Nézőpontok/Vélemény

Még mindig Városliget

1/1

?>
1/1

Még mindig Városliget
Nézőpontok/Vélemény

Még mindig Városliget

2015.07.31. 09:35

Cikkinfó

Szerzők:
Körmendy Imre

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Vélemények:
2

Dosszié:

Körmendy Imre válaszol Rostás Zoltán és Nagy Béla hozzászólására, melyek korábbi, "Vár - Város - Városliget" című írására érkeztek a Múzeumi Negyed kapcsán. 

Az Építészfórumon megjelent Vár – Város - Városliget c. írásomra (2015. 06. 05.) két hosszabb és részletesebb „válasz" is érkezett: az egyik Rostás Zoltántól (június 8-án), a másik Nagy Bélától (június 23-án). Nem vagyok jó levelező, s nyilvánosan végképp nem szoktam belemenni ebbe a „végtelen történetbe", de most túl a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemen és egyéb ügyeken, ez a forróság mégis arra késztetett, hogy „eresszem ki a gőzt". Nem veszem sorra az urak kérdéseit és eltérő állításait, csupán néhány dologra reagálok.

Az első az, hogy sokakat „a cikk végén egyszerűen csak hajbókolóknak, mindig helyeslőknek, a nagyobbnál is nagyobbakat mondóknak neveztem". Amikor a vezetőket arra intettem, hogy ne csak olyan munkatársakkal vegyék körül magukat, akik minden főnöki ötletre igent mondanak, akkor egyrészt több mint húsz éves közigazgatásban eltöltött tapasztalatomra emlékeztem, meg a MUT Városligettel kapcsolatban kiadott állásfoglalását követő történésekre. Mind a minisztériumi lét, mind a közelmúlt tapasztalata a következő: sokan gratulálnak neked, amikor elmondod a vezetőkétől eltérő véleményedet, amikor felszólalsz egy értekezleten, amikor kiállsz valamiért, majd hivatalosan teljes lendülettel dolgoznak a főnök javaslatának megvalósításán. Most a Ligettel kapcsolatban: társszervezetek vezetői fejezték ki egyetértésüket, nevezték bátornak és következetesnek a MUT vezetését, majd elfogadták az invitálást a zsűribe, s így vagy úgy, de szekértolóivá váltak a Városliget beépítésének.

A másik jelzés e tekintetben a Magyar Nemzet június 27-ei, szombati mellékletében megjelent írás volt, amelyben az Igor Jankével készült interjúban (Szathmáry István Pál: Dwa bratanki?; MN hétvégi Magazin 17. és 19. lap), az utóbbi lap jobb hasábjában, „Igenis, miniszterelnök úr, avagy a Csatár magányossága" c. részében ez olvasható: „… ezekkel a rátermett, hűséges emberek foglalkoznak. Azok, akik azt mondják neki: „Igenis, miniszterelnök úr!" Akik nem újabb problémákkal keresik meg. Akik nem tesznek fel neki nehéz kérdéseket. Akik nem vitatkoznak vele. Hatékony végrehajtókat akar, akik megoldják a problémákat, nem fordulnak szembe vele, és feltétel nélkül lojálisak." A cikk írójának felvezető sorai még elgondolkodtatóbbak: A Hajrá, magyarok! c. könyvet szerzője három új fejezettel egészített ki. „Ezek magyarul nem jelennek meg". Ha most nem foglalkozunk azzal a feltevéssel, hogy ez a mondat az újság reklámja (amit egyébként csak az ismer meg, aki megvette és elolvasta az újságot), akkor feltehetjük a kérdést: Mekkora lehet a gond, ha ez már országhatárokon túlról is látszik, hogy így látszik? Én azt vélelmezem és tapasztalom, hogy hazánkban a gyakorlat széles körben veszi a mintát a legfelsőbb szintről.

Rostás Zoltán másik mondandója, ami kétségeket támaszt bennem, azok a terv társadalmi egyeztetéséről írottak: „A több mint száz civil szervezet, helyi közösség megszólításával, szakmai és lakossági fórumok szervezésével a projekt igent mond a helyi közösségi célok figyelembe vételére és ezeknek a projekt fővárosi és nemzeti jelentőségű céljaival történő folyamatos összeegyeztetésére, amely az össztársadalmi (és nem csak a helyi társadalmi) megegyezés és igazságosság alapköve."  A partnerségi egyeztetésen részvevők közül többen, szavahihető emberek egyöntetűen állítják, hogy az észrevételek 95 %-át a Liget Budapest képviselői egyszerűen lesöpörték az asztalról, mondván, hogy azok nem a rendezési tervhez kapcsolódnak, hanem a fejlesztési koncepcióhoz (amiről meg nem tárgyaltak senkivel). Ha erről a hatalomgyakorlási technikáról valakinek kérdései adódnak, javaslom, tanulmányozza Sárközy Tamás jogászprofesszor vitaindító írását, ami a Magyar Nemzet július 18-i szombati mellékletében jelent meg, a címe: A machiavellizmusról. (26. lap)

Ha a projekt elnevezésére gondolok - hisz R.Z. felrója nekem, hogy lemaradtam, már tulajdonképpen egészen másról van szó -, egy régi film címe jut eszembe: Harminckét nevem volt (alapmű: Hollós Ervin, forgatókönyv: Maár Gyula, rendező: Keleti Márton, 1972). A múzeum negyed viszonylag rövid története során, amikor a név „elhasználódott", a médiumok „elcsépelték", akkor váltás történt: „Van másik" jeligére. Nem hiszem, hogy az ősi gipsz szobormásolatok – amelyek múzeumi bemutatása egy ilyen jelentőségű intézményben már nem trendi, és kifejezetten útban vannak a román-csarnok felújítása során - vidékre helyezése országos üggyé tehetné a fejlesztést, legfeljebb egy kicsit ellensúlyozhatja azt a tényt, hogy a Fotóművészeti Múzeum Kecskemétről a fővárosba kerül.

Mielőtt Nagy Béla észrevételeire, pontosabban kérdéseire rátérnék, egy kis kitérőt kell tennem. Értetlenül állok megértési gondjai előtt, egyrészt, mert ugyanazt tanultuk, ugyanazon a szakterületen dolgozunk évtizedek óta, másrészt az országos hatáskörű szerveknél eltöltött – korábban már említett - húsz év alatt elég rendszeresen publikáltam, s ezeket az írásokat a - szakirodalmat rendszeresen tanulmányozó - szerző minden bizonnyal ismeri. Tehát nagyon is értenie kellene, hogy mit miért írtam, s az mit jelent, ha nem homályosítaná el tisztánlátását a projektben való érdekeltség (pl. utólag elvégzett hatástanulmány, szabályozási terv megbízás stb.).

Azt írja – írásának végén -, hogy „jó lenne közérthetően meghatározni azokat a szakmai szempontokat, érveket, amelyek alátámasztják a véleményt. Az érvek ütköztetése segítheti a megértést." Az elején meg azzal indít, „Nem szeretnék foglalkozni az írás hangulati elemeivel kapcsolatosan; aki ilyen ellentmondást nem tűrő harcossággal képviseli a véleményét, az bizonyos értelemben tiszteletet érdemel." Írásaim jelentős része a Magyar Építészkamara hivatalos lapjában jelent meg, tehát azt megkapta minden kamarai tag. Ezeket az írásokat az jellemzi, amit tréfásan (de nagyon találóan, pontosan) Keresztes Sándor akkori területi főépítész így kommentált: „Olvastuk kimerítő írásodat." (mármint a kollégákkal a győri irodában). Ennek megfelelően Nagy Béla tudván tudhatta, hogy nagy baj van, ha Körmendy Imre hangulati elemekkel tűzdelt jajkiáltást tesz közzé (szokásától radikálisan eltérően).

Egyszerűen értetlenül állok az előtt, hogy a MUT 2013 tavaszi állásfoglalása óta eltelt időben, a több konferencián részletesen kifejtett (Történeti értékű városi közparkjaink, MTA és FUGA, 2013. nov. 15., Városliget Város Vár c. MUT urbanisztikai fórum, FUGA, 2014.június 3., Mindent a maga helyén, MUT konferncia, MTA, 2015. április 17.) és kiadványban (konferenciakötet, ill. Múzeumi ne!) is összefoglalt ellenérvek és az Építészfórumon is publikált kételyek után bárki azt mondhatja, írhatja, hogy „meg kellene fogalmazni a szakmai szempontokat, érveket". Nyugodt szívvel állíthatom, hogy ezek megtörténtek. Legfeljebb a projekt mellett elkötelezettek ezeket nem akarták meghallani, figyelembe venni, érdemben elgondolkodni rajtuk. Baán úr pl. a kezdet kezdetén meghívott egy egyeztetésre (mert úgymond kollégái, pl. R.Z. nem tudta jól elmondani az érveket) a Szépművészeti Múzeumba. Ott Ongjerth Richárddal két óra öt percen át hallgattuk „érveit" (super brand, 1,5 millió többlet-turista, családok hétvégéje a Ligetben, hogy a New Yorki Central Parknak több látogatója van, …), négy percet aláírt a főigazgató úr egy sürgős ügy aktáit, két percig bemutatkoztunk, s a végén egy percben biztosíthattuk, hogy miután egyetlen írásban megfogalmazott kérdésünkre, kételyünkre és állításunkra nem kaptunk választ, ezért nem győzött meg bennünket. Minden ezzel kapcsolatban rendezett konferenciára meghívtuk, azok egyikén sem jelent meg.

Nem merült fel benne (N.B.-ben), hogy a szakmai tiltakozás semmibevétele, a karácsony előtti napokban villámgyorsan megalkotott törvény elleni tiltakozás rutinszerű lerázása a Köztársasági Elnök Hivatala részéről, a civilek hangjának meg nem hallása vezetett oda, hogy nincs már helye a nyugodt, távolságtartó hangnak, az érzelemmentes érvelésnek. Hogy nem én kezdtem az érzelmekre apellálást (imamalomként ismételt, „növeljük a zöldfelületet" /de a Városligetet kivesszük – többek közt – az OTÉK hatálya alól, s így nincs mi alapján számon kérni a zöldfelületet/ az unalomig ismételt – a nemzeti büszkeségre építő - kijelentés a világ múzeumainak térképére való felkerülésről, a nagy birodalmi központokkal való versenyre) Az már a vicc kategóriájába tarozik, hogy a TV vitákban bármi ellenérv hangzott el (pl. Sch.I. részéről), az állandó válasz: „növeljük a zöldfelületet".

Nagy Béla többlapos levelének mindössze néhány további elemére kívánok reagálni. Részletesen felsorolja a Városligetet ért atrocitásokat a kétszáz éves történetből, de nem gondolom, hogy ezzel igazolható az a terv, hogy akkor folytassuk tovább a park vegzálását. Érthetetlen a számomra, hogy miért a beépítés oldhatja csak meg egy kissé elhanyagolt, egyes elemeiben elöregedett park megújítását. mintha egy kertész azt mondaná látva egy elhanyagolt kertet, hogy a megújuláshoz be kell építeni. Szerintem a mezőgazdaságban alkalmazott meliorációval (latinul és olaszul annyit tesz, mint jobbítani) kell élni: az elöregedett növényzetet megújítani, a vízháztartást rendbe tenni, ha szükséges, talajcserét végezni, a szilárd burkolatokat felülvizsgálni (ahol lehet csökkenteni), az egykori történeti kert elemeit feleleveníteni, ha indokolt a kétszáz éves terv hiányzó részeit megvalósítani, a klímaváltozás hatását ellensúlyozni (pl. locsolással, öntözéssel, amit London és Bécs – ahol pedig lényegesen több a csapadék, és jóval ritkább a légköri aszály – parkjaiban rendszeresen megtesznek).

A másik, amit így kérdez: „Egy park „nem fejlesztése" = fenntartható fejlesztés?". Az eddigi történésekből és a Ligettel kapcsolatban megfogalmazottak egyikéből sem érthető ki az, hogy bárki (még K.I. sem) nem kívánná, nem akarná a Liget fejlesztését. Itt világossá kell azonban tenni, hogy az ilyetén fejlesztés (több múzeum, vendéglátóhelyek, egyéb kiszolgáló létesítmények beépítése a parkba), az erős koncentráció ellene van a fenntartható fejlesztésnek.

A tervezési rendszer anomáliára tett észrevétele, a „kivéve a gyevi bírót" jellegű jogalkotás védelmében tett megjegyzéseit olvasva felmerül bennem a kérdés, hogy 2006-ben, amikor a tervezési rendszer megújításáról közösen gondolkodtunk Az önkormányzatok és az állam szerepe a településtervezésben, javaslat a hazai gyakorlat továbbfejlesztésére c. munkában, 2006-ban (készült a Magyar Közigazgatási Intézet megbízásából a ROP 3.1.1. témájában, szerk.: László László, ÉTE kiadvány, 2007), akkor ezeknek az alapvető gondolatoknak – „a tervezési rendszer nem adekvát a XXI. századi magyarországi társadalmi, gazdasági viszonyokkal? Egyáltalán a társadalmi elvárásokkal?"- még a csírája sem merült fel. Apropó: Társadalminak nevezhető-e egy elvárás, ha az éppen hatalmon lévők saját gondolatainak érvényesülése előtt tornyosuló (vagy úgy aposztrofált) akadályokat ki akarja iktatni?


Körmendy Imre




Vélemények (2)
Pákozdi Imre
2015.08.15.
20:33

Végig fogom járni Magyarország vidéki múzeumait, legalábbis a legjelentősebbeket, hogy ellenőrizzem a gyanúmat: ezeknek az intézményeknek az elnyomorodása árán épülne meg a Liget Budapest. Ezt a gyanút korántsem csupán az Iparművészeti Múzeum sanyarú sorsa alapozza meg.

Hazánk legbefolyásosabb múzeumi szakembere a MúzeumCafé szerint Baán László. Nos, szerintem ez az ember bizonyos szempontból nem ért a múzeumokhoz. Kiváló kiállításszervező, ragyogó társalgó, célirányosan dolgozó kultúrdiplomata (bárcsak lenne sok hozzá hasonló a Külügyminisztériumban, nem a kulturális, hanem a "magas" diplomácia szférájában), de vak és süket a múzeumok társadalmi szerepe, haszna és jelentősége területén.

