Európai Építészetpolitikai Fórum Budapesten / 1 - Beszámoló a május 5-i konferencianapról

Az Európai Építészetpolitikai Fórum (EFAP) minden félévben azon országban kerül megrendezésre, amely az EU soros elnöki tisztét látja el. 2011 első félévében a Európa-Duna-Víz (innováció és fenntarthatóság) címmel a BM Területrendezési és Építésügyi Helyettes Államtitkárság, a MÉK, a MÉSZ és a KÉK szervezésében került sor a magyar EFAP konferenciára május 4. és 7. között. Középső két napjáról az epiteszforum.hu is részletesen beszámol. Május 5-én a magyar építészetpolitikáé és a Duna Stratégiáé volt a főszerep. Bardóczi Sándor beszámolója.

Politikusok az építészetről és a fejlesztési stratégiákról
Az Európai Építészetpolitikai Fórum 2000-ben alakult Párizsban. Célja az építészetpolitika népszerűsítse és bevezetésének előmozdítása, hidat építve a közigazgatás és a szakma között. Szaló Péter területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár köszöntő beszédében elmondta, hogy az építésügyért felelős magyar minisztérium 2007 óta tagja az EFAP-nak. A korszak kihívásairól szólva leplezetlen őszinteséggel jelezte, hogy Európa nagyon sok országában nehéz, szinte kilátástalan helyzetben van az építőipar. Különösen nehéz kitörési pontokat találni e gazdasági válsághelyzetből, mert „ágazatunk részese volt a gazdasági válság kialakulásának" – fejtette ki. Ezek mellett azzal a problémával is szembe kell nézni, hogy a magyar épületállomány használja fel az itthon fogyasztott energia 40%-át.

Jan Olbrycht, az URBAN Intergroup elnöke és az Európai Parlament Térségi Fejlesztés Bizottságának alelnöke felvázolta, hogy országonként különböző politikák formálódnak az urbánus problémák kezelésére, a jövő városának létrehozására. Ezen politikáknak a fő kérdésfelvetése, hogy hogyan reagáljunk a gazdasági és ökológiai kihívásokra, hogyan működjünk együtt abban, hogy mindeközben magas építészeti minőséget produkáljunk. Aláhúzta, hogy nem pusztán pénzről, hanem koncepciókról van szó. Olyan koncepciókról, amelyek le tudják küzdeni a „szektorosodást", az ágazati politikák destruktív hatásait, melyek a „legjobb konstrukciót is képesek széjjelverni".

 

 

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében nagyon világos (meglepően koherens és holisztikus) definícióját adta az épített környezetnek (épületek, utcák, terek, települések, városi zöldfelületek kultúraközvetítő közege), amely miatt szerinte az építészet „lényegét tekintve kulturális tevékenység". Egyben kifejtette, hogy az országnak végre szembe kell néznie az „épített és táji környezet folyamatos lepusztulásának kulturális következményeivel". Felhívta rá a figyelmet, hogy az épített környezet alakítása a szellemi megfontolások mellett gazdasági kérdés is, amely a magyar GDP 15%-át hozza létre miközben a hazai szén-dioxid emisszió közel 40%-át produkálja. Éppen ezek miatt szükséges erőfeszítéseket tenni a korszerű magyar építészetpolitika megszületésének irányába.

Deutsch Tamás, a Regionális Fejlesztési Bizottság tagja (Európai Parlament) már elsősorban a Duna Stratégiáról és abban Budapest lehetséges szerepvállalásáról szólt. A Duna Régió kiemelt jelentőségére hívta fel a figyelmet, amely 115 millió európai polgárt és 14 (csak részben EU tagállam) országot jelenít meg. A stratégia akciótervében korábban megfogalmazott „három NEM" politikájára (nincs többlet forrás, nincs új európai jogszabály, nincs új szervezeti egység) utalva rögzítette, hogy „NEMekre nem lehet sikeres regionális együttműködést felépíteni". Ezért a magyar elnökség sikerének tartja, hogy mindezt a „három IGEN"-re fordította azzal, hogy igent mondott a meglévő uniós források hatékonyabb koordinációjára, a pénzek Duna Régióban történő hatékonyabb felhasználására és a kreatív, innovatív ötletek folyamatos befogadására. Véleménye szerint a stratégia akkor érheti el a célját, ha nem csak az európai intézmények, hanem az egyes ágazatok stratégiája is lesz, a Duna pedig nem csak névadója, hanem főszereplője lesz a végrehajtásának. Olyan főszereplője, amelyet elsősorban a környezetvédelmi szempontok érvényesítése hat át.

