Homlokzati dekoráció a Nyíregyházi Főiskola négy kollégiumi épületén

Jovánovics Tamás "Dupla vagy semmi" c. alkotása, a pályázat nyertese.

Jovánovics Tamás "Dupla vagy semmi" c. alkotása, a Nyíregyházi Főiskola négy felújított kollégiumépületének oldalfalán a végfal műszaki funkcióját is ellátó homlokzati dekorációra - a Magyar Universitas Program keretén belül -  kiírt képző- és iparművészeti pályázat nyertese.

 

---

 Műleírás

 

A HELYSZÍNRŐL:
A négy kollégiumi végfal egymástól elég távol esik (kb. 20 méteres helyközökben). Ráadásul a két középsőt leszámítva egymáshoz képest el is vannak tolva. Egyszerre legfeljebb két végfalat tud befogni a tekintet, tavasszal-nyáron a fák lombjainak burjánzásával pedig talán annyit se. Topográfiailag és vizuálisan a két egy síkban lévő középső (H2, H3) végfal tekinthető leginkább a park illetve a többi főiskolai épület szerves részének, a két szélső elkülönül. H1 végfalat lehet bizonyos szögekből együttlátni H2 végfallal, viszont ez van leginkább fák által eltakarva. H4 végfal mind topográfiailag mind vizuálisan elkülönül, nem a parkban található, egyáltalán nem is látható onnan. H4 végfallal szemben épp egy különálló épületet magasítanak meg egy emelettel, ami az elkülönülést csak erősíti. H1, H2 és H3 parkosított környezetével ellentétben H4 utcai környezetben van, mellette parkoló és egy jóval magasabb, viszonylag új keletű épület található.

AZ ÉPÜLETRŐL:
A végfalak négyszögletes felületét középtengelyüknél öt (és fél) ablak töri meg. Ezek az ablakok igen csak behatárolják a feladatot, hisz bármi kerüljön is a falakra, az ablak nyílásai lyukakként jelentkeznek a kompozícióban. Így hát pályatervemnél abból indultam ki, hogy az ablakokat valamilyen módon belevonom a kompozícióba, illetve ezzel párhuzamosan olyan formai eszközt kerestem, mely nem zavartatja magát az ablakok által produkált szaggatottságtól. Így jutottam el a csíkos megoldáshoz. A(z egyenes) csík egy olyan univerzális (önmagában semleges) sík forma, mely egyszerre alkalmas kétdimenziós felületek hangsúlyozására, kiemelésére illetve tagolására, vibráltatására. Minden azon múlik, hogyan alkalmazzuk eme egyszerű vizuális alapeszközt.
Az adott épületegyüttes két színre van tagolva, alul sötétbordó, felül szürkés drapp. A sötétbordó részt érintetlenül hagyom, egyrészt mert nem szeretném a végfalakat elszakítani az épület többi részétől, másrészt ez a sötétbordó sáv inkább szerencsésen tagolja a végfalak felületét: egy bárgyú arányú téglalap helyett egy szabályosnak tűnő négyzet így a kiindulópontunk.

A TERVEMRŐL:
Mind a négy végfalat 32 egyenlő szélességű csíkra osztom. 16 csík mindig az épület színében marad meg, a másik 16 sárga (H4), narancssárga (H2), kék (H3) és türkizkék (H1). Ez a murális, kétdimenziós része tervemnek. A festett csíkokon túl, minden végfallal „történik" még valami, ezennel már plasztikailag, térbe helyezve. A festett csíkok különböző szobrászi, kvázi-építészeti meghosszabbításáról, illetve megduplázásáról van szó (erre utal játékosan pályamunkám címének első tagja: „Dupla vagy semmi" A “semmi"-ről később fogok szólni. Alább a négy végfal különböző plasztikai „eseményeit" írom le:

Narancssárga csíkos végfal (H2): A csíkos végfal egy az egy arányban megismétlődik acélkeretbe helyezett edzett, rétegelt 10 mm-es színezett üvegcsíkokkal. Az egész felkerül a tetőre, árnyékoló módjára, de látszólag önkényesen, balesetszerűen, elfordulva a homlokzathoz képest. Attika homlokzatról lévén szó – a felső élvonal magasabban van mint a tetősík – lehetőség nyílik arra, hogy ez a kvázi plusz tető ne merőlegesen legyen elhelyezve a végfalhoz képest, hanem enyhe lejtésben a tető felé (a csapadékot így visszavezetvén rá plusz azt a hatást keltve mintha becsapódott volna a tetősíkba).

Kék csíkos végfal (H3): a csíkozott végfal egynegyede színes polikarbonát-acélkeret szerkezetben vertikálisan továbbfut a felső él fölé. 90 fokban hátra, majd 90 fokban lefelé haladnak tovább a csíkok, azaz szabályos kocka alak jön létre a tetőn. Képzeletben a néző kiegészíti a kocka nem látható alsó síkját is a csíkokkal, így itt is megvalósul a festett csíkok megduplázódása. A csíkozott kockán cikkelyek vannak, melyek a fél ablakról kölcsönzik formájukat és ugyanolyan ütemben ismétlődnek, mint az épületen.

Sárga csíkos végfal (H4): itt nem a tetőn folytatódnak a csíkok, hanem meghosszabbítván a végfal síkját, illetve merőlegesen arra. A festett csíkozott végfal fele tükörszimmetrikusan fordul ki 90 illetve 180 fokban. Ezek a térbeli csíkok szintén az épülethez erősített acélkeretbe lennének foglalva, de ezúttal a csíkoknak nem feltétlenül kell edzett, rétegelt üvegből lenniük, megfelelő lehet színezett, áttetsző PVC-szerű anyag használata is. Ez a legnagyobb fizikai kiterjedésű plasztika a 4 közül, ezért is kerül a H4 végfalra, hisz ez előtt és mellett van a leginkább szabad tér.

Türkizkék csíkos végfal (H1): ez lenne a „kakukktojás" mind koncepciójában mind formailag. A festett csíkok itt nem folytatódnak sehogy sem. Egy személyautó van viszont a tetőn, a leghétköznapibb, de egyben elég abszurd módon. Ezt a kakukktojást képviseli műtervem címének második tagja, a „semmi", hisz egyrészt csak itt nincs „semmi" meghosszabbítás, „semmi" megduplázódás, másrészt szándékosan egy olyan tárgyat emelek a tetőre, aminek „semmi" keresnivalója nincs ott. Fontos, hogy az autó ami a tetőre kerül, teljesen átlagos, hétköznapi legyen. Nem a luxus- és a sportautók szoborszerűségét keressük, és a szimbólumszerű kocsik (Trabant, Kacsa, Bogár, Cápa stb.) is mellőzendők. H1-et annyira eltakarják a fák, hogy messzebbről a türkizkék csíkok épp hogy csak átsejlenek a faágak és a falevelek közt. Az épülettől balra pedig a park hírtelen szinte elerdősödik. Ezért is gondoltam úgy, hogy itt van megfelelő helye az autónak a tetőn, hisz leginkább csak az épület tővéből lehet majd csak megpillantani, meglepetésszerűen, fokozván a helyzet komikumát.    Ennek a tárgynak a beemelése a kompozícióba egyrészt reflexió a helyszín eklektikusságára, másrészt a csíkok formalista értelmezése helyett egy tágabb, lazább interpretációra is rávezethet. A formailag reduktív geometrikus művészettel gyakran jár a laikus számára nehezen emészthető, metafizikus (Mondrian, Malevics) vagy tautológikus (Stella, minimalizmus) értelmezés. Mivel az én esetemben ilyesmikről szó sincs, azt kerestem, mivel tudom a csíkok értelmezésének a játékosságát fokozni, akár “idegen elem" beemelésével is. A hétköznapi autó ebben a kompozícióban mindenképp anti-patetikus hatással bír, ami bár ritka, de szerintem kifejezetten kívánatos egy monumentális, köztéri alkotás esetében.