Gyermekotthon extrém terepen

Milyen egy jó gyermekotthon? Hogyan segítheti az építészet egy gyermekotthon működését? Melyek a fő irányelvek egy gyermekotthon tervezésében? Gárdos Fanni építészhallgató diplomaterve ezekre a kérdésekre keres választ.

Szakdolgozatom a Magyarországon található gyermekotthonokkal foglalkozik. Ma több mint húszezer kiskorú él szakellátásban. A családból való kiemelés után sokan kerülnek gyermekotthonba, ahol az intézmény feladata a gyermekek segítése, nevelése. Kutatásom során azt tapasztaltam, hogy a jelenleg működő otthonok nem javítanak a gyermekek helyzetén. Milyen egy jó gyermekotthon? Hogyan segítheti az építészet egy gyermekotthon működését? Melyek a fő irányelvek egy gyermekotthon tervezésében? Dolgozatom ezekre a kérdésekre keres választ.

Előzetes kutatásaim alapján legfőbb célommá vált egy olyan gyermekotthon tervezése, melyben a gyermekek szívesen élnek, otthonuknak érzik azt. Az eddigi intézményes rendszer jellemzőit elkerülve négy különálló egységet hoztam létre. Az otthon épületei az erősen lejtős telken láncot alkotva, egymással kommunikálva, mégis elkülönülve simulnak a terepbe, emelkednek ki abból. Egy egységben hat gyermek él. Az épületek azonos méretűek, szerkesztettségűek, de eltérnek egymástól, saját identitással rendelkeznek. A telek finom formálásával közösségi és játékra alkalmas tereket hoztam létre.

A választott helyszín a XII. kerületben helyezkedik el a Diósárok és a Rőzse utca találkozásánál. Az északi tájolású saroktelek két bejáratát lépcső köti össze, erre a tengelyre fűződnek fel az egyes épületek. Innen érhető el a sportpálya a hozzá tartozó terepbe süllyesztett közösségi térrel és a lakóegységek is. A már teraszos kialakítású telket egy, a telken végigfutó gabion támfal segítségével rendeztem, így alakultak ki további vízszintes szakaszok.

Az épületek anyaghasználata a tereppel való viszonyukra reagál. Ahol közvetlenül érintkeznek azzal, ott nagy tömegű épített, ahol elemelkednek attól, ott könnyűszerkezetesek. Az egységek bejárati szintje az alsó traktusban található. Az épület ezen része vasbeton szerkezetű, gabion burkolatú. A nyílászárókat fakeret öleli körül. Ezen a szinten kapott helyet az egy légterű étkező-konyha, nappali, mely a teljes tömegen végighúzódik, ezáltal keleti és nyugati bevilágítást is kap. Az északi, azaz a lejtő irányában nagy megnyitások találhatók, melyek a kilátást segítik. Az alsó szint hátsó traktusában mosókonyha, vizesblokk és a nevelői szoba helyezkedik el. Az emelet KLH fapanel szerkezetű, mely külső és belső burkolata felületkezelt rétegelt lemez. Itt találhatók a gyerekek hálószobái, dühöngője, vizesblokkjai. A két szintet az épület törésénél nagy orsóterű lépcső tárja fel, így az egész ház átlátható, áthallható, közös élettérként működik.

Természetesen szükség van olyan személyes terekre is, amelyek lehetőséget adnak az individuális elvonulásra. A gyerekszobák mobilitása kifejezetten fontos volt számomra. Ezek igény szerint összenyithatók elválaszthatók 1-2-3 fős szobákra oszthatók. További célom volt különböző minőségű közösségi terek létrehozása. Épületen belül, és kívül is. A lakószobák feletti padlástér, az emeleti dühöngő, a földszinti étkező-konyha nappali, a fedett-nyitott terasz, az épületek között kialakuló vízszintes placc, a felső szint előtti közlekedő térbővületei, a sportpálya a hozzá tartozó zárt térrel, és a telek végében található erdős búvóhely.

Az épületek külső árnyékolása az alsó szinten rolóval, az emeleten pedig külső sínekben tolható perforált panelekkel történik. Az egységek hűtését-fűtését talajszondás hőszivattyúk biztosítják. Ahol a burkolat öntött, ott padlófűtés található, ahol fa, ott mennyezetfűtés. A belső terek alakításánál, fontos volt számomra, hogy olyan anyagokat válasszak, melyek időállók, könnyen takaríthatók és javíthatók. Az épület bútorozásánál az egyik fő szempont az volt, hogy minél több tárolóhelyet biztosítsak az ott élőknek. Az egész épületben végigfutó beépített bútorok anyaga rétegeltlemez.

Gárdos Fanni

A diplomamunka a MOME Építészeti Intézetében készült. 

Opponencia

Nincs fájdalmasabb egy gyermek fájdalmánál. Nincs szomorúbb egy cserben hagyott gyermek magányánál. Az építész érzelmi viszonyulása elengedhetetlen az igazán jó építészethez. Ez a fajta motiváltság segít abban, hogy őszinte gesztusokat tegyünk. A tiszta szándékok teszik igazán inspirálóvá a tervezési folyamatot. Ez az alkotói öröm egyértelműen sugárzik Fanni terveiből.

Elgondolkodtató számomra a helyszínválasztás. A telek elhagyatott, elnyújtottan
keskeny, nagyon meredek, vízszintes felület nélküli, gépkocsival közvetlen nem megközelíthető. Nem éppen praktikus építési helyszín. Nem véletlen, hogy nem csapott rá eddig az ingatlanpiac. Persze soha nincsenek ideális adottságok. Közhely, hogy a hátrányok inspirálóak is lehetnek és előhívhatnak olyan értékeket is, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Ennek a tervnek az esetében is ez történik. A tervező készségszinten használt eszközkészlettel elbánik a terepviszonyokkal. A rétegvonalak mentén telepíti pavilonszerűen a házait. A támfalak szervesen összenőnek a heggyel. A köztes külső terek differenciált térhasználatot biztosítanak. A ferde vonalak lágyítják az összhatást. A laza szerkesztettség jólesően ízesül a tájban. Van egyedi karakter. Arányosak a döntések a szerkezeti megoldásokban, a tömegképzésben, az anyaghasználatban. Mindezeket tekintve a szorosan vett építészeti megoldás ötös dolgozatnak értékelhető.

De ha kicsit hátrébb lépünk, vajon mi a helyes helyszínválasztás pedagógiai, lélektani szempontból? A szakdolgozatból megértettem, hogy ez gyerekfüggő. Mégis nekem nyitva marad ez a kérdés. Az elkülönültség nyugalma szolgálja-e a sérült és további sérülékenységre hajlamos gyermekek személyiségfejlődését, amiben erősödni, feltöltődni, biztos értékrenddel felvérteződni tudnak? Elkerülve a szomszédok, a közvetlen környezet és a gyermekek pótcselekvései közötti konfliktusokat, melyek esetleg még nagyobb károkat okoznak. De vajon szerethető-e a szerzetesien zord és félelmetes meredek hegyen, vadonszerű erdőben egy gyermekotthon? Vagy talán mégis jobb a település élő közösségén belüli közvetlen kapcsolatban kondicionálni a problémamegoldó képességüket, és ezekből a kudarcokból és sikerélményekből építeni az alkalmasságukat a harmonikus felnőtt életre? Vagyis nem helyesebb-e mondjuk egy település közösségi életterébe integráltan elhelyezni egy gyermekotthont az esetleges kölcsönös ellenérzések dacára is. Esetleg esélyt adva arra, hogy a közösség tagjaiban megismerve a srácokat, lányokat, személyes kapcsolatokon keresztül, szélesebb körben feléledjen az empátia, és a segítő szándék.

Vajon melyik építészeti döntés szolgálja jobban, hogy ezek a sokszor elvadult, bizalomhiányos gyermekek megszelídüljenek, az elkülönültség vagy az integráltság? Lehet, hogy az elkülönültség önmagában jó választás, csak egyszerűen a terep extrém paraméterei ébresztenek bennem kétségéket, hogy mennyire tud gyerekbarát lenni, akármennyire is ügyesek maguk az építészeti megoldások.

Gárdos Fanni diplomatervét elfogadásra javaslom!

Sok sikert kívánok ezen a pályán:
Szokolyai Gábor
építész