Épülettervek/Középület

Kepes György művészete - Fényszimpóziumok, vizuális központ Egerben

1/12

?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
1/12

Kepes György művészete - Fényszimpóziumok, vizuális központ Egerben
Épülettervek/Középület

Kepes György művészete - Fényszimpóziumok, vizuális központ Egerben

2004.09.23. 12:55

Projektinfó

Földrajzi hely:
Eger, Magyarország

Építészek, alkotók:
Somogyi Pál

Stáblista

Tervező: Somogyi Pál (MD STUDIO Kft.)
Munkatársak: Fazekas Viktória, Erdélyi László

Eger megyei jogú város közgyűlése úgy döntött, hogy a 100 éves évfordulóra, turisztikai szempontból is méltó helyen mutatja be az életművet, amit a művész illetve a család a városra hagyott.

(megvalósíthatósági tanulmányterv)

Kepes György 22 évesen, 1928-ban lépett a hazai művészeti élet színpadára, progresszív szellemiségű fiatal művészek társaságában. Kassák Lajos környezetében ismerkedett meg az avantgárd eszmeiségével, ezután Berlinben dolgozott, és figyelme az új médiumok, a film, a fotózás felé fordult. Művészeti iskolái világhírűek, életművében igen fontos a fény-kurzus, mint tanítási program. Festészetében is tükröződnek szín- és fénytanulmányainak eredményei.
Hagyatékának jelentős része Egerben, a Vitkovics Házban állandó kiállításon található, s ehhez is kötődnek a városban immár hagyományosan megszervezett nemzetközi fényszimpóziumok. E rendkívüli művészeti érték teljesebb körű bemutatásához, a Kepes Vizuális Központ létrehozásához Eger pályázati pénzek segítségével teremt feltételeket. Az idelátogatók számára különleges kulturális élményt jelentő kiállítással együtt a Kepes életmű kutatásához is a legkorszerűbb eszközök állnak majd rendelkezésre. A nagy szervezőmunkát és anyagi áldozatot igénylő kiállítóközpont létrehozása érdekében megalakított felelős grémium egyik tagja Kepes András író-újságíró, aki a családot képviseli.

Az építész-tervező kiválasztása ebben az évben megtörténik, ezután megkezdődhet a tervezőmunka, amely a helyszín, a Vár tövében lévő zsinagóga átalakítását szolgálja – hallottuk Kepes Andrástól. – Egy igen korszerű, látogatóbarát kiállítóteret szeretnénk, amely egyébként a vendégforgalom fő útvonalában helyezkedik el, és számíthat az érdeklődésre. Kepes György fényművész is volt, s az egri gyűjteményt szeretnénk kiegészíteni fénykonstrukciókkal, szobrokkal. Ezek egyebek között az Egyesült Államokban találhatóak pillanatnyilag, s a család hozzájárulásával elhoznánk belőle Egerbe is.

Ismereteim szerint a város pályázott annak támogatására is, hogy itt kutatóközpont alakuljon. A Kepes művészeti örökség kutatásának nagyon fontos bázisa lehetne a jövőben az egri Eszterházy Károly Főiskola, az intézmény szintén feladatokat vállalt a gyűjtemény előkészítésében. Virtuálisan is láthatók lesznek azok a művek, amelyek más külföldi kiállítóhelyeken találhatóak. Bizonyára egyszerre nem valósulhat meg minden, ám a nyitásra, Kepes György századik születésnapjára, 2006 októberében látványos, a mostanit kiegészített igen értékes gyűjteménnyel találkozhatnak a látogatók.

Ezért Eger megyei jogú város közgyűlése úgy döntött, hogy a 100 éves évfordulóra, turisztikai szempontból is méltó helyen mutatja be az életművet, amit a művész illetve a család a városra hagyott. Ez az épület a városközpontban lévő jelenleg is üresen álló zsinagóga épülete lenne. A Kepes Vizuális Központ nemcsak az életmű bemutatására szolgálna, de egyben központja lenne más vizuális „fény-munkákat" is bemutató kiállításoknak, illetve kisebb szinpoziumokat, előadásokat is lehetne itt tartani. A pályázandó pénzek támogatásához a megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítésére kért fel két tervezőművészt a polgármesteri hivatal. Ez a két tervező F. Kovács Attila illetve Somogyi Pál volt. A most bemutatott egyik megvalósíthatósági tanulmánytervet Somogyi Pál és munkatársai készítették.

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

ÁLLATSZOBROK // Egy hely + Építészfórum

2022.01.26. 13:30
00:07:33

A gyerekek nagy örömére az országban számos állatot ábrázoló alkotás található, melyek gyakran kvalitásosak ugyan, mégis kevésbé művészi kivitelükről, mint inkább cukiságukról ismertek. Az Egy hely mai részében több kedves állatszoborral ismerkedhetünk meg. 

A gyerekek nagy örömére az országban számos állatot ábrázoló alkotás található, melyek gyakran kvalitásosak ugyan, mégis kevésbé művészi kivitelükről, mint inkább cukiságukról ismertek. Az Egy hely mai részében több kedves állatszoborral ismerkedhetünk meg. 

Nézőpontok/Történet

SZABADSÁG HÍD // Egy hely + Építészfórum

2022.01.26. 13:27
00:07:16

Az eredetileg Ferenc József nevét viselő építmény a Főváros legrövidebb hídja, ám annál látványosabb. Az Egy hely mai részében az 1896-ban épült Szabadság híd izgalmas történetével ismerkedhetünk meg.

Az eredetileg Ferenc József nevét viselő építmény a Főváros legrövidebb hídja, ám annál látványosabb. Az Egy hely mai részében az 1896-ban épült Szabadság híd izgalmas történetével ismerkedhetünk meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk