Bardóczi Sándor: KULT SZLÖM CSÖRTE

Válaszok és kritikák WGA kritikájára

Válaszok és kritikák WGA kritikájára

Az általam nagyra becsült Wesselényi-Garay Andor egy igen kemény, személyemet is érintő kritikát fogalmazott meg korábbi írásommal (Kulturális tér a szlömön) kapcsolatban. Válaszra nem pusztán a személyi érintettség miatt határoztam el magam, hanem azért is, hogy értelmezni, és megválaszolni próbáljam a kritika érdemi - ide nem illő személyeskedésen túli - állításait. Meggyőződésem, hogy nyílt hadszíntéren elkövetett intellektuális csörte valamiképpen propagandát teremthet a tanulmányomban boncolgatott kérdések társadalmi értelmezéshez.

Az "etnocentrikus" megbélyegzést valamint a "szubjektív" jelzőket készséggel elfogadom, de WGA prekoncepciójával ellentétben ezt egyetlen írásomban sem próbáltam leplezni, sőt erősítem minden fórumon. Etnocentrikusságom abból fakad, hogy egy olyan korban és egy olyan kulturális közegben vagyok fiatal tájépítész mérnök, ahol ennek a szakmának a társadalmi elfogadottsága, ismertsége, megértettsége rendkívül csekély, tehát az epiteszforum.hu-n is megjelenő írásaimnak az az egyik nem véka alá rejtett "kultúrmisszója", hogy a tájépítészi szemléletet a társadalom érdeklődő szakmai (és nem szakmai) része felé közvetítsem. Ehhez rendre olyan eszközöket választok, amelyek - ha jól értelmezem - az olvasmányosság tudományos körben meg nem engedhető eszközeihez vezetnek. Szubjektivitásom alapja pedig az, hogy vallom, OBJEKTÍV tudás csak egy van, és ezt vallásonként, hitenként illetik Isten, Karma, Sors, Jahve, Allah, Buddha, Síva, Zarathusztra, Manitou stb. nevekkel. Minden, amit nem ilyen hatalommal felruházott egyedek művelnek, annak végterméke csakis szubjektív lehet. Bizottsági döntések és kritikák sora kérkedik ugyan az objektivitás jelzőjével, de mindhiába. Ha jól értem itt kritikusom tehát azt veti szememre, hogy nem vagyok transzcendens lény. Ezt vállalom.

Az alábbiakban részletesen kifejtem, hogy mely tartalmi értékelést érzem helytelennek vagy félrevezetőnek a kritikai megjegyzések között, illetőleg megválaszolom a kritika nyitottan hagyott kérdéseit. Amely felvetésekre nem válaszolok részletesen, az egyben azt is jelenti, hogy itt a tartalmi, fogalmi kritikát el tudom fogadni, sőt megköszönöm kritikusomnak a kitüntetett figyelmet.

A tartalmi megjegyzések azzal indulnak, hogy írásomnak már az első két mondatában is ellentétes dolgokat állítok. Segítek feloldani a látszólagos konfliktust:
szövegem arra utal, hogy míg a mostani folyamat a városi szabad tereket célozza meg és teszi kultúrmissziójának színterévé, addig az underground egykor a föld alatti terekkel művelte ugyanezt, kiterjesztve a köztér fogalmát a pincékre, lebujokra, széntárolókra, csatornajáratokra, és egyéb lehetetlen helyekre. A bevezetés azt a célt szolgálja, hogy rádöbbentse az olvasót, a mostani kulturális irányzatok és az underground között az a párhuzam, hogy meghökkentően nem arra való tereket tesz a kultúraterjesztés színtereivé.

Kritikusom szerint nem egyértelmű, hogy a szabad terek kultuszteremtő folyamatában a pincefoglalást, vagy a házfoglalást tartom-e előképnek. Vagyis az underground-mozgalmat, vagy a squat-mozgalmat. Válaszom: mindkettőt. Merthogy ebből és abból is szemezgetett a mostani átalakulási folyamat valamit, ráadásul az idősíktól eltekintve ezek a mozgalmak rokoníthatók, hogy azt nem mondjam egymás következményei.

Vitatom WGA azon álláspontját, hogy például a Zöld Pardonra nem áll a spontán jelző, illetőleg a hely nem egyéb, mint "egy szórakozóhely, könnyűzenei koncerttel, kocsmával, de leginkább sok diszkóval". Ha ez így lenne, akkor jómagam, aki egyébként magával diszkóval nem említhető azonos napon, nem értékelné úgy, hogy az említett helyen részese volt az elit és az alternatív kultúra számos beszélgetéssorozatának, zenei élményének, installációjának. A Zöld Pardon véleményem szerint ezen túl egy köztéri jelenség pionírja, egy felkiáltójel, amely jelzi, hogy idejétmúlt dolog az a sztereotípia, miszerint a zöldfelületek csak abban a vonatkozásban funkcionálhatnak jól a rekreációt tekintve, ha alkalmasak a csendes andalgásra, elhúzódásra, a természet közelségének megtapasztalására. A Zöld Pardon éppen arra példa, hogy egy agyonhasznált, forgalomtól zajos, mocskos "hulladék-zöld" hely vált azzá ami, és immár szinergiában fejlődve az A38-al létrehoz az alsó rakparton nyaranta egy időszakos teljesen más térhasználatot (köztér kultúrát), mint az egyébként jellemző.

Fricska ez a dekadenciának, spontaneitás ez a létrehozás körülményeit tekintve, és misszió ez a maga megmaradásért folytatott küzdelmében évről-évre. Mindezt a küzdelmet az engedélyekért folytatja, a város, mint olyan nem partner ebben a folyamatban, hanem hátráltató: lásd a mostani plázs valószínűsített elmaradását a körülette folyó birkózást. Talán éppen emiatt a küzdelem miatt lehet megengedni a "forradalmi" és a "spontaneitást" aláhúzó kifogásolt retorikát. Ahogyan más vonatkozásban a Millenáris is forradalmi, hiszen először fordul elő - nemcsak a profitcentrikus Magyarországon, hanem ide lehet még csapni a legvidámabb barakk Magyarország "vas és acél országa" világát is, hogy egy GYÁR területéből, vagy máshonnan nézve ROZSDAÖVEZETBŐL közpark, kulturális tér és ne lakópark, logisztikai centrum, intézményi vagy kereskedelmi tér váljon. Itt a folyamat nem volt spontán (erre nem is utaltam sehol), de a területhasználat-váltást nyugodtan lehet forradalminak titulálni.

WGA felteszi azt a jogos kérdést, hogy "ha a romos bérházudvarban megtelepedett kocsmák sajátossága az, hogy szezonról szezonra vándorolnak, akkor mégis hogyan gyökeresednek meg?". Válaszom az, hogy nem mint lokalizáció gyökeresednek meg, hanem mint új használati forma. A West-Balkán, mint szlöm-kult hely nem attól West-Balkán, hogy jelenleg a Corvin mozi mögött székel, korábban meg a Kopaszi gáton volt, hanem attól, hogy ez a neve, azok a rétegek járnak oda, ahova a másik helyszín esetében, az a rétegkultúra (vagy kultúrák) jellemző rájuk, mint a korábbi helyszínre.

"Mit kell underground mozgalom pincefoglalása alatt érteni? Nem mondom, sok kocsma van a pincékben, de ez mitől mozgalom? Összefűzi őket valamilyen ideológiai szál, netán az ellenállás fészkei?" -hangzik a kérdés. Válasz röviden: nem minden kocsma mozgalom, és nem minden mozgalom kocsma. Nem feladatom leírni az Undergroundot, hisz a korszakról több kötetes irodalom áll rendelkezésre. De elég csak az Underground zene, az Underground filmművészet, vagy az Underground festészet bugyraiban elmerülni ahhoz, hogy látszódjon mögötte a hiányolt ideológiai szál.

"Egyáltalán mit értünk elfoglalás alatt? Számomra ez a szó patetikussá nemesített, megfoghatatlan izé arra a folyamatra nézve, amit úgy hívnak: Építési Engedélyezési Eljárás." Kritikusom nyílván még nem volt olyan helyzetben, hogy a 80-as évek nevezetes underground együttesétől, az Ullmann Mónika Akciócsoporttól számon kérje, vajon miféle Építési Engedélyezési Eljárás következtében zenélnek ebben a lekoszlott pincében egy tucat punk társaságában, rejtve a rendőr elvtársak szeme elől. Ahogyan vélhetően elkerülte figyelmét az Úttörő Áruház (egyébként illegális) elfoglalására tett kísérlet leírása is.

