Nézőpontok/Kritika

Közös öröm

1/9

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor

?>
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor
?>
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor
?>
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor
?>
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
?>
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
?>
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
?>
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
?>
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
?>
1/9

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor

Közös öröm
Nézőpontok/Kritika

Közös öröm

2011.10.20. 12:17

Cikkinfó

Szerzők:
Pákozdi Imre

Építészek, alkotók:
Mányi István

Vélemények:
4

Egy jól sikerült ház örömet jelenthet hívőnek, ateistának, más hitet gyakorlónak, szakmabelinek vagy egyszerű járókelőnek egyaránt. Erről szól Pákozdi Imre írása, melyben a Mányi István tervezte Holokauszt Emlékközpontot méltatja. Részletes, az építészeti alkotást dicsérő elemzése akár a most (október 20-21-én) aktuális jeles napokkal, a zsidó sátoros ünneppel és a Tóra örömünnepével is párhuzamba állítható.

A Holokauszt Emlékközpont 2011 októberében

Egy szép ház mindenhonnan szép, és megnemesíti, de legalábbis segít értelmezni a környezetét is. Ahányszor elsétáltam az Emlékközpont előtt, külön átmentem a szemközti járdára, hogy feltekintsek arra a sudár, sarok alakú tűzfalra, amely kicsit beljebb, de közvetlenül mellette magasodik. Persze, nem önmagában. Hátulról ugyanis tűzfalakkal tart barátságot ez a szép épület, amely a Páva utcáról ostromra kész erőd, a Tűzoltó utca felől viszont az eklektikához örömmel idomuló, bravúrosan lelépcsőzött homlokzatú ferencvárosi ház, emberléptékű homlokzattal, barátságos ablakokkal, zártan is hívogató, boltíves bejáratokkal. Ráadásul verőfényes őszi délutánokon a szemközti, Tűzoltó utcai bérház tetőtéri ablakainak árnyéka szépen hangsúlyozza a volt zsinagóga motívumait. Az Emlékközpont tehát sokarcú épület, amelyről az első pillantásra „lejön", hogy különleges célra épült, nem mindennapi alkotás, amely ugyanakkor magától értetődően illeszkedik ahhoz, ami körülveszi: a rehabilitált Belső-Ferencváros napi valóságához.

 

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor
1/9
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor
2/9
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor

 

 

Mégis, mi ez a ház? Nos, aki járt Rodoszon, és sokat sétált - netán lakott is - a történelmi belvárosban, szinte azonnal rávágja: ez itt, a Páva utcában egy mediterrán vár, egy csodálatos patrícius ház az örökkévalóság örömére. Falainak tömege, tartózkodása elgondolkodtató, de nem megalázó, nem visszarettentő. A ház Páva utcai homlokzatának megdöntött falai nagy próbatételekről beszélnek; a falakon vágott lőrésszerű nyílások és ablakok azonban hívogatóak, dús növényzettel kecsegtetnek, és egyáltalán: fokozzák az érdeklődést az épület belső világa iránt. Amely érdeklődés, belépve, igazolást nyer, a varázslat kiteljesedik.

Az udvari falon elhelyezett több százezer áldozat névsora a befejezetlenséget sugalló, félig üres, hatalmas rovatrendszerben, továbbá az 1441 elveszett zsidó közösség felsorolása eszköztelen és mintaszerű. A közösségek emlékhelyéül szolgáló lejárati lépcsőház kibillentett tömege az épületegyüttes leghangsúlyosabb eleme. Mindenhonnan látszik, minden oszlopot és falat ellenpontoz, minden tökélyt megkérdőjelez, minden formát idézőjelbe tesz. De nem sért. Egyáltalán, ez itt nem Liebeskind berlini monstruma, hanem annak bizonyos értelemben az ellentéte. Liebeskind Zsidó Múzeuma égő, mély, betonnal vésett seb Németország testén. Ez, a budapesti Holokauszt Emlékközpont azonban nem sikolt, nem agitál, hanem hívogat és magyaráz – és ezzel végképp meggyőz.

 

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor
3/9
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Zsitva Tibor

 

 

Az épületegyüttes udvarán, klasszikus rendet sugallva, hat oszlop áll. Hat ilyen, tetőt nem tartó, ha úgy tetszik, torzóban maradt oszlop messzi képzettársításokra indít. Gondoljunk csak a szicíliai Siracusa óvárosának főterén álló Dómra: a középkori keresztény templom oszlopai mintegy szelíden övezik az ókori görög templom dór oszlopsorát. Itt azonban semmi nem övez és nem ölel semmit: újkori tragédiák csonka csarnoka áll előttünk az eklektikus zsinagóga bejárata előtt. Amely zsinagóga tájolása egyébként jól indokolja az egész épületegyüttes bejáratának ferde tengelyét. Így ugyanis, az Emlékközpontba belépve, azonnal szemközt találjuk magunkat a templommal. A kiállítás azonban nem itt, hanem az alagsorban kezdődik és fut végig, kiváló belsőépítészeti munkáról tanúskodó díszletek között. A fekete alapon végigvitt vízszintes csíkozás, amely egy-egy szálában helyenként megszakad, a remek világítás, a szemlélődést segítő, szellős elrendezés, a terek érdekes, de az öncélúságot messze kerülő változatossága, a tematikus egységek ritmusa mind-mind telitalálat.

A zsinagóga nagyvonalú, szép arányú tere és gazdag belső díszítése a belsőépítész értő visszafogottsága folytán hitelesen bomlik ki előttünk. Egyszerre ad térélményt és kápráztat el részletgazdagságával. A csillárok nagyon jól sikerültek – bár sajnos nem tudtam megállapítani, hogy eredetiek vagy most készültek. (Az Emlékközpont megérdemelne egy vaskos, építészi szempontú monográfiát – ám még csak egy vékony brosúra sincs.) A zsinagóga karzatának ablakából nyíló kilátás a belső udvarra és a többi épületrészre, az oszlopokra és a megbillentett lépcsőházra egyszerre idéz drámai és árkádiai képzeteket.

 

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
4/9
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
5/9
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
6/9
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László

 

 

A tűzfalak alá nyúló büfé, könyvesbolt, tantermi és irodai szárny vasárnap zárva volt, így csak az ezekhez vezető folyosón sétálhattam végig. Bravúros a folyosó természetes megvilágítása: a stilizált prizmasor egyszerre ad fényt és kelt a fénnyel egyenrangú illúziót. A belső burkolatok, szerelvények, bútorok és lámpák igényesek, rendjük és illeszkedésük hibátlan.

 

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
7/9
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László

Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László
8/9
Holokauszt Emlékközpont, fotó: Sáros László

 

 

Látogatásom egyetlen csalódást okozó pontja a tetőkert hozzáférhetetlensége. Ez, úgy látszik, tartósan le van zárva a nagyközönség elől. Kár, mert az utcáról betekintő érdeklődők becsalogatásának egyik legvonzóbb, szinte érzéki mozzanata a magasban húzódó tündérkert látványa. Ráadásul hatalmas zöldfelületről van szó, regényes alaprajzzal, változatos növényvilággal, meditálásra késztető kiépítésben. Ami látszik belőle és az alatta elhelyezkedő loggiából, a büfé és könyvesbolt hosszú, árnyas erkélyéből, az nagyon szép, miközben – az egész épületegyütteshez hasonlóan - otthonosságot sugall.

Pákozdi Imre

Kapcsolódó oldalak:

Varga Vera: Felújított zsinagóga új kontextusban, és az új imaterem - Holokauszt Emlékközpont, Budapest

 

Vélemények (4)
anarchitecture
2011.10.25.
00:02

Árnyalja Mányi történetet, hogy az államtitkár haverja pacsizta le neki ezt a megbízást is és magától még a tóraszekrényt is Stockholm felé tájolta. Azt a funkciót, amelyet egy Holocaust Múzeumnak be kell töltenie, miszerint a világba ordítsa az emberiség ellenes bűnt, politikai elvárásra rendesen megfojtotta és akkor itt romantikázunk az elburjánzott hülyeség tetőkerten, ugyanmár. Frászt hívogat, sajnos kizár és elzár a szembesüléstől, az ömlengést pedig el lehetet volna küldeni e-mail-ben, nem kell ezt a nagynyilvánosság előtt.

Mizsei Anett
2011.10.25.
10:29

@anarchitecture: Kedves Anarchitecture, névtelenül vádaskodni kevéssé vall jó ízlésre. Az "ömlengés" tekintetében felhívom szíves figyelmét a címsor alatt található "vélemény" címkére és annak helyes értelmezésére. Természetesen egyet nem érteni lehet, szabad, kell is olykor bizonyos formában. "Világba ordítani" nem hiszem, hogy bármilyen építészeti alkotásnak feladata lenne bármit is. Szerintem bőven elég, ha csak rendíthetetlenül áll a helyén, és halkan megszólítja az arra járót. De ez megint csak egy vélemény.

anarchitecture
2011.10.25.
20:35

@Mizsei Anett: NÉMÁN ORDÍTANI! Kedves Mizsei Anett, Sajnos olyan világban élünk, ahol félek névvel vállalni a véleményemet, még akkor is, ha tények támasztják alá. Kérdés, hogy az igazság milyen esetben lehet „vádaskodás” eszköze? Ez sajnos nem az én „jó ízlésem”, hanem közéletünk ízléstelenségének kérdése. Javaslom, hogy keressen rá, hogy hány meghívásos NKÖM pályázatot nyert Mányi István abban az érában és kik vettek részt a bírálók között. Az ömlengés jelző nem vonja kétségbe a szabad véleménynyilvánítás jogát, csupán szubjektíven minősíti azt. Gondban lehetet irodalom órán, ha az összes metaforát elkezdte szó szerint elemezni, de igenis úgy gondolom, hogy vannak épületek, amelyek a belső funkció biztosításán túl ki kell, hogy fejezzenek valamit. Van aki megérti az üzenetüket, van aki félreérti, de szerepük van, egy Holocaust Múzeumnak pedig igenis ordítania kéne, hogy még jobban összezavarjam a képzavart, némán kell ordítania! Véleményem szerint nem elég, ha halkan megszólít, sőt, sajnos úgy érzem, hogy keveseket szólít meg egyáltalán, pedig fontos üzenete lenne a mai Magyarországnak… Sajnos hozzá tartozik ehhez a szomorú történethez, hogy amikor arról ír, hogy miként szólítja meg az épület az „arra járót”, akkor azzal kell szembesülni, hogy nem jár arra senki. Pontosabban, hogy olyan helyre építették ezt az épületet, ahol senki sem jár. Ez egy politikusi meggondolatlan elígérkezésnek a tessék-lássék alibi helyszínén a múlttal való szembenézés eltusolása. Csupán hasonlítsa össze például a berlini Holocaust emlékhely helyszínét a Budapestivel. Ennek a hozzáállásnak a manifesztuma az a fal, amely mögé egy mellékutcába elrejtették ezt a „problémát”. Itt jön elő az építész felelősége, hogy mihez és milyen feltételek között adja a nevét… „de ez megint csak egy vélemény”

Pákozdi Imre
2011.10.28.
19:52

@anarchitecture: Az ordításra a hallgatók ösztönös reakciója az, hogy befogják a fülüket. Mint 1950-ben, tehát a magyarországi holokauszt után hat évvel született, vallástalan magyar, én ebben az ügyben a kegyelet, az emlékezés és az elemzés híve vagyok, az ordítást pedig kifejezetten károsnak tartom. Mányi épületét mindentől függetlenül - külön elhatárolódva az Ön által vélelmezett egyéb vonatkozásoktól - kitűnőnek tartom.

Új hozzászólás
Épületek/Irodaépület

VISION TOWERS IRODAHÁZ // Egy hely + Építészfórum

2020.10.14. 15:17
00:03:53

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

A Váci úti irodafolyosó nyitányaként a Dózsa György út és Dráva utcák kereszteződésében 2015-óta egy új, karakteres épület áll. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának új helyszíne a 3h Építésziroda által tervezett Vision Towers irodaház.

Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

TRANZIT ART CAFÉ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.30. 19:04
00:06:46

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Farkasfog? Lepkeszárny? Milyen alakja van a XI. kerületi Bukarest utcában lévő volt buszpályaudvar tetőrendszerének? Az Egy Hely következő állomása a Tranzit Art Café, amelynek eredeti épületét 1963-ban tervezte Félix Vilmos (Uvaterv).

A buszpályaudvart az éppen akkoriban lendületesen fejlődő budai városrész és az Érd környéki települések között ingázó emberek számára tervezték, és nagy forgalmat bonyolított. A világ változott: csuklós Ikaruszok már nem kanyarodnak arra, a pályaudvar bezárt, majd 2005-ben Borsay Attila építész vezetésével ez a hely is átalakult. A hajdani utasváró mára kultikus terében és a könnyed betontetők alatt egy nyári este italt kortyolgatva bárki maga is elmerenghet a nagy kérdésen: akkor tehát farkasfog vagy lepkeszárny?

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában tehát egy kis budapesti várostörténettel és egy izgalmas épülettel ismerkedünk meg.

A videósorozat megvalósítást az NKA támogatja.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk