Harmónia a felszínen, csúcsüzem a mélyben

A táj és az épület harmóniája, egy land artszerű, megbújó, mégis karakteres képződmény – ilyen lett a Szekszárdhoz közeli Lajvér Borház terepviszonyokat szépen lekövető monolitikus tömbje. A Bordás Péter és a BORD Építész Stúdiótervezte épület visszafogottan uralja a felszínt és kalandokat rejt a mélyben. Bán Dávid írása. 

Magyarország tele van rejtett kincsekkel. Szekszárdtól néhány kilométerre, csupán pár percre az autópályától, a dombok között húzódik meg a Lajvér-patak völgye, partján a festői Szálka községgel és a mesébe illő, kanyargó Halásztóval. A falu határában, szintén a patak pompás völgyében terül el a Lajvér borászat 25 hektáros területe. Tulajdonosa komoly fejlesztésekben gondolkozott: a borászathoz egy többfunkciós borházat képzelt el, amelyben maga a termelés zajlana – mindez akár a nagyközönség számára is bejárható lenne –, valamint helyet kapna benne egy magas színvonalú, elsődlegesen a borkóstolásokhoz kialakított vendéglátó tér, illetve egy néhány szobás szálláshely is. A komplex épület tervezési feladataival megbízott Bordás Péter és a BORD Építész Stúdió éppen a szabadság nehézségével találta szembe magát, mivel alapvetően szabad kezet kaptak abban, hogy a teraszos kialakítású szőlődombon miként helyezzék el az új építményt. Az egyetlen megkötés az volt, hogy a felszín felett nem jelenhet meg 500 négyzetméternél nagyobb épülettömeg. Az elhelyezés szabadságánál persze gondolni kellett arra is, hogy ezzel egy koncepció alapját teszik le a területen, amely hatással lehet a környezetre, a terület jövőjére, további beépíthetőségére egyaránt.

Az építészeti program végül jól aknázza ki a terepviszonyokat, a kellemes lankákat, a teraszos kiképzést. Az elkészült borház, mint egyfajta land art alkotás épül be a környező, végtelenbe vesző szőlőbe: ha színvilágában ugyan el is tér a szőlészet teraszos kiképzésétől, de formai kialakításában szinte folytatása annak. Olyannyira sikeresen épül bele a tájba, hogy a domboldalon az épületre fentebbről visszanézve, az elénk táruló zöldtető szinte teljes egységet alkot a környezetével. Az épület tömbjei, amelyekben a funkciókat megfelelően választották szét, szintén teraszosan terülnek el a terep különböző síkjaiban, mintha csak a tájba integrálódott sziklák lennének.

A koncepció lényege, hogy az épületegység legfelső, a terepből finoman kiemelkedő szintjére került a fogadótér, a vendéglátás tere, ami horizontálisan terül el a rétegvonal mentén, előtere pedig végig teraszos kiképzésű. Ez alatt több szinten, egészen 20 méteres mélységig hatolnak a mélybe a borászati funkciók. A gazdaságba érkező látogatók alulról, az autóút felől érik el a területet. A szőlősorok mellett vezet az útjuk felfelé a borház épületéhez, majd a különböző teraszok mellett elhaladva érkeznek meg a felső, bejárati szintre. Maga az autóforgalom is jól tagolt a különböző célirányok szerint: a legalsó terasz alatt a teherforgalom számára épült kisebb bekötőút, középmagasságban, egy gazdasági úton érhető el a borászat üzemeltetése irodákkal, illetve a közrefogott teherlifttel, s a legfelső teraszon helyezték el a vendégparkolót.

A vendégfogadás térsége, mely borkóstolásokra is alkalmas, egy igen karakteres, az építészeti koncepcióhoz jól kapcsolódóan kialakított étteremmel kezdődik. Vonala a domboldal horizontját követi, elülső homlokzata épp ezért maximálisan nyitott, a teljes belmagasságot befogó üvegablakokon keresztül remek panoráma tárul fel az alant elterülő patakvölgy és a környező dombság erdősége felé. A vendégek egyszerre érezhetik védett burokban magukat, közben pedig az étterem szinte magába fogadja a környező természetet. A helyiség hátsó fala már a domboldal belsejébe nyúlik bele, szintén annak vonulatát követi. Itt helyezték el a kiszolgáló helyiségeket, a konyhatechnikát, az előkészítőt, a raktárakat. Az előtér így megmaradhatott egybefüggő, végig átlátható térnek, amelyben az asztalokat a panorámaablakhoz rendezték; a fal menti oldalon bárpult, az előtérben pedig a borkóstolást szolgáló magasított asztal, megfelelő székekkel. Az étterem mennyezetén jól váltja egymást a látszóbeton, illetve a hegyvonulatot leképező, mintegy a réteglemezeket szimbolizáló, vízszintes falamellás előredomborodó burkolat.

Az étteremből diszkréten megbújó folyosó visz az egyik oldalszárnyba – szintén a domboldalt követve –, ahol néhány vendégszobát találunk. Míg az egyébként szűk, de az összefüggő tetőablakoktól az ég felé kitágított terű folyosó hegy felőli oldala monokróm szürke festést kapott, addig a völgy irányába nyíló szobákba már hatalmas, szépen kidolgozott tömörfa ajtókon tudunk bejutni. A szobák hasonló elrendezésűek, kellemes tág méretűek, akárcsak a hozzájuk tartozó fürdők, amelyek a szobák előteréből nyílnak. Az öt, egymástól főleg csak színárnyalatokban különböző szoba mellé kisebb wellness központot is terveztek.

A rendezvénytérként is szolgáló vendégfogadó előterében, a domborzati rétegvonalakra merőleges borászati üzem tetején építették ki a borkóstolások számára különleges helyszínt biztosító, szinte körpanorámát nyújtó markáns teraszrészt. A terasz a szőlővidéken kicsit felülemelkedve lép be a tájba, így onnan kitűnő kilátás nyílik a birtokra és a dombvidékre úgy, hogy semmi mesterséges tájelem nem zavarja a látványt. Ebben a nem mindennapi, teljes nyugalmat árasztó környezetben fogadhatják az ide érkező vendégeket. A terasz kövezését a középső sávban zöld felületek, valamint az alatta elhelyezkedő borászati üzemnek természetes fényt biztosító bevilágítók törik meg.

A terasz alatt, több szintre tagolva húzódik maga a borászat. Tervezésekor a gravitációs technológiára építve a fentről lefele tartó logikai rendben helyezték el a különböző borászati funkciókat, így a szőlő útja a beérkezéstől kezdve lényegében folyamatosan lefele halad: a különböző szinteken zajló előkészítő fázisokon keresztül végül legalulra érve kerül hordókba, majd onnan egyenesen a palackozóba. A borászat termelő részlegének nagy része a pincemester vezetésével, csoportosan is bejárható, a túra leglátványosabb része pedig a tartálycsarnok 9 méteres belmagasságú tere a középre behúzott, felfüggesztett vasbeton technológiai híddal, amelyet még munkagépekkel is be lehet járni. A térbe a felette lévő borkóstoló teraszon kiképzett üvegfelületekből áramlik természetes fény. A felülről, szabadeséssel beérkező szőlőt itt préselik, majd bekerül az erjesztő tartályokba. Innen a folyadék útja ismét lefelé visz, így érkezik el a felszín alatti második és harmadik szintre, ahol a letisztult látszóbeton raktárhelyiségekben tárolják a 134 hordót, illetve a palackozott készterméket. A felszín alatti technikai helyiségsorban alakították ki a palackozó üzemet, címkézőt, két hűtőraktárt, készáruraktárt és az esővíz tárolására, illetve elvezetésére szolgáló rendszereket. Szintén a terasz alatt kapott helyet egy kisebb irodablokk is, amely körbeöleli a középen futó teherliftet és nagyméretű panorámaablakaival szintén remek kilátást nyújt. A völgyben jól elhelyezett, többfunkciós szőlészet szinte minden pontja kapcsolatba lép környezetével, belátható innen maga a borbirtok és a közeli erdős dombok, s mindez a nyugalom és zavartalanság hangulatát kölcsönzi az egész létesítménynek.

Bán Dávid