Pályázatok/Magyar

Felhívás a kulturális örökségvédelmi elismerések 2014. évi kitüntetettjeire történő javaslattételre

2013.12.20. 12:41

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Magyarország

Cég, szervezet:
Forster Központ

A belügyminiszter 2014-ben kitüntetések adományozásával ismeri el a műemlékvédelem és a régészeti örökség védelme területén, illetve érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató szakemberek, személyek, szervezetek munkáját.

A belügyminiszter által alapított és adományozott elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet értelmében külön-külön kitüntetés szolgál a műemlékek, illetve a régészeti örökség megőrzése érdekében munkálkodó szakemberek (9/A§), illetve civil személyek, szervezetek (26/A§) megbecsülésére.

A Műemlékvédelemért - Forster Gyula-díjban minden évben egy, a műemlékvédelem területén kimagasló szakmai tevékenységet folytató szakember, míg a műemlékek megőrzése terén jelentős érdemeket szerzett hat személy vagy társadalmi szervezet a Műemlékvédelemért - Forster Gyula-emlékéremben részesülhet.

A Régészeti örökségért Schönvisner István-díj évenként annak a szakembernek adományozható, aki a régészeti örökség védelme területén fejtette ki kiemelkedő szakmai tevékenységét.

A Régészeti örökségért Schönvisner István-emlékérmet pedig négy személy vagy szervezet kaphatja, akik a régészeti örökségemlékek megőrzése során szereztek jelentős érdemeket.

A kitüntetések átadására 2014-ben a Műemléki Világnap alkalmából kerül sor.

Az elismerések 2014. évi kitüntetettjeire a Jelölőlap kitöltésével, az ahhoz csatolt részletesebb információk alapján lehet javaslatot tenni.

A javaslatokat 2014. január 30-án 17 óráig kérjük elektronikus vagy postai úton megküldeni az alábbi címekre:
e-mail cím: oroksegvedelem@bm.gov.hu
posta cím: Belügyminisztérium Örökségvédelmi Főosztály
1051 Budapest, József Attila utca 2-4.

A kitüntetések posztumusz nem adományozhatók!

Nem javasolhatók az egyes kitüntetésekre azok, akik korábban már kaptak.
További információ: 06-1-441-10-67

A jelöléshez szükséges adatlap és a korábbi díjazottak listája
mellékelten megtalálható.

FIGYELEM!
A javaslatokat a Jelölőlappal és a javasolt személy által kitöltött valamint aláírt
KEZDEMÉNYEZÉS- és NYILATKOZAT-űrlapokkal együtt kérjük megküldeni.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Örökség

BAMBI ESZPRESSZÓ // Egy hely + Építészfórum

2021.06.08. 14:43
00:07:10

A most 60 éves Bambi Eszpresszó 1961 május 1-én, a munka ünnepén nyílt meg. A Frankel Leó utca sarkán álló, id. Janáky István által tervezett Lottóház aljában helyet kapó kávézó lényegében a megnyitása óta nem változott. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében az épület és az azt legendássá tevő eszpresszó történetét is megismerhetik a nézők.

Helyek/Városépítészet

NAPRAFORGÓ UTCA // Egy hely + Építészfórum

2021.06.08. 14:40
00:07:42

Az 1931-ben épült Napraforgó utcai kísérleti lakótelep a magyar építészettörténet kiemelkedő állomása, mivel ennek a kezdeményezésnek köszönhető a Bauhaus szellemiségének meghonosodása hazánkban. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának mai részében a számos különböző hátterű építész által létrehozott, mégis egységes hangulatot árasztó mintateleppel ismerkedhetünk meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk