Folyóparti ívek bűvöletében – kortárs összművészeti múzeum Portugáliában

Különös ívek a Tajo folyó partján, amit minden irányból bejárhatunk, s mindez egy egyedi térélményt nyújtó épületet rejt. Ez a londoni Amanda Levete Architects tervezte, a Mies van der Rohe-díj elődöntőjébe jutott kortárs művészeti központ, a MAAT Lisszabonban. Az érzelmekre és a vizualitásra ható, közösségi terekre és a bejárható tetőre koncentráló épületről Bán Dávid írt.

A Tajo folyó partján fekvő, Lisszabon délnyugati, közigazgatásilag önálló városrésze a számos történelmi emlékhelyet őrző Belém – ami a Betlehem portugál megfelelője – korábban jelentős egyházi és katonai központ volt. E két funkció, valamint az itteni kikötőből távol-keleti hódítóútjukra induló, majd megrakottan érkező kereskedőhajók kincseinek és a távoli kultúrák beáramlásának hatására pezsgő város alakult ki. Az 1755-ös szökőár és földrengés a fővárossal együtt Belémet is jóformán elpusztította – szerencsésen túlélte viszont a mára UNESCO világörökségi védelmet nyert vízparti, ikonikus Belém torony –, amely hatására a 17-18. században jól tervezett egyházi és királyi paloták épültek, megadva a városrész kifinomult építészeti alaphangulatát.

Az alapvetően egyházi és katonai építmények által meghatározott kerület az elmúlt évtizedekben újabb átalakuláson megy keresztül. A több évszázados építészeti emlékek között kortárs épületek bukkannak fel, izgalmas, új, a korszakok közötti találkozási pontokat kijelölve. A kikötő funkcióját vesztett épületeibe oktatási és kulturális intézmények sora települt, ebbe az elgondolásba illesztette az EDP Alapítvány művészeti kampuszát, amelynek legújabb eleme a kortárs kiállítótérként működő, idén márciusban átadott Művészeti, Építészeti és Technológiai Múzeum (MAAT).

A londoni Amanda Levete Architects (AL_A) tervezte szokatlan formájú tömb közvetlenül a Tajo partjára, valamint a bezárt és az alapítvány céljaira szépen felújított 20. század eleji, mívesen kidolgozott erőmű mellé épült. Az építészeti koncepció lényegében a két épület erőteljes kontrasztjára épít, míg maga az új múzeumépület az építészettörténet egyik legkorábbi ismert formáját, az ívet vette alapul. Az általa kirajzolt tető, amin könnyedén végigsétálhatnak a látogatók, szintén a múzeum részévé válik, s a folyó és a városkép pazar háttérként szolgál mindehhez. A főmotívumként szolgáló hullámzás és ívek felbukkannak a belső kiállítóterekben is, amelyek jelentősen eltérnek az erőműben kialakított terek hangulatától. A folyóként hömpölygő belső középpontja az Ovális Galéria, a maga 1200 nm-ével. Az ívek által generált sodrás magától viszi előre a látogatókat, így az építészek elképzelése szerint egy természetes áramlási irány alakul ki a kiállítóterek között. A központi térség köré egy 1000 nm-es flexibilis tér, valamint egy projekt- és egy videószoba, illetve két kisebb kiállító helyiség került.

A tervezők másik fő elképzelése, hogy az épület jól kapcsolódjon a jellegzetes, hagyományos portugál, festett kerámiaburkolatú – azulejo – épületekhez. A MAAT homlokzatát közel 15 000 háromdimenziós, megtört formájú mázas kerámia borítja, ezzel különböző olvasatot kölcsönözve a háznak, amin megtörik a fény és az árnyék, amin visszaverődik a folyó víztükre, ami állandó mozgásban tartja a látványt. A burkolat kialakítása egyben a fenntarthatóságot is segíti, hiszen a kerámialapok és a héjszerkezete természetes módon védi az épületet a túlmelegedéstől. Az épület tervezésekor leginkább a különböző, mind fizikai és filozófiai szinten működő kapcsolatokat, kapcsolódásokat kívánták belevinni a koncepcióba. Kapcsolatot teremteni a régi és az új épület, a város és a folyópart között, egyben egy olyan építményt létrehozni, ami minden irányból bejárható, részét képezi a víz melletti sétánynak. Erre jól felelt meg az ősi építészeti forma: az ív.

