Szombathelyi léptékkel

"Ez az épület azért szerethető, mert pont annyit nyújt, amennyit a funkciót, a helyszínt és keletkezésének körülményeit ismerve várunk tőle." Kiss Dániel írása a Sztojka Gábor és Koós Marianna (S.M.all Design) által tervezett szombathelyi rendezvénycsarnokról.

„Sose bízz meg egy építészben. Ha látsz egyet, dobj egy tízcentest a földre;
le fog hajolni érte. Rúgd fenéken, és sétálj tovább."

Gerrit Komrij, holland költő

Egy épület pedig nem csak attól válhat szerethetővé, hogy kimagasló építészeti értékekkel bír. A szívünkbe lophatja magát azzal is, hogy látszik, tisztában van születésének körülményeivel: pontosan a feltett kérdésre, a lehetőségek és körülmények mérlegelésével ad mértéktartó és precíz architektonikus választ. Sem léptékében, sem ornamentikájában nem kacsint ki abból a világból, amely életre hívta.

Ilyen etikus és szerethető házat ismertem meg nemrégiben, Szombathelyen tett látogatásom során. A vasi megyeszékhely nevével gyakran találkozhattunk a közelmúlt szakmai híreit böngészve. Elég csak a nemrég lezárult színház-pályázatra, a közel három éve átadott, az Építész Stúdió által tervezett monumentális sportcsarnokra, vagy éppen Puhl Antal Felsőoktatási Regionális Forrásközpontjára gondolnunk.

A város léptékének határait feszegető presztízs-beruházások árnyékában, Koós Marianna és Sztojka Gábor építészek munkájának gyümölcseként épült meg a cikk apropójául szolgáló 190 férőhelyes rendezvényközpont. A városszéli környezet leginkább a Koolhaas-féle junkspace magyar kisvárosi tükörképeként jellemezhető. Jellegtelen családi házas övezet, könnyűipari és mezőgazdasági zárványokkal, hasznosítatlan maradvány-telkekkel, kedvesen ismerős össze-visszasággal. Koolhaas szavait kölcsönözve Szombathely városszéle

„…összefogó struktúra nélküli alegységek, keretet, textúrát kereső árva részecskék halmaza, ahol minden elem a maga kialkudott elszigeteltségében hajtja végre feladatát."¹

Ebből adódóan az épített környezet kevéssé köti meg a tervező kezét, sokkal inkább a program, a szocio-kulturális és gazdasági kontextus, valamint az építészeti mondanivaló válik mértékadóvá.

A telek, és a rajta álló kicsi csarnoképület egy kertészeti üzem részét képezték, melynek üvegházai ma is működnek a szomszédságban. A tervezők és a beruházók egyaránt szerették volna valamilyen formában megőrizni a csarnokot. Nem elsősorban anyagi megfontolásból, sokkal inkább a kontinuitás érdekében. E szándék szellemében az ipari szerkezet ad otthont a közel kétszáz fős előadóteremnek, a további funkciókat magába foglaló kubus pedig egyetlen gesztussal körülöleli azt. Ily módon úgy sikerült egységes tömegbe összefogni a programot, hogy annak magját funkcionális és tömegformálási értelemben is a megőrzött épületrész adja. Abban, hogy ez az egyszerű fogás sikeressé válhatott, nagy szerepe volt az épület visszafogott méreteinek és jól szerkesztett arányainak.

„Egy bizonyos kritikus méret fölött az épület Nagy Épületté válik. Egy ilyen tömeg már nem konrollálható egyetlen építészeti gesztussal."²

– elemzi a kortárs építészet dilemmáit az angol-holland író és professzor, Ian Buruma. A méret itt természetesen nem abszolút értékként, hanem a funkcióhoz, a környezethez és egyéb paraméterekhez viszonyítva értendő. Úgy érzem, a fiatal tervezők abban mindenképpen sikeresek voltak, hogy a lépték kézben tartásával és az építészeti mondanivaló letisztultságával egy könnyen befogadható házat alkossanak.

Az épület kompaktságából adódóan tárgyszerűen hat. Olyan objektként jelenik meg, mely úgy függetleníti magát a környező káosztól, és emelkedik felül azon, hogy közben mégsem hat idegenként a közegében. Tárgyi volta ruházza fel szabadságával, mely szabadság ugyanakkor lehetővé teszi számára, hogy túlmutasson önmagán is. Theodor Adorno szavaival élve:

„[a] tárgy a művészetekben és az empírikus valóságban teljesen különböző fogalmak. […] A tárgy elsődlegessége, mint a potenciális szabadság záloga az alól, ami a tárgy valójában, éppen a tárgytól való szabadságban nyilvánul meg a művészetekben."³

A nagytáblás okoume faburkolat szerencsés választás, raszterével optikailag csökkenti a ház méreteit, tovább erősítve a tárgy-hatást; valamint természetességet, melegséget kölcsönöz az épületnek, ami egy lakóövezetben nem elhanyagolható szempont. Talán érdemes lett volna kissé világosabb árnyalatú és érdekesebb színű páccal kezelni a homlokzatburkolatot, kerülendő az asszociációt a hasonló léptékű ipari-irodai rendeltetésű típusépületekkel. Ezt a célt szolgálta volna az is, ha – egyébként az eredeti tervezői szándéknak megfelelően – nem a kissé rossz emlékű tükröződő üvegfelüleltek kerültek volna a homlokzati nyílászáró szerkezetekbe.

Az előtér elegáns és jól áttekinthető. Könnyű az épületbe lépve orientálódni, azonnal látható a nagyterem, a feljárat az emeletre, és az egyéb kiegészítő funkciók elhelyezkedése. Általában véve is nagyon áttekinthető az alaprajz, és ez a letisztultság jól érzékelhető az épület tereit járva. A program, nem pedig építészeti gesztusok alakították a ház struktúráját. Stan Allen, a Princeton Egyetem Építész Karának dékánja eképpen fogalmaz erről a kérdésről:

„Szigorúan véve az (erő)tér [field condition] trajektóriákról szól, nem pedig anyagokról. Így értelmezi a fogalmat többek között Sanford Kwinter is; más szavakkal fogalmazva: pusztán matematikai értelmében, absztrakt, immateriális számításként. Engem jobban érdekel egy inkább tapasztalati aspektusa az ilyen tereknek. […] Ahelyett, hogy valami koncepcióval kezdeném a munkát, a mezőt [field], mint a szó szoros értelmében vett sík felületet vizsgálom, amelyen a funkciók [programs] és események [events] játszódnak."⁴

Igen sikeresnek érzem az előtér nyíláskiosztását. A homlokzat felől nézve rendkívül egyszerű, a korábbi csarnok funkcionalista ablakosztását idéző elrendezés belülről irányított kilátást biztosít. Kizárja a kaotikus, kevéssé esztétikus környezet jó részét, miközben az alul végigfutó üvegezés az épületet körülvevő növényzetet engedi láttatni. Talán az sem véletlen, hogy a függőleges sliccek a ház előtt álló impozáns cédrusokat célozzák meg. Ugyanígy szerencsés húzásnak tartom az eredeti felülvilágítók kizárólagos alkalmazását a nagyteremben. Funkcionálisan, fénytechnikailag kielégítő megoldás ez, mely egyben finom gesztusként felidézi a korábbi csarnok hangulatát.

Kár, hogy a külső megjelenés és a belső terek alapvető beosztásának tervezésénél tetten érhető következetességből és erőből valamelyest kevesebb maradt a belső részletek kialakításánál. Úgy tűnik, a befejező munkálatoknál kevésbé sikerült kézben tartani a kivitelezést is végző beruházót, így néhány, ha nem is vállalhatatlan, de mindenképpen felesleges többlettel egészült ki a belbecs. Ezzel együtt a letisztultságra, ugyanakkor izgalmas belső térkapcsolatokra épülő tervezői szándék jól érzékelhető.

Ez az épület azért szerethető, mert pont annyit nyújt, amennyit a funkciót, a helyszínt és keletkezésének körülményeit ismerve várunk tőle. Elég magasra helyezték alkotói a mércét ahhoz, hogy semmiképpen sem okozzon a ház csalódást, ugyanakkor nem estek bele a hivalkodás, léptéktévesztés, felfele kacsintgatás gyakori csapdájába sem. Bár ilyen volna egy átlagos vidéki kis-középület Magyarországon – gondoltam a távolodó autóban merengve.

Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a mai közegben mennyire nehéz következetes építészetet művelni. Még körülményesebb ugyanezt pályakezdőként, a domináns szereplők árnyékában tenni. Az itt bemutatott épület tervezői a legnehezebb utat választották. Fiatalon irodát alapítottak, és a hazai lehetőségekhez mérten magas színvonalú munkákkal igyekeznek észrevéttetni magukat.

Megbízhatunk bennük, nem hajolnak le a tízcentesért. Így aztán a beígért fenéken billentés helyett is mindenképpen elismerés illeti őket.

Kiss Dániel
a szerző építész, az ETH Zürich Urbanisztikai Intézetében tanít

1 Rem Koolhaas: Content, Taschen, Köln, 2004
2 Ian Buruma: The Sky´s the Limit, in: Véronique Patteeuw (ed): Considering Rem Koolhaas and the Office for Metropolitan Architecture, NAi Publishers, Rotterdam, 2003
3 Theodor Adorno: Aesthetische Theorie, Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 1970
4 Stan Allen: Field Conditions, in: Assemblage, isuue 41, MIT Press, Cambridge, MA, 2000