Épületek/Örökség

Kéznyomok Lille katedrálisán

1/17

A Szűz szobra Lille-ben. Forrás: Wikipédia

A Szűz szobra Lille-ben. Forrás: Wikipédia
A katedrális makettje a 19. századból. Forrás: Wikipédia
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház építés közben. Fotó: Wikimedia Commons
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház építés közben. Fotó: Wikimedia Commons
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház főhomlokzata. Fotó: Wikimedia Commons
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház főhomlokzata. Fotó: Wikimedia Commons
A főhomlokzat részlete. Fotó: Bán Dávid
Az oldalhomlokzat részlete. Fotó: Bán Dávid
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház belső tere. Fotó: Wikimedia Commons
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház szentélye. Fotó: Wikimedia Commons
A főhomlokzat a templom belsejéből nézve. Fotó: Bán Dávid
A kereszthajó. Fotó: Bán Dávid
A szentély. Fotó: Bán Dávid
A templom padlózata. Fotó: Bán Dávid
A szentély padlózata. Fotó: Bán Dávid
Galéria a kriptában. Fotó: Wikimedia Commons
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház alaprajza. Forrás: Wikimedia Commons
?>
A Szűz szobra Lille-ben. Forrás: Wikipédia
?>
A katedrális makettje a 19. századból. Forrás: Wikipédia
?>
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház építés közben. Fotó: Wikimedia Commons
?>
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház építés közben. Fotó: Wikimedia Commons
?>
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház főhomlokzata. Fotó: Wikimedia Commons
?>
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház főhomlokzata. Fotó: Wikimedia Commons
?>
A főhomlokzat részlete. Fotó: Bán Dávid
?>
Az oldalhomlokzat részlete. Fotó: Bán Dávid
?>
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház belső tere. Fotó: Wikimedia Commons
?>
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház szentélye. Fotó: Wikimedia Commons
?>
A főhomlokzat a templom belsejéből nézve. Fotó: Bán Dávid
?>
A kereszthajó. Fotó: Bán Dávid
?>
A szentély. Fotó: Bán Dávid
?>
A templom padlózata. Fotó: Bán Dávid
?>
A szentély padlózata. Fotó: Bán Dávid
?>
Galéria a kriptában. Fotó: Wikimedia Commons
?>
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház alaprajza. Forrás: Wikimedia Commons
1/17

A Szűz szobra Lille-ben. Forrás: Wikipédia

Kéznyomok Lille katedrálisán
Épületek/Örökség

Kéznyomok Lille katedrálisán

2019.12.19. 10:03

Húsz évvel ezelőtt fejeződött be Franciaország legújabb katedrálisának építése. Ekkor avatták fel Lille-ben a neogótikus Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyházat, rajta Pierre-Louis Carlier sokat szidott és egyben dicsőített modern homlokzatával. Ezzel zárult le a nagytemplom építésének zivataros másfél évszázada. Bán Dávid írása.

A múlt épületeivel, főleg azokkal, amelyek megsérültek, netán elpusztultak, sokszor ambivalens a jelenkor viszonya. Miként lehet, szabad, illik hozzányúlni a múlt egy jelentős darabjához, mit nevezhetünk réginek, építsünk-e vissza teljesen megsemmisült épületeket, mit mondhat az utókor Varsó belvárosáról, vagy a rekonstruált budavári lovardáról, milyen formában állítsuk helyre párizsi Notre-Dame-székesegyházat? Talán még ennél is izgalmasabb, hogy mit kezd a jelen egy még be nem fejezett épülettel, mennyire lehet elkötelezett az ügyben, hogy egy elhúzódó beruházásnál az eredeti elképzelések szerint valósít meg, vagy van-e joga azt esetleg az újabb kor igényei szerint átírni. 

A székesegyházak minden időben hatalmas projekteknek számítottak, több generáción átívelő, hosszú távú feladatot adtak az építőmesterek számára. A prágai Szent Vitus Székesegyház közel hat évszázad után 1929-ben készül el, gótikából indult és neogótikus befejezést kapott, így megjelenése alapvetően egységesnek hat – még ha a részletekben fel-felbukkannak az adott időszak egyes jegyei, vagy öltönyös urakat csempészett rá a kőfaragó a főhomlokzatra. A barcelonai Szent Család-templom építésével 1882 óta küzdenek és a maga szokatlanságában imádott és egyben gyűlölt, monumentalitásra törekvő bazilika építését állandó viták övezik. S noha a technológia sokat változott az elmúlt másfél évszázadban a Gaudí által megálmodott egyedi formákhoz ragaszkodó utókor szinte darabonként kénytelen megbirkózni minden egyes elemmel. Ugyanakkor az állandó építési területet képező bazilika hatalmas turistalátványosság, aminek vonzerejéhez jelentősen hozzájárul a szakrális térség és a betonkeverők, toronydaruk kettőssége.

Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház építés közben. Fotó: Wikimedia Commons
3/17
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház építés közben. Fotó: Wikimedia Commons

Utazzunk azonban most végig Franciaországon. Minden valamirevaló francia városra jut egy gótikus katedrális. A 12. századtól kezdve oly lelkes egyházi építkezések kezdődtek, amelyek jócskán megterhelték a korszak társadalmát és gazdasági erejét, bőven túlnyúltak az adott lehetőségeken. A párizsi Notre-Dame-székesegyház majdnem végzetes tűzvésze kapcsán pedig előszeretettel repkedtek az olyan adatok és számítások, hogy a monumentális építmény több száz éves építése a királyság pénzügyi „össztermékének" – amit ma GDP-ként emlegetünk – mekkora, szinte irreálisan hatalmas arányát emésztette fel. A vállalkozás nagyságrendjét jól szemléltette a katedrális belsejében elhelyezett, az építés körülményeit bemutató makett, amely bemutatja a korabeli építési technikákat – többek között azt a hatalmas mennyiségű rönkfát, ami az állványozáshoz szükségeltetett –, valamint azt a viszonyítási alapot, hogy a székesegyház anyagában és méretében hogyan viszonyult környezetének igen szerény házaihoz.

Valamivel északabbra, és valamivel később ennél még nagyobb fába vágták a fejszéjüket, amikor – a ma főleg a fapados repülőteréről elhíresült – Beauvais egyházi méltóságai a francia gótika leghatalmasabb templomának építésébe kezdtek. Az amiens-i katedrálissal vetekedő építmény 48 méterre ívelő boltozatai a maga idejében a világ legmagasabbjai lettek, majd később, az egyébként igen gyenge alapszerkezetre emelt 153 méteres tornya pedig a 16. században világrekordernek számított. A nagyravágyás, a természeti katasztrófák és a történelem viharai egyaránt sokat ártottak a törékeny épületnek, így ma már, néhány évszázad óta, a szakemberek számára állandó fejfájást okoz a szerkezet stabilitása.

Tovább utazva északra, a 11. században már komoly erőviszonyokkal és megindult városiasodással bíró Lille szintén nagyszabású katedrálisépítési terveket dédelgetett. Mindezt a 12. században elkészült „szőlőlugasos" Szűz Mária szoborra kívánták alapozni, amely a legenda szerint többször csodákat tett a helyieken. A 13. században kezdtek bele egy egyházi kollégium, illetve egy nagyszabású templom építésébe, ez előbbit román, utóbbit gótikus stílusban. A Szent Péterre elnevezett egyházközpont temploma azonban elmaradhatott a kortárs katedrálisok méretétől és kidolgozottságáról. Mivel a várost 1792-ben ostrom alá vevő Német-római Birodalom az épületegyüttes lebontásába kezdett, majd a kegyelemdöfését később a francia forradalom adta meg, így a kriptarendszer kivételével az épületnek nem maradt semmilyen kézzelfogható maradványa, az csak a korabeli ábrázolásokon jelent meg. A Szűz kultikus emlékszobrát azonban sikerült megmenteni, így a város és az egyház továbbiakban sem tett le arról, hogy aköré méltó templomot építsen.

A Szűz szobra Lille-ben. Forrás: Wikipédia
1/17
A Szűz szobra Lille-ben. Forrás: Wikipédia

A 19. századi polgárosult Lille-ben egyre erősebb szerepe lett az iparosodásnak, ezzel együtt azonban az egyház nem volt olyan mértékben jelen, mint a környező Arras, Cambrai, Thérouanne vagy Tournai városában, amelyek mind püspöki székhelyek is voltak. Többen, így például Charles Kolb-Bernard, a jeles iparmágnásból lett politikus is az ügyben lobbizott, hogy Lille legalább az egyházmegyei központ státuszát elnyerhesse. Számukra ez azért is fontos volt, hogy az iparosodó város, számos helyről idevándorolt, egyre sokszínűbb munkásrétege számára „morális útmutatást" nyújtson.  Kolb-Bernard anyagilag is megalapozta egy új, a Vieix-Lille városrészben a korábban lerombolt templom helyére, annak kriptájára ráépülő székesegyház építését.  

Az 1854-ben kiírt nemzetközi tervpályázatra a 13. századi gótikára alapozó neogótikus pályaműveket vártak, hagyományos katedrális alaprajzzal, kereszthajóval, két toronnyal, s még ugyanabban az évben megtörtént a szimbolikus alapkőletétel. A pályázatra benyújtott 41 pályaműből végül az angol William Burges és Henry Clutton munkáját ítélte győztesnek a zsűri, de a második helyre is angol építész került. A megrendelők ekkor válságba jutottak – nem kívántak az anglikán egyházhoz köthető katedrálist építeni – és hosszas vita után végül a negyedik helyezést kapott Charles Ferdinand Leroy-t, a számos templomot jegyző lille-i építészt kérték fel, hogy dolgozza ki a székesegyház végleges tervét. Mindez természetesen konfliktusokat szült a nyertes terveket benyújtó angol építészekkel, de nem ez volt az egyetlen hasonló helyzet, ami a székesegyház építésének közel másfél évszázadát kísérte.

A katedrális makettje a 19. századból. Forrás: Wikipédia
2/17
A katedrális makettje a 19. századból. Forrás: Wikipédia

1856-ban az újabb alapkőletétellel immár a tényleges építkezés kezdetét ünnepelték, de a lendület nyolc évvel később, pénzügyi nehézségek miatt elakadt. Ekkor, amíg a templomépítés közel másfél évtizedre leállt, a munkaterület mellé sebtében felhúztak egy téglából épült harangtornyot, hogy a templom számára korábban felajánlott harangokat abban elhelyezhessék. Az 1870-ben újraindult építkezés azonban ismét válságba került, amikor a megrendelő közösség gazdasági társasággá alakult át és úgy döntött, hogy meneszti Leroy-t, aki viszont a terveket nem kívánta átadni utódjának. A századfordulón pénzügyi nehézségek, majd később az I. világháború lassította az építkezést. Az 1930-as években az társaság a tervek újragondolására kényszerült és a költségek jelentős csökkentése érdekében a szerkezet nagy részében a korábbi kő helyett vasbetont kezdtek használni. A II. világháborúban és az azt követő években egyre több, idővel állandósulni látszó ideiglenes megoldás került az épületre: egyszerű tetőszerkezettel fedték le az az eredeti tervekhez képest amúgy is alacsonyabbra sikerült oldalfalakat, a főhomlokzat helyére pedig egy téglából és fából összeeszkábált időleges lezárás került.

A több sebből vérző építkezést az 1960-as években egyre többen kezdték megkérdőjelezni. A fényéből sokat vesztett Vieux-Lille városrész közepén álló elhanyagolt téren, parkoló autók tengerében álló félkész neogótikus katedrális egyre kevésbé felelt meg a kor ízlésvilágának. Az 1970-es években maga az egyház is komolyan fontolóra vette a székesegyház torzó elbontását és a terület átengedését a város számára, ez azonban szintén hatalmas, előteremthetetlen költségekkel járt volna. 

Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház főhomlokzata. Fotó: Wikimedia Commons
6/17
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház főhomlokzata. Fotó: Wikimedia Commons

A következő évtized azonban jelentős szemléletváltást hozott a város életében, amelyben az elhanyagolt városrész rehabilitációjára komoly hangsúlyt fektettek. Az elhagyatott katedrális újrahasznosítására Pierre-Louis Carlier építész tett javaslatot 1986-ban, aki egy tízemeletes irodaházat rendezett volna be a már megépült falak közé. Az egyházkerület, anyagi megfontolásból nem zárkózott el az ötlettől, de a hívek tiltakoztak a megoldás ellen. Ez is közrejátszott abban, hogy Carlier alig pár évvel később már egy új templomhomlokzat kialakítására kapott megbízást. 

Az általa tervezett és 1999-ben felavatott végleges főhomlokzat azonban sokakban megütközést keltett. Míg az épület első megformálásában Leroy-t az Amiens-i székesegyház ihlette, annak szerényebb verzióját szerette volna itt megvalósítani, majd a tervek egyre jobban redukálódtak, addig Carlier már egy modern, kortárs felfogású és nem a múltba révedő homlokzattal frappáns módon zárta le a templomot. A szürke felületekbe jelzésszerűen rajzolta be a két oldalsó hajó metszetét, a középső hajót pedig áttetsző, portugál fehér márványlapokból kirakott, a térbe kissé előreugró, boltívben kiteljesedő főhomlokzati elem zárja. Az épület egészétől valamelyes függetlenedő homlokzat különleges feszített drótszerkezetet kapott – megtervezésében közreműködött a párizsi Pompidou Központ és a Sydney Operaház acélszerkezetében is jelentőset alkotó ír Peter Pice – ebben ül a rózsaablak és a domborműves főkapu. A márványozott ív ténylegesen megtöri a homlokzatot, így ezáltal fénnyel árasztja el a katedrális belsejét.

Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház szentélye. Fotó: Wikimedia Commons
10/17
Lille, a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház szentélye. Fotó: Wikimedia Commons

A húsz évvel ezelőtti felszentelésekor nem aratott osztatlan sikert a közel másfél évszázados kálvária lezárásaként megépült új homlokzat, sokak rondának, vagy épp az acélszerkezet miatt ideiglenesnek tartották, mára azonban általában megbarátkoztak vele. Az 1999-ben teljessé vált katedrális benépesült, környéke népszerű lett, sorra nyílnak a kávézók, éttermek, kisebb színes üzletek. Tíz évvel később Lille nyolc évszázados vágya is teljesült és püspöki székhely lett, így a Notre-Dame-de-la-Treille-székesegyház immár kiemelt egyházi szerephez jutott. Szintén ugyanabban az évben pedig a sokat látott és építészetileg egységbe nem igazán forrott épület műemléki védettséget kapott.
 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk