Creaton-díjas kerékpáros turisztikai központ és helytörténeti múzeum

"A felújítás hiteles és mértéktartó lett, a külső és a belső terek puritán kialakítása szolgálja majd a leendő funkciókat: a helyi ipartörténeti kiállítást, a csokoládéfesztivált és a kerékpáros turista-fogadót. Az építész nem takarta el édeskés cukormázas gesztusokkal a nyers szépségű ipari épületet." Salamin Miklósék szerencsi felújítása megosztott első díjat ért a Creaton pályázatán.

Szerencs város kb. 9000 lakosú város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Tokaj-hegyalja kapujában. A város gazdaságának hosszú ideig meghatározó szereplője volt az 1889-ben alapított Szerencsi Cukorgyár, illetve az 1923-ban megindított Szerencsi Csokoládégyár. A cukorgyár tulajdonosa 2008-ban a gyár bezárása mellett döntött. Az Európai Unió termelési kvóta megváltásának fejében azonban nem csak a gyárat kellett bezárni, hanem a meglévő épületeket is elbontani, illetve a területet földdel egyenlővé kellett tenni. Az épületbontásokból csak az ipari műemlékké nyilvánított épületek, illetve a volt cukorgyári raktár helyi védettségű épülete maradt meg.

A cukorgyári raktár eredetileg háromszintes épületnek épült a XIX. században, két közbenső fafödémmel. A 60-as-70-es években aztán az épület nagy részében a két fafödémet elbontották, és egy szabálytalan alaprajzú vasbeton pilléres - vasbeton gerendás födémrendszert alakítottak ki, keményfa palló másodlagos teherhordó szerkezettel. Ekkor került sor az eredetileg három egymás felett futó homlokzati ablaksor kétsorossá alakítására. Az eredeti, háromszintes kialakítás a robosztus fafödémmel csak az épület DK-i végében maradt meg mutatóba.

Az épületet az elmúlt években az önkormányzat általános raktárnak használta, állapota az évek során folyamatosan romlott, az udvari épületszárny héjazata az első, 2009-es felmérés idején már szinte teljesen beomlott, a tetőszerkezet, és a vasbeton gerendázat fa pallóburkolata rothadásnak indult. A tetőszerkezet 2014-re már teljesen megadta magát, ezért az épület ezen részének tetőszerkezetéből csak igen kevés elemet lehetett a felújítás során megtartani. Az épület szomorú lepusztulása azonban lehetőséget is adott a tervezőknek, hiszen a tető hiányában lemálló vakolat mögött számos helyen feltárult a ház tégla-kő vegyes falazatának archaikus szépsége. Ezért a tervezés során viszonylag hamar megfogalmazódott bennünk, hogy a külső falakat újravakolás nélkül, látszó felületként szeretnénk megtartani.

Az épület első felmérése 2009-ben történt, amikor a szomszédos tűzoltóságnak az épületben való bővítésére kellett tanulmánytervet készítenünk. Ennek, az épület szellemétől idegen funkciónak a kialakítása szerencsére nem valósult meg, így az épület új esélyt kapott. Az évek során több pályázati, illetve engedélyezési terv készült, különböző funkciókkal, mikorra a végleges variáció megszületett. A tervezés során az épületet minimális mértékben alakítottuk csak át, a belső lépcsőház és a lifttorony építésén kívül csak az udvari oldalon hosszában végfutó acélszerkezetű tornác építése fűződik a nevünkhöz.

A látszó kő-tégla felület megtartására tett javaslatunk mind a megrendelő, mind a területi tervtanács részéről meglepően pozitív fogadtatásra talált. Az épület helyi védettségű, egy országos műemléki védettség esetén nem biztos, hogy elhagyhattuk volna az épület eredeti állapotának megfelelő újravakolást és festést.

A tervezés során az emeletre menő főlépcsőt elegáns gesztusként a főtengellyel párhuzamosan, egyenes karú lépcsőként alakítottuk ki, ezt azonban sajnos a tervtanács kifejezett kérésére a gerendamezőkbe kellett összehajtogatnunk.
A homlokzati nyílászárókat terveink szerint alumínium szerkezetből szerettük volna kialakítani, ez azonban részben a megrendelő döntése, részben anyagi okok miatt meghiúsult, és a kivitelezés során hőszigetelt fa homlokzati nyílászárók készültek, egyébként igen jó minőségben.

Az önkormányzat – az építtető – érthető okokból a kiviteli terveket csak a támogatás megítélése után rendelte meg tőlünk, csökkentve az esetleges anyagi kockázatot. Ezért a kiviteli tervekre, a szakágakkal együtt alig 1 hónap maradt, és ez egy kb. 1200 m²-es épület esetében igen kevés.

A közbeszerzés átfutása miatt az építésre is igen rövid idő, 6 hónap állt a kivitelező rendelkezésre, és mivel a pályázati elszámolás a teljes régióban egységesen történt, késni sem lehetett. A kivitelezés alatt a régi vakolat leverése folyamán az épület folyamatosan kezdte megmutatni szerkezeti homlokzatát, és apránként derült ki, hogy valóban jó döntést hoztunk-e azzal, hogy újravakolás helyett láttatni hagytuk a kő-tégla vegyes falazatot. A falfelület feltárása során nem csak a fúgázási munkákat, hanem - főleg az utólagos átalakítások helyén - igen sok falazási javítást kellett a kivitelezőnek elvégeznie.

Bár az épületbe végül faszerkezetű ablakok kerültek, az eredeti kovácsoltvas ablakok szerkezetét (a keret és az osztások) tisztítás és felújítás után ablakrácsokként visszaépítették. Belül az épület nagy részében megmaradt az eredeti ácsszerkezet, nagyobb pótlásokra és átalakításokra csak az udvari szárnyban – az ún. „kápolnában" – került sor. A belső tér megjelenését a felhasznált szerkezetek, a csiszolt betonpadló és az acélszerkezetű korlátok illetve lifttorony határozzák meg. A meglévő vasbeton gerendás födém keményfa pallóburkolatát felcsiszolás után a földszint feletti vasbeton födém bennmaradó zsaluzataként állították vissza.

Az épület funkciója turisztikai központ és helytörténeti múzeum, ahol igény esetén kerékpárbérlésre is van lehetőség. Az belső bútorzat beszerzésére az anyagi lehetőségek hiányában sajnos még nem volt lehetőség, de a ház úgy tűnik, máris elfogadtatta magát, hiszen a helybeliek az archaikus külső homlokzat miatt - a szerencsi Rákóczi vár után – „második várnak" is nevezik az épületet.

A beruházás a „Kiemelt Turisztikai attrakciók- és szolgáltatások fejlesztése Tokaj-hegyalja Turisztikai fejlesztése" program támogatásával valósult meg 2015-ben.

Salamin Miklós

Szellem a palackból

Méltatás a szerencsi Turisztikai Központ és Helytörténeti Múzeum épületéhez
(Elhangzott a Creaton „Tradíció és innováció – tető az építészetben" Építész Pályázat ünnepélyes díjátadóján)

Tokaj-hegyalján a 2015-ös év jó évjárat volt. A borászok úgy mondják, akkor jó az aszú, amikor porzik a szőlő, és a töppedt aszúszemeket vastagon belepi a szürke botrytis. A szőlőt szemenként válogatják, kézzel szüretelik, mustban áztatják és préselik, a pincékben hosszú évek alatt a palackokban aranyos borrá érik. Valahogyan így történik az öreg házakkal is.

A volt Szerencsi Cukorgyár 1889-ben épült, akkor Európa legnagyobb cukorgyártó üzeme volt. Ma már csak egy óriási gyárkémény és üres, romos épületek állnak a helyén. A cukorgyár egyik régi raktárépületét 2015-ben újították fel a Tokaj-Hegyaljai történelmi borvidék átfogó turisztikai fejlesztése során az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében.

A ház a 19. században épült, bár nem műemlék, csak helyi védelem alatt áll. A felújítás hiteles és mértéktartó lett, a külső és a belső terek puritán kialakítása szolgálja majd a leendő funkciókat: a helyi ipartörténeti kiállítást, a csokoládéfesztivált és a kerékpáros turista-fogadót.

Az építész nem takarta el édeskés cukormázas gesztusokkal a nyers szépségű ipari épületet. Miután leverték a penészes vakolatot, előbukkant a régi kőfal, a téglasorokkal kiegyenlített élő falfelületet egyetlen virtuális program sem tudná utánozni. A bejárat elé toldott tornácok hűvösen és okosan kiegészítik a házat, mindezt könnyedén és rajzosan koronázza a tető. Az egyenesvágású hornyolt „Róna" kerámiacserép a kettős cserépfedés képét idézi, de a súlya nem terheli túl a régi ácsszerkezetet. Az átalakítás eredeti formájában megőrizte a tető geometriáját. Az építész kicsit hunyorítva néz fel: vajon a bádogosok jól korcolták-e össze a vápacsatornákat?

A turisztikai központ épülete, mint egy régi szép üvegpalack, újra felragyogtatja a táj esszenciáit. A jó bor cégér nélkül is elkel, illesse a dicséret a tervezőket! Gratulálunk a díjhoz!

Csendes Monika