Megnyitó szöveg - Marcell Breuer - Lucien Hervé - Unesco kiállítás az N&n galériában október 26-ig

Batár Attila barátunk, kurátor társunk, tanácsadó testületünk tagja említette: rémlik neki, hogy az Hervének van valami anyaga Breuer párizsi Unesco palotájának építésérõl.

Megnyitó szöveg - Marcell Breuer - Lucien Hervé - Unesco kiállítás az N&n galériában október 26-ig

1. tétel: egy galéria alapítója soha ne gondolja azt, hogy soha, mert úgy jár mint én, meggyõzõdése és elhatározása ellenére kiállítást nyit a saját galériájában.

2. tétel: ha eljön egy Breuer formátumú mester születésének 100. évfordulója, egy kisgaléria kurátorai okosan hagyják továbbmenni, vizslatják ki mit lép, mi alternatívok majd a 101. alkalmából hiányt pótolunk. A baj akkor lett, amikor nem történt semmi, talán mások is kivártak, ami mégis történt, azért kár. Erre mit lépjünk, mit állítsunk ki? Az életmûvet bemutató, méltató emlékkiállítás nem a mi feladatunk, nagyságrendünk. Akinek a feladata, az meg miért nem... Szûkítsünk mûfajilag, idõben, földrészre, országra? Az anyag átláthatatlanul hatalmas. Egyre izgatottabb beszélgetések, telefonok itthon és határokon túlra. Valamit lépni akartunk. És akkor egy telefonban Batár Attila barátunk, kurátor társunk, tanácsadó testületünk tagja említette: rémlik neki, hogy az Hervének van valami anyaga Breuer párizsi Unesco palotájának építésérõl. Batár, negyven év közös munkája, barátsága alapján behatóan ismeri Hervé életmûvét. Most is jól emlékezett, anyag van, több ezer negatív, soha nem publikált fényképek. A Mester hajlandó is képeket adni, de a negatívok nem hagyhatják el Párizst. Halas megy, megnéz háromezer negatívot, szállodai szobájában éjszakákon át szkennel, nagyíttat, a kritikus mesterrel és Judit asszonnyal elfogadtatja a koncepciót, a válogatást, még azt is eléri, hogy Hervé szignáljon 34 nagyítást.

3. tétel: Breuer - Hervé - Unesco. Jó névsor. De ki nyissa meg. Rév Ilona hívta fel a figyelmünket Breuer és I. M. Pei kínai-amerikai építész kapcsolatára. Pei a Harvardra járt doktorálni, ahol Breuer munkatársa. Kapcsolatuk Breuer haláláig fennmaradt. Pei mondott beszédet halála után 1981. szeptember 21-én a New Yorki Whitney Múzeumban. Ez az gondoltuk, Pei a megfelelõ személy a megnyitóra. Levél megy: (részlet) „Tisztelt Pei Úr! A mai magyar történelem és kultúra sajátossága, hogy ma Magyarországon az Ön nevét, munkásságának egyes elemeit (elsõsorban a párizsi Louvre üvegpiramisait) ma többen és jobban ismerik, mint Marcel Breuer életmûvét. Kérjük, legyen segítségünkre ennek a furcsa helyzetnek a feloldásában. Kérjük, nyissa meg a számunkra oly fontos budapesti kiállítást." Jöjjön el, mondja kamerába, írja le, küldjön táviratot, minden megoldás érdekel. Clark Ági New Yorki barátunk fordít, átír, felveszi a kapcsolatot Pei irodájával. Hetekig elhúzódó többszöri üzenetváltás, a személyes találkozó mégsem jön létre, közben Pei elutazik Európába, Ázsiába, tervez, elõad, mûvezet. Lássuk be, üzente az elmúlt hétfõn, neki Breuer nagyon fontos, erre a feladatra nagyon rá kellene készülnie, de a kora (86 éves), és rengeteg elfoglaltsága miatt ez nem megy. Egyébként még ebben az évben megjelentet egy interjúkötetet, amelyben Breuerral beszélget. Így kerültem a képbe én.