Az EDP Alapítvány mint Portugália legnagyobb társadalmi befektetője, 2004 óta vesz részt aktívan a kulturális élet, az innovációk, a tudomány támogatásában. Több mint 120 nagyszabású kiállítással és több tucat kulturális eseménnyel a háta mögött határozta el egy kortárs művészeti kampusz létesítését. A nemzetközi projekt megvalósításába a folyóparton megvásárolt 3,8 hektáros területen vágtak bele, amelynek akkor a gerincét a folyó által hajtott elektromos erőmű ipartörténeti épülete adta. Az 1990-es években Elektronikai Múzeumként megnyílt épület az ország legnépszerűbb kulturális és oktatási intézménye volt. Ez az összetett, multifunkcionális kulturális tér megnyitása idejében úttörő volt Portugáliában.

Az alapítvány 2011-ben bízta meg a londoni AL_A irodát egy új, a határokat feszegető, összművészeti kortárs központ megtervezésével, amely minden generáció számára nyitva áll és megfelelő programot nyújt. Egyben olyan közösségi tér, amely – csatlakozva a városrész egyéb, korabeli és kortárs tereihez – nyitott és kreatív, megjelenésében pedig markáns. A múzeum – és egyben az épület – küldetése egy kritikai gondolkodásra ösztönző, felfedező, a nemzetközi párbeszédre építő intézmény megteremtése volt, amelyben az alapítvány be tudja mutatni folyamatosan bővülő kortárs portugál gyűjteményének legújabb darabjait, emellett innovatív kiállításokat is rendezhet.

A nagyszabású projekt különböző fázisokban valósult meg, elsőként, egy évvel ezelőtt újranyitották az átalakított erőműteret, amelyben különböző galériákat létesítettek, valamint a kampusz megkapta a MAAT (Museu de Arte, Arquitetura e Tecnologia)  elvevezést. Idén márciusban avatták az AL_A tervezte új múzeumépületet, –boltot és éttermet, a napokban tervezik átadni az utolsó lépésben megvalósult parkot és a Belémmel összekötő – a part menti főúton és a vasúti pályákon átívelő – hidat. A park és a híd Vladimir Djurovic tájépítész munkája.

Az új épület kétségtelenül egyedi térélményt nyújt a látogatóknak, de a megfelelő kiállításokkal való megtelítése nem lesz könnyű feladat. Mint azt már hasonló, impozáns kiállítóterek esetében gyakorlatban tapasztalhattuk – gondolhatunk a római MAXXI-ra, a bilbaói Guggenheimre, vagy a párizsi Fondation Louis Vuitton amorf épületeire – a terek kihasználhatósága csak bizonyos tárlatok, rendezési koncepciók mellett ideális, sokszor ideiglenes paravánokat, térelválasztó sík elemeket kell belehúzni. Nem véletlen a párizsi Pompidou Központ építészeti sikere, ahol a hatalmas, szabadon hagyott, de szabályos formájú terek igen nagy felxibilitást engednek meg a kiállítások rendezői számára. A belémi MAAT épülete azonban elsősorban az érzelmekre, a vizualitásra kíván hatni. A tervezők kiemelik, hogy a mai múzeumokban a kiállítóterek mellett ugyanakkora figyelem összpontosul a közösségi terekre is, így ezekből a MAAT esetében sincs hiány. A 7000 nm ilyen jellegű térbe ugyan beleszámolják a bejárható tetőt is, amit aktívan kívánnak bevonni a múzeum életébe. Nem mindennapi megjelenésével, végiggondolt koncepciójával a MAAT épülete volt az idei Mies van der Rohe-díj egyik elődöntőse.

Bán Dávid