Eileen Gray: a lírai modern

Eileen Gray a 20. század egyik legfontosabb tervezője, mégsem saját korában, hanem jelenünkben vált ismert és elismert alkotóvá. Munkái a modernizmus, a funkció, az ember és a líraiság egyedi ötvözetei.

Azúrkék tenger, sziklás partok, öblök, félszigetek, aranyló napsütés, meleg szellő. Egy hely, ahová nemcsak elvágyódunk, de inspiratívan hat minden alkotó emberre – legyen író, festő vagy építész. És most az utóbbi a lényeg. A francia riviérán, Roquebrune-Cap-Martin sziklás partján, lábakon áll egy hófehér, L-alakú ház, a modern lakóépítészet egyik legkorábbi példája. Fehér fala a fény-árnyék játék színhelye, szalagként végigfutó ablakrendszere képes egybeolvasztani a tájjal, beengedni a tengert a belső terekbe. Lapostető, spirál lépcső, különös rétegek, ebben a házban teljesül Le Corbusier új építészete, sőt, talán túl is szárnyalja azt. Az E-1027 tereit, szerkezetét Le Corbusier is csodálta, de ez nem az ő épülete. Még akkor sem, ha falfestményekkel vagy egy mögötte megbújó nyári lak felhúzásával megpróbálta magáévá tenni. És akkor sem, ha ez az épület az utolsó, amit a tengerbefúlásakor maga előtt látott. 

A házat Eileen Gray ír építész tervezte akkori párja, Jean Badovici (építész, kritikus, a L´architecture Vivante avantgárd mozgalmat pártoló magazin szerkesztője) és saját maga számára, nyári lakként. Nem baj, ha a neve ismeretlenül cseng, ez a cikk éppen azért születik, hogy ez megváltozzon. Az építész(nő) egy felsőosztálybeli családból származik, édesanyja bárónő, édesapja tájképfestő volt, így a művészet gyerekkora óta végigkísérte életét. A londoni Slade School művészeti-, majd a párizsi Académie Colarossi és az Académie Julian iskolákban képezte magát, ahol a művészet adta valódi szabadságot is megtapasztalta. Lenyűgözte a század eleji Párizs bohémsága, kulturális sokszínűsége és pezsgése, itt ismerte meg az art decót és a tradicionális lakkbútorkészítést.

A bútortervezés olyannyira magával ragadta, hogy megnyitotta önálló galériáját – ő volt az első galériával rendelkező nő a városban – Jean Désert álnéven, amely Jean Badovici és a Szahara összetételéből ered. (Gray a szimbólumokkal, kódokkal való játékot későbbi munkáinál is előszeretettel alkalmazta, elég csak az E-1027 elnevezésére gondolni.) A galériában nagyrészt saját munkáit: geometrikus mintázatú szőnyegeit, lakkbútorait, festményeit árulta, de számtalan modern művészeti kiállítást és eseményt szervezett ide. A Jean Désert megvalósításával párhuzamosan egyre közelebb került az építészethez, ő tervezte a galériát, több fontos épületet meglátogatott, minden részletet megfigyelt, elméleti könyveket olvasott, rajzolt, tervrajzokat tanulmányozott, folyamatosan képezte magát. Ebben Badovicinek is hangsúlyos szerepe volt, ő volt az, aki megismertette vele a modern építészetet és vele együtt Le Corbusier-t.

Gray munkáiban Le Corbusier és a modern mozgalom ismerete felváltotta az addigi egzotikus és luxus anyagok használatát: a minimalizmus és a funkcionalitás, az egyszerűség és praktikum határozta meg stílusát. Az új építészetben saját vonalat képviselt, az épületet nem gépként, hanem az emberi test és lélek kiterjesztéseként látta, számára az ember és a ház szerves egész. Épületeit, ahogy bútorait is, személyre szabta, mindent a használó igényeinek, szokásainak megfelelve tervezett. Ezt formálta meg az E-1027 tengerparti villájában.

Az épületre sokáig – tévesen – Jean Badovici, még tévesebben Le Corbusier szellemi termékeként gondoltak, holott Badovici sokkal inkább megrendelő és munkatárs volt, míg Corbusier vendég. Az 1929-ben elkészült villa nemcsak az ember, de jelen esetben a tenger kiterjesztése is volt. A fehér falak mögötti terekben megjelenik a tenger mélykékje, a kagyló rózsaszínje és a nappali hátsó falát borító hatalmas tengerész térkép. A színek, a fény és az árnyék útvonalai, a házhoz tervezett bútorok harmóniája teszi érzékivé ezt az épületet, és a szerelem, amely végigkísérte létrejöttét. Kódolt nevében a szerelmespár rejtőzik: E, mint Eileen, majd a nevűk kezdőbetűi következnek, a számok az abc-ben elfoglalt helyet jelölik (10 – J, 2 – B, 7 – G). A szerelemből született ház az idők során megjárta a német katonák sortüzét, Le Corbusier vandalizmusát – meztelen nőket festett falaira, vérig sértve és megalázva ezzel Eileen Grayt, aki soha többé nem tért vissza az épületbe – és halálát, egészen a 2000-es évekig elhagyatottan, pusztulásnak ítélve lebegett a sziklákon, amíg a Cap Moderne projekt részeként elkezdték felújítását. 

Az E-1027 berendezésénél már megjelennek Gray többfunkciós, kompakt bútorai, ezek hol láthatatlanul simultak a falba, hol azok természetes folytatásaként rendezték a teret. A bútorokat később a Tempe à Pailla (betakarítás) épület tervezésénél tökéletesít. A ház a funkcionalista alapelvek és a helyi anyagok, a népi építészet ötvözete és nemcsak otthonként, de egyfajta laborként is szolgált.

Eileen Grayt a logika, a rend és az ember jól létének megteremtése vezette. Kilenc épület tervezése és felújítása kötődik hozzá, ebből 4-et Badovicinek tulajdonítanak. Számtalan meg nem valósult tervet készített: lakóházakat, színházat, meditációs központot, kiállítások installációit. Művészeti képzése során sok aktot rajzolt, tisztában volt a test anatómiájával, éppen ezért bútorai a kényelem és a funkció mintapéldái. Tervezett olyan tükröt, amelyben egyszerre látjuk magunkat szemből és hátulról (milyen egyszerű így befonni a hajat!), összecsukható széket, amely segít a helymegtakarításban, reggeliző asztalkát, amivel az ágyban ehetünk…

A sokszínűség, kísérletező kedv, alkotási vágy és az alázat jellemezte, az E-1027 épületéről Le Corbusier is elismerően vélekedett – élete során mégsem került be a kánonba. A miérteken érdemes elgondolkodni: a férfiak által dominált kor és szakma, a kemény külső mögött rejlő visszahúzódó és szerény személyiség is közrejátszhatott abban, hogy Gray ismeretlen maradt. A modern kor negligálta, azonban jelenünk felfedezte magának. „If one can say Le Corbusier is one of the fathers of modernity, then one can say Eileen Gray is one of the mothers of modernity." – jegyzi meg Cloé Pitiot, aki a Pompidou központ és a Bard Graduate Center közös rendezésében, februárban nyílt kiállítás kurátora. Igaza van.

Fürdős Zsanett