A Csepel- sziget északi csúcsán túli terület 1952-től a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet telephelye volt, amelyet 2012-ben jogutód nélkül megszüntettek. Öt évvel később dőlt el, hogy az értékes terület az idei atlétikai világbajnokság helyszíne lesz.
A mintegy ötvenezer négyzetmétert érintő területrendezésnek csak egy része az új atlétikai stadion, legalább ilyen hangsúlyos volt a Bálnától induló Duna-parti sétány meghosszabbítása, egészen a Csepel-szigetig.
Az új park a világbajnokság idején még csak a versenyekre szóló belépőjegyekkel látogatható, a helyi lakosoknak várniuk kell a köztér használatbavételére.
A Dunához közelebbi, részben homokos területre is átnyúlik a pihenőpark, amihez a lassan végső formát öltő Budapart toronyházai adják a hátteret.
A terület fő attrakciója egyelőre az Atlétikai Stadion. A lelátók alsó, vasbetonból épült szektorai 15 ezer férőhelyesek, míg a felső, ideiglenes lelátórészben a világbajnokság idején további húszezer néző foglalhat helyet. A hétvégi teltházas döntők során ezekre az ideiglenes kapacitásokra is szükség volt.
A lelátó lefedések acél vázszerkezete 47 darab, közel egyforma, öt csomópontból álló térbeli szekcióból áll. Ezek alkotják a feszített kötélgyűrűs tető külső, nyomott övét.
A nézők és sportolók hadának kiszolgálásán a háttérben egy kisebb városnyi szakember dolgozik. A stadion tetőzete alatt, óriási, logókkal ellátott fekete háló mögött tárul fel az ősszel lebontandó, ideiglenes lelátó.
A 15 ezren felüli nézőszámot kiszolgáló létesítmények nagy része a végleges lelátó tetején, konténerekben kaptak helyet. Fölöttük az ideiglenes lelátó állványzatát takaró álmennyezet.
A felső szektorokba vezető lépcsőket nem volt célszerű zárt folyosóként kiképezni, így itt láthatóvá válik az óriási méretű állványzat.
A projekthez tartozó három új híd közül a leglátványosabb a Csepel-sziget északi csúcsára vezető 168 méter hosszú ferdekábeles híd. Jelenleg a sportolók edzőtáborának megközelítését szolgálja, a városi lakosok ősszel vehetik birtokba.
Két további, már hagyományosabb, egynyílású vasbeton lemezhíd is épült a csepeli HÉV pályája alá. A nagyobbik, mintegy negyven méteres szabad nyílásával kategóriájának legnagyobb hazai képviselője lett.
A különleges formájú híd főtartói a pályalemez két oldalán, a sínek fölé nyúlnak, így az alsópályás szerkezetekhez hasonló, minimális szerkezeti magasságot ad a pálya alatt. Anyaga különleges, nagyszilárdságú (C55), öntömörödő beton.
A versenyszámok közti időben a park legnagyobb füves területe – amit egy nagyobb műfüves darabbal is megtoldottak – nyitva áll a nézők előtt.
A stadion előtt több egyedi installáció is segít megismertetni a hazai kultúrát a látogatókkal.
A 2019 óta megrendezett Magyarország 365 fotópályázat legnépszerűbb alkotásai háttérvilágításos tablókon sorakoznak.
Hasonló tematikára épül a park kilátója is, aminek belsejében és a tetején elhelyezett zárt kijelzőkön szintén az ország természetes és épített öröksége látható.
A Hello Wood által készítetett kilátó ezúttal részben acél szerkezettel, külső csigalépcsőn mászható meg.
A kilátó esti díszkivilágítása.
A park dunai oldalán újdonság a kőszórásba telepített ártéri fasor, amit már egy kisebb árvíz is elér. Árnyékuk a délutáni órákban felbecsülhetetlen érték.
A különleges épületegyüttes és park az ideiglenes építmények bontása után remélhetőleg még az idei évtől elnyeri állandó funkcióját sportközpontként és a főváros új, dunamenti parkjaként.