Búcsúzik a főpolgármester is Vargha Mihálytól
Ma este - a Magyar Sajtó Napja alkalmából - adja át Demszky Gábor a Csengery Antal-díjat, amellyel a Főváros azon újságírók kiemelkedő munkáját ismeri el, akik az önkormányzat működését érintő hírekről hosszú időn át magas színvonalon és hitelesen adtak tájékoztatást a sajtóban. 2010-ben Vargha Mihály is megkapta ezt a díjat, amit ma este személyesen már nem vehet át.
A Csengery Antal Díjat 2006-ban ítélte oda először a főváros. A díj elnevezésével és létrehozásával a Fővárosi Közgyűlés a 48-as reformnemzedék kiemelkedő személyiségének, Csengery Antalnak állított emléket, aki egy személyben volt kora vezető szerkesztője, kulturális menedzsere, közgazdásza, politikusa és a korabeli pesti szellemi élet központi alakja.
A főpolgármester közleménye 2010. március 10-én, amit a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodáján keresztül juttatott el a sajtónak:
Fájdalommal és megrendüléssel értesültem arról, hogy Vargha Mihály építészeti szakíró, az Építészfórum alapító főszerkesztője 58 éves korában elhunyt. Vargha Mihály hosszú ideje írt fáradhatatlan lelkesedéssel a szeme előtt folyamatosan alakuló fővárosról. Nagy ívű tanulmányaiban kérlelhetetlen kritikával illette a magyarországi építészet egyes történéseit, értékítéleteit mindig a személyes meggyőződés és a jobbítás őszinte szándéka vezérelte.
A magyarországi építészeti közélet meghatározó alakjaként munkásságát minden lehetséges fórumon elismerték. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, valamint az építészeti kultúra magas szintű terjesztéséért a Molnár Péter Emlékdíjat. Talán a sors akarta így, mindenesetre Vargha Mihály alig három nappal azelőtt távozott közülünk, hogy átadhattam volna neki a Fővárosi Önkormányzat Csengery Antal Díját, amellyel olyan újságírókat jutalmazunk, akik hosszú időn át a legalaposabb, leghitelesebb, legrészletesebb tájékoztatást adták, illetve adják Budapest életéről, fejlődéséről.
Családja, barátai és tisztelői fájdalmában személyesen is osztozom, és Budapest valamennyi polgára nevében őszinte részvétemet szeretném kifejezni.
Demszky Gábor,
főpolgármester