Köz(ömb)ös tér I – Közösségi tér, Marseille, Öreg Kikötő revitalizálása

Kutatásom témájának a településeinket alkotó fontos felületeknek, a külső tereknek a tanulmányozását választottam. Ezeket a közös tereket véleményem szerint egyre inkább közömbösen használjuk, funkcióját nem becsüljük eléggé. Mindennap benne élünk, azonban nem „látjuk". Háromrészes cikksorozatában Gergyák János a közösségi terek fontosságát, használatát és formálásának lehetőségeit mutatja be.

Közösségi terek szerepe

A Föld lakosságának egyre nagyobb része városokban lakik. A WHO (World Health Organization) kimutatása szerint, míg száz évvel korábban az emberiség alig 20%-a volt városlakó, addig ez az arány 2010-re elérte az 50%-ot. Előrejelzések szerint 2030-ra 60%, 2050-re pedig 80% lesz a városlakók aránya az emberiségen belül. Ez hatalmas növekedés. Az előrejelzések a "sérülékeny" települések számára nagy kihívással járnak. A XX. századi változások, a felgyorsult élet, a motorizáció térnyerése teljesen átformálta a városok arculatát. A mai állapotok mellett a városok képtelenek befogadni ezt a hatalmas, jobb életre vágyó embertömeget, élhető, biztonságos, fenntartható és egészséges környezetet biztosítva a számukra.

A következő évtizedek kihívásai városaink megjelenését gyökeresen megváltoztatják. A bővülő lakosság mellett a városok megjelenése és élhetősége a települések versenyében kiemelkedő fontosságú. A jövő városainak megítélése nagyban függ a közösségi felületek használatától, illetve a helyi közösségek kialakulásától. A helyi szerveződések a jól működő városokban fontos fejlesztési tényezők lehetnek. Sokszor bebizonyosodik, hogy azok a települések működnek jól, amelyek a helyi közösségekkel együtt tudnak fejlődni.

De mit is teszünk valójában ezekért a rendkívül hasznos felületekért településeinkben? Hogyan próbáljuk meg ezeket alakítani, formálni? Kik a valódi „gazdái" és kik a felhasználói? És egyáltalán, hogyan használjuk ezeket a tereket?

Települések változása - értékek formálása

A települések átalakítása során fontos szempont, hogy megmaradjon a külső terek – közösségi terek - szerepe és használata. A történelem különböző szakaszaiban eltérő szerepet kaptak ezek a felületek. Általánosan elmondható, hogy minden korban a közös értékrendszer meghatározó támpontját adták. Az ókori közösségi tér a találkozások, a politika, illetve a kereskedelem színtere volt. Ezt követően, a fallal körülvett és beszorított középkori városok közösségi terekben szűkölködtek. A reneszánsz emberközpontú, ideális városa csak elméleti szinten valósult meg, nem úgy, mint a később az egyházi és uralkodói osztály törekvései, melyek propagandaépítészete a hatalma bemutatásához használta a közterületeket. Az ipari forradalom, majd a XX. század folyamán a motorizáció hatására a terek emberi jellemzői elvesztek és külső tereinket többnyire az autózáshoz rendeltük.

Az elmúlt évszázad során kialakult közösségi térhasználat ennek függvényében új felfogást igényel. Új irányként fontos elmélet a térhasználat maximalizálása. A városi környezet használatok térbeli és időbeli kombinációi, az alkalmi átrendeződések a közösségek igénye szerint kell, hogy alakuljanak. A városok térbeli növekedését, a természet fokozatos elhódítását meg kell akadályoznunk. A városok belső felületeit, a használaton kívüli területeket aktivizálni kell. A belső területek élhető sűrítése fontos kihívás a városok jövőjét tekintve. A merev városfejlesztési ötleteket a kísérletezésnek és a fokozatosságnak teret adó városfejlesztési megoldásoknak kell átadni. A jövő városainak folyamatosan "lendületben" kell lenniük. Az alkalmazkodóképesség településeink jövőjének (EUROPAN 12) egyik stratégiai kérdése. A közösségi tereinknél ezen elveket még határozottabban, még rugalmasabban kell kezelnünk, hiszen azok formálása nagyon kényes, csakúgy, mint a pontos használatok, funkciók megállapítása.

Külső tér fontossága

A jövőt tekintve a közösségi terek átértékelése, megfelelő építészeti arculatok létrehozása a mai trendeket figyelembe véve is komoly feladat. Az internet terjedése, a virtuális kapcsolatok felértékelődése a személyes találkozások, közös programok ellen dolgozik. Ha az épített és természeti környezetünket nem tudjuk esztétikus és emberléptékű megjelenéssel átalakítani, hogy az a személyes kapcsolattartások, interakciók megfelelő helye legyen, akkor településeink közösségi felületei újra csorbulni fognak, és az emberiség a valós élet helyett egy teljesen virtuális térbe burkolózik. Ha meglévő értékrendszerünk nem tolódik el a közösségi észlelés, gondolkodás irányába, társadalmunk még komolyabb problémákba fog ütközni, ami beláthatatlan következményekkel jár.

