Építészet és írott gondolat

Építészek és bölcsészek. Két külön világ. Ősidők óta kerülgetik, méregetik egymást, hol szorosabb, hol lazább szövetségben • Masznyik Csaba megnyitó beszéde a Kerékgyártó Béla 60. születésnapjára rendezett ad hoc kiállításon.

Masznyik Csaba: Építészet és írott gondolat

Elhangzott az építészet és írott gondolat ad hoc kiállítás megnyitóján december 9-én az N&n galériában, Kerékgyártó Béla 60. születésnapja alkalmából.


Amikor Bujdosó Győző és Szabó Levente elküldték ezen ad hoc kiállításra szóló meghívójukat, a címet nem címnek, hanem feladványnak olvastam: mit jelent ez a három szó - építészet, írás, gondolat - és mit mondanak ezek így külön és együtt, egymás mellé, egymással szembe, esetleg egymás alá, vagy fölé rendezve itt, ahol nem térkép a táj? Pontosabban nem is három, hanem négy szó, sőt több, ha becsületesen a kötőszót is beszámítjuk, az ést, hiszen, ha ez ugyanaz a két betű, amelyik az életet az irodalommal köti össze, akkor ennek jogán máris ott vagyunk az élet sűrűjében és a betűk erdejében, még mielőtt a mondolat végére értünk volna.

A cím nyitott, egy nyitott mű. (A kiállítás még nem, majd a végén.) Az "írott gondolat" fogalom lehetséges olvasataiból - építészetelemélet és -történet, építészet és irodalom, építészet és filozófia - az elsőhöz, a teória kérdéséhez szeretnék fűzni néhány írott gondolatot.

Hogy a gondolat önmagában mi, azon nem érdemes most elidőznünk, mert bármilyen meglepő, azt, hogy a gondolat micsoda, egyelőre nem tudja senki; spekuláljanak csak rajta a biológusok, a nyelvészek és a pszichológusok. Vagy a teológusok. Bárhogy keletkezik is, belülről jön, vagy kívülről kapjuk, belátjuk, hogy így, jelzővel ellátva az elgondolt, a kimondott és az írott gondolat mást-mást jelent önmagában is, különösen az építészet viszonylatában. Mert más csak úgy gondolni valamire, más meg is fogalmazni és megint más írásba foglalni. "Építészet és gondolat" például, csak így, egyszerűen, jelző nélkül, könnyebb feladvány lenne, mert közvetlenül a mesterségünkre vonatkozik.

Az építészet ürügyén leírt gondolatok viszont eltávolíthatnak bennünket a szakmánktól, a szó átveszi az irányítást és aztán - észre sem vesszük - cserbenhagy minket.

Nekünk, arisztokratikus és gőgös építészeknek illik bevallanunk, hogy az írással, olvasással, bizony nehézségeink szoktak támadni. Nem az építészeti gondolatok elgondolására (írására és olvasására) gondolok, hiszen azok megfogalmazódnak a lerajzolt tervekben, megtestesülnek a megépült házakban. Azt gondoljuk, hogy ahhoz értünk. Az építészeti gondolatokkal most nem is foglalkozom, nem azért vagyunk itt; különben is: építész vagyok - mit érdekelne engem az építészet maga?
De kinek jutna eszébe közülünk káromkodásból építeni katedrálist?
Minket az érdekel, amihez nem értünk, de szükségünk van rá: tájékozódási képesség máig ható, évezredes, vagy éppen vadonatúj gondolatok útvesztőiben. Bizony, irigykedve nézzük mi, kétkezi, munkás emberek azokat, akik bánni tudnak a gondolatok építményeivel.

Építészek és bölcsészek. Két külön világ. Ősidők óta kerülgetik, méregetik egymást, hol szorosabb, hol lazább szövetségben. Ha a társadalmi pozíció ma már nem is, a képzésük módja sokezer éves hagyományt őriz.
A kezdetekről érdekes olvasnivalókat találtam:

"Tulajdonképpen már a görögöknél körvonalazódtak (...) az enciklopédikus tudományok: a grammatika, retorika és dialektika, amelyekből később a trívium tárgyai formálódtak, és amelyek majd az egyetemek (propedeutikus) előkészítő tárgyakat oktató karának, a bölcsészkarnak adják a magját, illetve a természettudományokat összefoglaló ágak, azaz az aritmetika, geometria, asztronómia és muzsika (vagyis a pythagoreusok négy tudományága). (...)
Az ókori rómaiak voltak azok, akik az (enkükliosz paideia) "teljes körű nevelés" ágait tulajdonképpen rendszerezetten feldolgozták, artes liberales néven megnevezve azokat. Az első, képzési célból szerkesztett enciklopédiát, mely később elveszett, Marcus Terentius Varro (Kr. e. 116-27) alkotta meg, Disciplinae (Ismeretek) címmel. Ebben az ún. "hét szabad művészet" mellett helyet kapott az orvostudomány és építészet is, tekintettel azok gyakorlati hasznára." (Dr. Kéri Katalin)
"Varro e munkájával nagy hatást gyakorolt az európai művelődésre, azonban a későbbi szerzők például Augustinus, Martianus Capella e két utóbbi szaktudományt nem vették be a szabad tudományok (artes liberales) rendszerébe."

A középkor folyamán a skolasztika a hét szabad művészetnek ezt az ókori rendszerét őrizte és örökítette tovább.

Ha a szavakat nézzük, "szabadnak" azt a tudományt, mesterséget nevezték (eredendően a görögök), amit szabad emberek műveltek kedvtelésből. Az építészet, ami tehát soha nem volt, nem is lehetett ebben az értelemben "szabad", kisebb megszakításokkal (például a reneszánsz idején) máig őrzi a tisztán gondolati tudományokhoz képest alárendelt jellegét.

Ma már ez inkább csak játék a szavakkal; furcsa, hogy mégis valós helyzetet tükröz. A középiskolákból és az építészeti oktatásból itthon oly mértékben hiányzik a kapcsolódó társadalomtudományok nemhogy alapos, de felszínes ismerete is, hogy az visszahat az építészeti képzés színvonalára. A bölcsészképzés pedig oly mértékben irodalomcentrikus, hogy az visszahat az építészet elméleti megközelíthetőségének színvonalára. (Magyarországról beszélünk, máshol nem tudom, hogy mi a helyzet, nyugaton olvashatóan és láthatóan jobb.)

Az utóbbi években a Doctor of Liberal Arts (ismerős fogalom), azaz a DLA képzés révén ugrásszerűen megnövekedett az építészeti teóriákkal foglalkozó, elsősorban fiatal építészek száma.

Gyanakodva olvasom azokat a tudományoskodva teoretizáló szövegeket, amiket e képzés hallgatói írnak. És kritikusan vagyunk kénytelenek olvasni azokat az írásokat is, amiket bölcsészek írnak az építészetről.

A gyanakvás oka egyszerű: az építészek nem képzett bölcsészek, minden tekintetben felkészületlenek arra, hogy egy filozófiai, történészi gondolati apparátust rövid idő alatt elsajátítsanak és működtessenek. Éppígy a bölcsészek sincsenek könnyű helyzetben, ha élő építészek közé merészkednek (a holtakkal könnyebben elbánnak), mert ők pedig azokat a tapasztalatokat nem ismerik meg soha, legfeljebb hallanak, olvasnak róla, amit egy, a rajztábla, újabban monitor fölé görnyedő, megrendelőkkel, mesterekkel vitázó építész az évek során megszerez.

Szívós, kitartó munkával, követhető minták felmutatásával lehet csak lassan változtatni ezen, és becsempészni a szabad bölcselet szellemét az építészképzésbe is.

Kinek fontos mindez? Tízezer építészből legfeljebb száznak. Nagy részük itt áll e megnyitón, körülöttünk. Még kevesebben vannak, tucatnyian legfeljebb, akik átjárást biztosítanak és közvetítenek az érintettek között. Építészből bölcsésszé vált szakemberből van több az egyetemeken, "igazi" bölcsész nagyon kevés. Pedig nagy szükség van rájuk, szükségünk van egymásra. Akiket az építészet érdekel, azokat beszippantja a média. Tanítani kevesen tanítanak közülük.

Kerékgyártó Béla nem csupán bemerészkedett az itt álló, köztudottan arisztokratikus és gőgös építészek közé, hanem kitartó munkával hozzá is kezdett a fent röviden vázolt, áldatlan állapotok felszámolásához.
Önzetlenül, meg nem rettenve a feltöretlen ugar végtelenbe vesző horizontjától.

Kedves Béla! Győző és Levente kezdeményezésére, ezzel a rögtönzött kis kiállítással, mintegy éppen hatvan, az építészetről és az írott gondolatok fontosságáról szóló üzenettel, mint egy nagy, eddig is nyitott, most már megnyitott művel szeretnénk meghálálni azt a sok munkát, aminek a jelentőségét, látod, nagyra becsüljük és egyúttal biztatni is szeretnénk a folytatásra. Még sokáig.
Isten éltessen!

Masznyik Csaba