Még nem elég!

Az elmúlt hetekben egyre erősebben zörgetett belül egy hang: Szólni kellene, hogy a Városliget beépítése továbbra sem jó, hogy a közparkba nem valók épületek, hogy kidobott pénz mindaz, amit erre fordítanak. Hogy van, amiről még nem is szóltunk, s valószínűleg az állampolgárok egy sereg dologról nem is tájékozottak. Körmendy Imre írása. 

Amikor a késztetés találkozott a lehetőséggel – véget ért a vizsgaidőszak, túl vagyunk egyik fiúnk költözésén, a befőzésben tarthatunk egy kis szünetet -, akkor tájékozódva a Ligetről írottakban, rátaláltam Bardóczi Sándor remek írására, a Ligeti táncra. Az is megfordult bennem, hogy felesleges írnom, de talán mégis van egy-két dolog, amit hozzá tehetnék. Rajta!

Az egyik, amit érdemes megállapítani: Minden beruházás legalapvetőbb döntése a helykiválasztás. Ha ez nem sikerül, akkor a tervezés és építés vergődés lesz, s a projekt csak töredékesen érheti el a célját. Például az egri versenyuszoda esetében: a "60-as években épített 33 méteres fedett uszodát le kellett bontani, mert egyenlőtlenül süllyedt (23 cm különbség a medence két vége között). Már az első hely kiválasztása sem volt helyes, mert egy egykori tó helyére építették az uszodát, amit alapos talajmechanikai vizsgálattal orvosolhattak volna („legfeljebb" az alapozás lett volna sokkal drágább). A kényszerű lebontást követően (de már előtte is), megindult az egri úszósportot kiszolgáló létesítmény helyének keresése a városban. A város vezetője akkor a két világháború közötti, emblematikus Bárány-féle uszodához kötötte az új fejlesztést. Tette ezt annak ellenére, hogy a telepítési variációk közül egyértelműen ez volt a legrosszabb (szűkös hely, apró történeti értékű szomszédos épületek, fejlesztési lehetőség kizárt, parkolás nem oldható meg, stb. A helyszínek összehasonlítását egykor a VÁTI munkacsoportja végezte dr. Korbonits Dezsőné vezetésével). Az épület tervezését végző Makovecz Imre nem is tudott csodát tenni, hiszen a hely kicsi egy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas uszoda számára.

Amikor eleink a XIX. században úgy döntöttek, hogy a lipótvárosi plébánia templom helyének biztosított térre nem egy egyszerű, a kerület lakosságát kiszolgáló templomot építenek, hanem az esztergomi érsek budapesti székesegyházát, a Szent István bazilikát, akkor tulajdonképpen lehetetlenné vált az a nem mellékes cél, hogy ez a templom a főváros emblematikus épületévé váljon. A hely ugyanis erre alkalmatlan: házrengeteg közepén van, a város olyan helyén, amely messze van a Dunától, hátat fordít a városi főútvonalnak, s annak sem a jellegzetes szakaszán.¹ 

Hasonló gondokat láthatunk a Városligetbe tervezett múzeumokkal kapcsolatban is. A Közlekedési Múzeum tragikomédiát idéző történetéről Bardóczi írása kellően részletes. Ahhoz csupán annyit érdemes hozzátenni, hogy a kérdéssel foglalkozó legelső konferenciákon és írásokban már régen felhívták a szerzők a figyelmet, hogy a régi, 1896-ra készült „mutatványos építészetű" (CF) kiállítási pavilon nem alkalmas egy mai közlekedési múzeum részére (Erő Zoltán előadásai), még a terepszint alatti bővítésekkel együtt sem. Ugyanakkor mások is felhívták a figyelmet arra, hogy Budapesten több olyan épület, épületcsoport áll, amelyik ténylegesen alkalmas e funkció betöltésére (pl. Rádai Mihály az Északi járműjavító Eiffel-iroda tervezte kéthektáros csarnokát mutatta be, meg az Istvántelki Főműhely omladozó épületét, benne a Közlekedési Múzeum - rozsdásodó, pusztuló - kincseivel).

A Néprajzi Múzeum történetét érdemes egy kissé részletesebben elemezni. Azt senki sem vitatta, hogy a Kúria épületéből célszerű a Néprajzit kiköltöztetni, mert az más célokra épült, s jellegéből fakadóan alkalmatlan múzeumi funkció betöltésére, s éppen a néprajzi gyűjtemény áll groteszk ellentétben az épület társadalmi státuszát kifejező pompával. A korán (azaz idejében) kínálkozó lehetőséget – az Üllői úti laktanya rosszul hasznosított épületébe költözést, amelynek részleteit is kidolgozta Bugár Mészáros Károly – nem tudni miért elvetették, s a Liget lett ennek a múzeumnak is a kijelölt helyszíne. Az első kiválasztott hely a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán volt, a Liget csücskében. A hely eleve rossz, hiszen az bizonyos értelemben „nem-hely", azaz olyan területe a városnak, ahol nem szívesen tartózkodik az ember, csupán gyorsan áthalad rajta.² Természetesen lehet ezen változtatni, de ez hosszú és nehéz folyamat. Egy múzeumnak a tervpályázatokon megfogalmazott elhelyezésével ez a probléma nem oldódik meg. Valószínűleg ezt érezhették a projekt „bonyolítói" is, no meg a két elvetett kocka hűlt helye is megoldás után kiáltott, s újabb téves döntéssel a két kocka (két múzeum) helyére került, kerülne a Néprajzi Múzeum. Csakhogy egy ilyen funkciójú épület nem való kapunak: lezár, és nem átenged. A Városligeti fasor tengelyében pedig kapura van szükség, így volt ez már az eredeti Nebbien-féle terven is.

Erre a problémára született az első pillanatra jónak tűnő ötlet, a ház közepének lesüllyesztése, föld alá vitele. Ez manapság divat is. De nem tájékoztatták róla sem a közvéleményt, s feltehetően a döntéshozókat sem, hogy egy föld alatt megépített épület lényegesen drágább, mint a felszín felett megvalósított (egy mélygarázsban a gépkocsira vetített költség legalább kétszerese a parkolóházbelinek, s ez az arány tovább romlik, ha a földalatti szintek száma növekszik, meg, ha a föld alatt elérjük a talajvizet). Arról sem beszél a szakma világosan, hogy egy speciális formájú, mesterkélt épület lényegesen drágább, mint egy szolid, mértéktartó épület. Kevés szó esik arról, hogy egy „ikonikus" épület méregdrága, s ráadásul néhány év alatt – az esetek jelentős részében – „elavul", vonzereje csökken. Azt hiszem, elég világosan látszik, hogy „a lejtőn nincs megállás": ha a helyválasztás rossz, az valójában az egész beruházásra kihatással van.

Még egy szempontot ajánlok mindenki figyelmébe: az építéssel kapcsolatban szállóigévé nemesült történetet. Majdnem mindenki szeretne gyorsan, jól és olcsón építkezni. De e három szempont közül egyszerre csak kettő választható! Ha tehát gyorsan és jól akarunk valamit megvalósítani, az nem lesz olcsó; ellenben igen drága lesz. Erről egy árva szó sem esik pl. az úszó világbajnoksággal kapcsolatban. A kormányfői döntés: vállaljuk (más helyett) a világbajnokság megrendezését négy évvel korábban, azt eredményezte – törvényszerűen -, hogy az építkezés során sok rossz döntés született – lásd a központi hely kiválasztását: egy népszerű strandfürdő területét és faállományáét csökkentve kihasználatlan barnamezős területek helyett; az épület „leegyszerűsítését" egészen a sivárságig. S emellett a megvalósítás költségei folyamatosan emelkedtek (nem pusztán a járulékos, a város működőképessége miatt felmerülő költségekkel). A közvetlen költségeknél érdemes körültekintően vizsgálódni, mert annak idején a Nemzeti Színház is PPP beruházásban – állítólag – olcsón épült fel, csak a költségeket megelőlegező fejlesztő csoport jutott véletlenül igen kedvező áron a környező telkekhez.
Mikor jön rá a társadalom és vezetése, hogy egy parkot nem kell beépíteni ahhoz, hogy megújulhasson?

Körmendy Imre

1 Lásd erről Kemény Mária: A Szent István Bazilika – Építészet, város, történelem, TERC Kiadó, Bp. 2010.

2 Vö. Marc Augé: Nem-helyek, Bevezetés a szürmodernitás antropológiájába, Műcsarnok, Bp. 2012.