"Írástechnikai szempontból érdemes az olyan bombasztikus kifejezésekkel óvatosan bánni, mint kultúrmisszió. Ne feledjük, Budapest meglévő, európai szinten is páratlan artmozi-hálózata évek óta ha nem is folyamatosan, de vetít magyar filmeket angol felirattal." Ahol kell, elismerem, hogy tévedtem: az art-mozik ezen törekvéséről nem volt tudomásom. Mindazonáltal a kultúrmisszió ténye akkor sem kérdőjelezhető meg a szlöm-kult helyek esetében, sőt például ez is bizonyítja, hogy többek mint egyszerű kocsma. Ráadásként még felemlíthetném, hogy a rendezetlen viszonyok funkcionális átalakítása, és az alkalmazott dizájn nem csak a filmkultúra-missziót jeleníti meg, hanem lehetőséget ad a kortárs iparművészet, tájépítészet és belsőépítészet művészeti irányainak szárnybontogatására.

A kritikusom kétségkívül egyik tudományos szempontból legértékesebb fejtegetése a kulturális tér egzakt fogalmi meghatározásához köthető. Igazat is adok neki, akadémiai körökben is nyílván osztatlan sikert garantálna, mégis halkan megjegyzem, hogy az olvasók talán értették, és nem félreértették esetlen és pongyola megfogalmazásomat a kulturális városi térről. Megjegyzem, én nem ennek kisajátítását céloztam meg egy vélt kultúrmisszió keretében, csupán rögzíteni igyekeztem, hogy ez a tér megsokszorozódni látszik, betüremkedik az egyébként hagyományosan nem köztérnek értékelt területekre (gangos házak belső udvarai, rozsdaövezetek), és kisajátít olyan zöldterületeket, amelyeket korábban nemhogy ilyen, de más funkciókra is alkalmatlannak véltek. Mégiscsak van abban valami "mozgalmi", hogy a Zöld Pardon nem a Városligetben, hanem egy embertelenül sivár területen vert gyökeret.

Kritikusom - joggal - kifogásolja, hogy használom az alternatív művelődési és szórakoztató központok kifejezést, és nem árulom el mihez képest. Lehetett volna itt pontosabban fogalmazni, tudományos igénnyel, de ezt nem tartottam szükségesnek: cikket írtam és nem doktori értekezést. A széles közönségnek és nem az MTA-nak. Ebben a szövegkontextusban azért létezik már egy társadalmi megállapodás arra nézvést, hogy nagyjából mi a mainstream kultúra (beleértve a tömegkultúra kritikusom által citált reklámkocsma, sportkocsma helyeit és az elit-kultúrát is), és mi az alternatív. Nem értek egyet WGA európai kultúrát értékelő szövegrészével sem, mert úgy hiszem, hogy a tömegkultúrát az elmúlt években erőteljesen felülírta az angolszász kultúra szinten minden téren, és ezekhez képest az elit kultúra is csak úgy vált plurálissá, hogy maga is globalizálódott, és közben erősen zsugorodott a hazai térben.

WGA felveti, hogy adós maradok írásomban azzal, hogy mit értek "elementáris erővel megjelenő szubkultúrák" alatt. Pedig írok erről, amikor jelzem "a terület romantikus leromlottsága - bátran ki lehet mondani nem csak a budapesti, hanem a nemzetközi fiatal generációkat is vonzza". Vagy máshol idézem nem szó szerint az epiteszforum.hu Szóda-kert riportjából származó szöveget: "Nem csak nagyon sok új követője lett ennek a műfajnak, de a közönség is folyamatosan változik: ma már nem ritka az öltönyös, aktatáskás úriember és hölgy sem, az ilyen alternatív szórakozást és kultúrát nyújtó helyeken. A szlöm-háló divattá vált."

A kritikai szöveg utolsó, lezárás előtti gondolatsorával szinte tökéletes mértékben egyetértek. A kritika számomra legértékesebb, esszéista része. Külön megköszönöm, hogy végkövetkeztetésként WGA leszögezi: "a szerző által használt rendkívül ambiciózus nyelvhasználat, akadémiai fordulatok mögött nem kutatás, vagy következetesen definiált rendszer, hanem személyes élmények, preferenciák állnak". Igen valóban ez volt a célom, de nem azért, hogy létrehozzak egy "intellektuális blöff"-öt, vagy egy újabb "üres retorikát", hanem azért, hogy mint bevezetőmben említettem, szubjektív entitásként másokat (szigorúan nem tudományos alapon) hanem olvasmányos-elgondolkodtatólag érintsek meg a budapesti tér furcsa funkcióváltási folyamatait illetően. A "személyes élmények és preferenciák" ugyanis a véleményformáláshoz - legalábbis szerintem - szükségesek.

Bardóczi Sándor