Egy csodás kísérlet hanyatlása: az Iparművészeti Múzeum épületének története

Az építése idején számos műszaki és esztétikai nóvumot felvillantó Iparművészeti Múzeum épülete közel nyolc éve nem fogad látogatókat. Felújítására tervek és ígéretek folyamatosan születtek, a megvalósítás pénzügyi támogatása azonban ez idáig elmaradt. Bán Dávid írása.

Az elmúlt évek alaposan felkavarták a megszokott hazai múzeumi struktúrát: intézményeket vontak össze, költözéseket jelentettek be, átépítés vagy új otthon reményében több múzeumot ideiglenesen bezártak. Az ideiglenes állapotok pedig több esetben egyre jobban húzódnak, már-már véglegessé kövülnek. A Közlekedési Múzeum bő másfél évtizede tartó és várhatóan még jó ideig meg nem oldódó kálváriáját korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk; bizonytalan a sorsa a nagy hirtelenséggel bezárt Hadtörténeti Múzeumnak – amelynek a Várban, a Karmelita szomszédságában ígértek új épületet –; a Természettudományi Múzeumot az állandó kiköltözés fenyegeti; a ritkaság számba menő Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény is felújításra zárt be, de munkálatok ott sem folynak. A sor még tovább folytatható és sajnálatos módon ide tartozik a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, kiemelt építészeti értékű Iparművészeti Múzeum története is, amely felújításának befejeztét először 2019-re ígérték.

A budapesti Iparművészeti Múzeum megnyitásakor sok szempontból núvumot jelentett, hiszen mind múzeumként, mind építészetileg számos újdonságot hordozott. Amikor a régészet atyjaként számontartott Rómer Flóris 1864-ben, Európai viszonylatban igen korán kezdeményezte egy iparművészeti gyűjtőkörű múzeum megalapítását, még csak két ilyen jellegű intézmény működött világszerte: a londoni South Kensington (ma Viktória & Albert) Múzeum, valamint a bécsi Österreichisches Museum für Kunst und Industrie. Rómer ötletét a politika is pozitívan vette és idővel felkarolta, így az országgyűlés 1872-ben jelentős összeget szavazott meg iparművészeti tárgyak vásárlására.

A gyűjteményt a következő évben, a bécsi világkiállításon beszerzett műtárgyakkal alapozták meg. A kollekciót eleinte a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el, majd 1877-ben kerültek át a Régi Műcsarnok Andrássy úti épületébe, a mai Képzőművészeti Egyetem falai közé. A múzeum, mint önálló intézmény alapítását egy 1878-as törvény mondta ki, de gyorsan bővülő műtárgyállományát és az 1880-ban megindult iparművészeti képzést az Andrássy úti székház egyre kevésbé tudta kiszolgálni. Az újonnan induló szakosztályok kénytelenek voltak különböző épületekben működni. Ekkor határoztak egy újonnan létesülő Iparművészeti Múzeum és Iskola felépítéséről, amelyhez 1890-ben méretes telket vásároltak az Üllői úton, közel a Nagykörúthoz.

A vallás- és közoktatásügyi minisztérium még ugyanebben az évben pályázatot írt ki az épület tervezésére. Az igen szűkszavú kiírásban számos résztelet nem pontosítottak, maga a helyiségleírás is csak a legfőbb termekre és irodákra tért ki, ugyanakkor visszafogott költségvetési tervezésre buzdították a résztvevő építészeket: „a tervezetekben a takarékosság lehetőleg szem előtt tartandó, minthogy a megnevezett intézetek ideiglenes helyiségeinek mostani bérösszege tőkésítve 400,000 forintot tesz ki, ez az összeg tehát a tervezésben kiinduló pontul szolgáljon." (Építő Ipar, 1890).

A felhívásra végül tizenkét, jeligével ellátott művet adtak be, majd a zsűri az első díjat (és az azzal járó 1500 Ft-ot) a „Keletre magyar" elnevezésű pályázatnak ítélte. A bírálók így értékelték az első helyezett munkát:

Az első díjas munkát Lechner Ödön és Pártos Gyula jegyezte, de a díjazottak között volt még Tandor Ottó, Schickedanz Albert és Freund Vilmos, valamint Quittner Zsigmond is. A további, dicséretben részesített vagy éppen elmarasztalt munkák benyújtójának kilétét a zsűri jegyzőkönyve nem oldja fel. A sikeres eredményhirdetés és az építkezés megkezdése között azonban még bő két év telt el. Ez – ahogy a Nemes Márta építéstörténeti tanulmányában írja – leginkább a kulisszák mögötti küzdelmek miatt alakulhatott így.

Kutatásai szerint a Lechner-féle terv megvalósulását Steindl Imre, a bírálóbizottság tagjaként igyekezett megakadályozni, s helyébe az egyébként tanítványa és munkatársa, Tandor visszafogottabb munkáját ajánlotta a többi bíráló figyelmébe. 1891-ben még úgy tűnt sikerült megakasztani a kivitelezés elkezdését, de két évvel később Lechner szecessziós terve már zöld utat kapott. A terveken idő közben módisítani kellett, mivel anyagi nehézségek miatt a Hőgyes Endre utcai múzeumi szárny megvalósításáról kénytelenek voltak letenni, Lechner ehelyett inkább a pirogránit burkolat kidolgozását és befejezésérét részesítette előnyben. Ennek következtében az eredetileg az egész telekcsoportot körbeépítő beépítés végül mind a mai napig csonka maradt.

A kivitelezés végül 1893 őszén indult meg és a bőséges kiviteli tervállomány nagyrésze – ellentétben az eltűnt pályázati anyaggal – az utókor számára is szerencsésen megmaradt, a nyílászárótervektől a részletes asztalosmunkákon keresztül a kerámiadíszítmények rajzaiig, nem egy esetben hatalmas lapokon, 1:1 léptékben.

A múzeum épületének és a belső berendezések kialakítása nagy szakipari igénnyel készült; számos vállalkozótól kértek be résztelesen kidolgozott ajánlatokat – az üvegesmunkákra kilenc, a villamos munkákra hét vállalkozás is pályázott –, amelyek közül nagy körültekintéssel választották ki a megbízást elnyerő kivitelezőt. Az itthon akkor még igencsak újdonságnak számító linóleumburkolat elkészítésre például az angol Maple and Co. és Hampton and Sons cégekkel szerződtek. A belső festések Reissmann Károly Miksa tervei alapján valósultak meg, aki az utókor számára fennmaradt vázlatfüzetek tanulsága szerint komoly előzetes motívumkeresést végzett a múzeum állományában, népművészeti anyagok és kazettás mennyezetek kutatásával. Ez nagyban hozzájárult az előcsarnokok, a főlépcsőházak, a nagy kiállítási csarnok és az oldalszárnyak kiállító termeinek kialakításához. Az épület külső burkolatán és a tetőn végigfutó pirogránit technológiát Lechner Zsolnay Vilmossal közösen fejlesztette és próbálgatta, így az különböző módszerekkel és minőségben került fel az épületre.

Az Országos Iparművészeti Múzeum és Iskola épületét a millenniumi ünnepségsorozat záróakkordjaként tervezték felavatni, amelynek dátumát eredetileg 1896. október 11-ére tűzték ki, ezt azonban a kivitelezők nem tudták tartani. Mivel az ünnepségsorozat a hónap végével lezárult, igyekeztek még október folyamán felavatni az épületet, ami végül október 25-én, Ferenc József császár jelenlétében történt meg. Ekkor azonban a munkálatokkal még nem végeztek teljesen, a villanyszerelés, a belső festés és a berendezés hiányzott.

A „magyar népművészeti motívumok és a hindu építészeti elemek ötvözésével" elkészült múzeumépület gazdag, szecessziós jellegű díszítése mellett technológiai szempontból is kiemelkedő munka volt. A szegecselt csarnokszerkezet mellett újdonságnak számított a pirogránit használata, amelyet folyamatos kísérletezések és fejlesztések során dolgoztak ki pécsi a Zsolnay-gyárral közösen. A terek célszerű elrendezéséhez pedig Lechner az tervek elkészítése előtt tanulmányutat tett a londoni Victoria & Albert Museum múzeumban.

Az elkészült épületet a szakma kétkedve fogadta, az akadémikus felfogású építészek számára szokatlannak hatottak a burjánzó formák és dekorációk. Többen azonban lelkesedtek érte és új, friss lendületet láttak Lechner kora-szecessziós munkájában, amelynek külföldön szinte nagyobb lett a hírverése, mint idehaza. Az épületet az első világháború után, a modernizmus hívei egyre többet támadták, ennek eredményeként az 1920-as évek végén a belső terek dekorációinak és festésének nagy részét egyszerűen eltüntették – ettől csak két terem és a szélfogó menekült meg.

A második világháború során az épület súlyosan megsérült: komolyan károsodott a főbejárati nyitott előcsarnok, a főkupola és pártázata. Elpusztult a nagy kiállítási csarnok üvegteteje és a Hőgyes utca felőli sarokkupola. Az épületet 1949-re, ha nem is maradéktalan minőségben és formában, de helyreállították. Több helyen nem pótolták a hiányzó dekorációs elemeket, a falak fehéren, a második emeleti kupolaterem csupaszon maradtak, a színes üveg-ornamentika és a padlóburkolat sem az eredeti tervek szerint újult meg.

Közben a gyűjtemény jelentős gyarapodásnak indult, az 1940-es évektől több veszélyeztetett magángyűjteményt fogadott be a múzeum, s emiatt az udvaron egyre jobban szaporodtak az igénytelen, toldozott sufnik és raktárak, figyelmen kívül hagyva az eredeti architektúrát. Az 1956-os forradalom idején számos belövés érte a múzeumot.

Az Iparművészeti Főiskola egy részének kiköltözését követően az épület 1957 és 1962 között Kismarty Lechner Loránd vezetésével nagyszabású helyreállításon esett át, de ezek a munkálatok sem törekedtek az eredeti állapot maradéktalan visszaállítására. Ezzel szemben az épületen egyre jobban meglátszottak az újabb beavatkozások: a korszerű fűtési rendszer kiépítése, az adattár létesítése, az egyes kiállító terek és az előcsarnok belsőépítészeti átalakítása, mindemellett komoly statikai problémát jelentett az Üllői út épülő metróvonal is.

A metróépítés következtében megemelkedett talajvíz károkat okozott az épületben, az elmaradt karbantartások miatt pedig elgombásodott a fedélszerkezetet. A folyamatos állagromlás az utóbbi évtizedekben már az épület látogatóinak és az azt körülvevő járdák használóinak biztonságát is veszélyeztette, ezért ezeket a részeket védőfedővel látták el. A kupola életveszélyessé vált, a háború előtt sajnálatos módon belül betonnal kiöntött laternáját 2011-ben leemelték, sokáig az udvaron tárolták.

A múzeumépület rekonstrukciója elengedhetetlenné vált. Ennek érdekében 2012-ben nemzetközi tervpályázatot hirdettek az épület felújítására és a foghíjként maradt Hőgyes Endre utcai szárny megépítésére, ezzel a tömb „befejezésére". A pályázat előtérbe helyezte a múzeum igen komoly és a bezárás előtt is már nagyrészt raktárban pihenő gyűjteményének nagyarányú kiállítási lehetőségét, egy látogatóbarát, 21. századi szolgáltató, mindenki számára nyitott intézmény megteremtését, valamint a szakmai és kiszolgáló részlegek modernizálását. Az építészeket jelentősen megmozgató pályázatról az Építészfórum is részletesen beszámolt, ismertetve a díjazásban és megvételben részesített terveket.

A megbízást végül Lukács István és Vikár András irodája nyerte el, ők dolgozták ki, nyújtották be és az engedélyezési tervet, amely ekkor 2015 év végéig maradt jogerős. Korábban az Építészfórumon részleteiben is megismerhető tervek „az épületet kiszolgálnák és befejeznék, illetve a 21. századhoz méltó, korszerű állapothoz segítenék. Ahogy már a pályázati kiírásban is szerepelt, a megújuló és bővülő épület nem kíván kilépni az eredeti kontúrokból, az új szárny pedig a meglévőhöz hasonló tömegben, de semmiképpen sem az eredeti, Lechner-féle tervek szerint épülne meg."

A tervezők szintén alaposan tanulmányozták a londoni V&A Múzeumot, felmérve, hogy funkcionálisan milyen igényeket kell kiszolgálnia egy 21. századi iparművészeti gyűjteménynek. A kiállítási terekhez olyan háttérinfrastruktúrát kell megteremteni, amely jól segíti az aktuális trendek szerinti, szinte álandó utazókiállításokat, valamint könnyíti és biztonságossá teszi a műtárgymozgatást. Emellett egy mai múzeumban még nagyobb hangsúlyt kapnak a közösségi terek, ezért az új szárnyban étterem, bár, a belső udvarban rendezvény- és partikert is létesülne. A megújuló múzeum belsőépítészeti koncepcióját a LAB5 architects készítette el.

A múzeumot végül 2017 szeptemberében zárták be és kezdték meg a felújítás előkészítését, a műtárgyak összecsomagolását és kiköltöztetését, amely folyamat a Covid járvánnyal elakadt, noha eredetileg 2021-ben már a visszaköltözéssel számoltak. Az Építészfórumon megjelent utolsó, 2020-as beszámoló nagyon óvatos becsléssel 2025-2026-os megnyitással számolt, de időközben a költözés és az előkészítés költségei egyre csak növekedtek, ugyanakkor a források továbbra is bizonytalannak tűnnek, a folyamatok lelassultak.

A Magyar Építők információja szerint a kivitelezést a felcsúti székhelyű Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Swietelsky Kft. konzorciuma végezheti, vállalásuk szerit 60 hónap alatt, amely szükség esetén még két évvel meghosszabbítható. A munkák elkezdéséhez szükséges forrás azonban változatlanul nem áll rendelkezésre, ezért igen valószínű, hogy ebben az évtizedben már nem fogja megnyitni kapuit a megújuló múzeum. Az intézmény vezetőjének dodonai, de nem éppen bizakodómegfogalmazásában: „az épület ki tudja várni azt a megfelelő pillanatot, amikor elindul a rekonstrukció." 

Bán Dávid

Források:
Bakonyi Tibor-Kubinszky Mihály: Lechner Ödön. Corvina, 1981.
Nemes Márta tanulmánya az épületről: Lechner Ödön Iparművészeti Múzeuma. Tanulmányok Budapest múltjából 24 (1991)
https://24.hu/kultura/2023/03/31/meg-mindig-nem-kezdodott-el-az-iparmuveszeti-felujitasa-a-rath-gyorgy-villa-azonban-ujranyit/

Szerk.: Winkler Márk