Nézőpontok/Kritika

Gödörben, kettőslátással

1/3

Z. Halmágyi Judit

Dévényi Tamás

?>
?>
Z. Halmágyi Judit
?>
Dévényi Tamás
1/3

Z. Halmágyi Judit

Dévényi Tamás

Gödörben, kettőslátással
Nézőpontok/Kritika

Gödörben, kettőslátással

2006.11.08. 08:51

avagy ´A Világ Napjai´ Vargha Mihály válasza Eltér István, a MÉK elnöke "Magasházak a Gödörben" című írására.

Vargha Mihály válasza Eltér István, a MÉK elnöke "Magasházak a Gödörben" című írására.

Az október 27-ei rendezvény címe (Magasházakról a gödörben) egyszerre volt konkrét és szimbolikus, ahogy azt bevezetőjében Pálfy Sándor tanszékvezető is jelezte. Gödörben van az építészet, a várostervezés, egy nem is olyan régen sokkal szebb napokat megért teljes szakma – hangzott el ott, az Erzsébet téren, ahol valami egészen más kezdett épülni 1997-ben, és még ma sincs készen az, ami helyette épült volna.

A vitadélutánt a félig kész teremben az Urbanisztika tanszék kezdeményezte, így reagáltak ugyanis arra, hogy „az építészet hónapja" rendezvénysorozatot az Octogon architecture & design „Jönnek a felhőkarcolók?!" címmel hirdette meg – nem igazán foglakozva azzal, hogy valódi szellemi előkészítést nyerjen az ügy. Inkább a trendiség, bizonyos üzleti fuvallatok meglódítása dominált megintcsak. A tanszék mindezt azzal kívánta ellensúlyozni, hogy pár nappal megelőzve sztárépítészek felvonultatását és az azt követő „panel-beszélgetés"-t (október 31., Moholy Nagy Művészeti Egyetem), valóban fontos mondanivalóval rendelkező szakembereket hívott meg – éppen a gödörbe. Rászervezés volt ez tehát, és persze nem ártott az ankétnak, hogy ott éppen építészeti kiállítások is láthatók voltak – nem az Octogon féle rendezvény-kavalkád részeként.

Mert hisz‘ egyszerre 2, azaz kettő Építészet Hónapja rendezvénysorozat zajlott le idén októberben – valószínűleg nem annyira a „MINŐSÉG", hanem inkább a „kultúrharc" jegyében, teszem hozzá. Még egy szakmabelitől is rendkívüli erőfeszítést kívánt az események követése – persze főleg Budapesten, ahol például van még a KÉK is.

„Az építészet hónapja" színes füzetében szó nem esik Magyar Építész Kamaráról, Budapesti Építész Kamaráról vagy Magyar Építőművészek Szövetségéről, mint társszervezőről vagy támogatóról. Az NKA mellett a szakmában teljességgel ismeretlen támogatókat tüntettek fel, elsőként pedig a Magyar Köztársaság Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumának Építésügyi és Területrendezési Főosztályát.


Mindez jól érzékelteti, hogy kezd immár totálissá válni egy "Bábeli Budapest" avagy az egyeseknek éppen kapóra jövő fővárosi anarchia. Éppen ennek elkerülése érdekében lenne fontos, hogy a magasházak kérdését (is!) pontosan és körültekintően szabályozzák, és égetően szükség lenne az előírások nagyon szigorú betartatására. Csakhogy ez szinte lehetetlennek látszik a mai kaotikus helyzetben, amit végeérhetetlennek tűnő politikai viharok fűszereznek. A harcoknak tehát koránt sincs vége - nem csak a felhőkarcolók jönnek. Pedig mennyivel kellemesebb lenne csak-csupán minőségi építészetről, urbanisztikáról, és valódi közönségsikert arató eredményekről beszámolni nap mint nap, ´A Világ Napjai´ keretében.

Remélem sikerült a lényeget, csakis a lényeget érintően reagálnom Eltér István MÉK elnök észrevételeire, melyekért köszönet. Így némiképp kiegészíthettük a tudósítást a gödörből...

Vargha Mihály

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.