Erők és ellenerők – Villaépület Sashegy és Németvölgy határán

Heterogén összképet mutat a budai domboldal, ahol a kissé rejtőzködő, mégis szellemi és vizuális értelemben is hangsúlyos elemként megfogalmazott villa áll. Egyszerre emelkedik a lejtő fölé és illeszkedik természetes módon a terepre, e kettős jellegből pedig az egész épület koncepciója megfejthető. Mizsei Anett írása.

Hosszanti tömege kifeszül a telek íve mentén, és a környező beépítésből előlépve két markáns épületszárnnyal zárja a szabadon álló épületek halmazát. Mint egy támfal vagy erődítmény: ellentart a domboldal rendezetlenségének. Mintha csak a gravitáció vonzotta volna a telek – és vele a laza szerkezetű tömb – öblébe.
A hosszanti lakószárny és egy bástyaszerű elem kompozíciója kettébontja az épület volumenét. Ez utóbbi arányaival – és különösen az ívelt sarokképzéssel – finoman utal a budapesti modern villák, társas- és családi házak formavilágára. Ezek egyik kiemelkedő példája épp átellenben, az utca túloldalán áll. Rimanóczy Gyula 1936-ban épült villája fontos szellemi referencia, a kulturális folytonosság megteremtésének kiindulópontja volt Ferencz Marcel számára.

A lejtő felé, ha nem is teljesen zárt, de legalábbis távolságtartóbb arcát mutatja, míg a kert felé nyitottabb, dinamikusabb homlokzattal fordul. Nemcsak a Rimanóczy-házzal tud így párbeszédet folytatni, de a kert intimitása, a tájolás és az ideális, délnyugati nappali-kertkapcsolat létrehozása is egyaránt ezt a telepítési koncepciót támasztja alá.

Jóllehet a tágas, zöld kert felé artikuláltabb a homlokzat, így közvetlenebb a kapcsolat is, a kitárulkozás nem a sajátja a háznak. Tömör a fal, ahol annak kell lennie, ablak nyílik, ahol a ház belső élete megkívánja – a tervezők visszaléptek a hazai modernizmus elegánsan funkcionális példáihoz és szakítottak a lassan évtizedek óta egyeduralkodó transzparencia ideájával. A fény és az átlátások bűvölete helyébe intimitás, titokzatosság és egyféle védelmező atmoszféra lép.

A földszinti nappali helyiségcsoport megnyitása mindkét tömeget végighasítja. Ez, mint “negatív" tér ugyanolyan intenzitással fogja össze a két tömeget, mint a fölötte feszülő áthidaló szerkezet. Az utca felé e gerenda pozitív formájának inverzeként keskeny hasíték húzódik, amely anélkül nyitja meg a szigorú határvonalat képző falat, hogy az elvesztené erejét.
Ezt a karakteres, horizontális hangsúlyt bontja le további részletekre az emeleti terasz – loggia – és annak markáns, konzolos fedése. Kitérő egyenesek, szerkezeti élek oldják fel a szigorú rendet, amely egyébként a házat jellemzi. A földszinten a vendégszoba blokkja zárja le a homlokzati megnyitást. Talajra nehezedő tömege pozitív formában ismétli az emeleti loggia beharapott volumenét.

Az épülettest magába fogadja a lakótér kültéri teraszterületeit is, a két szárny közti átkötéssel sorba rendezve valamennyi külső és belső funkciót. A határ a kert felé egy szigorú vonal, a teraszburkolat széle, amely minden további részlet nélkül vált át a zöldfelületbe. Egyetlen ponton lép ki épített elem a környező terepre: az utcafronton, az északi lépcsőház mellett egy külső, kerti lépcső kapcsolja a terephez – mintegy horgonyként – a házat.
A telek formájától örökölt szabálytalanság, az íves sarokképzés a tető formáját is kimozdította a szigorúan ortogonális geometriából. A terep és az íves utca formái a tető-tájon megismétlődnek, ahogyan a finom emelkedésű, fémlemezzel borított idom zárja a tömeget. Talán ugyanarról a tőről fakadó gesztus ez, mint a szerkezeti vastagságok és falfelületek arányai: védelmező, befogadó, a tradíciókkal kortárs formában kapcsolatot létesítő elem.

Látszólag egyszerű, fehér ház. Szépsége az apró geometriai játékokban és a tágabb, tér- és időbeli összefüggésekben rejlik – no meg abban, ahogyan megengedő az élettel, amely zajlik benne. Nem kényszeríti lakóit “hozzáértő" használatra, értékét nem látványos, ám üres gesztusokkal teremti meg, hanem öntudatos alázattal szolgál otthonként.

Mizsei Anett

Szerk.: Paár Eszter Szilvia