Európai kitekintés

Szemerey Samu bevezetője a havi témához.

Drága Olvasóink, itt az idő, hogy mi is kihasználjuk az alkalmat és megnézzük, hogy mivel riasztják a csatlakozó országok halálra Jacques Herzogot és Sir Norman Fostert. Természetesen nem feledkezünk el más szomszédainkról és elvbarátainkról sem, akikkel együtt a következő témánkat európai kitekintésnek nevezhetjük.

Vajon milyen esélyekkel száll be - választástól és szándékoktól függetlenül - a nagy közlekedési, kommunikációs és logisztikai rendszereken keresztül egyre jobban integrálódó európai nagyvárosok hálózatába a néhány kelet-európai metropolisz? Az európai városok között nemcsak a kapcsolatok, de a verseny is egyre intenzívebb: egyre tisztábban látható, hogy a vonzó városok, amelyek tiszta arculattal és karakteres szolgáltatásokkal, környezettel rendelkeznek, üzletileg és politikailag is sokkal sikeresebbek tudnak maradni, mint a fel nem ismert lehetőségek és kötelességek mellett elsodródó társaik. Ebben a versenyben az építészet kulcsfontosságú termék, ami identitást tud teremteni és megerősíteni amellett, hogy hosszú távon teljesíti a vele szemben általában támasztott igényeket - leginkább azt, hogy jobbá teszi az életünket és sokrétűbbé kapcsolatainkat saját környezetünkkel.

Úgy tűnik, a demokrácia kihívásait inkább teherként értelmező kultúrákban az építészet is hajlamos félreértelmezni saját szerepét és ezáltal elveszteni amúgy is labilis pozícióit a kultúra létrehozásában és a gazdasági folyamatok alakításában. A különböző esztétikai, formai vagy más elméleti konstrukciók mögé menekülő ´építőművész´ ideája épp annyira idejétmúlt, mint az ipari forradalmak idején az antik formákat bonyolult nyelvi konstrukciókba szuszakoló historizáló építészeté. Itthon is látható, hogy egyre több - egyelőre inkább a fiatalabb generációhoz tartozó - építész vonja kétségbe a szakma társadalmi és kulturális szerepét, mind a külső, mind a belső kényszereket illetően. Kíváncsiak vagyunk, hogy zajlanak ezek a folyamatok a szomszédos és a távolabbi csatlakozó országokban.

Van-e, lehet-e hasonlóság a javarészt posztszocialista országok építészete és környezeti problémái között? Milyen a köztér, a nyilvánosság, az oktatás szerepe és használata, vannak-e olyan sajátosságok, amikre egy adott ország építészete saját identitását építheti? Elképzelhető-e, hogy a határok feloldódásával az építészeti kultúrák, a valamikor igen szoros kapcsolatban élő közép-európai városok között ismét létrejöhet egy sokszínű, gazdag viszonyrendszer? Mit gondolnak az építészek az egyes városok vonzáskörzetének várható teljes átalakulásáról?

A kérdésekre megpróbálunk minél sokrétűbb válaszokat kapni, a lehető legtöbb forrásból, különös tekintettel az átmeneti időszakot félig-meddig adottságként kezelő, ebben a korban felnőtté lett építészekre, mérnökökre, urbanistákra és másokra, akik a környezetünk alakításával foglalkoznak.

Szemerey Samu