Pollack Mihály nevéhez méltón – Ilyen lett a dégi Festetics-kastély felújítása

Itt nem fogadnak cifra oromzatok, sem ékes tornyok. Helyette egy több százéves kocsányos tölgy, mögötte pedig a felvilágosodás és a magyar nemzeti mozgalommal párhuzamosan fejlődő klasszicizmus eszményi formái. Csupán az új kiállítás berendezése van még hátra, mi viszont már megszemlélhettük az építészeti megújulás részleteit a magyar szabadkőművesek hajdani fészkében.

A korszak legje - minden szempontból
Festetics Lajos királyi tanácsos, a család dégi ágának megalapítója kezdetnek egy földszintes barokk kúriát építtetett ide a 18. században, mely még ma is áll a telekhatáron a maga ikonikus, retró neon „Zabadság" feliratával.  A helyi kövér termőföld csakhamar beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és lassan-lassan a legjövedelmezőbb uradalma vált a családnak Dégből.

Az „i"-re a pontot viszont az örökös, Festetics Antal tette fel, akit korának leggazdagabb köznemeseként emlegettek, napjaink pedig a hazai szabadkőművesség egyik kulcsfigurájaként tekint rá. Neki tudható egyrészt az Orczy-kert szomszédságában kialakított Pollack-féle villa, és annak tájkertje, a mai Füvészkert is, Dégen azonban valami egészen más léptékben gondolkozott. A kor legnagyobb birtokközpontját akarta rajta megteremteni, egy olyan lenyűgöző világot, mellyel még a rangban felette álló főurak kastélyparkjait, s a család grófi rangra emelt keszthelyi ágát is meghaladhatja köznemesi megrendelőként.

Minden bizonnyal a gazdaságot fejlesztő mérnök (és nem mellesleg szépirodalmi műfordító) Kováts Ferenc munkája a birtok lélegzetelállító eleme: egy 12 kilométer hosszú (!) tengely, az Ecsi-pusztán keresztül érkező hajdani postaút, melyen közeledve a fák mögül drámaian bontakozik ki Pollack Mihály művének főhomlokzata. S ez még csupán az ízelítő. Sisa József izgalmas tanulmányában fejti ki, hogy egy megfontolt program részét képezi az épület mondhatni kétarcúsága. Az elülső rámpás portikusz ugyanis szinte eltörpül a hátsó front monumentálisabb oszlopsora mellett. Ahogy Sisa fogalmaz, a barokk értékrend itt megfordult¹, és az érkezés helyett a magánszféra, a birtok paradicsomi parkja kapta meg a reprezentatívabb kialakítást.

Unikum még az ovális alaprajzú, később sasmotívumokkal ékesített díszterem, mely nem a kastély középtengelyében, helyette az egyik oldalszárnyban kapott helyet. Tudatlan barangolóként ügyet se vetve el is haladunk a bejárata mellett, olyannyira visszahúzódik megjelenése a folyosó végén. Akad azonban egy kisebb, bár nem kevésbé eltitkolt tér is a túloldali szárnyban, az úgynevezett sub rosa helyiség: Ferenc császár a szabadkőműves mozgalmat 1795-ben közismerten betiltotta, mely után Festetics Antal igyekezett felvásárolni a teljes osztrák és magyar szabadkőműves levéltári anyagot, amit a dégi kastélyban – ha minden igaz – pontosan ebben a kis ovális térben rejtett el.

Az épület legközelebb a két világháború között alakult át gróf Festetics Sándor révén, aki egyfelől némileg korszerűsítette a kastélyt, de több szabadkőműves szimbólum is ekkor került az architektúrára. Ilyen az arccal ábrázolt két napkorong a homlokzaton, amely motívum a Nagyszívűséghez nevezetű pesti páholy pecsétjén is visszaköszönt.

A család végül 1944-ben elhagyta a birtokot, a titokzatos archívum pedig eltűnt, könnyen lehet, hogy később tüzelőanyagként használták itt fel. Abafi Lajos azonban a 19. században lemásolta az anyagot, így az iratok egy bizonyos része másolatban ma is megtalálható az Országos Levéltárban. Később aztán volt itt német katonakórház, majd az 1990-es évek közepéig gyermekotthon működött a terekben. Elsőként a park felújítása történhetett csak meg 2003 és 2015 között, mely alkalomból a felújítást tervező Alföldy Gábor írt is egy érdekfeszítő könyvet a kert történetéről és rendezéséről, melyet ezúton is ajánlok Olvasóink figyelmébe.²

Klasszikus mű, klasszikus problémák
A két portikusz alatt eredetileg ciszternákat alakítottak ki a víz gyűjtésére, így a falak napjainkra felszívták a nedvességet és ezúton folyamatosan dobták le magukról a vakolatot. A 20. század felújítási próbálkozásai sosem tudták egységesen, a teljes területet tekintve befejezni a rehabilitációt, így felületenként, és hát jelen esetben portikuszonként, más-más eljárás, anyag és vakolat került fel a több százéves falakra. Pollack Mihály – a Magyar Nemzeti Múzeumot is megelőző – egyik legfontosabb alkotása nem maradhatott tovább ilyen állapotban, sikerült hazai támogatásokkal kiegészített európai uniós forrást biztosítani a komplex műemléki helyreállításra és a turisztikai fejlesztésre. A fenntartó, megalakulása után a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. lett, a projekt pedig a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretei között valósulhatott meg. 2018-ban megindult a kivitelés, amely mostanra a főépület legnagyobb részét magában foglaló ütemeket tekintve be is fejeződött.

Mindenekelőtt a belterekben kellett porszárazságot biztosítani. A tető gerendastruktúrájának javarésze szerencsére jó állapotban maradt fenn, a legkorhadtabb faelemeket azonban kicserélték, az új tetőn pedig végre a csapadékvíz megfelelő elvezetését is megoldották sok-sok év után. A tető borításának látványa sokak számára talán most megdöbbentő, ám magát a régi réz fedést az első világháború viszontagságai során szedték le és öntöttek belőle ágyút. A korabeli szellőző formák rekonstrukciójával ezúttal anyagában más, de szintén fémlemez borítás mellett döntöttek, hiszen eredetileg is ezek teherbírására tervezték a szerkezetet.

Mindezt, valamint a Hollandi-ház felújítását a Gábor&Svejkovszky Építésziroda tervezte, akárcsak a közönségforgalmi és kiszolgálói részek kialakítását. Úgy tűnik, a kivitelezőkkel együtt sikerült a vizesedést a tetőfedés után alulról is megoldaniuk vízzáró rétegek beiktatásával és injektálás segítségével, ráadásul oly módon, hogy a pinceszint negyede immáron természetes megvilágítással operáló kiszolgáló egységként funkcionálhat.

Rögtön feltűnik, hogy az alaprajzba látogatói tereket nem volt egyszerű komponálni. Alternatívaként a földszint hosszú enfilade-jában húzódhatna egy tárlat, ám az keresztezné a két portikusz közötti axist, s így megfosztaná platformjának lebilincselő kilátásától mindazokat, akik csak a parkot szeretnék megtekinteni. A látványtengely-rendszer ugyanis a hátsó oszlopsorról szemlélve rendelkezik a legideálisabb összhatással. (E panorámától amúgy a munkások sem tudnak könnyen szabadulni, ottjártunkkor is az oszlopok között, a tájban gyönyörködve fogyasztják el áhítatos csendben a 10 órait.) Végül, többek között a műemlékes építész tanácsára is inkább egy kávézót terveztek ide, amely dramaturgiai szempontból is reflektál majd a tengely eredeti rendeltetésére.  A hátsó portikuszhoz vezető térben ugyanis egy fogadó tér és ebédlő volt hajdan, s a megérkezést ma sem fogja ezen a részen megtörni modern akadály, esetleg beléptető kapu. A látogató kicsit napjainkban is a család vendégének érezheti így magát – még az is, aki csupán egy kávét fogyasztana el háttérben a park kilátásával.

A 20. század funkcióváltásai és átalakításai végett a belsőtérben sétálva ma már hiányt érzünk amikor egy 19. századi enteriőr világát keressük. Így nagy felüdülést jelent a Kelheimi burkolatok és egy-egy fennmaradt eredeti stukkó motívum felbukkanása. Egyedül a kávézóban történt egy merőben kontrasztként feltűnő mennyezeti festett rekonstrukció, ám azt ellensúlyozza az oldalfalon feltárt, nagyméretű építéskori díszítés konzervált, sokkal autentikusabb atmoszférát nyújtó felülete, mely követendő példa lehet az egyelőre védővakolatok alá rejtett további korabeli díszítések tekintetében.

Felvilágosult felújítás
A sub rosa és a díszterem műemléki restaurálása, az eredeti, klasszicista födémszerkezetek biztosítása, valamint a teljes homlokzati felújítás már Garaguly Kinga építész felelőssége volt. Kifejezetten műemlékes építészről van szó, akinek neve ismerős lehet a vízivárosi Kapucinus utca 9. többszörösen díjazott műemléki felújításáról. Tudják, amely munkához mérhető rehabilitációkat többnyire csak külföldi oldalakon szokhattunk meg. Most egy jóval nagyobb méretben tudta prezentálni azon meglátását, hogy egy épület feltámasztását valahol a roncsolt állapot konzervatív konzerválásán és a patinát eltörlő túlzott restaurálás között kell megejteni. Egy olyan összkép létrehozása a cél, ami béke a megújulásra váró szemnek, viszont halványan narratív is tud lenni azok számára, akik jobban bele akarnak mélyedni a korabeliség kérdésébe.

Egy tükörsimára lefestett textúrával ellentétben tehát maga a vakolat összetétele volt színezve. A fal nedvszívó képességével is másként reagál ez az ötlet, porozitásában is jobban kommunikál majd a falakkal. A kastély homlokzata speciális, új díszkivilágítást is kapott egyúttal, amelynek terveiről és kiviteléről egy korábbi cikkünkben számoltunk be.

Az épület alaprajzai fennmaradtak, hála Rados Jenőnek, aki a két világháború között befotózta Pollack megmaradt terveit, de ettől függetlenül sok adat és forrás hiányzott az eredeti külső-belső állapot feltalálásához. Nagy kérdést okozott például a hátsó portikuszra vezető nyílások rendjének rekonstrukciója vagy éppen a valódi kőfelületek és a kőként imitált vakolt részek kapcsolata. Akárcsak a Nemzeti Múzeum esetében, az épületet saját korában ugyanis igyekeztek kőhatású építménynek láttatni, így a korábbi felújítással ellentétben mindig is monokróm hatása volt a homlokzatoknak. Az építészeti tagozatokat most az általános falszínhez képest csupán egy árnyalattal és struktúraeltéréssel emelték ki a tervezők, hogy plaszticitásuk jobban érzékelhető legyen. 

 A lábazaton az összes eredeti mészkövet megóvták, szükség esetén kipótolták, és ugyanez a helyzet állt elő a kocsialáhajtó kőkomponensei esetében is. Most úgy tűnik, hogy a maga hibáival szinte hozzá sem nyúltak e bejárat felületeihez, pedig ez nem így van. A mintázott burkolatok vagy a lovasoknak szánt fellépő tömbök sokkal hiányosabbak voltak és jelentősen ki is voltak kagylósodva. Tehát komoly helyreállítási munkák történtek itt is, de csak egy bizonyos határt szem előtt tartva.

Ami a klasszicista nyílásrendszert illeti, már nagyon kevés építéskori nyílászáró szárny volt meg az épületen, de minden belső toknyúlványos szerkezetet eredeti állapotában őriztek meg és a történeti ablakfejlődés összes jelentős stádiumából hagytak meg tanúablakokat. Sőt, a kezdeti egyrétegű, kívül zsalugáteres megoldás az évszázadok alatt fokozatosan változott téliesített, rögzített kétrétegű rendszerré, és azóta szinte minden évtizedből találni itt példát ablakokra. A beavatkozások egységre törekedtek, s még így is egy izgalmas folyamat rajzolódhat ki minden kor saját vasalatával vagy éppen rúdzár szerkezetével a belső szárnyakon. Messziről a kép azonban homogén a külső réteg néhol újragyártott szárnyaival, a kiemelt építészeti tagozatokon az évszakonként cserélhető zsalugátereivel, valamint a szárnyak homlokzattal harmonizáló, ecsetkezelt színezésével.

A Hollandi-ház és a park
A melléképületek között új fényében ragyog a kis szivattyúház (tervező: Fekete J. Csaba), valamint a németalföldi stílusban épült Hollandi-ház is, melynek visszaállították eredeti nyílásrendjét. Itt is kiállítások lesznek a jövőben és szellemes, hogy nemsokára tehenek is fognak körülötte legelni, ahogyan a földszint is hajdani rendeltetéséhez hűen istállóként szolgál majd. E vöröstéglás épület viszont a Szerpentin-tó ölelésében, egy kis szigeten fekszik, ami viszont egy nagyobb áradás során akár bajba is kerülhet, az elvezető zsiliprendszer továbbgondolása így még a jövő fejlesztések kihívása.

A Kastélyprogram következő ütemeiben újulhatnak meg a kastély oldalszárnyainak belső terei, a Kiskastély együttese, a postaút alléja, vagy az impozáns, szintén Pollack-tervezte narancsház és konyhakert is. E medvehagymával borított parkban ezeken túl is van még bőven épület, pergola, emlékhely vagy látványkapcsolat, amiről külön bekezdéseket lehetne írni, de sajnos már így is túlléptük egy online írás kereteit. Zárszóként egy biztos: e rehabilitáció újra világossá teszi az emberek számára a felvilágosodás kori stílus és az angolkertek valódi lényegét. Legalábbis amikor a park lankáin haladva pillanthatjuk meg beúszni a kastély hófehér monolit tömbjét és levitáló görög portikuszát az élénk zöldek között, már nincs több kérdésünk.

„A barokk és a rokokó túlburjánzása után a klasszicista építészetben egy megtisztulási folyamat kezdődött, melynek fő célja az antik időtlen igazságainak újbóli megerősítése, »a természet igazi egyszerűségének elérése volt.« (Winckelmann). Ezt a művészettörténeti időutazást térbeli utazásra helyettesítve, – s a mai életterünket, városainkat átható túlburjánzó vizuális (és koncepcionális) szennyeződést magunk mögött hagyva – Dégre érve az időtálló nyugalom, tisztaság és szépség építészete képez meglepő és felemelő kontrasztot." – Garaguly Kinga

Pleskovics Viola

¹ Sisa József: Dég, Festetics-kastély, Tudományos dokumentáció, Hild-Ybl Alapítvány, Budapest, 2003., 20.p.

² Alföldy Gábor: A dégi Festetics-kastélypark, Forster Közont, Budapest, 2015.

A cikk a műemléki fejlesztést lebonyolító NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-vel együttműködésben született. Az együttműködés a szerzői szöveget nem befolyásolta.Az elmúlt időszak kastélyfelújításairól írt kritikáinkat, híreinket az alábbi dossziéban találják.