EL VÁGYÓDÁS,

avagy a ház, ahová Diego Rivera is szívesen vinné FridátA beton, a kaktusz és a pálma beszélgetnek…lehetne ez egy vicc kezdete is, ám Mexikóváros déli kerületében, Coyoacánban komolyan gondolták újra a nyolcvanas években épült házat. A brutalizmus leglátványosabb elemeit emeli hatványra, miközben a helyi kortárs művészek olvasztótégelye is.

Carla Fernández divattervező, valamint Pedro Reyes kortárs művész- és építész otthonát számos elismerés mellett a Design Miami 2018-as Design Visionary díjat is elhozta, amivel korábban a design olyan szellemi nagyságait is illették már, mint Zaha Hadid, Tokujin Yoshioka, Konstantin Grcic, Sir David Adjaye és Yves Béhar. (2013-ig Design Miami/Designer of the Year Award volt a díj neve). A mexikói alkotópáros egy közös kiállítással is bemutatkozott a Design Miami során, sőt ezúttal a rendezvény grafikai arculata is az ő nevükhöz fűződött.

Beton brût – azaz nyers beton, ahogy a stílus nevéből ered, bőven került a mexikói művészházaspár otthonába, ami valószerűtlen szürkeségével ad keretet Carla és Pedro pezsgően színes alkotó életformájának. Vagy ahogy a férj nevezi: a művészeti labormunkának. A brutalista projekt egy '80-as évekbeli épülettel kezdődött, nevezetesen Le Corbusier, Eero Saarinen és Teodoro González de León építészeti stílusát magukévá téve, s a nagy elődökhöz méltón, törekedve a szűkebb és tágabb környezetükkel való erőteljes egységre. Így született számos saját tervezésű lakberendezési tárgy is, mint például a jelbeszéddel kommunikáló székpár. A beton, az üveg, az acél a nyers kő és az ismétlődő szöggeometria mellett a fából készült formák textúráival is előszeretettel játszanak. A sánckas váratlan és páratlan új funkciókat kapott: hol egy lámpatest, hol meg egy térplasztika formájában bukkan fel az impozáns térben.

A Coyoacán-i ház kőpadlója fekete vulkanikus kőből készült és annak a kőhajításnyira található Anahuacalli Múzeumnak az anyaghasználatát idézi, amelyet Frida Kahlo férje, Diego Rivera tervezett, s jelenleg a művész mintegy 50 ezer darabos gyűjteményének a kiállítótere. Pedro és Carla számára az egész ház egy kísérleti műhely, és stílusuk egyre népesebb közönségre talál szerte a világon. A látványt még kifejezőbbé teszik a mexikói őshonos kultúra elemei. Digitális információáramlás ide vagy oda, a házaspár küldetésének érzi a közösségek társadalmi értékeinek megőrzését és a különböző művészeti ágazatok közti személyes interakciót. A ház, különösen pedig a dupla belmagasságú nappali művészeti alkotások, irodalmi- és design gyűjteményük állandó galériája. Sűrűn látnak vendégül helyi művészeket és kézműveseket, hogy inspirációra leljenek e térben. Az ihlető közeg, és persze a beáramló fény szemmel láthatóan jót tesz a kaktuszok és a pálmák közérzetének is: mit beszélnek, harsognak!

A baráti összejövetelekből aztán kiváló együttműködések születnek: a két gyerek, valamint a saját hálószobájukat összekötő hallban például a legjobb minőségű mexikói függőágyak feszülnek, egytől egyig őshonos asszonyok szőtték őket Izamalban és Calkiníben. Elkészítésük mintegy két hónapos munkát igényel. A ház egyes falai ugyancsak kézművesek munkáját dicsérik Coyoacán közösségéből.

Felbukkan még egy Eames Lounge Chair is, szerényen meghúzódva a sok kortárs között, tovább erősítve az érzést, hogy itt nem kapkodják el az életet. Sőt, a fakanalakon is látszik, hogy használatban vannak. Egy, azaz két szóval: El Vágyódás…

SL, az MXCity nyomán