Százéves fenyőfák közt – villa a budai hegyekben

Burjánzó zöld környezetben, csendes utcában áll Bártfai-Szabó Gábor alkotása, mely természetes színeinek köszönhetően belesimul környezetébe. Az elegáns, mégis barátságos passzívházat az épületben tett látogatása alapján Paár Eszter Szilvia mutatja be.

A Bártfai-Szabó építész házaspár munkáját már kétszer is jutalmazták Év Háza díjjal, mindkét esetben egy saját családjuk számára tervezett épülettel nyertek, első alkalommal 2010-ben, második alkalommal pedig 2020-ban. Utóbbi épületről nemrég az Építészfórumon is olvashattak. A tervezőre a 2010-ben aratott sikernek köszönhetően talált rá a megbízó, egy sikeres mérnök, aki a budai hegyekben képzelte el új családi otthonát. A megvásárolt telken egykor szintén egy villaépület állt, melyet a magyarországi vasbeton építészet egyik fontos alakja, Wünsch Róbert építtetett. A historizáló villát azonban a szocializmus idején elbontották, és a helyére egy kevésbé esztétikus épületet emeltek, mely a terület megvásárlásának idejére, 2014-re menthetetlen állapotba került, így az új tulajdonos a bontása mellett döntött. Helyére 2015-ben épült fel a karakteres villa, melynek egyetlen eleme árulkodik csak az eredeti épület ittlétéről: a terasz sarkán elhelyezett medveszobor, mely még Wünsch idejéből maradt fenn.

A nagyjából – ám szándékosan nem szabályosan – „L" alaprajzú, szabadon álló, háromszintes, nyeregtetős épület lejtős telken áll. A területen százéves, egészséges fenyőfák vannak, melyeknek megőrzésére mind a megrendelő, mind az építész nagy hangsúlyt fektetett. Így alakult ki a ház érdekes alaprajza, mely tulajdonképpen a látványos, szép fákat kerülgeti. Alakjának hála ráadásul a nap is körbejárja az épületet. Az „L" a rövidebb szárával fordul az utca felé, eltakarva a belső sarkában elhelyezkedő teraszt és a kertet a kíváncsiskodó szemek elől, kilátást biztosítva a buja, zöld környezetre.

Az épület külsejét szemlélve azonnal feltűnik annak meleg, barna színe és izgalmas téglaburkolata. Az építész ezen a házon alkalmazott először kézi vetésű belga téglaburkolatot, melyet a legtöbb falon hagyományosan raktak, ám a bejárat melletti falszakaszon álló helyzetben, a habarcstáskákkal kifelé helyeztek fel. Mint Bártfai-Szabó Gábor elmondta: „ez a gesztus egyfajta főhajtás a nálunk magasabb téglakultúra előtt, ami a holland-belga építészet sajátja." Ez az izgalmas megoldás tovább hangsúlyozza a visszafogott, ám elegáns bejáratot, melyet csupán filigrán üvegtetője és ügyesen elhelyezett világítása emel ki. Az utca felé forduló homlokzat természetbe simuló, rejtőzködő hangulatát hangsúlyozza az erősen kiugró párkány, illetve az antracit színű tetőcserép is.
Míg az utcáról vagy a szomszédok felől látszó homlokzatokra továbbra is a rejtőzködés, zártság jellemző, amit a résszerű ablakok hangsúlyoznak, addig a kert felé forduló falszakaszokat nagyméretű ablakokkal nyitották meg. Legjellegzetesebb közülük a dél-keletre néző homlokzat, mely égbetörő arányainak és aszimmetrikus tetőszerkezetének köszönhetően szokatlan látványt nyújt, amit a középső szint horizontális hangsúlyú, erőteljes keretezéssel ellátott, a falszakasz szinte teljes széltét elfoglaló ablaka tovább erősít.

A nagyméretű, háromszintes épületben egy lakás található, ám az alagsori helyiségek vendéglakosztályként leválaszthatók, így egy külön bejárattal is rendelkező, kisméretű, ám komplex, kertkapcsolatos lakást kapunk, hatalmas terasszal. A tulajdonos ezt a lakrészt nem csak vendéglakásként – mely a kiterjedt család miatt igen gyakran előfordul –, de grillpartik és baráti összejövetelek helyszíneként is előszeretettel használja. Alagsori elhelyezkedése miatt ebben a lakásban a világos színek dominálnak, a hófehér konyha és a világos hajópadló lágyságát azonban jól ellensúlyozza a látszóbeton falfelület indusztriális jellege. Ezen a szinten a kisebb lakáson kívül helyet kapott még egy gépház, illetve mosó-szárító helyiség, valamint egy kétállásos garázs is.

A földszint – mint azt az építészek elmondták – a piano nobile gondolatát követi, így csak a társasági élet és vendéglátás helyszíneként szolgál. A hófehér berendezésű konyha, a társalgó-étkező és a nagyméretű nappali egybenyíló terek, ám igény szerint légies üveg tolóajtókkal leválaszthatók. (A földszinten természetesen vendégmosdó is található, mely egy gardróbhelyiségből nyílik.) A földszint leglátványosabb eleme a nappaliban elhelyezkedő, márványburkolattal ellátott, három oldalról szabadon álló kandalló, illetve a kert felé néző homlokzat kapcsán már említett nagyméretű ablak, melyből a magas fenyőfákra látunk. Az „L" két szárának találkozásában kialakított teraszra mind a konyhából, mind a nappaliból kiléphetünk.

Az emeleten három, saját fürdőszobával rendelkező hálószoba található, melyeket az építész lakosztálynak nevez. Ezeken a helyiségeken kívül találunk még itt egy társalgót is, mely nagyobb vendégség idején elvonulási helyet biztosít, és egy igen nagyméretű, kétszintes gardróbot.
A földszint és az emelet mélybarna hajópadlójának és a fürdőszobák bézs-szürke burkolatainak hála melegebb, otthonosabb hangulatot áraszt, mint a vendégek számára fenntartott kisebb lakrész. Az ház szintjeit egy nagyszabású lépcsőház köti össze, melyben lift is található.
Mint Gulyás Attila fotóin is láthatjuk, az épületen kívül és belül csupa igényes, kézműves anyaggal találkozhatunk, melyek részben az építész, részben a belsőépítész, Molnár-Balogh Judit ötleteit tükrözik.

Mint már a bevezetőben is említettük, az épület passzívház, Bártfai-Szabó Gábor munkái között már nem az első. Mint ilyen, szigetelése 20-25 cm kőzetgyapottal készült. A hűtést és fűtést átszellőztetett falszerkezetekkel, illetve felületfűtéssel oldották meg. Az épület energiaellátásának egy részét a tető délnyugati oldalára helyezett napelemekkel fedezik. A ház ezáltal nem csak a látványos és gondosan megszerkesztett kertnek – mely Jordán Klára munkája –, hanem műszaki kialakításának köszönhetően is kapcsolódik a természethez és a fenntarthatóság gondolatához.

Paár Eszter Szilvia