Korunk építészete épületorientált, az építészet legfontosabb feladatával a belső tér létrehozásával foglalkozik. A belső tér formálása közben gyakran figyelmen kívül hagyják a külső tereket, és azok általában befelé fordulnak, a magán, vagy fél privát terek formálását tartva szem előtt. Ennek következtében az épületek közötti tereket egyre nagyobb felületen jellemzi a kihasználatlanság, a gondatlanság. Kaotikus állapotok alakulnak ki, az emberi tényező eltűnik. Az épületek között már nem terek, hanem csak űrök maradnak (Meggyesi Tamás 2002).

A települések élhetőségének és szerethetőségének fontos tényezője a külső terek mennyisége és minősége. A városias életszükségleteinket csak azok a települések tudják kiszolgálni, ahol a külső közös terek megfelelően tudják befogadni a közösségeket. A települések élhetőségében nagy szerepe van ezeknek a külső tereknek. A fiziológiai értelemben vett alapszükségleteinket (Maslow 1954), szükséges tevékenységeinket jó és kevésbé jó körülmények között is el tudjuk végezni. Fontos azonban, hogy tevékenységeink legfontosabb, kikapcsoláshoz, rekreációhoz köthető fakultatív vagy társas cselekvéseit jó minőségű környezetben szeretjük megtenni (Jan Gehl 2014).

A külső tér különböző térelméletek szerint fogható fel, értelmezhető. Legracionálisabb megközelítése szerint leginkább a teret alkotó felületekből –épülethomlokzat – illetve a vízszintes „padlósík" alapján értelmezhető vagy alakítható. Fontos hogy ezekben a terekben csak akkor érezzük jól magunkat, ha a káoszból kozmosz (rendezettség) keletkezik a hasonlóságokkal, közelségekkel, a közös háttérrel vagy a közös orientációval (Pierre von Meiss 1986). A külső terek - utcák, terek– összetett képződmények. Egyrészt a települések ütőerei, mindenfajta kapcsolatteremtés, közlekedés alapfelületei. Fontos lenyomatai az adott hely történelmének, társadalmának, kultúrájának és szellemi hátterének. A tér ezeknek a tényezőknek a közös mátrixa, tükre és egyben terméke is (Meggyesi Tamás 2002). A mai kor túlnyomóan magánérdekeltségű világa egyértelműen tükrözi a tereink felé fordított figyelmet. Jól látható, hogy ez a társadalmi lenyomat vagy közösségi odafigyelés milyen hiányokban szenved. A közös tér felé fordulás gondolata mindenkit meg kell, hogy érintsen. A külső terek, mivel minden esetben egy közösség gondolkodását illetve egyéneinek különböző nézeteit hordozzák magukon, ezért a helyiek értékei és szándékai szerint kell hogy alakuljanak. A külső terek kötik össze a belsőket. Ezeknek a nehezen értelmezhető tereknek - hasonló, mint egy építészeti tér, csak felülről nyitott - a minősége kihat a társas kommunikációra, a kapcsolatainkra és viselkedésünkre. A találkozásokhoz, az együttes használathoz a tereket karakterrel, kontextussal kell ellátni, úgyszólván „helyet" kell létrehozni, mely egyedi és megismételhetetlen (Meggyesi Tamás 2002).

Hely, mely megismételhetetlen - Marseille Öreg kikötője

A terek nagyon statikusak, lassan, körülményesen változnak meg, öltenek új arcot. A külső, közös terek megváltoztatásánál fontos szempont hogy a „tulajdonos", rendszerint a helyi önkormányzat, a felhasználókkal együtt, az ő valós kérései szerint fejlessze a tereket. Fontos kérdés azonban, hogy kik is ilyenkor a valós szereplők, illetve hogy lehet egy teret igazi karakteres értékké, „hellyé" tenni? Mik azok a szempontok, amiket figyelembe kell venni a város „közösségi arcának" fejlesztése közben? Hogyan lehet városaink fontos felületeit kihámozni a „telekorientált" ingatlanfejlesztések hálójából, hogy ne csak szép „élhető" épületeket, de egyben olyan élhető, új, burkolt és zöld tereket, felületeket is kapjunk, amelyek mindenki számára nyitottak és elérhetőek?

Az idei évben rendkívül sok pályamű érkezett be a legjobb európai közterület díj átadására ahol a zsűri olyan „helyeket" keresett melyek a városi életet teszik élhetővé, emberközpontúvá. A mai urbanisztikai irányelvek alapján a zsűri két projektnek ítélte meg az első helyezéssel járó elismerést. Az egyik a marseille-i régi kikötő hasznosítási terve (Aménagement urbain du centre ville, incluant la semi pietonisation du vieux-port), míg a másik a spanyolországi „El Valle Trenzado" elnevezésű projekt.

Az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének egyik kulcsprojektje volt a Marseille egykori gazdagságának kulcsát jelentő öreg kikötő és az ahhoz kapcsolódó vízpart revitalizálása. A „Make youself at home! (Érezd otthon magad!)" mottó jegyében a 2013 –as év nem csak a kulturális eseményekről, hanem Marseille-Provence régió kulturális felületeinek és városi tájképének nagy megújításáról szólt. Olyan neves építészek vettek részt a régió kulturális funkcióinak fejlesztésében, mint Rudy Ricciotti, Zaha Hadid, Norman Foster, Stefano Boeri, Kengo Kuma és Patrick Bouchain. Új múzeumok, koncerttermek, galériák és művészeti stúdiók sora épült, megalapozva a régió kulturális fellendülését. A megújulás ikonikus területét azonban a Marseillei vízparti fejlesztések adták. A MuCEM (Museum of European and Mediterranean Civilisations), a Villa Méditerranée, a Fonds Régional d’Art Contemporain (Regional Contemporary Art Fund), a Musée Regards de Provence, a J1 hangar, és a Silo elnevezésű kulcsprojektek feleltek az elhagyatott vízparti területek és a kikötő életének felpezsdítésében. Marseille történelmi múltját ismerve kulcsfontosságú területről beszélhetünk, mely a város identitását és a városlakók érzetét markánsan befolyásolja.

A görögök által alapított Marseille Európa 5. legnagyobb kikötője, Franciaország kapuja déli irányban. Az Öreg kikötő egészen a XIX. század végéig Marseille gazdasági, kereskedelmi és közlekedési csomópontja volt. A megnövekedett igényeknek köszönhetően a teher- és utas szállítást áthelyezték a Nagy kikötőbe (Grand Port Maritime), így a kikötő sokáig karakteres funkcióját elveszítve várta jövőjét.

Az Öreg kikötő 12.000m²-nyi felülete több alkotó munkájával jött létre (Michel Desvigne Paysagiste tájtervező MDP, Foster + Partners, Tangram, INGEROP, AIK). A 2009-ben kiirt pályázat és az azt követő 2013-ra elkészült átalakítás az egyik legnagyobb vízparti városi térfejlesztés Európában, mely napjaink régi területeit igyekszik újra humánus, emberközpontú léptékben visszaadni a városlakóknak és turistáknak. Az itt végbement urbanisztikai megújulás a vízparti városok esetében egyre általánosabbá válik. Szerencsére egyre több helyen a víz és az emberek kapcsolatát igyekeznek a települések újrafogalmazni (Lisszabon, Rijeka). A kikötő átalakításnak fontos eleme volt a közösségi felületek, az épületek és a kikötő bejáratát adó erőd egy „rendszerben" kezelése. Az átalakítás során a város mediterrán hangulatának erősítése domináns szereppel bírt. A koncepció a kiterjesztett széles gyalogosfelületeket és az emberléptéket helyezte előtérbe. A terület éveken keresztül az autóknak, a kikötő zajának és piszkának, a társadalom alsó osztályainak metszéspontja volt. A terület látképét jachtklubok és zavaró hatású, ideiglenesen épített „képződmények" uralták. Az átalakításig a kikötő területének csak 80%-a volt publikus felület, annak is nagyobb részén az autós közlekedés, parkolás dominált.

A kikötőben a teljes forgalmat újragondolták. A tervezők két közlekedési sávot tartottak meg a személygépjárműveknek, illetve 2 közlekedési sáv szolgálja ki a város helyi közösségi közlekedési eszközeit. A meglévő útfelület és felszíni parkoló csökkentése nagy felületeket hagyott meg a gyalogos közlekedés számára. Az autós közlekedés elöl a tér teljes egészében lezárható, és ez a kikötő környezetében létesített parkolóházak megközelíthetőségét nem befolyásolja. Az újonnan kiépített mélygarázsok a területet és azok funkcióit megfelelő mértékben tudják ellátni parkolóhelyekkel (10 parkolóház közel 5800 férőhellyel!). Az útfelületek variálhatóságát szem előtt hagyták, olyan esetleges nem várt helyzetek megoldására, mint például a kikötő bejárata alatt kiépített alagút esetleges lezárása bármilyen probléma esetén.

