Kástu Kabinházak az Őrségben

A 2019-ben elkészült Pajta Bisztró és rendezvénytér után 2023-ban hét kabinház épült Őriszentpéteren U. Nagy Gábor és munkatársai tervei alapján. A hét kástut* a geometriára, a téralakításra és a felszereltségre vonatkozó elképzelés-hármas formálta, ezek mentén váltak a helyi őspéldáik kortárs leszármazottaivá.

Egy díjátadóra írtam a fenti sorokat egyfajta üzenetként szánva az olyankor szokásos köszönetek helyett. Akkor és ott ezt nem olvashattam fel, pedig nem csak azoknak szólt, akik a településképi arculati kézikönyvek konzervatív textusait írták, de talán azoknak is, akik most vendégként érkeznek ezekbe a kisházakba.

Mi a viszonya a tájjal annak, aki benne él és mi a viszonya annak, aki számára a testi, a mentális, netán a szellemi felfrissülés élményét, vagy mindezek együttesének, az egészségnek a megőrzését, megerősítését is szolgálja? Alapvető a különbség. Előbbi – Henry David Thoreau egyszobányi erdei lakát is ide értve – a fizikai és szellemi otthon terében éli teljes életét, míg az utóbbi csupán vendég a tájban. Az előbbi háza az élet minden szükséges tevékenységével, az életformával együtt létezik és érthető meg, míg az utóbbié ezek egy részét, a fáradozást mellőző kényelmet szolgálja. Előbbi a tájat lakja be és műveli, míg utóbbi a táj képét csodálja.

Legárulkodóbb talán a tűz – a tűzhely – megléte, vagy annak a hiánya. Az előbbinek, a még oly kicsiny otthonnak is, szerves része kell legyen, az utóbbiból, mint a keserűszeri hét Kástuból viszont szándékoltan hiányzik. És nem csak jól átgondolt üzleti megfontolásból, nem is az üzemeltetés kockázatának mellőzéséből, hanem a hiánya felismerésének lehetősége okán. Egy valóságos igényt kiszolgálva, talán ezért az inspiráló – megértett vagy csak tudat alatti – hiányért is épültek ezek a házak.

U. Nagy Gábor

Az a hét apróház, amely ősz óta fogadja látogatóit az őriszentpéteri Keserűszeren, legfőbb állítását nem a "doboz vagy ház, esetleg dobozszerű ház" kérdése mentén fogalmazza meg, hanem az építészeti promenádként is átélhető enteriőrre összpontosít.

A tervezők három tervezési elvet követtek. (i). A geometriát hangsúlyozó koncepció már az első helyszínre is egy olyan hatszor hat méter befoglaló területű dobozt eredményezett, amelynek rendeltetési egységei két kisebb, egymásba harapó négyzet kontúrja mentén rendeződtek el. A ligetben festői önkéntelenséggel elszórt épülettárgyak a réten végül harminchat méteres tengelytávolsággal épültek fel.

(ii) A térbeli elképzelést követve a redukált méretek ellenére is rendkívül összetett térsor jött létre, amelynek központi eleme a bejárattól a hálótérig vezető spirális mozgás. A bejárattól balra fordulva tárul fel a teakonyha, újabb balossal a nappali, amelynek végén, ismét csak balra indulva, egy újabb balfordulóval vezet lépcső a hálótérbe. A méretet meghazudtolón gazdag élmény ez, amelynek során teljes spirált jár be a látogató. A kompozíció végén ostorként csattan a háló: a balra lenn elhagyott nappali jinjéhez térbeli jangként csatlakozik a jobbra fenn kitáruló szoba. Ez a tér a vendégházak vissza-visszatérő térbeli nyomorának tapasztalati cáfolata. Tágas, szellős, a beépített dolgozóasztal miatt pedig alkotói elvonuláshoz is alkalmas menedék.

(iii) A tervezők harmadik szándéka az volt, hogy olyan totális bútor szülessen, amely az ilyenkor szokásos technikai exhibicionizmus nélkül tud sokat, a rutinszerű műszaki öntetszelgés nélkül válik okossá úgy, hogy közben megőrzi építészeti alapminőségét. Vagyis, használata közben egy pillanatra sem feledjük: azért mégiscsak egy házban létezünk. Magától értetődő könnyedséggel zárja a fürdőt egy olyan üvegfal, amely nem csak fűtőtestként működik, de gombnyomásra válik tejfehérré, hogy védje a testet az őzek bámész pillantásától. De ekképp kerültek a lépcsőt megvilágító rejtett lámpák a faburkolatba, vagy borhűtő az egyedi fémszerkezetbe, esetleg a beépített kanapé, amelynek kontextusai valóban a bécsi Adolf Loosig és az általa képviselt Raumplanig nyúlnak.

A geometriára, a téralakításra és a felszereltségre vonatkozó elképzelés-hármas formálta tehát véglegessé ezt a hét kástut, amelyek – ugyan a helyi őspéldáik kortárs leszármazottaiként – már nem a háztartás legféltettebb kincseit rejtik, mint inkább egy sűrítményt képviselnek azokról a helyi tér- és természethasználati szokásokról, amelyek oly szervesen evolválták U. Nagy Gábor építészetét az elmúlt évtizedekben. A korábban már említett technológiai fordulat válik itt teljessé akkor, amikor itt immáron nem fával, hanem fémmel kísérletezik. Az együttes legmegejtőbb titkai itt ugyanis tényleg a részletekbe húzódnak. Olyan tolóajtók egyéni szerkezeteként, amelynek szárnya a külső síkon gördül, olyan beépített konyhaszekrényben, amelynek minden darabja egyedi, és olyan tartószerkezetben, amely a megbízók acélépítési rutinjához illeszkedve a regionális gondolat részévé tették a rendelkezésre álló munkakultúrát is. Az otthonosság, az építészeti természetesség és az arányosság olyasfajta amalgámja született, amely az általa kínált kényelemmel együtt sem akar ugyanakkor vetekedni mindazzal, amit ez a táj nyújthat.

Wesselényi-Garay Andor
(Részlet a Metszet 2024/2 számában megjelent A kis házaktól a kisházakig című írásból) 

*A kástu (régies nevén fölkástu) jellegzetes őrségi épület, amely egyszerre volt éléskamra és jószágélelem tárolására alkalmas építmény.

Szerk.: Hulesch Máté