Velencében jártunk: Ez várható a 19. Velencei Építészeti Biennálén

Velencei utunk nem rögtön a Biennálé területére vezetett, első állomásaként Andrea Palladio a Foscari család számára tervezett villáját látogattuk meg.

A Velencétől 15 perc autóútra található 16. századi villa a palladiánus villák épülettípusára jellemző arányos 3x3-as osztatú alaprajzzal rendelkezik. A képen az épülettömeghez érzékenyen kapcsolódó lépcsős platformok láthatók.

A Giardinibe megérkezve rögtön szembetűnő a Central Pavilion állványzatát díszítő grafika. A 2025-ös Velencei Építészeti Biennálé ideje alatt az épület felújítás miatt nem látogatható, az állványzaton és az itt található installációban a világszerte elismert, magyar származású hálózatkutató, Barabási-Albert László adatvizualizációja látható. A diagramok az Építészeti Biennálé múltját és jelenét dolgozzák fel hálózatos formában. 

A Magyar Pavilon idei jelszava "No is more", és olyan pályaelhagyó építészek történeteit mutatja be, akik építészeti tudásuk exportálásával más területeken értek el kiemelkedő sikereket. A kiállítás kurátorával, Pintér Mártonnal készült helyszíni beszélgetésünket itt lehet visszanézni.

Az Lengyel Pavilon kiállítása az épületekkel és építéssel kapcsolatos szorongásokra és biztonságérzet megteremtésére reflektál. A félelmek és babonák, valamint az ezeket elhárító rituálék és gyakorlatok jelennek meg, a mai épületbiztonsági előírásokkal párhuzamba állítva. A kiállítás egy jó példája annak, hogyan lehet kreatív és egyedi koncepciót vinni az Építészeti Biennáléra, viszonylag alacsony költségvetésből megvalósítva. 

Az idei évben számos kiállítás foglalkozik az ökológiai válság problémakörével és a természetalapú megoldásokkal, különféle megközelítésekből kiindulva. A Kanadai Pavilon középpontjában élő cianobaktériumokat tartalmazó, 3D nyomtatott technológiával készült szerkezetek állnak, melyek képesek a szén-dioxid megkötésére. 

Az Arzenale területén akár velencei csatornavízből készült eszpresszót is kóstolhatunk, a felhasznált vizet a szemünk láttára egy víztisztítóberendezés teszi fogyaszthatóvá. A "Canal Café" projekt Arany Oroszlán díjban részesült a legjobb kiállítási részvételért. Tervezők: Diller Scofidio + Renfro, Natural Systems Utilities, SODAI, Aaron Betsky, Davide Oldani.

Az Üzbég Pavilon “A Matter of Radiance” című kiállítása egy '80-as években működő szovjet kutatóintézetet mutat be, mellyel egyszerre csatlakozik a modern örökségről szóló diskurzushoz és Carlo Ratti, a Biennálé főkurátorának témafelhívásához. A korábban Taskentben működő, gigantikus létesítmény a napsugarakat a hegyoldalban elhelyezett tükrökkel összpontosította, mely technológia lehetővé tette annak tanulmányozását, hogyan viselkednek különféle anyagok nagyon magas hőmérsékletnek kitéve. A kiállítás a reprodukciókon túl a kutatóintézet eredeti berendezéseiből is bemutat néhány elemet.

A technológia működését a pavilon előtt is modellezték.

A szerb pavilon belterét egy 10-12 méteres pókhálószerű textilstruktúra szövi be. Textiltervezők, építészek és mérnökök dolgoztak közösen a projekten. A pavilon központi kérdésfelvetése az emberi és gépi munka viszonyát vizsgálja (illeszkedve a Biennálé tágabb kurátori koncepciójához). A látványos vajszínű anyagot hónapokon keresztül szőtték Szerbiában, majd lebontották hengerekbe helyezték a fonalakat és egy újabb hónap alatt ismét felszőtték, már a velencei kiállítótérben. A kiállítótér falaira napelemmel működő mechnaikus rokkákat szereltek fel, amelyek meghatározott sebességben, fokozatoasan bontják le a nagy textiltrendszert, amely a Biennálé utolsó napjára teljesen el fog tűnni. Az emberi munka technológiai dekonstrukciójának modellje a pavilon, amely állandó mozgásban van, mégis alig észrevehetően változik napról napra. 

A kis rokkák egymástól eltérő ütemben fordulnak percről percre, alig látható lassúsággal gombolyítva a fonalrengeteget. 