A megvalósított terv kiterjesztette a város gyalogos közlekedési rendszerét egészen az öböl torkolatáig, így adva egy jól használható közösségi felületet családoknak vagy éppen kamasz fiataloknak éppúgy, mint az idősebb, a járókelőket figyelő nyugdíjas korosztálynak. A térformálás az autós közlekedés tudatos háttérbe szorításával és a gyalogosfelületek vízpart melletti vezetésével segített létrehozni egy kézzel fogható kapcsolatot az emberek és a víz között. A sétára, a mozgásra, a folyamatos élményszerzést adó „köztérlánc" egy rendkívül gazdag urbánus környezetet ad. A kikötő területének közel 60%-a gyalogosfelületté alakult át, melyek a különböző eseményekhez jól használhatóak, könnyen „alakíthatóak".

A térszerkesztés adaptív használatából adódóan ugyan az a felület egyszerre bírja el „vidámpark" kedves játékos hangulatát – óriáskerék, csillogó üvegpavilon – a kikötő központjában, mint a halpiac hangos, zajos, „szagos" karakterét, vagy kisebb táncos zenés rendezvények kialakítását.

A fejlesztés talán a legkevésbé a vízfelületen hozott változásokat, azonban a környezet és a víz kapcsolódása megkérdőjelezhetetlen. A „vizes" funkciókat – jachtklubok, szerelőállomások - egységes megjelenéssel a vízre helyezve építették újra. A komplex terv javaslatot tesz a kikötőt alkotó épületek fejlesztésre is, figyelmet fordítva a felhasználói igényekre.

A területen kialakult gyalogosfelület használata komplex városi élményt nyújt. A külső terekről gyaloghidakon át épületek teraszára, majd onnan újra publikus külső területekre tudunk átjutni. A rendkívül színes élménysor a külső közösségi térhasználat számos lehetőségét mutatja be a látogatóknak.

A kikötő átalakításának sikerét egységességének, összetett térrendszerének és a megelőző munkáknak köszönheti. A tervezést aktív konzultációs folyamat előzte meg. Figyelembe vették a lakosok, üzletemberek és a helyi egyesületek javaslatait, mielőtt a pályázati irányokat megfogalmazták. A helyi közösség egységes értékek mentén, azonos elveket fogalmaztak meg. A megújított közterület elősegíti a gazdasági folyamatok élénkülését, miközben minden polgár számára elérhetővé teszi az emberi léptékű köztérhasználatot. Amíg sok város kikötője a gazdasági visszaesés elleni küzdelemben privatizálásra kerül, vagy sorsára hagyva várja szebb jövőjét, addig Marseilleben a Vieux-Port felújítása gazdaságilag új, fellendülő környezetet ad találkozásokra, élményekre, kikapcsolódásra.

Mindent egybevéve a terv és annak megvalósulása példaértékű urbanisztikai fejlesztést mutat be. Marseille lakosai, ha ma már nem is olyan szorosan, mint régen, de ezer szállal kötődnek a tengerhez. A helyi közösség egy olyan új teret kaphatott vissza, a városi életminőséget megújítva, amit már régóta várt. Az új kikötő a lakosok városhoz való viszonyát szorosabbá teszi, miközben identitásukat erősíti. A kikötő régi csillaga újra csilloghat. A hajók megmaradtak, ugyan kisebbek lettek, de a város nevető, duruzsoló, kacagó hangjai újra visszaköltöztek a már elfeledett kikötő köveire, újra a helyiek szívébe zárva ezt az egyedi helyet .

Gyergyák János dla
egyetemi adjunktus
PTE PMMIK
Urbanisztika Tanszék

Felhasznált szakirodalom

Jan Gehl (2014): Cities for people. Island Press, Terc. Kft., Budapest
Rochus Urban Hinkel ed. (2011): Urban Interior. Melbourne, ISBN 978-3-88778-351-8
Meggyesi Tamás (2004): A külső tér. Műegyetem Kiadó, Budapest
Meggyesi Tamás (2004): Promenadológia. Fejezetek a séta és a lineáris látványelemzés elméletéhez. ÉPÍTÉS- ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNY 41: (1-2.) pp. 145-163.
Lynch, Kevin (1960). The Image of the City. Cambridge MA: MIT Press.- Aurora Fernández Per, Javier Arpa ed. (2008):The public chance – New urban landscapes. a+t kiadó, ISBN 978-84-612-4488-1
WHO

Kutatási téma címe: 

ÉPÍTETT KÖRNYEZETI ELEMEK SZEREPE KÖZÖSSÉGEK FORMÁLÁSÁBAN - KÖZÖSSÉGI TEREK ÉPÍTÉSZETE

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.