Lakóházból lett új múzeummal őrzi örökségét a Fehér Város

Tel-Aviv modernista belvárosát 2003-ban nyilvánították a világörökség részévé, és idéntől már látogatóközpont is szolgálja a város egyedi modern építészete iránt érdeklődőket. A White City Center (WCC) otthona a frissen felújított Liebling-ház, az első kiállítás pedig épp az építését lehetővé tevő egyezménnyel foglalkozik, amelyet cionista szervezetek kötöttek a náci Németországgal.

Tel-Aviv első rendezési tervét a skót városépítész, Patrick Geddes készítette a brit uralom idején, 1925-1929 között. Ez alapján indult el a város kiépítése, amelyben mind több, az alija ötödik hullámában érkező zsidó építész kapott szerepet. A bevándorló építészek különösen nagy számban érkeztek Németországból az 1933-as náci hatalomátvételt követően; sokan, mint Arieh Sharon, magukkal hozták a Bauhaus formanyelvét is.

Az 1930-es években hozzávetőlegesen 4000 lakó- és középületet emeltek a településen modernista stílusban – innen kapta Tel-Aviv közismert „Fehér Város" elnevezését. Az UNESCO által 2003-ban a világörökség részévé nyilvánított területen hozzávetőlegesen kétezer épület található. Ezek többsége sajnos már csak külsejében őrzi az eredeti építészeti jegyeket; a Liebling-ház azonban azon kivételes épületek közé tartozik, ahol a belsőben is viszonylag sok épen maradt részlet látható.

A házat az Idelson utca 29. szám alatt egy testvérpár, Tony és Max Liebling terveztette az Orosz Birodalom ukrán területén született, majd szüleivel Palesztínába emigráló Dov Karmival. Karmi Jeruzsálemben és a belgiumi Ghentben tanult építészetet, a Liebling-ház erkélysávokkal és szalagablakokkal való tagolása, a lapostető, a kívül-belül hófehér felületek a korabeli nemzetközi modernizmus ismeretéről árulkodnak.

A helyreállítást a korábbi években az amerikai Getty Institute, majd a Bauhaus alapításának idei, 100. évfordulójára készülve a német szövetségi kormány támogatta. A White City Center 2019. szeptember 19-én nyílt meg. Német-izraeli együttműködésben alakították ki a WCC színes programkínálatát is: a ház a jövőben továbbképzési központként, rendezvény- és kiállítótérként, illetve a város modern öröksége iránt érdeklődők látogatóközpontjaként is működik.

Az egyik nyitóprojekt egy sajátos és ellenmondásos politikai kompromisszumra fókuszál, amelyre épp a Liebling-ház felújítása irányította rá a figyelmet; a munkálatok során ugyanis kiderült, hogy az épület több eleme – például a Villeroy & Boch csempeburkolat – Németországból származik. Ezt az 1933-as ún. „Ha’avara" egyezmény tette lehetővé. Ennek részeként több Palesztínában működő cionista szervezet abban állapodott meg a német kormánnyal, hogy az szemet huny a német zsidók Palesztínába emigrálása felett. A kivándorló német polgárok kijelölt bankokban fizethették be magánvagyonukat, amelyből az ottani illetékesek építőanyagot vásároltak, és azt Palesztínába szállították. Az ottani értékesítést (és a költségek levonását) követően a befizetők visszakapták „befektetésüket".

A Ha’avara-egyezmény keretében, 1933-1938 között több mint ötvenezren emigráltak Palesztínába Németországból, és a becslések szerint 150 millió birodalmi márka értékben áramlott építőanyag az országba, a cementtől a csempéig.

A „The Transfer Agreement" című kiállítás a Stiftung Bauhaus Dessau és a White City Center együttműködésében készült, Ilit Azoulay, Lou Moriah, Nir Shauloff és Jonathan Touitou művészek, Hila Cohen-Schneiderman kurátor, valamint Sharon Golan-Yaron örökségvédelmi szakember részvételével. Az elhallgatott történelmi tények feltárása mellett a két helyen: a dessaui Bauhaus-iskolaépületben és a Liebling-házban látható tárlat az emberek és az anyagok mozgására fókuszál, a migráció, a mobilitás és az identitás változás kérdésköreit boncolgatva.