És megint építünk...

A BME Urbanisztika tanszéke évek óta szervez építőtáborokat Bernecebarátiba. Ezek célja, hogy kisebb épített tárgyakat helyezzenek el a falu különböző pontjain, ahol úgy érzik, hogy a közösség, illetve az arra járók számára hasznosak lehetnek. Következik a legutóbbi tábor beszámolója.

A tárgyakat a tavaszi félév során tervezzük meg, Varga Imrével, a projekt szellemi atyjával, és Gyenes Zoltán polgármesterrel egyeztetve. Idén lehetőségem nyílt nagyobb szerepet vállalni a munkából, Varga Imre megkért, hogy segítsek a 2013-as tábor megszervezésében és lebonyolításában. Ez főként abból állt, hogy esténként a helyi munkavezetőkkel összeültünk elemezni az eltelt napot, és megoldásokat kerestünk az esetlegesen elkövetett hibáinkra, valamint megterveztük a másnapi munkát.

A félév közben, a tervezés alatt többször megváltozott a program, ennek meghatározásába bevontuk az önkormányzaton kívül a helyi erdészetet, akik nagy mennyiségű faanyaggal járultak hozzá a munkánkhoz. A nyári táborban végül (az előző évek produktumainak karbantartása mellett) két objektum valósult meg. A Drégely vára felé tartó erdei út mellett egy kis erdei szent hely, a "Máriabarlang" helyszínrendezése, saját tervezésű padok építésével.

Az erdőben, a faluhatár utáni első réten – ami sátortáborok, majálisok, közösségi programok helyszíneként szolgál –, egy főző pavilont építettünk, ami alatt kihelyezett gázfőzőkkel nagy tömeg számára lehet főzni. A tábor fő eredményének a helyiekkel való szoros együttműködést tartom, például a Máriabarlangnál Bartus Ernő kőműves, a főzőpavilonnál Téglás Miklós bútorasztalos segítette a munkánkat. A munka során nagyon jól összeszokott a csapat, ezt esténként bográcsozással, szlovákiai kirándulással segítettük, az utolsó este pedig a helyiekkel közös ünnepléssel zártuk a tábort. Azt hiszem, hogy az itt töltött egy hét mindenki számára maradandó élmény marad, hiszen a közös építés az egyik legnagyobb közösségteremtő erő.

Péteri Zsolt

Az építkezésről alább egy-egy, a tervezésért felelős hallgató beszámolóját olvashatjuk:

Tóth Viktor: Máriabarlang

A Bernece-patak völgyében találtunk egy gazzal benőtt Mária-kegyhelyet, amit az első nap hat pár szorgos kéz és egy fűkasza közreműködésével kiszabadítottunk a csalánból. „Kellene ide egy asztal, ahol enni lehet, köré padok, meg valami ülőke az oltár elé." – kérte Gyenes Zoltán, a helyi polgármester. A csapat tehát teljesen szabad kezet kapott, abból dolgoztunk, amiből akartunk és úgy, ahogy tudtunk, és mivel sokunknak ez volt az első megvalósulás - gyanús terve, az ehhez illő lelkesedéssel láttunk munkához.

Az előző félév során készített tervek a helyszín pontos felmérése után újragondolásra szorultak, egyedül a fát, mint anyagot, illetve a formavilágot vettük át valamelyest. Végül két, egymással (papíron) merőleges tengelyre szerveztük a bútorokat: az egyik tengely a patakhoz vezető ösvény, a rá merőleges axis végében pedig a kegyhely állt. A koncepció (márpedig egy ilyen egyszerű feladatnál is kell koncepció) reagált a patak irányára, formáira és utalt a szakrális tartalomra, a fa pedig - már csak a gerenda léptékű vastagság miatt is – erőt és melegséget sugároz. A padok tervezésénél elsődleges szempont volt a könnyű megvalósíthatóság és az egyszerű szerkezeti csomópontok használata, de nem volt utolsó az sem, hogy mennyi faanyagot használunk fel. Ugyan a polgármester úr és az erdészet minden eszközt rendelkezésünkre bocsájtott, nem akartuk, hogy úgy érezzék, az eredmény nem érte meg a befektetést.

A tábor hét napjából kettőt az ösvény kikövezésére és a tervezésre szántunk. Az utóbbi helyszíne a Ventura nevű kiskocsma volt, mely a munka utáni kikapcsolódásunknak adott otthont.

Harmadnap reggelén elérkezett a pillanat, amikor ha nem kezdjük el a tényleges munkát, félő, hogy kicsúszunk a határidőből. Kettéváltunk tehát, a csapat egyik fele a terepmunkákat folytatta, a másik nekilátott a bútorokhoz használatos faanyag méretre vágásához. A nap végén –büszkeségtől feszülő mellizmokkal - eszünkbe jutott, mi lenne, ha a méretek ellenőrzése végett szárazon összeraknánk a padokat a polgármester úr udvarában. Aztán ahogy hordtuk egymásra a fát, egyre inkább láttuk, hogy ez sehogy sem lesz jó… A Venturában történő nagyvonalú méretezésnek köszönhetően az asztal magassága majd’ tíz centivel kisebb lett a kelleténél, így teljesen használhatatlan lett. A nagy szerkezeti vastagságok miatt félő volt, hogy a lábnak nem marad elég hely az asztaldeszka alatt. Miután elkeseredetten konstatáltuk, hogy gyakorlatilag elpazaroltunk 8 méter 12/12-es tölgyfa gerendát, elmentünk a Venturába fröccsözni.

Másnap Gyenes Zoltán, miután bevallottuk ügyetlenségünket, komoran hátrament a fészerbe, és két gyönyörű szál gerendával tért vissza. „Számítottam rátok, srácok" – mondta, és megmentette a tervünket. Ezek után többé-kevésbé zökkenőmentesen telt a munka, az elemeket újraszabtuk és a csomópontok vasalatait is előkészítettük. A padok és az asztal lábait korhadás ellen disznópörzsölővel meglángoltuk, a faanyag maga pedig gombagátló alapozót kapott. Emlékszem, az összeszereléskor nem csak egymás mellé pakoltunk egy csomó fát, hanem az esztétikum kedvéért az 51 gerenda mindegyikének saját helye, színe, fonákja, szomszédja… neve volt.

A következő és egyben utolsó kritikus munkarész a betonalapba történő pontos beállítás volt, ugyanis a kész elemek súlya, a lábak könnyed 80 kg-jától a durván 220 kg-os asztallapig terjedt. Ez a mozzanat egészen komoly logisztikai előkészületeket igényelt! Úgy kellett kitámasztani a padokat, hogy az meg ne süllyedjen, folyamatosan ügyelve a vízszintesre, minden csavarhúzó és csavar darabra pontosan kéznél, de semmi a láb alatt. Az asztallapot öten emeltük és ketten álltak lesben vízmértékkel és csavarokkal. Amint az elem a helyére került, jó építészhallgatókhoz híven mindenki két lépést hátraugrott – nem azért, hogy hátha ránk szakad – szemügyre venni, mit alkottunk. Előbb jó sommelier módjára ízlelgettük a látványt, aztán szépen lassan jöttek a nyomdafestéket nem tűrő, öblös, elégedett tetszésnyilvánítások. A három nappal ezelőtt még csupán papíron, skiccek formájában létező gondolat most egy az egyben előttünk állt.

A tábor során megértettük azt, hogy milyen súlya van a papírra húzott vonalnak. Az, hogy mindenki ugyanúgy kivette a részét az egyáltalán nem könnyű feladatokból, közösséggé és barátokká formált minket. Felelősek voltunk a ránk bízott anyagért és eszközökért, és ez a felelősség egészen szorosan összekötött minket a padjainkkal. Ősszel volt lehetőségem újra kimenni a helyszínre, ahol az asztalt kivéve már mindent belepett a sárga avar. Ebből, és a padok mellett rakott két tűzhelyből ítélve nem szobrot építettünk. A helyi túrázók használják, és szívemből remélem, szeretik is.

Simó Nikolett: Főzőpavilon

A Bernece-völgyben a patak mentén található egy kellemes kis tisztás, ahol Bernecebaráti lakói falunapokat tartanak. Ezeknek a rendezvényeknek jellemző tevékenysége a főzés. Ezt a funkciót egy fedett- nyitott fa építmény szolgálta ki. A régi főzőszín az évtizedek alatt, az időjárásnak kitéve erőteljesen megrongálódott, ezért Gyenes Zoltán polgármester úr úgy vélte ideje újat építeni a helyére. Az általunk emelt építmény új helyet kapott, néhány méterre a korábbitól. Célunk az volt, hogy ne bújjon el a fák közé, és a tisztás túloldalán lévő esővédővel szembe kerülve, azzal közösen keretbe foglalja a teret.

A pavilon kialakításának célja a főzésnek való helybiztosításon kívül, hogy ebben a különleges határszituációban egyaránt kommunikáljon az erdővel és a réttel. Ezt a szerepet a határoló deszkaborítás tölti be,ami a bent zajló tevékenységhez zártabb helyeket alakít ki, és változatos megjelenést biztosít a pavilon különböző nézeteinek

A kivitelezés nem volt teljesen zökkenőmentes, a terv többszöri újragondolást igényelt, és gyakran került próbatétel elé a problémamegoldó készségünk. Mindezek ellenére a munka jó hangulatban telt. Tapasztalt ácsmesterek voltak segítségünkre, akiktől sokat tanultunk, és a szükséges munkaeszközökben sem szenvedtünk hiányt. Fontos szerephez jutottak a helyi anyagok. A pillérek az ottani erdő tölgyfáiból készültek, az alapozásnál pedig egy a helyi iskola elbontott kazánépületéből megmaradt, C-profilt használtunk.

Velünk párhuzamosan, az erdei elmélkedő-helyen dolgozó társaink, egy nappal hamarabb végeztek, mint mi, így a fennmaradó időben itt is besegítettek. Nagy dolognak tartom, hogy a tábor résztvevői közül szinte mindenki részese volt - akár csak néhány szög erejéig- a főzőhely megvalósításának. Teljes volt az egyetértés abban, hogy felemelő átélni azt a folyamatot, amely során a megmunkálatlan, szálkás fűrészáruk halmából egy használható létesítmény keletkezik. Bízunk benne, hogy Bernecebaráti falujának lakói legalább annyi örömüket lelik az általunk épített objektumban, mint megfáradt elődjében.

A résztvevő diákok:

Máriabarlang: Csendes Bernadett, Horóczi Flóra, Horváth Marica, Patai Boglárka, Poller Mónika, Benedek Márton, Tóth Viktor

Főzőpavilon: Balogh Edit, Bujdosó Dorottya, Engloner Gyöngyvér, Gyenes Flóra, Kállai Kata, Kiss Attila, Mandel Mónika, Péczka Szilvia, Péteri Zsolt, Simó Nikolett, Zsebők Dávid

Köszönettel tartozunk mindenkinek, akik elősegítették a munkálatokat és lehetővé tették a tábor létrejöttét:
Bernecebaráti Önkormányzat, Gyenes Zoltán polgármester úr
Ipoly Erdő Zrt., Kiss László vezérigazgató, Varga Zoltán erdészetvezető (Kemence)

Egy hétig segítséget nyújtottak a munkában: Bartus Ernő, Téglás Miklós

A közölt fényképeket Balogh Edit, Engloner Gyöngyvér, Hóróczi Flóra, Péczka Szilvia, Péteri Zsolt és Kállai Kata készítették.