Ughy Attila budapesti városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok arról beszélt, hogy az építészetpolitika egyben városfejlesztési politika is. A főváros előtt álló ciklusban az látszik, hogy sem jelentősebb kormányzati, sem pedig önkormányzati források nem állnak majd rendelkezésre komoly fejlesztések fizikai megvalósítására, „kortárs építészeti jelhagyásra, ráadásul a piaci szereplők is jóval óvatosabbak lettek beruházások tekintetében. Ez viszont kiváló időszak lehet arra, hogy a város átgondolja, hogy hosszabb távon mit szándékozik tenni. Ez tehát a tervezés korszaka, amikor nem a kőművesé, hanem a tervezőé a fő szerep. A tervezés korszaka, amelyben Budapest egyik lehetősége a Duna Stratégia, mely egyszerre irányítja a figyelmet Budapest szükséges pozicionálására ebben az új regionális munkamegosztásban, illetve a város és a Duna közötti új „együttműködésre". „Budapestnek rendeznie kell a folyóhoz való viszonyát" – mondta.

 

 

Építészetpolitikai helyzetjelentés
Szaló Péter helyettes államtitkár a fenntartható városfejlesztés 2007-ben született alapdokumentumáról, a Lipcsei Kartáról, és annak utóéletéről (Toledói Deklaráció) szólt, kiemelve az Integrált Városfejlesztési Stratégia megszületését, mint nemzeti választ a Lipcsei Karta megvalósítására. Kiemelte, hogy a lehívható fejlesztési források kritériumaként definiált IVS-t az elmúlt időszakban 270 magyar város készítette el, amelynek közel egyharmada nem pusztán a rövid távú pályázati hasznok miatt, hanem kifejezetten jó minőségben, és középtávú stratégiai szinten készült el. (A minisztérium azon dolgozik, hogy az IVS kézikönyv után egy településhálózat-fejlesztési koncepciót is lerakjon az asztalra.) Szaló idézett a Karta szövegéből, amely a „magas minőségű városi tértervezés és építészet" szerepét emeli ki, valamint deklarálja, hogy „városaink a gazdasági növekedés forrásai és a tudásközpontok". Kitért arra is, hogy a megfelelő minőségű, vonzó közterek kialakítása és a városok klímaváltozásra adott válasza együtt jelentheti a jövő legfontosabb törekvéseit. Ezzel összhangban a minisztérium a VÁTI-val közösen dolgozta ki a klímabarát városok kézikönyvét. Említést tett arról is, hogy a magyar EU elnökség keretein belül 2011. május 2-án a városfejlesztésért felelős európai vezetők aláírtak egy ún. Budapest Kommünikét ¹, amelyben az európai urbánus területek demográfiai és klímaváltozásbeli kihívásaival kapcsolatban rögzítettek közös alapelveket, ajánlásokat és célokat.

João Ferreira Bento portugál építész, PhD kutató az EFAP 2010-es átfogó európai felméréséről adott részletgazdag áttekintést a hallgatóságnak. A konferencián nyilvánosságra kerülő kutatási összefoglalóból kiderült, hogy Európán belül (összesen 37 ország gyakorlatát megvizsgálva) a jogszabályi szinten elfogadott, jóváhagyott építészetpolitikák terén kimutatható egy egyértelmű ÉNy-i – DK-i törésvonal. Összesen 19, zömében Észak- és Nyugat-Európai országnak (délen csak Horvátország és Ciprus) van valamilyen hivatalos szinten elfogadott építészetpolitikája, míg Közép-Kelet- és Dél-Kelet Európában zömmel nincs elfogadott, hivatalos építészetpolitika. A kutatásban beszédes volt az a kimutatás is, miszerint a 37 vizsgált országból kettőnél (Magyarországnál és Ciprusnál) tartozik az építésügy a belügyek alá, a vizsgált országok zöménél a kulturális tárca (20), vagy a környezetügyi főhatóságok (13) irányítása alatt állnak az épített környezet kérdései. Az építészetpolitika a legmagasabb szintű törvényi szabályozást egyedül Franciaországban (1977) érte el, további 15 országban általános szakpolitikai dokumentumként (policy) él, melyet többnyire az adott ország parlamentje hagyott jóvá, míg Cipruson, Walesben és Angliában ágazati (minisztériumi) dokumentumként lett elfogadva. Néhány ország a saját építészetpolitikáját már többször átdolgozta, ezek között Hollandia jár élen, amely az 1990-ben keletkezett „Teret az építészetnek" című építészetpolitikai dokumentumát immár ötödik alkalommal újította meg 2008-ban, 1997 óta 3 éves ciklusokban gondolkodva az intézkedési terv területén. Az európai kutatásból az is kiderül, hogy Bulgáriának, Törökországnak, Szlovéniának és Svájcnak (Görögországról és Macedóniáról e téren nincs az EFAP-nak információja) jelenleg egyáltalán nincs arra nézve törekvése, hogy legyen hivatalosan elfogadott építészetpolitikai dokumentuma, míg 12 újabb európai ország – közöttük Magyarország - tervezi, hogy ilyen dokumentumot előállít.

 

 

A magyar építészetpolitika históriája
Soltész Ilona, a megbízott Országos Főépítész adott áttekintést a magyar építészetpolitika eddigi sorsáról a hallgatóságnak. Ez a dokumentum egy 2010 május 12-i egyeztetési anyag szintjén rekedt meg, és közel 6 éve készül. Első változata a finn építészetpolitikai dokumentum mintájára készült el 2004-ben, majd 2005-ben volt egy próbálkozás rá, hogy országgyűlési határozat formájában kerüljön elfogadásra. Miután ez nem történt meg, 2006-ban a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Urbanisztikai Társaság, az Országos Főépítészi Kollégium, és az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetsége (a felsorolt szakmai szervezetek 2007 június 8-án az Országos Főépítész Iroda koordinálásában megalakították a NÉT²-et) nyomására ismét az átdolgozásába kezdtek. A NÉT fóruma a magyar építészetpolitika első vitairatát 2008 áprilisában ismerhette meg, majd elsősorban az időközben keletkezett nemzetközi dokumentumok (Lipcsei Karta, Torinói Deklaráció) és a V4 országok építészpolitikáinak hatására a vitairat ismételt átdolgozásra került. Itt kerül először említésre az „épített és táji környezet³ alakítása" terminus technikus, az épített környezet alakításának környezetre gyakorolt hatása illetve kultúraformáló ereje. Sokáig úgy tűnt, hogy a magyar építészetpolitikai dokumentum 2010-ben elfogadásra kerülhet, de a kormányváltás leállította a folyamatot.

A mostani konferencián az EFAP több tagországának szakmai képviselője (jobb híján) a NÉT által 2010-ben az asztalra rakott egyeztetési anyagot véleményezte. Bár a Rob Docter EFAP elnök által moderált pódiumbeszélgetésen legtöbb hozzászóló dicsérte a magyar dokumentum korszerűségét, a finn Tiina Valpola a jobb közérthetőséget, a társadalmi kommunikációt kérte rajta számon, melyre az ír Martin Colreavy is ráerősített azzal, hogy a „jó építészetpolitika nem egy fölülről lefelé irányuló, hanem egy alulról építkező stratégia". A Baukultur Szövetségi Alapítvány elnöke, Michael Braum a tájépítészet integrációját hiányolta a dokumentumból, amely elmondása szerint a német építészetpolitikának integráns része. Elmondta még, hogy Németországban a kamara feladatának tekinti az alap- és középfokú oktatásban való folyamatos részvételt, amely során a diák és a tanár egyaránt tanul gondolkozni a települési épített környezetminőségről.

Ertsey Attila, a MÉK alelnöke hosszú hozzászólásban fejtegette a 2010 májusa utáni folyamatokat, amely során „az építésügy gazdátlan lett". Ezek mellett az elfogadott új Alaptörvény is merőben más helyzetet teremtett azzal, hogy ennek nyomán sarkalatos törvények fognak születni, „és erre a hullámra" – fogalmazott – „mi szeretnénk felülni". A MÉSZ és a MÉK műhelyein belül jelenleg is zajlik az építészetpolitikai stratégia átdolgozása, amely során (a norvég, ír, finn, szlovák és lengyel építészetpolitikák áttekintése után) az anyag új szerkezetet fog kapni. Az új dokumentum stratégia szemlélettel készül, kijelölve az azonnali, középtávú és hosszú távú feladatokat az építészetpolitika területén.

 

 

Építészet a Duna Régióban
A konferencia délutánja már kizárólag a Duna Régió Stratégia jegyében zajlott. Elsőként Banai Miklós fizikus szolgált bevezető történeti előadással a Kárpát-medence sajátos geopolitikai és kulturális helyzetéről és a Duna Régióban betöltött szerepéről. Az eredetileg történésznek készülő Banai, aki A Kárpát-medence egysége / Miért szűnt meg? Helyreáll-e újra? című könyvében összegezte azt a három vallás (római katolikus, görög keleti, iszlám) ütközési pontján található régiót a Duna Stratégia történeti, gazdasági, kulturális, építészeti rétegeit boncolgatta.

Bérczi Anna főosztályvezető, környezetvédelmi jogász a Duna Régió Stratégia Kormánybiztosi Titkárságtól gyakorlatilag a stratégia (EUDRS) már ismert tényeit rögzítette újra. Hangsúlyozta, hogy e régiót súlyosan érintette a gazdasági válság és különbözik a mintául szolgáló Balti Régiótól abban is, hogy nincsenek olyan kiépült intézményi struktúrák, amelyekre alapozni lehetne. 2011. április 13-án az EUDRS gyakorlatilag elfogadásra került, még néhány formális aktus van hátra, éppen ezért Gödöllőn már a stratégia végrehajtásának előkészítésén dolgoznak. Elmondta, hogy habár az Akcióterv kimondta, hogy nincs szükség új uniós intézményrendszerre, a magyar elnökség egy az Európai Bizottságból, mint fő ellenőrző szervből levezetett nemzeti kontakt pontokból, prioritás koordinátorokból és projektvezetőkből felépülő informális intézményrendszer felállításán ügyködik. Deutsch Tamáshoz hasonlóan megemlékezett a „három IGEN" elvéről, illetve említést tett róla, hogy a térségre szánt 100 Mrd € strukturális fejlesztési pénzekből 2013-ig becslések szerint 10-30 Mrd € nem kerül felhasználásra, és ezt az összeget szeretnék az EUDRS megvalósítására átstrukturálni. Ezek mellett a TEN-T, TEN-E, FP7 ágazati fejlesztési programokra szánt keretek, illetve az Európai Fejlesztési Bank hitelkeretei is rendelkezésre állnak, azaz mégiscsak van pénz. Ennek a pénznek a lehívását azok a programok tudják abszolválni, amelyek nemzetközi partnerségre (legalább három Duna menti ország) alapoznak, makroregionális hatásuk kimutatható, és megfelelő fejlesztési tervekkel rendelkeznek. Hangsúlyozta, hogy a stratégia végrehajtása során minden jó ötletre nyitottak, azaz az stratégia prioritásai csak a tág keretek rögzítik, amelybe minden jó projekt – így akár építészeti, városfejlesztési projektek is - befogadást nyerhetnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Andrássy Egyetemen 2009-ben felállított MTA Duna-kutató Intézet például ilyen mintaprojekt lehet a régióban.

A délután további része már a Duna Régió építészeti projektjeinek bemutatásával telt. Peter Langer, a Duna menti Városok és Régiók Tanácsa (CoDCR) koordinátora, az Európai Duna Akadémia igazgatója Németországi Duna-projekteket mutatott be. Emiel Lamers, az A10 folyóirat magyar tudósítója pedig gyűjteménnyel szolgált a legizgalmasabb osztrák, szlovák, magyar, szerb és román Duna-projektekről az építészet terén. A tanácskozás délutáni szekcióját négy hallgatói csoport Pecha Kucha⁴ stílusban előadott prezentációja zárta, amelyet a közönség nagy érdeklődéssel fogadott. Szerdahelyi Németh Klára településmérnök (BCE Tájépítészeti Kar) Budafok-Belváros és a Duna kapcsolatának visszaállítása c. diplomamunkáját, Csapó Kata építészmérnök (BME Építészmérnöki Kar) a táti szigeteknél a Dunában álló szénrakodóra készült Váltótér Művésztelep c. diplomamunkáját, Guba Sándor, Hámori Péter építészmérnökök (BME Építészmérnöki Kar) egy franciaországi workshop keretében összeállított Au fil d'eau - Folyó lenyomata  c. munkájukat , Győrfi Réka tájépítész, (BCE Tájépítészeti Kar) A bajai Sugovica-part és Petőfi-sziget fejlesztési terve c. diplomadíjas tervét mutatta be.

Bardóczi Sándor

---

¹ Budapest Communiqué on European urban areas facing demographic and climate challenges by the Directors General responsible for urban development Budapest, 2 May 2011

² Nemzeti Építészeti Tanács

³ megjegyzendő, hogy a táji környezetnek (táj=kultivált, humanizált természet, Mőcsényi, 1968) részhalmaza az épített környezet, azaz a két jelzős szerkezet egymástól „és"-el való elválasztása némi fogalmi zavart jelez.

⁴ A Pecha Kucha (fecseg-locsog japánul) ötletgazdája a tokiói székhelyű Klein Dytham Architecture. Astrid Klein és Mark Dytham találta ki 2003-ban. Minden előadó 20 képet vetíthet, mindegyiket 20-20 másodpercig. Tehát minden előadó összesen 6 perc 40 másodperccel gazdálkodhat. Forrás: http://pechakucha.hu/about/

 

Kapcsolódó oldalak: 

Innováció a fenntarthatóságért - az EFAP-konferencia 2. napja

Nemzeti Építészeti Tanács alakul

Duna Régió Stratégia 3. — Városok és régiók harca