A 125 gyapjúgombolyagot ezekben a hengerekben szállították Velencébe, és fogják visszaszállítani a finisszázs után Belgrádba. A szerb pavilont speciálissá teszi az ország kortárs politikai kontextusa: a szerb oktatási és kulturális intézményrendszer egésze jelenleg hallgatói-oktatói blokád alatt van. Az egyetemeket bázisdemokratikus "plénumok" (közösségi döntéshozó gyűlések) irányítják, amelyek hallgatókból, oktatókból és kulturális munkásokból állnak. A középiskolai és egyetemi oktatás szerbiában a 15 ember halálát követő Újvidéki tragédia óta szünetel. A Biennáléra kiérkező projekt sem egy specifikus szerző vagy szerzőcsoport mukája, hanem közösségi artefaktum. 

A Yiddishland paviliont-t éppen igazoltatják. A Biennalé rendhagyó "gerillapavilonja" egyszerre művészeti projekt, politikai ellenállítás és a nemzeti paviolonok általános kritikája. Elképzelhető-e az építészet térbeli kisajátítás nélkül? A Yiddishiland egy nem-nemzeti pavilon, egy spekulatív projekt, amely a zsidó diaszpóra építészeti hagyományait, térhez való viszonyát és központi fogalmait felhasználva gondolkozik az építészeti tér nem territoriális jellegéről. 

A gerillapavilon második alkalommal van jelen a Biennálén, idén a Bundizmus (Jiddis anticionista szocialista mozgalom a 19. század végén) egyik központi koncepciójára, a "Doikeyt" fogalmára épül. A Doikayt fogalma a nacionalista törekvések helyett (így a fizikai térfoglalás helyett) az autonóm és az elnyomott társadalmi csoportokkal szolidáris diaszpóratudatot helyezi középpontba. Kulturális önrendelkezést és a diaszpórák politikai képviseletét tűzi zászlajára. A Jiddis pavilon nem tartozik a hivatalos programhoz, nem rendelkezik fizikai térrel, ugyanakkor kísérőprogramokkal és egy weblappal mégis része a Biennálénak. 

Aki találkozott már holland turistákkal sportkocsmákban, bizonyára érti, miért érezték a holland pavilon alkotói szükségesnek egy nem-maszkulin, barátságos sportbár kialakítását. A fluid field az ellenséges sportnéző koncepcióját próbálja a belsőépítészet eszközeivel kikezdeni. A sportról nem mint versengésről, hanem mint közös örömről, játékról gondolkozik, elemelkedve a nemi-társadalmi-etnikai szereotípiáktól a sport összefüggésében. 

A pavilon centrumában egy hullámzó, hosszú csocsóasztal, ahol minden játékos egy oldalon áll. Kipróbáltuk, játszható a közös csocsó, nem túl élvezetes, ugyanis a (diverzitás jegyében) minden egyes bábú eltérő tömegű és méretű, így nehéz rúgni velük. 

Számtalan plüsstrófeát látunk a pavilonban, amelyek nem a konvencionális, hanem a versengésre épülő sportok általános felfogásától eltérő értékelési szempontok mentén díjazzák a játékok résztvevőit: nem golszerzők, a szabályokat leglazábban értelmezők, a legtöbb gólt kapók stb... 

Az Osztrák Pavilon arra vállakozik, hogy bemutatassa Bécs és Róma városának a szociális lakhatás megoldása ügyében tanúsított eltérő hozzáállását. Bécs esetében egy felülről irányított tudatos politikai projektről beszélhetünk, mely az első világháború utáni időszak óta alakul; Róma városában ezzel szemben az alulról szervezett mozgalmi kultúrát érdemes mélyebben megvizsgálni. A képen Róma térképe látható, és az azon jelölt üresen álló, potenciálisan elfoglalható, és lakóházzá átalakítható épületek.

Az idei biennálé egyik legérdekesebb projektje a Vatikáni Pavilon, melynek sárga lámpákkal megvilágított terei a csatorna mentén sétálók számára is felhívja a figyelmet a 11. században épült ház belső átalakítására. A következő hónapok és évek során egy közösségi együttműködésen alapuló restaurációs folyamat mentén alakítják át a korábban templomként, kórházként és óvodaként is használt épületet az egyházi állam állandó pavilonépületévé. Hamarosan mélyebb anyagokkal jelentkezünk, melyekben részletesebben mutatjuk be a 19. Velencei Építészeti Biennálé legérdekesebb tárlatait, eseményeit.