Emberek/Interjú

Egy lelki asszony

1/4

?>
?>
?>
?>
1/4

Egy lelki asszony
Emberek/Interjú

Egy lelki asszony

2006.03.01. 09:16

Egy évvel ezelőtt megkért Zsuzsa, a hajléktalan nő, akit a Bertalan Lajos utcai villamosmegállóból ismerek, hogy hadd mondja el nekem az élettörténetét, mert „túl nagy teher" ez neki. Megbeszéltük, de aztán hosszú ideig nem láttam. Nemrég azzal fogadott, hogy vett egy lakást (amiről utóbb kiderült, hogy ház), és így most már valami jót is mesélhet. A Kis Borostyánba mentünk ebédelni.

Egy évvel ezelőtt megkért Zsuzsa, a hajléktalan nő, akit a Bertalan Lajos utcai villamosmegállóból ismerek, hogy hadd mondja el nekem az élettörténetét, mert „túl nagy teher" ez neki. Megbeszéltük, de aztán hosszú ideig nem láttam. Nemrég azzal fogadott, hogy vett egy lakást (amiről utóbb kiderült, hogy ház), és így most már valami jót is mesélhet. A Kis Borostyánba mentünk ebédelni.

Nagy Zsuzsa: Kezdjem ott, ahol tönkrement az életem? Ott kezdem, hogy hamarabb megtanultam hegeszteni, mint főzni. Apám befogott a vasasszakmára, így lett belőlem minősített hegesztőlakatos. Közben jött a nagy szerelem, férjhez mentem, született két gyerekem, egy fiú és egy lány. A férjem kiment Líbiába dolgozni, én itthon dolgoztam. Közben építkeztünk. A férjem váratlanul hazajött, és elment az óvodába a két gyerekért. Szaladtak át az úttesten, örültek, hogy apu jött értük az oviba. A csuklós busz elütötte őket. Kisfiamnak a fején ment keresztül, kislányom fennakadt az alján, mert egymás kezét fogták. A kórházban halt meg.

 

Elváltam. Az OTP rászállt a lakásra, elúszott minden. Először kimentem a munkahelyemre, Mátyásföldre. Próbáltam bent aludni a gyárban. Amikor rájöttek, azonnali hatállyal kitettek az utcára. Így lettem hajléktalan. Tizenöt éve vagyok az utcán. Én vagyok a 609. hajléktalan, de már kétezren felül vannak. Megtanultam verekedni, máskülönben elveszik a pénzt, amit keresek. Volt már olyan példa is. Hát nagyon keserves volt.

Tizenöt éve volt, hogy pestieknek mentem el dolgozni innen a villamosmegállóból. Kaptam érte pénzt, és örültem… Mert az egész napi kommunikációm az, hogy elnézést, ne haragudjon, tudna segíteni… Tulajdonképpen a lakást, amit most megvettem, én tettem rendbe. Két pincém, rakott kemencém, kis fürdőszobám van, mosógéppel, centrifugával. A férfi Pesten vezérigazgató a szesziparban, jó hely… Úgy kezdődött, hogy ablakot pucolni hívtak a lakásukba. Itt is hagytak pénzt, ott egy kis aranyat, csak én nem tudtam, hogy ez azért volt, hogy kipróbáljanak. Tizenöt év alatt sokszor dolgoztam nekik. Most megint elhívtak. Úgy volt, hogy a férfi kifizetett, a hölgy meg minden alkalommal elrakott nekem ugyanannyit, nem is tudtam róla. Azt mondták, most megyünk, és az én nevemre írják a lakást. Mindjárt sírok. Körülbelül egy hónap beletelt, mire fel tudtam fogni, hogy igenis a sajátom, és ezt már senki sem veszi el.

Csak egy bajom van: az ágyon nem tudok elaludni. Nem hiszi el, ugye? Amikor először lepakoltam magamnak a padlóra, másfél napot keresztülaludtam. Gondoltam, jön a villamos, úgyis felébredek. Furcsa. Úgyhogy nem tudom, most ez jó, nem jó? Hiányzik az emberi kör. Itt a villamosmegállóban, hogyha nem látnak egy hétig, már találgatják, hogy mi lehet velem. Most, hogy elmondtam mindenkinek, hogy vettem egy lakást, drukkolnak. Sokan mondták, hogy adjam el. Hát nem fogom eladni.

Gyönyörűséges az egész. Az Árpád hídtól megy a busz végig Esztergomig, ott felülök a tatabányai buszra, Nyergesújfalunál át kell szállni, onnan öt kilométer, azt szórakozásképpen végigsétálom. Egyszer elcsalom magát. Felmegyünk a dombra, be lehet látni egész Esztergomig. Hát ezt nem fogom otthagyni.

Most ennyire haladtam. Most már nem kell más, csak villanyra, vízre meg kajára. Bajóton épül egy gyár, megpróbálok ott elhelyezkedni. Most még muszáj itt lennem, mert 1400 forint a napi útiköltség, ezt nem mindig keresem meg. Ma abszolút nincs forgalmam.



 

***

Építészfórum: Mielőtt meglett a lakás, hol aludt?

NZs: Hajléktalanszállókban, a Dózsa szállóban. Tavaly télen fűtött udvarban. Nyáron mindig kint aludtam, ahol egyedül tudtam lenni. Biztonságos, mert úgy megyek oda, hogy ne lássák. Az tuti, hogy minden neszre fennvagyok. Úgy alszom, mint a nyuszi. [Ne haragudjon, de ez langyos víz. Jobb lett volna a Borpatikába menni, mert ott legalább tudom, hogy hogy főznek. Ez a májgombóc, hát pingpongozni lehet vele.]

ÉF: Egy átlagos napon mennyit tud megkeresni?

NZs: Van, amikor háromezret. De az úgy elmegy, mint a pinty. El kell mondanom, hogy kaptam a legtöbbet. Egy milliomos férfi lehetett, itt a villamosmegállóban. Nagy veszkócsizma, fehér ballonkabát, nagy fekete kalap volt rajta. Na akkor itt van pénz, hátha kapok egy százast. Odamegyek, elnézést uram, nem tudna segíteni? Tudja, mit mondott? Na húzzál el a faszomba. Hú, égett az arcom, szerintem a szivárvány minden színe látszódott rajtam. Lenyeltem. Megkötötte a kabátját, közben leesett ezer forintja. Megfogtam két ujjal, hátbavágtam, uram, ezt kiejtette a zsebéből, bassza meg. Hát az is vörös lett, mint a cékla. Elment 4-5 villamos, jött vissza a fazon. Azt mondja hölgyem, mégis veszek öntől egy újságot. Kezembe nyomta a pénzt. Látom, barna a vége. Gondoltam, felváltotta az ezresét, és ötszázért vett tőlem egy újságot. Hát tízezer forintos volt. Mondom, idefigyeljen uram, tudja, mit adott a kezembe? Tudom. De azt is tudom, hogy énutánam még egy csöves se hozott pénzt. Nahát ez volt a legnagyobb keresetem az újságból. Ha arra jön kocsival, mindig ad ötszáz forintot. Három kis rövid dudálás, akkor tudom, hogy nekem szól.

ÉF: Milyen a kapcsolata az itteni hajléktalanokkal? Főleg férfiakat láttam erre.

NZs: Van, akivel jó, van, akivel nem. Vannak nők is. Két helyem van, itt, és a második kerületben. Igazság szerint a villamosmegállónak is csak ezt a felét használhatom, mert a másik felére másnak van engedélye. Olyan is van, hogy kijönnek ellenőrizni. Ha valaki rossz helyen árul, akkor elveszik a kitűzőt, és már ki is van véve a gépből. Ha valaki két héten egyszer nem jelenik meg a Kürt utcában, akkor kerestetik, hogy mi van, megfagyott-e.

Az utcaseprők mind a barátaim, a kátésok. Hogy vagy, találkozunk holnap is. Ez a jelszónk. Találkozzunk, mert addig tudjuk, hogy élünk. Hívott engem a főnök dolgozni, de én ezt az igazolványt azért vissza nem adom, hogy egyik nap beférjek a csapatba, másik nap meg nem. Ha részeg vagyok, ha nem, ezt az egyet tudom.