Ma a múlttal való sáfárkodás Európa- sőt világszerte reneszánszát éli. Emlékezetpolitikai csaták folynak, szelíd, viszonylag szabályozott mederben, amely békeállapot kiváló alkalom lenne arra, hogy hazánk érvényesítse ezer felől vitatott saját véleményét magáról és a világról. Ennek a tudományos köntösben zajló népmozgalomnak igen jelentős terepe a múzeumok világa. Erre utal, amit már majd' egy éve megírtam ezeken az oldalakon, hogy a német múzeumok rendkívül átpolitizáltak. Félreértés ne essék: nem követnünk, hanem józanul csillapítanunk kellene ezt a trendet, de nem úgy, hogy mi magunk, a saját mondandónkkal, a jelentéktelenségbe süppedünk.

Márpedig ez történik. Magyarország elmúlt 200 évi történetének leginkább meghatározó két, kisebbségi népcsoportja a német és a zsidó. Nem kérdés, hogy a nálunk megtelepedett svábok, frankok és szászok történelme Magyarország történelmének meghatározó eleme. Róluk szólni tisztesség dolga volna és nem szabad, hogy az a Volksbund vagy a hazai németek 1946-48-as részleges kitelepítésének történetében csúcsosodjék ki. A tatai központi múzeum - szerencsésen - nem is erre koncentrál. Megalázóan szerény eszközeivel, egy valamikori malom málló vakolatú épületében megbújva próbál néprajzi értékű anyagot mutatni. Miközben egy frankföldi bajor múzeum, Feuchtwangenben, tizenötször igényesebb anyagot prezentál, tízszer jobb körülmények között, ötször hatékonyabban egy sokkal kisebb terület néprajzáról (pedig az az intézmény is egy eldugott kisváros Museumgassejában lakozik...). 

Németország ma Európa közepe, a magyarországi németség viszont országunk, a sors által agyonpofozott lakosságának máig nem eléggé megbecsült töredéke. Ítélőképesség dolga, hogy a hazai múzeumokat nem a Seuso-kincs és nem Tiziano, hanem a valós hazai környezet valódi sérelmei és érdemei köré felépített, a hazai zsidóság, szlovákság, románság és a németség megtisztelésének és barátunkká szelidítésének kulturálisan és emberileg egyaránt hiteles fórumává tegyük. Miközben felmutatjuk a magyar polgári fejlődés páratlan eposzát, ami Magyarországot Európa ma is egyik legbiztonságosabb országává emelte.

Nos, az a gyanúm, hogy ebben a misszióban, érdemi programban és annak megvalósításában akadályoz minket a Liget Budapest, a maga minden múzeumi erőforrást felszívó, 150 milliárdos költségigényével. Valamint Baán László, a mindezt képviselni nem alkalmas törekvéseivel.

Garay Klára
2015.10.14.
18:36

@Pákozdi Imre: Én csak azt sajnálom, hogy a gondolkodó embereknek itt, ezen a fórumon kell megvédeniük az igazukat, miközben a dilettánsok és tányérnyalóik szabadon garázdálkodnak!

Nagy Béláknak és Rostásoknak egy ekkora projekt esetében lapot sem szabadna osztani.

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Egy hely – A vizsolyi szeráf

2021.12.09. 13:25
00:06:38

Vizsoly neve ismert, ám leginkább Károlyi Gáspár magyar nyelvű teljes bibliafordításának nyomtatásával kapcsolatban említjük. Kevesen tudják, hogy református temploma középkori eredetű, azt pedig még kevesebb, hogy az épületben csodás freskók láthatók. Az Egy hely mai részében a szeráfot ábrázoló látványos falfestménnyel ismerkedhetünk meg.

Vizsoly neve ismert, ám leginkább Károlyi Gáspár magyar nyelvű teljes bibliafordításának nyomtatásával kapcsolatban említjük. Kevesen tudják, hogy református temploma középkori eredetű, azt pedig még kevesebb, hogy az épületben csodás freskók láthatók. Az Egy hely mai részében a szeráfot ábrázoló látványos falfestménnyel ismerkedhetünk meg.

Nézőpontok/Történet

Egy hely – a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum

2021.12.09. 13:22
00:06:40

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum nem csak a festőóriásnak állít emléket, de a város érdekes történetét is megismerhetik a látogatók. Az Egy hely legújabb része a nemrég újrarendezett állandó kiállítást mutatja be.

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum nem csak a festőóriásnak állít emléket, de a város érdekes történetét is megismerhetik a látogatók. Az Egy hely legújabb része a nemrég újrarendezett állandó kiállítást mutatja be.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk