Keretek között – A Sasadi villa belsőépítészete

Egy épületbelsőnek vajon tükröznie kell a külső megjelenését? Mi a tervező és mi a megrendelő szerepe egy családi ház részleteinek kidolgozásában? Kismarty-Lechner Kingával beszélgettünk arról, hogyan alakult Földes László és Lukács Anna a napokban év házának választott épületének belsőépítészeti koncepciója és mit hozott ehhez a megrendelő.

„2017-ben keresett meg a Földes Építésziroda a ház belsőépítészeti tervezésének ügyében – ekkorra már kialakult az építészeti koncepció. Az L alakú tömeg és a homlokzatot tagoló lyukarchitektúra zártsága mellett sajátos transzparenciájával követi le a funkciót." – kezdett bele a történetbe Kismarty-Lechner Kinga, a ház belsőépítészeti tervezője, majd hozzátette: „már ekkor eldöntöttük, hogy a szigorú külső formálás ellenpontozásaként a belső tér legyen fénnyel átjárt, világos tónusú. A másik, gondolatunk az volt, hogy az L alakú alaprajz miatt kialakult áthatásokat felerősítsük. Ezeket az alapvetéseket – úgy gondolom – sikerült végig vezetnünk a terveken."

Az épület kiemelt karakterképző eleme, hogy a belső térből nem csak a környezet, de az épületkülső is látszik. Nagyon érdekes, hogy az első emeleti szalagablaknak köszönhetően a hálószobából kinézve a gyerekszobába is betekinthetünk. Az ilyen áthatások határozták meg a részletek kidolgozását, de közrejátszott a szín- és formaválasztásban az is, hogy emiatt az épület külső burkolatának látványa a belsőt is öltözteti, amihez a belső tér semleges, de friss látványa és minőségi anyagai kiválóan illenek. „Barátságos és érzékeny felületeket akartunk létrehozni, ennek köszönhetően pedig a helyiségek otthonos, emberközeli terek lettek." – mesélte a tervező. A kert növényzetével működik együtt az épület, az lazítja a szigorúságát; a terasznál tehát fontos kérdés volt, hogy a fákhoz az hogyan viszonyuljon majd. A végeredmény egy védett, vizuálisan zárt tér lett, ami a kert helyett sokkal inkább a nappali és az étkező felé tárul fel.

Szerencsés dolog, hogy a belsőépítésznek az alaprajzi elrendezésbe is lehetett beleszólása, hiszen bár a ház alakja a térstruktúrát alapvetően meghatározza, számos ponton lehetett ezen finomítani. Elég nagy a ház, mégis emberi léptékű helyiségek alakultak ki benne. A kompakt belső terek a külsőtől eltérő térélményt adnak: a ház külső nagyvonalúságát a belső otthonossága oldja. A szolid méretű előtér falsíkba süllyesztett ülőkéje ügyesen ellenpontozza a vele szemben futó lépcső terét, az e mögé került gardrób és mosdóhelyiség pedig közel sem túlzó méretű. Az előszoba beugrója ad színt a környezetnek, míg az előtérből négy szintet átfogó, keskeny lépcsőtér nyílik, amelynek falba süllyesztett, rejtetten világított korlátja érvényre engedi jutni a falépcsők tisztaságát. Innen a ház belső tereibe egy kisebb folyosón át léphet a látogató, ami a konyhát és étkezőt, valamint a nappalit választja el egymástól. Ennek is köszönhető a két közös helyiség remek térkapcsolata.

Az előszoba és a nappali közé tolóajtót tettek, amelynek fa színe jót tesz az átjárónak, melegséggel tölti be azt, miközben a folyosó szűkösségét sem engedi érvényre jutni. E kis tértől három lépcsőfokkal lejjebb érhetjük el a nappalit, ami így nem csak vizuálisan, de fizikailag is elkülönül az előszoba és az étkező terétől. A tolóajtó persze igen funkcionális tárgy, hiszen elválasztja a közös tereket a lakóterektől: ha a nappaliban még este is élet van, a gyerekeket nem zavarják az ottani hangok. A konyha ablaka természetes megvilágítást ad a pultnak, a mellé helyezett teraszajtóval a nappali irányából nézve kellő mennyiségű fény szűrődik be a közös terekbe, de innen ki is juthatunk az épület hátsó kertjére.

A mintegy 30 m2-es nappali kandallója mellé a parasztházak kemence melletti padját megidéző pihenőhely került. „Izgalmas volt a nappalit úgy berendezni, hogy az az összes tervezett funkciónak megfeleljen, hiszen nem túl széles a tér" – mesélte a tervező. A kandalló melletti pad igazi kuckóélményt ad, az alatta lévő fiókok hivatottak elrejteni a gyerekjátékokat, míg itt ülve rálátunk a kandalló tüzére, de innen kiláthatunk a kertre is. Hasonlóképpen a fotelekből is élvezhető a kerti látvány és a kandalló egyaránt, míg az ablak alatti parapet szélessége lehetőséget adott arra, hogy oda egy másik padozat kerüljön, amit a gyerekek előszeretettel használnak.

A mennyezethűtéssel és padlófűtéssel klimatizált ház emeletének szobái a lépcső előtt kiszélesedő térből nyílnak. Az utcára néző gyerekszoba jelenleg dolgozószobaként működik, a folyosó közepén a gyerekszobát, a lépcső mellett pedig a szülői hálót találjuk, aminek fürdője okozott némi fejtörést a tervezőknek: nagyon szűk lett a fürdőszoba, ezért a fürdőhöz kapcsolták a gardróbot, egylégterű, mégis kettéosztott teret képezve a fürdőben. Bátor lépés volt a tükör ablak elé függesztése, ami az ablak mögötti zöld növényzettel különleges térélményt nyújt. A felső emelet mindkét szárnyát terasz zárja, ami rugalmasan használhatóvá teszi azokat. A felső szint szobájának funkciója bizonytalan volt, végül azonban remekül bevált tornaszobának, míg a lépcsőtér másik oldalára félig nyitott wellness részleg került, ami igen izgalmas térkapcsolatot ad. Elég nagy szaunát alakítottak ki itt, amit az egész család használ, az ide került különleges, Mutina csempe pedig frissíti, élettel telíti a házrészt.

„Nagyon szoros kapcsolat alakult ki a megbízóval, szinte kéz a kézben terveztük, alakítottuk a belső teret" – mesélte a belsőépítész. Az épület külsején megjelenő szikárságot valamelyest a belsőben is tartották, különösen, mert ez volt a megbízó kérése is. Kevés színnel és anyaggal dolgoztak: az épületben egyféle fa található csupán, ami bár egyszerű natúr tölgy, mégis a ház minden részletével egyeztették azt. A megrendelő igénye volt, hogy a belsőben csak visszafogottan jelenjen meg textília. „Ezt az igényt szem előtt tartva igyekeztünk egyensúlyt tartani az anyaghasználatban" – emlékezett vissza a tervező, hozzátéve: „szinte mindegyik bútor egyedi tervezésű, kiváló és türelmes asztalost is találtunk Venczlik György személyében, aki megvalósította a sokszor változó elképzeléseinket."

„Egy otthon tervezése során általában kerülöm az erős, hangsúlyos színek, anyagok használatát, mert úgy gondolom, hogy azok látványa könnyen unalmassá válhat" – szögezte le Kismarty-Lechner Kinga. „Egy középületben persze a vadabb elemek is remekül működnek, de az ember a saját lakásában sokáig él együtt a színekkel és formákkal." A világítótesteknél is épp ezért volt fontos, hogy minél visszafogottabbak legyenek: süllyesztett világítótesteket építettek be az ablakoktól kissé visszahúzott álmennyezetbe (ami lehetőséget adott a légbefúvás elrejtésére is) olyan elrendezésben, ahogyan azt a funkció megkövetelte. Érdekes fényjátékot adnak e csoportokban elhelyezett lámpák és kiválóan jelzik: e ház részletiben is átgondolt belső tere megfontolt otthonosságot, jótékony semlegességet sugall. Világossága, frissessége hosszú tervezési folyamat eredménye, a belső tér pedig még most sincs kész.

„Azt gondolom a belsőépítészetről – különösen egy lakótér esetében –, hogy a tervező csak egy keretet tervezhet meg. A tulajdonos feladata személyes tárgyaival felöltöztetni, otthonává tenni a helyiségeket" – mutatott a ház lényegére a tervező. „Még pár dísztárgy és festmény hiányzik a ház tereiből, melyek kiválasztása időt és odafigyelést igényel – ez az épület otthonná válásának fontos része. Véleményem szerint sokkal szerencsésebb, ha mindezt a tulajdonos viszi véghez, ha ugyanis a belsőépítész saját ízlése szerint szerez be tárgyakat, csak díszletet hozhat létre, ami soha nem lehet igazán otthon."

Móré Levente

Szerk.: Hulesch Máté