Kánaán - magyar pavilon kurátori pályázat

Kánaán címen nyújtotta be ötletét Tóth Péter és csapata a Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának kurátori pályázatára. A kiállítás az elmúlt 25 év stílusteremtő hazai borászatait és a közöttük felfedezhető sokrétű kapcsolatrendszert foglalja egy installációba. 

Ez a megszokottól eltérő megjelenítési mód lehetőséget ad arra, hogy egy látszólag statikus kompozíció mégis képes legyen folyamatosan megújulni azok számára, akik hajlandóak párbeszédbe elegyedni vele. Így a házak ebbe az összetettebb kontextusba helyezve a vágyainkban szereplő „tökéletes világ", azaz a Kánaán ideáját jelenítik meg. A magyarországi építészeti frontvonalon, ahol a minőségi építészet minden területen visszavonulóban van, és helyét az igénytelenség veszi át, a borászatok jelentik az egyik olyan legfontosabb frontszakaszt, ahol - pontokba sűrítve -, de mégis helyreállt a világ rendje. Ennek a teljességnek, az építészet kultúrateremtő erejének a bemutatása a kiállítás legfontosabb célja.

Szakmai koncepció

Kánaán a frontvonalon?

A megszokottól eltérő megjelenítési mód lehetőséget ad, hogy egy látszólag statikus kompozíció mégis képes legyen folyamatosan megújulni azok számára, akik hajlandóak párbeszédbe elegyedni vele. Így a házak ebbe az összetettebb kontextusba helyezve a vágyainkban szereplő „tökéletes világ", azaz a Kánaán ideáját jelenítik meg.

Nem is olyan régen az emberek úgy élték a mindennapjaikat, hogy a táj, a házak, a zene, a viselet, az ételek mind egy egységes életszemléletnek voltak a következményei. Ez a teljesség mostanra töredékessé vált, de a bemutatott borászatok segítségével újra felidézhető. A kiválasztott házak kivétel nélkül olyan helyzetet teremtettek a környezetükben, ahol - pontokba sűrítve-, de mégis helyreállt a világ rendje. Ennek a teljességnek, az építészet kultúra teremtő erejének a bemutatása a kiállítás legfontosabb célja. Ez a mi frontról küldött jelentésünk.

Próféták a választottak között

A magyarországi építészeti frontvonalon, ahol a minőségi építészet minden területen visszavonulóban van, és helyét az igénytelenség veszi át, a borászatok jelentik az egyik olyan legfontosabb frontszakaszt, ahol –és ez volna a kiállítás mondanivalója- az adottságok olyanok, hogy minőségi építészetet generálnak. Ez a generálódás sok mindenből fakad: a borászat hagyományaiból, a hely
szükségszerűen figyelembe veendő szerepéből, a minőségi bor szülte igényességből, stb. Persze ez nem azt jelenti, hogy magától is jó borászat születik, hanem azt, hogy itt teremtődnek meg a feltételei
annak, hogy építészeink zseniális individuális alkotásai sorra megszülessenek.

Nemzeti építészetünk a megteremtés helyett, a felfedezésre vár. Válságokkal terhelt világunkban, szükség van pozitív impulzusokra. Az értékek puszta megismerésének is lélekemelő ereje lehet. Az elmúlt 25 év egyik építészeti sikertörténete minden kétségen felül a haza borászatok létrejötte.
Építészetünknek ezt a szeletét azért is érdemes a megmutatnunk a világnak, mert az elmúlt években robbanásszerűen fejlődő borturizmus olyan helyzetbe hozta ezeket a házakat, hogy megismerésük még akkor is megkerülhetetlenné vált, ha valakit nem különösebben érdekel az építészet.

A borászatokra, mint a hazai kortárs építészet képviselőire azért esett a választás, mert ezek vitán felül olyan gondolati és építészeti minőséget testesítenek meg, mely joggal tarthat számot a nemzetközi érdeklődésre. Több bemutatott ház rangos nemzetközi díjak birtokosa és mind az írott mind az online médiában publikációk sora foglalkozott velük külön-külön.

Együttes bemutatásuk azért időszerű, mert egyben láttatva őket a hazai építészet egészéről kaphat átfogóbb képet a látogató. A sokszínűség itt nem kioltja, hanem gazdagítja egymást. A házak nem egymással vitatkoznak, hanem inkább azt szemléltetik, hogy egy teljesen hasonló építészeti feladatra
milyen sokféle hiteles válasz adható. A kiválasztott épületek szerencsére csak egy hosszú sor kezdetét jelentik, ám a felsorolásnak határt szabtak a Biennálé adta időbeli és térbeli korlátok. Olyan példákat kerestünk melyek sokféleségükkel érik el, hogy a végesség ellenére mégis átfogó kép alakulhasson ki a szemlélőben a hazai viszonyokról, az itt alkotó építészek gondolatainak tisztaságáról.

Határhelyzet

A kiállítás legfontosabb alapeleme egy olyan lágyan hullámzó áttetsző felület, mely hol mellettünk, hol felettünk úszva folyamatosan alakítja a pavilon belső tereit, megidézve ezzel a szőlőhegyeink állandóan változó, tüneményes világát, és a hozzá szervesen ízesülő építészeti térstruktúrákat is. A lepel egyszere domborzat és boltozat attól függően, hogy melyik oldalára képzeljük magunkat. Az épületek modelljei vállkövekként hordják ezt a különös világot. Lebegve egyensúlyoznak a fent és lent között. Ugyanúgy, ahogy belső térrendszerük is áthatja a felszín alatti és feletti világot a valóságban.

Az építészetnek ez a szegmense nagyon érdekes átmenetet képez az ipari-mezőgazdasági és középületek között. Ugyanígy értelmezhetők a profán és szakrális terek speciális keverékeként. A bennük és körülöttük zajló élet is folyton vándorol, elég csak egy égből pottyant vízcsepp útját végiggondolni, mely a szőlőtő gyökerétől a bogyó aranygömbjén át a pince nyugalmába jut. Itt megpihenve várja sorsát, hogy ismét átlépve a felszín bűvös vonalát új utazásba kezdjen fényes palackokban csillogó poharak felé. Ezt a sajátos hullámmozgást élhetjük át valós térélményként a borászatok és a kiállítótér megismerése közben.

A hálózat ereje

Az installációt alkotó felületet és a csomópontok térbeli helyzetét a borászatok közötti kapcsolatrendszer hozza létre. Barabási Albert László professzor nagy hatású könyve (Barabási Albert László: Behálózva Budapest: Magyar Könyvklub 2003) nyomán a hálózatelmélet megközelítésmódját megkíséreltük az építészetben is alkalmazni. E szerint az épületek és a köztük létrejövő kapcsolatok leírhatóak a gráfelmélet szabályai szerint, ahol a házak a kialakuló hálózat csomópontjai; a kapcsolataik pedig e pontok között futó éleknek felelnek meg.

Az építészet ilyesfajta megközelítése új távlatokat nyithat későbbi kutatások számára is, hiszen a rendelkezésre álló épületállományt alapvetően újszerű nézőpontokból képes vizsgálni. A csoportokra bontó katalogizálás helyett, éppen ellenkezőleg az eddig észrevétlen kapcsolódási pontokat keresi és mutatja meg. Szintén újdonság, hogy a kapott eredmények -a grafikai ábrák továbbfejlesztését követően- a kiállítás terébe rajzolódva elsődleges rendezői a kialakuló térstruktúrának. Az eredmény egy olyan speciális tér, melynek mérnöki szerkesztettségét a saját belső természetéből fakadó erőviszonyok hozzák létre.

Gráfok a térben

Olyan installációt képzeltünk, mely a rendelkezésre álló kiállítóteret a maga teljességében használja. Ezért kiindulásként a magyar pavilon alaprajzára egyenletes raszterben vetítettük a borászatokat megjelenítő pontokat a legfontosabb térbeli rendezőelv, a valós földrajzi elhelyezkedésük szerint. Következő lépésként feltérképeztük a házak között rejlő erőrendszereket. A pontok között húzódó élek vektoros erőként mozdították ki az épületeket az eredeti helyzetükből. Így alakult ki a kiállítás alaprajzi rendje.

A csomópontokban összesűrűsödik az információ. Itt keresztezik egymást azok az útvonalak, melyek mentén a házak megismerhetőek. A posztamensek hordozzák a rövid leírásokat. A felületen lassú ütemben lüktető különböző színű fénycsíkok az adott téma szerinti kapcsolatrendszereket mutatják be. Az installáció szegletkövei az épületmodellek, melyek különböző csillagképekben ragyognak fel ezen a különleges égboltozaton. 

A megismerés gazdagsága

Az általunk javasolt szempontrendszereket és a segítségükkel megjeleníthető hálózatokat külön ábraanyag mutatja a pályázatunkban. Hangsúlyozni szeretnénk, azonban, hogy ez a lista bővíthető. Üzenetünk lényege az eddig észre nem vett ezerarcú kapcsolatok megmutatásának lehetősége. Az általunk javasolt útvonalak nem kizárólagosak. Külön foglalkozunk annak lehetőségével, hogy a kiállítást megtekintők számára online lehetőséget biztosítsunk a saját szubjektív útvonalrendszereik megjelenítésére.

Úton Kánaán felé

Az építészet e speciális területéről, valamint a borról, a tájról mesélni kizárólag a mérnöki tudományok eszköztárával meglehetősen nehéz, hiszen ott bizseregnek az emberben az érzékszervei, melyek látni, hallani, tapintani, ízlelni egyszóval érezni akarják mindazt, amit az elvont, mérnöki fogalomrendszer önmagában nem tud megjeleníteni. A társművészetek bekapcsolása egy olyan újabb megismerési mód, mely mentén a házak további jelentéstartalommal gazdagodhatnak. Bízunk a téma inspiráló erejében. Érezzük, hogy a magyarországi gasztro-forradalom szereplői és a különböző művészeti iskolák egyaránt megszólíthatóak. Az épületek inspirálta munkákat készek vagyunk a kiállítás hosszú ideje alatt tematikus napokon bemutatni.

Így a borászatok és a hozzájuk kapcsolódó kifinomult környezet egymást erősítve mutathat majd valamit abból a teljességből melyet a bevezetőben célul tűztünk ki.

Tóth Péter

alkotótársak: Kováts Ábel, Parai Zoltán, Szász István, Török Ádám
szakmai tanácsadók: Sugár Péter DLA, Balázs Mihály DLA