Nők, munka, város – A bécsi Frauen-Werk-Stadt

Milyen az a ’90-es évekbeli lakófejlesztés, melyet nők terveztek nők számára? Bécs évtizedek óta referencia, mikor arról beszélünk, miképp járulhatnak hozzá városi tereink a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentéséhez. A Frauen-Werk-Stadt névre keresztelt projekt egyszerre volt kísérleti terep és modell a szemlélet meghonosítására.

1991 őszén, mikor Eva Kail és Jutta Kleedorfer megrendezte a “Ki a köztér? A nők mindennapjai a városban" című kiállítást, bizonyára kevesen sejtették, hogy ez olyan esemény lesz, mely csakugyan meghatározza majd Bécs következő évtizedeinek városfejlesztési szemléletét. Kail és Kleedorfer akkoriban az önkormányzat Várostervezési Osztályának munkatársai voltak, és inspirálóan hatottak rájuk a feminizmus második hullámának mozgalmai, Németország nőjogi akciói, a feminista várostervezés német nyelvű irodalma [1]. Ausztriában a ’90-es évek elején még nem volt szó arról, miképp boldogulnak a nők mindennapjaik során egy autókra tervezett városban, így kiállításuk azzal az ambícióval készült, hogy elindítsa az erről való gondolkodást. Az esemény nagy sikert aratott. Közvetlen hatásaként Eva Kail vezetésével 1992 tavaszán megalakult az önkormányzat 57. osztálya, a Frauenbüro (magyarul nagyjából Nőügyi Osztálynak fordítható). 

A frissen létrejött Frauenbüro első projekte a Frauen-Werk-Stadt I. [2] volt. A program egy lakóegyüttes megtervezését tartalmazta, melynek célja a nők mindennapjainak megkönnyítése, azáltal, hogy figyelmet fordít a háztartással kapcsolatos és gyerekneveléssel járó teendők térbeli vonatkozásaira, a szomszédsági kapcsolatok ösztönzésére, valamint a biztonságra – különös tekintettel az esti órákban.  A projekt nemcsak a nők szempontjaira építkező megközelítésében volt újdonság, hanem a tervező kiválasztásának folyamatában is. Az időszak bevett gyakorlata masterplanek esetén egy 6-8 tervező meghívásával zajló tervpályázat volt, melyen jellemzően csak férfiak kaptak lehetőséget a részvételre. A FWS-ra ezért 1993-ban a megszokottal szakítva olyan meghívásos tervpályázatot írtak ki, melyen nyolc építésznő indulhatott. A győztes masterplant Franziska Ullmann nyújtotta be, aki a pályázat három másik résztvevőjével, Gisela Podrekával, Elsa Prochazkával és Liselotte Perettivel kiegészülve tervezhette meg a lakóegyüttest.

A nők mindennapi utazásait megkönnyítve a tömb helyszínét a megközelíthetőség és a környező terület infrastruktúrája alapján választották ki. Bár a FWS Floridsdorfban, külvárosi környezetben helyezkedik el, a városi alközponthoz való közelségének köszönhetően a gyereknevelési intézményekért és a bevásárlásért nem kell messzire menni, és kiváló közlekedési kapcsolatai miatt pedig a város többi része is könnyen elérhető. Az épületek saját földszintjei a háztartási helyiségeken és babakocsitárolókon túl óvodának, orvosi rendelőnek, egy rendőrörsnek és üzleteknek is helyet adnak. A beépítés közterületek összefüggő hálózatát fogja közre, tagolását a különböző generációk igényei határozták meg. A területet a játszótértől kezdve a sportpályán és tinédzsereket megszólító “chill zone-on" át, a ligetes területekig és magánkertekig, számos különböző minőségű térre osztották fel, így ezek mindenki számára kényelmesen használhatók. Ha arra van szükség, lehetnek platformjai a társasági életnek, más esetben akár az elvonulásnak is.

A FWS összesen 357 lakóegységet tartalmaz. Egy-egy lépcsőházból átlagosan 16 lakás nyílik, mely a lakóközösség erősítését és a biztonságérzet megteremtését szolgálja. Ez a szám bécsi viszonylatban nagyon alacsonynak számít – jellemzően egy lépcsőházból gazdaságossági okokból ennél jóval több lakás szokott feltárulni. A 40-48 m² alapterületű lakások alaprajzi szervezését a variálhatóság jellemzi, hogy különböző összetételű háztartásoknak, más-más életszakszoknak és élethelyzeteknek mind megfelelő lakókörnyezetet biztosíthassanak.

Az átadás 1997-ben történt meg, és olyan sikert aratott, hogy folytatásképp 2004-re megépült a Frauen-Werk-Stadt II is (vezető tervező: Christine Zwingl), melynek középpontjába az idősek igényeit helyezték. A pozitív fogadtatás mellett azonban ellenvélemények is megfogalmazódtak. A kritikusok a Frauen-Werk-Stadtot túlzottan esszencialistának vélik, problematizálják, hogy ahelyett, hogy megkérdőjelezné az alapértelmezettként kezelt nemi szerepeket – a házimunka és gondoskodási feladatok túlnyomó része a nőkre hárul –, inkább ráerősít ezekre a folyamatokra; ezzel valójában inkább rögzíti a fennálló rendet, mintsem sürgetné az emancipációt. (A kritikák ebből a szempontból nagyon hasonlóak Margarete Schütte-Lihotzky frankfurti konyhájával kapcsolatos kritikákra, melyek szintén a transzformatív potenciált hiányolják.)

Ugyan a Frauen-Werk-Stadt megközelítése mára meghaladottnak tűnhet, a bécsi városfejlesztés és lakhatási projektek történetében komoly mérföldkőnek számított. Pilot projektként egyszerré volt kísérleti terep és modell számos más későbbi beavatkozás és lakófejlesztés számára. Tanulságai és módszertanának bevált elemei szervesen beépülhettek Bécs intézményesített gender mainstreaming [3] statégiájába, mely máig referenciaként szolgál a világ számos nagyvárosa számára.

Böröndy Júlia

Felhasznált irodalom:

Jackowska, O. B., & Novas, M. (2022). Who owns public spaces? The trailblazer exhibition on women’s everyday life in the City of Vienna (1991). Planning Perspectives: an international journal of history, planning and the environment, 38(2), 253-279. https://doi.org/10.1080/02665433.2022.2074526

Irschik, E. & Kail, E. (2013).Vienna: Progress Towards a Fair Shared City. In I. Sanchez deMadriaga & M. Roberts (Eds.), Fair Shared Cities: the impact of gender planning (pp. 193-229). London: Ashgate.

A Bécsi Önkormányzat honlapja / letöltés: 2025. 04. 28.

Jegyzetek:

[1]  A Demnet interjúja Eva Kaillal / letöltés: 2025. 04. 28.

[2] A sikeres projektből kiindulva, a szemléletet továbbörökítve a 2000-es évek elején létrejött a Frauen-Werk-Stadt II. projekt is.

[3] Az Európai Unió definíciója alapján a gender mainstreaming “a politikai folyamatok (újra)szervezése, javítása, fejlesztése és kiértékelése annak érdekében, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontja minden szinten és minden szakaszban beépüljön minden szakpolitikába, a politikai döntéshozatalban általánosan résztvevő szereplők által."