Sovány vigasz mondhatnák, ha ez az én esetemben nem lenne brutális képzavar. Két rövid idézetet felolvasok Pei egy 1982 januárjában elhangzott beszédébõl:

„Breuer Marcellel, azaz ahogy mi hívtuk Lajkóval, 1942-ben találkoztam, amikor a Harvardra kezdtem járni a doktori diplomáért. Egészen addig, mint sok más diák, én is nagyon szûken értelmeztem a modern építészetet. Lajkó volt az, aki leginkább segített eloszlatni a tévképzeteimet. Például gyakran idézte Sullivant: „A forma követi a funkciót." Aztán empatikusan hozzátette: „de nem mindig." Azt is szerette mondani, hogy „Mialatt a modern kommunikáció segít megszüntetni az egymástól való elszigetelõdést, a regionális különbségek megmaradnak. Éghajlat, anyagi források, társadalmi struktúrák, kulturális tradíciók, hogy csak néhányat említsünk a különbségekbõl." Ebben az értelemben felszabadított minket az úgynevezett Nemzetközi Stílus kényszerzubbonyából, és megajándékozott minket a kutatás szabadságával – persze mindig önfegyelemmel. A diákok nagyon szerették." Beszédét Breuer definíciójával zárta az építészet mûvészetérõl:
Színek a fülnek;
Hangok a szemnek;
Ûr, melyet megérintesz könyököddel;
Nyelveden a tér íze;
A dimenziók illata;
A kõ leve

(Forgács Zsuzsa fordítása)

4. tétel: Breuer. Született: 1902. május 2-án Pécsett, teljes neve Breuer Marcell Lajos, ebbõl maradt meg barátainak, munkatársainak, tanítványainak a „Lajkó"; meghalt: 1981. július 1-én New Yorkban. Pályájának egy rövid epizódját idézem fel, Rév Ilona írásából:

„1934-ben, a náci hatalomátvétel után Breuer visszatér Magyarországra azzal a szándékkal, hogy hazatelepszik. Lakást bérelt a budai Kisrókus utcában, és úgy tervezte, hogy Molnár Farkassal és Fischer Józseffel közösen építészeti irodát nyit Budapesten. 1935-ben hárman részt vettek a XXX. Budapesti Nemzetközi Vásár tervpályázatán, meg is nyerték, de csak a ruházati és textilcsarnok, valamint az olasz pavilon épült fel a pályaterv alapján. Hazatelepülési kísérlete azonban meghiúsult. A Mérnöki Kamara Breuert nem vette fel tagjai sorába, az indoklás: nincs építészmérnöki oklevele, a Mérnöki Kamara a Bauhaus végzettséget nem ismerte el. Az elutasítás hátterében szerepet játszhatott a hazai hivatalos köröknek a Bauhaustól való idegenkedése, de szerepet játszhatott Breuer zsidó származása is. Ami Breuer világnézeti hovatartozását illeti, független szabadgondolkodó volt, otthoni indíttatása okán is, és az maradt egész életében." Major Máté, aki a BNV tervezésénél munkakapcsolatba is került Breuerékkal, - naívan vagy cinikusan -, 1949-ben és 1967-ben is felvetette Breuer és más építészek hazahívásának gondolatát, természetesen eredménytelenül. Amikor Breuert 1968-ban az American Institute of Architects aranyéremmel tüntette ki, és korunk 13 legnagyobb építésze közé sorolta, a Budapesti Mûszaki Egyetem sietve díszdoktorrá fogadta. Azután minden maradt a régiben. Van még tennivaló.

5. tétel: Hervé. Ahogyan Batár Attilának adott elsõ interjújában mondotta: „Ma már szinte mindenki csak Hervének hív. Nem vezetéknév, nem is keresztnév, csak Hervé." Született: 1910. augusztus 7-én Hódmezõvásárhelyen, eredeti neve Elkán László, 1929 óta Párizsban él. Hazai ismertsége és elismertsége kedvezõbb Breuerénál. 1948, 1964, 1970, 1978, 1982, 1988: budapesti egyéni és csoportos kiállításainak dátumai. Életmû kiállítása 2001-ben volt látható a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. A kiállítás katalógusában olvassuk a következõket: „Hervé kimagasló érdeme, hogy az építészeti fotózást mûvészi rangra emelte és új mûvészi ágat teremtett: az építészeti fotómûvészetet. Igaza volt Dennis Lasdunnak, London építészének, amikor megjegyezte: „Hervé építészeti fotóinak megismerése óta nem lehet többé úgy fényképezni, mint azelõtt." Hervé számára az épületek nem pusztán megörökítésre váró objektumokat jelentettek, hanem kiindulópontul szolgáltak ahhoz, hogy azokat a maga sajátos módján értelmezze. Le Corbusier találóan nevezte Hervé sötétkamráját alkimista kuckónak, õt magát pedig Caligarinak, aki 'mást hoz ki a sötétkamrából mint amit bevisz.' " Batár mesélte, hogy az évtizedek óta tolószékhez kötött, 90 éves Hervé a Mölker Steig fotózásakor, minden segítséget visszautasítva hogyan húzta fel magát emeletrõl-emeletre a házak padlásáig, egy-egy fontos felvétel elkészítéséért.

6. tétel: Az UNESCO. Breuer legismertebb európai épülete. Munkatársai az olasz Pierre Luigi Nervi és a francia Bernard Zehrfuss. Többek szerint nem a legjobb mû, korai modern, gyermekbetegségekkel. De nézzük az életmû felõl. Az Unesco nélkül nincs az IBM cannesi kutatóközpontja, nincs a washingtoni minisztériumi épület. Fontos kiindulópont a szobrászi részletességgel megmunkált építészeti elemek sorában. A fény, és ezt az itt bemutatott Hervé képek is kiválóan dokumentálják, az építészeti kompozíció elválaszthatatlan eleme.

7. tétel: Batár Attila építész, építészeti író. 1925-ben született Budapesten. 1968-ban emigrált. New Yorkban és Párizsban él, idõnként megjelenik Budapesten, kiad egy könyvet Hervérõl, a Mölker Steigrõl vagy a Vízivárosról, cikket ír Libeskindrõl vagy éppen rólam. Barátunk. Nélküle ez a kiállítás nem jött volna létre. Az ötlet, a kapcsolat, a bevezetés, az életrajzok mind tõle származnak.

8. tétel: a képek, a kiállítás, a könyv. Batár bevezetése, elemzése alapos, okos és ihletett. Csak néhány, máskor, máshol, bõvebb kifejtésre érdemes nyers címszó kiegészítésül. Stációk, folyamat, részletek, eltakarásra váró titkok. Janáky 1987-es szózata a befejezetlenségrõl. A fotó segítség és kontroll. Visszacsatolás. Ideiglenesség, installáció, csomagolás, kibontás. Christo. Zsaludeszka, dúcok, állványerdõ, daruk. Kawamata. Az építészeti mû az idõben kiterjesztve. Négydimenziós mûvészet.

9. befejezõ tétel: a köszönet: Befejezésül megköszönöm mindazoknak a segítségét, akik az N&n galéria újraindításában mellénk álltak, barátoknak, munkatársaknak, szakmabelieknek. Jó érzés volt. Egy gesztust emelek ki ebbõl a csokorból, a HAP galéria tettét. Az Apáti-Nagy Mariann ötletébõl és szerkesztésében, Winkler Barnabás kiadásában megjelentetett krónikát az N&n galéria elsõ két és fél esztendejének 47 eseményérõl. Köszönet érte. Köszönöm, hogy eljöttek, végighallgattak, érezzék jól magukat. A kiállítást megnyitom.

Nagy Bálint