Elindul az Építészfórum fenntartható építészeti rovata

A szociális, a környezeti és gazdasági szempontok kiegyensúlyozott és harmonikus együttléte határozza meg a fenntarthatóság összetett keretrendszerét. Ezek az absztrakt fogalmak azonban nehezen értelmezhetők a gyakorlati emberek számára. Az építészek, döntéshozók, vagy csak egyszerűen a használók számára sokkal egyszerűbben érzékeltethető a munkánkkal járó felelősség, ha interakciókról beszélünk. Vagyis arról a kölcsönös, rendszerszintű, egymásra hatásról, amely következtében akarva vagy akaratlanul minden változik körülöttünk a munkánk következtében.

Felelőtlenség nem tudomásul venni, hogy az építészet egy jóval nagyobb rendszer része. Nem csupán esztétikai érzékünkre, hanem többek között fizikai és szellemi jóllétünkre is hat. Mindemellett interakcióba lép közvetlen (pl.: biztonságérzet, hőszigethatás) és tágabb (pl.: kitermelt építőanyagok, energia igény) környezetével. Ezen hatások jelentős része, annak ellenére, hogy igen komplex folyamatokról beszélünk, a modern kommunikációs platformoknak és számítási kapacitásoknak köszönhetően, ma már megjeleníthetők és mérhetők.

Az intuíció továbbra is elengedhetetlen és szükséges része marad az építészetnek, azonban ma már kevés a felelősségteljes alkotáshoz. Az adatalapú tervezés egyre inkább teret követel magának.

A környezeti fenntarthatóság szempontjából a terület- és anyaghasználatnak van ebben a szektorban a legnagyobb súlya, persze a kibocsátások és az energiafelhasználás is jelentős.

Az e hatásokon alapuló jövőbeli trendek sajnos további folyamatos karbonkibocsátás-növekedést mutatnak, mely egyben rámutat a probléma összetettségére. Bebizonyosodik, hogy a fenntarthatóbb irány kizárólag rendszerszintű szemléletváltással érhető el. Számos eszközzel rendelkezünk már ma is, melyek alkalmazása közelebb vihet minket az ideális jövőképhez, de ehhez minden érintett szereplőnek és minden szinten cselekedni kell, nincs idő további halogatásra. A fenntarthatóság kérdése az építőiparban is egyre jobban a középpontba kerül, de még nagyon hosszú út áll előttünk, hogy tényleges változásokat érjünk el. Ezért dolgozik Egyesületünk és vele együtt több mint 100 tagunk is, több mint 10 éve.

Az egyik a nagyobb épületeket érintő minősítés, melynek természetesen vannak pozitív hozadékai, de sok esetben pontvadászattá silányul, mert a levadászott pontok között nincs meg a koherencia. A másik irány a kisléptékű fenntarthatóság, az ún. ökoépítészet, melynek leegyszerűsített válfaja (pl. szalmabálaépítészet) szegényebb régiókban megvalósul, viszont annak gondolatilag fejlett változatára én nem ismerek itthon példát. Én sokáig az aktívház egyesület tagja voltam, azonban ott – meglátásom szerint – eluralkodott egy nagyon technicista szemlélet, amely az okosotthonok irányába mutat. Sokszor az az érzésem, hogy ez alapvetően egy üzleti rés, ahol néhány cég kíván helyet keresni magának. Az itt alkalmazott rendszerek annyira érzékenyek és összetettek, hogy jelen pillanatban nálunk ez csak sporadikusan jelenik meg.

Szemléletváltásra van szükség. A profit megvédése mellett az egészségünk és környezetünk megvédése is fontos. A változás már elkezdődött, de még korántsem ért véget. Újra kell gondolnunk a munkavégzés, a kapcsolattartás, a fogyasztás, közlekedés, bevásárlás és szállítás módjait. A kulcs a hatékonyság. Az otthonokat, munkahelyeket, iskolákat és rekreációt és ezek kapcsolatait újra kell értelmeznünk. Az építészetnek nem a stiláris vitákról kell szólnia, nem az a kérdés, hogy van-e értelme a 21. században a birodalmi neobarokk stílusnak. A hideg, nedves, penészes otthonokban élő embereket ez nem érdekli: egészségesen, kényelmesen és megfizethető módon akarnak élni. Ehhez egészséges és nulla rezsijű épületeket kell építenünk és a meglevőket ilyenné kell átalakítanunk.

