kávé, világbéke.

Miskolc Széchenyi utcájában található Weidlich-palota kiváló választásnak bizonyult, hiszen karakterét egyaránt határozza meg a kései szecessziós jelleg, a műemlékké nyilvánítás, illetve az enteriőr évtizedek során állandóan változó atmoszférája és jellege.

Matisz Alíz – az enteriőr tervezőjének – koncepciója egyfajta eltávolító gesztus volt a homogén vintage és indusztriális hatásoktól. Mivel a belső tér 100 éves történetisége nem csak hangulatában, de elfedett nyomaiban is megtalálható volt, a “kitisztítás" mozzanatát követően koncepcióvá vált ennek felmutatása. A falak olykor tégláig illetve valamely korábbi rétegig történő visszakaparása során láthatóvá vált az a vizuális archívum, amely így újra felszínre került, ezáltal pedig nyommá vált – olyan elemmé (mind a falon, mind pedig a járólap egy részén), amelyek áthidalják az időt és jelenné teszik a múltat; felidézik a régi történeteket, színeket, benyomásokat. Ezek kortárs design eszközei mellett sem válnak egy régi kor letűnt elemeivé, múzeummá, sokkal inkább élővé, elevenné nemesülnek.

Az egybenyitott belső tér több funkciót is ötvöz: lehetőség van a bárszékeknél egy kávé elfogyasztására – az ikonikus Gianni Frasi feketéjének szellemében, de akár egy beszélgetős ebéd vagy vacsora elköltésének lehetőségei is adottak. A belső térben az ízléses heterogenitás elemei uralkodnak, egyaránt megtaláljuk a múlt visszatisztított nyomai mellett az 1950-es évek rattanszékeit, a bauhausos ihletésű gömblámpákat, vagy épp Stark Attila grafikáit – amelyek a falon és az étterem logóján is visszaköszönnek. A gasztonómiai minőség tehát jelen esetben egy rendkívül szimpatikus designszemlélettel párosul.

A hely legjobb értelemben vett lazasága a betérők számára azonnal az otthonosság és kötetlenség érzését teremti meg, Matisz Alíz pedig kiváló arányérzékkel vegyíti össze a múlt és a jelen elemeit, megoldásait. Az érték abban áll, hogy nem alakulnak ki túlzott hangsúlyok, az eredendően heterogén elemek nem gyengítik egymást, hanem sokkal inkább reflektálnak egymás történeteire, karakterére, jellemzőire. A kötetlen hangulat eléréséhez tehát itt szigorú koncepción és átgondoltságon keresztül vezet az út, ami mélyen kapcsolódik az épület évszázados építészeti eszközein, jellegzetességein és előtörténetén. A kiváló 20. századi gondolkodó, Gadamer klasszikusról alkotott fogalmát parafrazeálva: a múlt elemei átívelnek az időn, bizonyos értelemben megszüntetik azt, a jelenben a múltról tudnak mesélni úgy, hogy önmaguk nem lesznek a múlt és az elfeledettség részei. Matisz Alíz pedig tárgyak, minták és anyagok által mesél.

Kovács Péter