De van ököljog is. Szétverték már az én fejemet úgy, hogy nyílt koponyatörésem volt. Tornásztam valamikor, nagyon gyors vagyok. Egykettőre megverek akárkit. Most is van egy ellenségem. Azt hiszi, hogy mert nőből vagyok, engem mindjárt be lehet fogni. Pedig téved. Volt olyan, hogy leütöttek, megrugdostak hatan. Azóta leviszem a kocsmába a pénzt, és mindig csak annyit hagyok magamnál, amennyit elköltök. A villanyt meg a vizet így fizetem, mert ha odajön valamelyik kérni, na egye fene, adok. Volt olyan is, hogy elvették tőlem az irataimat, összetépték, berakták a kukába. De a rosszról nem szeretek beszélni. [Mit szólnak, hogy azt a finom kaját visszaküldjük… Ne haragudjon, de inkább kint a hidegben megeszem egy szendvicset, mint még egyszer egy ilyen löttyöt.]

ÉF: Egyedül van?

NZs: Van egy állandó partnerem, hat éve. De nem vinném ki Bajótra, ugyanis ismerem. Megkeressük egymást. Na de úgy, hogy óvszert használunk. Muszáj, mert nem tudom, hogy kivel még. Szokott járni a mentő a Móriczra, és én minden alkalommal kérek óvszert. Meg is kérdezte tőlem a múltkor a doki, hogy te Zsuzsi, hova hordod ezt a sok kotont? Mondtam, odaadom másnak, inkább ezt használják, mint hogy AIDS-et kapjanak. Sőt, nevetséges, de szoktam vért adni. Na de akkor nem iszok egy hétig. Megnézik, tiszta a vér, akkor lehet. És azért jóleső érzés, hogy nőnapra, karácsonyra a saját nevemre kapok képeslapot, táviratot, mert ők tudják, kitől kapták.

ÉF: Mennyit iszik?

NZs: Az attól függ. Nem tagadtam le soha. Ki se bírnám nélküle. Az az érdekes, hogy ha otthon vagyok egy hétig, akkor nem kell. De ugyanígy vagyok a dohányzással is. És ki fog nevetni, én kézimunkázok, hímzek. Megy a tévé, odaülök hozzá, mert bevittem a kábelt, hála Istennek. Lehet, hogy őrültség, de ez nyugtat meg.

***

ÉF: Hány éves?

NZs: 54. Ha fiatalabb lennék, ezzel az ésszel egész másképp csinálnám. Dolgoznék, nem szülnék gyereket, védekeznék. Arra az alkalomra úgyis akad egy partner, és akkor nem kell sarokba állni. Ha el akarok menni moziba, elmegyek. Igaz, hogy most már majdnem 800 forint egy jegy, de elmegyek. Szeretem a romantikus filmeket, és a karatés filmeket is. Legutóbb a Szép és a szörnyeteget láttam. Megvannak még az első meséskönyveim, az Ezeregyéjszaka legszebb meséi meg az Ezeregy nap legszebb meséi.

ÉF: Szeret olvasni?

NZs: Persze, szeretek. Lawrence összes könyvét szeretem. Örököltem Jókai bőrkötéses könyveit. Újságot is szoktam olvasni, sőt, a villamosmegállóban meg szoktam kérdezni, nem cserélünk-e újságot. Azért annyira bunkó nem vagyok még, hogy ne olvassak. Amint lesz annyi pénzem, hogy egy hétig ne jöjjek fel, mindent ki fogok olvasni, meg kihímzem magam. És ha elfogad tőlem valamit, varrok magának egy kézimunkát. Már félig kész van, azért mondom.

ÉF: Tényleg? Köszönöm.

NZs: Lerakja valahová, eszébe fog jutni, hogy beszélgetett valakivel.

ÉF: Mikor nem volt még lakása, akkor is kézimunkázott?

NZs: Csak a kórházban. A főorvosnak készítettem egy kis terítőt. Azt mondta: maga két hónapig ki nem megy innen. A kéknek minden árnyalatát megveszem, hozok egy terítőt, varrja ki. De amikor kész volt, akkor sem engedett. Volt ott alkoholista, idegbeteg, nyomorék. És egy béna, nem volt lába, rongyszőnyegeket csinált. Segítettünk neki csíkot vágni. Amikor búcsúzni mentem, sírt. Azt mondta, adnék neked egy borítékot. Kaptam tőle olyan szerelmes levelet! Annyi volt a kérése, hogy két-három óra hosszáig ne nyissam ki. Betartottam, de visszamentem megkeresni. Nem találtam már. Elvitette magát egy másik kórházba, azóta se találom. Éles Károly, úgy hívták.

Mondok egy másikat. Ott van a telefonfülke az iskolánál. Beszédem volt valakivel. A telefon tetejére fel volt rakva egy brifkó, és egy tanárnő összes irata és 5700 forint volt benne. Ez pénteki napon volt. Mikor jött a vasárnap, fogtam, és megloptam 700 forinttal. Alig vártam, hogy hétfő 8 óra legyen. Nem volt bent, megvártam. Láttam, hogy sorakoznak a gyerekek, a tanárnő szólt nekem, maga engem ne keresgéljen. Mondom nem hiányzik semmije? Nekem nem. Mondom akkor itt van az összes irata, biztos telefonálni tetszett, és fel tetszett rakni a telefonfülke tetejére. Tényleg. De tanárnő, ne haragudjon, én vasárnap 700 forintot kivettem belőle. Hú, én úgy szégyelltem. De a mai napig, ha meglátnak a gyerekek, mindegyik odajön, és adnak, nem sokat, csak ötven forintot, de az is pénz. Úgy szíven vág.

Még egy sztorim van. Megszólítottam egy kislányt, olyan szomorú volt. Mondom, adj nekem valamit. De hát nincs pénzem. De egy kis mosolyod van, ugye? Azt mondja, nem. Baj van? Összeveszett a barátjával. És a végén elsírta magát ő is meg én is, de adtam neki lelkierőt. Azóta, amikor meglát, mindig a nyakamban van! Zsuzsa, maga egy lelki asszony. Mondom, van barátnőd? Van. És ki? Mondott mindent. Tudod ki a legjobb barátnőd? Az édesanyád, ha őszinte vagy vele. Én ezt megtanultam.

***

ÉF: A szülei élnek még?

NZs: Apám meghalt. Nem voltam a temetésén, szégyellem. Kegyetlen sorsom volt ám. Ő engem úgy írt le, hogy én vagyok a fiú a házban. A húgom már kényeztetve volt, ágyba kapta a kakaót. Én meg hajnalban mentem robotolni a műhelybe. Meg éjszaka parkettázni. De azért a jó jegyet elvárta apám. Ha egyest kaptam, csattant az ostor a hátamon. Egy szál ruhában indultam a nagyvilágba, mert férjhez akart adni, hogy a vagyon egyben maradjon. Én mondtam: Nagy Jani, én ebbe a házba még egyszer be nem teszem a lábam. És becsuktam magam mögött az ajtót. Sosem láttam apámat és anyámat veszekedni, de egyszer láttam, hogy elcsattant egy pofon. Anyám állandóan stresszben volt, mert apu parancsolós típus volt, vigyázzba kellett állni. Ugyanis munkásőr volt. Anyu úgy mondta, hogy az utolsó szava az volt, hogy igaza volt a Zsuzsának, csak azt bánom, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle, betartotta a szavát. Általában be szoktam tartani a szavam, és ha őszintének kell lenni, én mindenkinek, még ha ekkora kredenc is, megmondom, hogy idefigyelj pajtás, nincs igazad.

Demszkyt is megkínáltam én szendviccsel. Kinn voltunk a Feneketlen tónál, nyár volt, és jött a Demszky négy testőrrel. Pont akkor tálaltunk, kinek mije volt. Odaszaladtam, mondom jöjjön, megkínálom egy szerény szendviccsel, mi hajléktalanok vagyunk, egyszer hadd nyaljam már körbe a tányérja szélét. A testőrök így fogták a szájukat, mikor mentek be a hotelba. Ott pihentünk, egyszercsak három ekkora tálca kajával kijöttek, hát megkínált minket a Demszky úr. Úgy küldte ki pincérekkel. De nem kellett visszaadni a tálcát se.

De menjünk, mert dolgoznom is kell. [Nekem ez olyan kellemetlen, sokszor egy lebujban sokkal jobb. Ha kint ettünk volna egy gyrost, azzal is jobban járunk.]

ÉF: Sok szerencsét.

NZs: Rám is fog férni. Tudja mit? Ha megkérhetem, akkor küldje el nekem az újságot a Kürt utcába. Nagy Zsuzsanna, VII. kerület, Kürt u 4. Írja bele a címét, elküldöm postán a terítőt. Én biztos nem fogok bekopogni meg csengetni…

 
Somlyódy Nóra

Az interjú rövidebb változata megjelent a Magyar Narancs 2006/2. számában.

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk