Interjú: Gunther Zsolt

"Regionális építészet helyett, mely egybemossa az építészeti alkotásokat, inkább a régióra reagáló építészet fogalmát használnám."

Az Építészfórum márciusi témája a nyugat-magyarországi régió. Gunther Zsolttal, a gyõri 3h építésziroda vezetõjével ez alkalomból készítettünk – e-mailen – interjút, aminek a március 5-én Gyõrben megrendezett “párhuzamok" konferencia is aktualitást adott. E kérdésekkel Rudolf Szedenik burgenlandi építészt és Németh Iván gyõri fõépítészt is megkerestük – ezek az interjúk is hamarosan olvashatóak lesznek az Építészfórum oldalain.

a szerk.

Építészfórum: A régió fogalma a magyar közbeszédben nem tekint vissza hosszú múltra. Sok esetben zavart kelt, amikor ez a kifejezés elhangzik: milyen viszonyban van a régió a megyével, mi az, ami egy régió identitását meghatározza (kultúra, természet, esetleg egy város)?
Mit jelent mindez az építészet szemszögébõl? Létezik szerinted regionális építészet Magyarországon? Hogyan értelmezed ezt a kifejezést és hogyan alkalmazod saját munkáidban?

Gunther Zsolt: A megye alapvetõen egy közigazgatási egység, melynek hiányoznak a mélyre nyúló gyökerei. A megye hiányzó identitását nem lehet pótolni a címer használatával, vagy a helyhatósági választások önazonosság-képzõnek hitt erejével. Ezzel szemben a régiók szervesen fejlõdtek, területi, gazdasági és kulturális alapokon jöttek létre.

Az itteni egységes régió kialakulásának nem volt akadálya a többnyelvûség. Ez csupán ürügy volt a Trianon utáni határ meghúzására. Régiónk specialitása – és itt most Nyugat-Magyarország és Burgenland területére gondolok –, hogy legtöbbször áthaladt rajta egy országhatár. Ezzel a sajátossággal már a középkorban is rendelkezett. A határ viszont kelet-nyugati irányban állandóan mozgásban volt.

A város mindig unikum egy régióban, hiszen a régió képét csupán kiegészíti, igaz, sok esetben markánsan. Sem Gyõrrel, sem Sopronnal nem lehet a régiót kizárólagosan jellemezni. A városok azonban egyfajta szellemi, kulturális és gazdasági koncentrátumot jelentenek, mely kisugárzik a környezetükre. A régió identitását így a vidék sajátságai – a táj, a kisebb települések struktúrái, a benne élõ emberek – és a nagyobb városok által kifeszített két pólus határozza meg.

Mivel Magyarország kulturális értelemben is kicsi, ezért régiói építészetében sincs túl nagy különbség. Ugyanakkor egy régió építészete is sokszínû lehet, hiszen topográfiai adottságai, az ott élõk gazdálkodása és életmódja is más és más. Gondoljunk csak az Õrségre és a Kisalföldre.

Regionális építészet helyett, mely egybemossa az építészeti alkotásokat, inkább a régióra reagáló építészet fogalmát használnám. Az egységes mûvészettörténeti korszakoknak vége, ez a paradigmaváltás a régiókat is érinti. Az egységesség más színezetet kap: az egyöntetûség helyébe lép a sokszínûség, mely azonban nem zavaró, ha az épületek lényege közös, és ha képesek szövetszerû egésszé összeállni.

Ez a saját munkámra lefordítva annyit jelent, hogy szinte minden egyes épületem más, hiszen a kiindulási pontok is különbözõek. Nagyon fontos a szûkebb helyre és a tágabb régióra való reagálás. A környezetre adott választ összetetten értelmezem, hiszen az éghajlati jellemzõk, a hely anyagszerûsége, morfológiai és történeti adottságai és mindaz, ami elcsépelt szóval – a levegõben van, az épületben fognak testet ölteni. Hogy a kezdeti vizsgálódásoktól mennyire távolodok el, az elsõsorban a feladat jellegétõl, a környezet inspiráló erejétõl függ. Hiszen elvonatkoztatás nélkül nem jöhet létre mûalkotás. Az épület akkor lesz jó, ha a tágabb értelemben vett hagyomány és az ettõl való elidegenedés közötti mezõn bolyongva találja meg végsõ formáját és helyét. A két szélsõ pólus által generált feszültség nem romboló, hanem ártatlan, világra csodálkozó.

ÉF: Burgenland és Nyugat-Magyarország szomszédos területek, melyeket már csak másfél hónapon keresztül választ el egymástól országhatár. Közben, 1998-ban létrejött az Eurégio West/Nyugat Pannónia, ami Burgenlandot, Gyõr-Moson-Sopron megyét, Vas és Zala megyét foglalja magában, és közös célkitûzésekkel, közös programmal rendelkezik a turizmusra, területfejlesztésre, egyebekre nézve.
Mi a tapasztalatod, hogyan készülnek (ha készülnek) a döntéshozók (önkormányzatok, minisztériumok, regionális képviseletek stb.) és a civil szervezetek – érezhetõ-e az egységes és párhuzamos gondolkodás? Mennyiben vesz ebben részt az építészszakma és milyen módon érintik õt ezek a fejlemények?

G.Zs.: A tudatos, több éven keresztül tartó felkészülés helyett mindenki huszáros hajrába kezdett közvetlenül az EU-csatlakozás elõtt. Most azt tapasztaljuk, hogy a lovak elnyargalnak egymás mellett, az összehangoltság hiányzik. Csupán az irány adott: Európa. Azonban az Európa-kép mindenki számára mást jelent.

Úgy vélem, az európaiságra meg kell érnünk, és ez egy hosszú folyamat. Az európaiság nemcsak azt jelenti, hogy mennyi pénzt tudunk Brüsszelbõl kicsikarni. Többek között azt is, hogy két dolog elõtérbe kerül – a régiók és maga Európa –, míg az ország fogalma veszít eddigi súlyából. Ez különösen nehéz akkor, amikor történelmünkbõl kifolyólag még mindig nem értük el nemzeti identitásunk egészséges kezelését.

Itt és most engem a régiók érdekelnek elsõsorban, de európai dimenzióban. A régió nyitott kell, hogy legyen, így tud csak haladó értékeket befogadni. És ezeket a helyi sajátosságokkal kell ötvözni, nehogy elveszítsük jellemzõ vonásainkat. Jó lenne, ha a politika ebbe az irányba tudna egységesen elmozdulni.

Magyarországon jellemzõ az építészeti közélet hiánya, ebbõl adódik az építész súlytalan volta a társadalomban. Jó példa volt erre, hogy megyénkben egy középületünk ünnepélyes átadásakor a tervezõk nevét – a mi nevünket – meg sem említették.

A most lezajlott „párhuzamok" c. konferencia ürügy volt arra nézve, hogy beszéljünk az építészetrõl. Az építészet nem akasztható le a falról mint egy kép, nem tolható a sarokba mint egy szobor, az épületek, ha jók, ha rosszak, ott állnak, idegesítenek vagy örömmel töltenek el. Remélhetõleg egy párbeszédet tudtunk elkezdeni itt a régióban a nem-építészekkel, a politikai döntéshozókkal arról, hogy az építészeknek nemcsak felelõsségük van a környezet elrontásában, hanem lehetõségük is azt széppé tenni, és a régióhoz szervesen kötõdõ irányban elmozdítani.

ÉF: Milyen új perspektívákat nyit meg a határ megszûnése? Hogyan készül erre a változásra egy gyõri építész?

G.Zs.: Én elsõsorban egy kulturális pezsgést várok a határ megszûnésétõl. Mindenféle szempontból közelebb kerülünk egymáshoz. Különösen érdekel a nyelvi nehézségek áthidalása. A két nyelv nem tökéletesen illeszthetõ egymás fölé. Kisebb félreértések, leheletnyi áthallások hihetetlen gazdag tárháza többértelmû kifejezési módokhoz vezethet. És ez reményeim szerint az építészetben is lecsapódik, az építészet mûvészi oldalát erõsíti.

Várható egy egészséges keveredés is. Remélem, sok itteni építész fog Burgenlandban tervezni és viszont. Egymástól és egymással fogunk tanulni. Konkrét példákat másolhatunk az építészeti díj tekintetében. Talán egyszer lesz regionális építészeti díj is. Mindenképpen érdekes lenne mintaprojektek létrehozása osztrák és magyar építészek részvételével. Ezekhez azonban a politikusok támogatására is szükség van.

Végül egy konkrétum: a „párhuzamok" c. rendezvényünk egy határon átnyúló párbeszéd kezdetét célozza meg, amelyet a jövõben konferencia formájában szeretnénk rendszeressé tenni. A konferenciát kiegészítik a workshopok, ahol egy-egy helyhez kötõdõ problémára keressük a választ.

Bízom a régió jövõjében. Törésvonal mentén fekszik, és ilyen területek sokszor okoztak meglepetést a világnak.

Az interjút Somlyódy Nóra készítette.