Meg kell szabadítanunk az épületeinket a fosszilis energiától való függéstől. Fel kell hagynunk a beton, az acél és a túlzott üvegmennyiség használatával. Ahol lehet, pluszenergiás épületeket kell építenünk, hogy így ellensúlyozzuk azokat a történelmi épületeket, ahol nem lehetséges ez az átalakítás.

Az épületek tervezésénél a teljes életciklusra vonatkozó megközelítést kell alkalmazni. A régi épületeket – ha lehet – meg kell tartanunk, és az építőanyagokat újra kell hasznosítanunk.

Ezek egyike sem új, de összességében hatalmas kihívást jelent. Lépni kell: most vagy soha.

Ha tényleg fenntartható építésben gondolkodunk, az első kérdés, ami felmerül, hogy tényleg szükség van-e a tervezési programban szereplő négyzetméterekre. Fenn tudjuk-e tartani a használat során, vagy csak víziók és vágyak, esetleg befektetés szülte igény miatt építünk. Ha van meglévő épület, nem lehet-e inkább átalakítani, korszerűsíteni mielőtt elbontanánk? Tudjuk a választ, mégsem teszünk eleget. Less is more.  A fenntartható építészet holisztikus szemléletű, nem megtérülésben, nem minősítési igazolásokban, hanem az élhető jövőben gondolkodik. Beruházás előtt gondold végig az egész folyamatot, a megvalósítástól a használatig, az átalakíthatóságon át az elbonthatóságig és kevesebbet és fenntarthatóbb módon fogsz építeni.

A felvilágosodás idején az ész uralma alatt elkezdtük felépíteni a „világelfogyasztó társadalmat". Ez többé-kevésbé sikerült is. Csakhogy kiderült, hogy az e célból gyártott „eszközöket" a természet nem képes befogadni, védtelen velük szemben.

A természetpusztulás/életben maradásunk összefüggéseire válasznak tűnt az un. „Fenntartható fejlődés" teóriája, és elfogadtuk a „fenntartható építés" definícióját is. Megfogalmaztuk a szükséges teendőket, elindult a kísérletezés. Mindezek ellenére nem látszik valódi elmozdulás. Rá kellett jönnünk, hogy a természetvédelem és a produktivitásra épülő gondolkodás nem egyeztethető össze, és a „fenntartható fejlődés" egy fenntarthatatlan teória. Nem maradt más, mint az ökológus James Lovelock javaslatának elfogadása, aki a „fenntartható visszavonulást" ajánlja.

Tipológia, topológia, tektonika. Kenneth Frampton ezekkel a fogalmakkal határolja a teret, amiben az építészeti mű születik. Meglátásom szerint ez a három kategória jelentős átfedésben van a környezetünkben zajló három folyamattal, a népességnövekedéssel, a klímaváltozással és a technológiai forradalmak legújabb hullámával, amennyiben ezek érintik a térhasználat, a helyi tudás és a fejlett technológiák kérdésköreit. A nagy rendszerek mozdulásai alapjaiban változtatják meg a kultúrát, de nem szüntetik meg az építés kényszerét. Építeni kell. Nem az a kérdés tehát, hogy fenntartható-e az építészet, hanem hogy időtálló-e az értékrendünk, tartható-e az építészettel szembeni elvárásunk. Hogy akarjuk-e csökkenteni a térfoglalásból eredő konfliktusokat, képesek vagyunk-e újrafogalmazni szükségleteinket és józan észen alapuló közösségi döntéseket hozni. Felismerjük-e végre az építés etikai vonatkozásait, vagy a mértéktelen fogyasztás fenntarthatóságának reményében mindent egy lapra teszünk, a technikai, technológiai felfedezések ígéretére.