„Csókolom, Batman otthon van?”

Több mint 35 évvel az átadása után is megosztó és vitákat szító Párizs Noisy-le-Grand nevű külvárosának szürreális hangulatú épülete, a Les Espaces d'Abraxas. A polgármester tehetetlenségében legszívesebben már a földdel tette volna egyenlővé, de a házzal együtt szürkülő őslakosok és a velük szimbiózisban élő színes és szélesvásznú idegenek már hozzánőttek. Nem mellesleg ez a ház, pontosabban ennek belső udvara képezte a Brazil című sci-fi kulisszáit.      

A világháló népe szerint már ez a Noisy-le-Grand is úgy hangzik, mint egy drogos techno klub. Mások szerint van ilyen építészeti példa Kínában is, csak ott már körbe ültették volna sok-sok fával, teleaggatták volna neonokkal, és mindenki elájulna, milyen „cool és cyberpunk" az összhatás. A párizsi külvárosokat jellemző monoton, haszonelvű blokklakások jellegtelenségének ellenúlyozására készült el a Les Espaces d’Abraxas 1983-ban Ricardo Bofill és tervezőirodája, a Taller de Arquitectura tervei alapján. A fiatal építészek, eltávolodva a modernizmus szimpla funkcionalitásától kihasználták a 1970-es évek urbánus megújulási törekvéseit, amelyek lehetőséget adtak ötleteik megvalósítására. A legmodernebb építési technikák felhasználásával próbálták megmutatni, hogy egyedi tömbházak is épülhetnek észszerű áron. A közel 600 lakásból lélegzetelállító kilátás nyílik az Eiffel-toronyra, különösen a 17-ik emeletről. A hatalmas ház létjogosultságát amióta létezik, megkérdőjelezik; útban Disneylandbe az RER-en utazó turisták is zavarodottan lépnek az ablakokhoz, mikor megpillantják.

A spanyol építész részben sikerként, részben pedig hibaként tekint a történelmi referenciákon és klasszikus formákon alapuló épületkomplexumra.  - A technológia tekintetében sikerélménynek érzem (az előregyártott elemek innovatívnak számítottak annak idején), de ott hibáztunk, hogy fiatalon nagyon utópisztikusan gondolkodtunk. Megújulásra törekedtünk, ám végül semmi sem történt. Nem sikerült megváltoztatni a városképet, a modellem árván maradt. Az időszerűséget illetően tévedtem. A francia külvárosokban uralkodó elégedetlenség sajnos mostanra még élénkebb, mint valaha. Az ilyen és ehhez hasonló környékeken az emberek felégetik az otthonaikat, észrevették? Utálják őket – nyilatkozta nemrégiben az építész.

A Le Monde-nak adott interjúban Ricardo Bofill elismerte, hogy a technikai áttörés ellenére sikertelen lett a projektje. Ezt egyrészt annak tulajdonítja, hogy nem tartották tiszteletben a húsz százalékos bevándorlói kvótát, amelyet az akkor hatályos integrációs szabályok írtak elő. Ezen felül az üzletek és szolgáltatások hiányában, valamint az épület zárt jellegében látja a kudarc okát, szerinte emiatt se aratott osztatlan sikert - ráadásul közösségi szellem sem alakult ki.


Élet a terráriumban

"De ki akar terráriumban élni, még akkor is, ha van benne hörcsögkerék?!" – háborog egy ember az interneten. Egy másik meg ekként: "A fő gond a mesterségessége, ellentétben áll a városok szerves szerkezetével és közösségével." Az Egyesült Államokban is megbuktak a hasonló, zavaros projektek.

"Távolról egészen romantikus építmény lesz. A befejezetlennek látszó, egyedi és megtört formáknak megsemmisítő lesz a hatásuk. Beljebb kerülve, egy szürreális világ tárul majd elénk" - vázolta még fiatalon a tervét Ricardo Bofill. A gótikus részletek, mint például a pillérek és a kőfaragások a görög építészet fenségesebb éveit idézik. Ellentétben a modernizmus csupasz és rideg homlokzataival a Les Espaces d’Abraxas (rózsa)színt hozott az egységes városképbe. Számos történelmi referenciát idéz és látványos, mint a színházi kulisszák, ahol esetünkben a mindennapi élet drámája játszódik.
Bofill célja a grandiózus lakott műemlékjelleg megteremtése volt. A Les Espaces d'Abraxas három részből áll. A „Théatre" egy hatalmas ív, 130 lakást foglal magába, amelyek méltósággal ölelik körül a központi gyepet. Az „Arc" egy viszonylag kis méretű neoklasszikus épület, amelyben 20 rendkívül funkcionális apartmant alakítottak ki. A „Palacio" három különálló, U alakzatot formáló egységből áll. Ez, pontosabban ennek az épületrésznek a belső udvara képezte a Brazil című sci-fi film kulisszáit. Orwell 1984-ének bűvöletében Terry Gilliam rendező remekül élt a szürreális beállításokkal, hogy a főhős, Sam Lowry, a bürokratikus gépezet piramisának alján dolgozó tisztviselő élete és a fárasztó üldözéses jelenetek kellő hangsúlyt kapjanak. Az Éhezők viadala trilógiájának utolsó része is itt forgott, ugyancsak maximális hitelességgel.

A francia Gotham Cityben befalazták a konyhaablakokat

A Les Espaces d’Abraxas szellemi luxusának értékelése helyett Ricardo Bofillt megalomániával vádolják, amiért egy anxiogén és problémás környezetet teremtett, amelyet kritikusai a Nép palotájának, meg Gotham Citynek is neveznek a kialakult áldatlan állapotok miatt.   
- A társadalmi problémákért nem valószínű, hogy az építészetet kéne okoljuk – állítja az alvilág és a bűnözés melegágyát, Batman városát is emlegető világháló népe. - A nehéz előöntési rendszernek köszönhetően élni tudtunk egy összetett építészeti nyelv adta szókinccsel - mondja az építész. Ledoux, Gaudí, valamint Gabriel XIV. Lajos korabeli munkái is érezhetően hatottak a projekt eklektikus mivoltára.
"A lépcsőház egy olyan platformon áll majd, ahol Wagner zenéjét hallgathatja, vagy öngyilkosságot követhet el, ha valaki éppen arra vágyik" - vizionált Ricardo Bofill. A víziók pedig sokszor valóra válnak. Itt ilyen esetekről azonban nem szól a fáma, de van helyette félelem és rettegés. Ez részben annak köszönhető, hogy a „jómódú" Théatre-beli tulajdonosok és a szociális bérlakásokban élők (akik nem önszántukból költöztek ide), nem képesek egyezségre jutni a kollektív fellépés érdekében. A sűrű betörések miatt egyesek befalaztatták a belső udvarra néző konyhaablakaikat, mások még egy ideig az újonnan beépített, több ponton záródó ajtóikban bíznak, de a költözést fontolgatják. "A tapintható félelemre a szociális esetek megnövekedett koncentrációja a magyarázat. Bár magam is hátrányos helyzetűként érkeztem, de velem már más a helyzet, a szociális esetek koncentrációja olyannyira megnövekedett, hogy sajnos el kell hagyjam az otthonom – panaszolja egy érintett." "A homlokzatok megfeketedtek, a virágládákban gyom burjánzik, a gyepet nem gondozzák" - teszik hozzá mások, visszasírva beköltözésük boldog békeidejét. "Amióta a szociális lakásokból idetelepítették az embereket, minden megváltozott. Aggódom, amikor a lányaim egyedül közlekednek a házban" - mondja egy „őslakos". A polgármestert azzal vádolják, hogy átengedte az épületet az enyészetnek, meg a lakások bérbeadóinak, akik hónapokig világítás nélkül hagyják a lépcsőházakat. Ő pedig a ház lebontását fontolgatta sokáig, de azóta több pozitív példát is jegyeztek: a lakók kezdenek összefogni életminőségük javításáért a Les Espaces d’Abraxasban.
"A lebontás a kultúra hiánya lenne. De nem hiszem, hogy Franciaországban ilyesmi előfordulhat. Noisy-le-Grand-nak meg kell tanulnia, hogyan kezelje ezt az épületet." – mondja Ricardo Bofill. Batman jövetele jót tenne, de egyelőre csak patkányok vannak.

Simonyi Lilla