Miért nincsenek itthon perzsa széltornyok?

A perzsa széltornyokról szól az írás. De mindjárt az elején pontosítsunk: iráni, nem perzsa (utóbbi térben és időben erősen leszűkítő értelmű, Iránban nem is használják), másrészt széltornyok nemcsak Iránban voltak/vannak (megtalálhatók ezek Pakisztántól Észak-Afrikáig, használták ezeket a történeti Egyiptomban is), harmadrészt a széltorony csak egy eleme annak a komplex rendszernek, amivel évezredek óta tudják (szerte a világban) elviselhetővé tenni az amúgy nem mindig ilyen életkörülményeket. A széltorony (badgir) mellett ide tartozik a fenti hozzászólásban is említett földalatti vízvezeték (qanat), és ennek végcélja, a fedett víztározó (ab anbar), a csodaszép formájú jégtároló (yakh chal), de ide tartozik az épületek telepítése/kialakítása, és a használatuk sajátos módja (belső migráció) is. A széltornyok történeti formái hasonlóak voltak a régi gőzhajók sárgaréz kürtőihez, amik a szükséges levetőt terelték a gépházba: az uralkodó szélirányra tájolva a beterelt szél átöblítette az épület belső tereit. Ezek lehettek igen költői megjelenésűek, különösen csoportosan. Hayderabad (Pakisztán) száz évvel ezelőtti fotóin sok ilyet lehet látni. Az iráni széltorony két tekintetben különbözik arábiai társaitól: az irániak egyrészt jóval magasabbak, másrészt a belsejük általában több (leginkább nyolc) részre vannak osztva, vagyis a széltoronyban több (pl. nyolc) önálló függőleges kürtő van, amely bármilyen irányból fújó szelet tud hasznosítani. És nem a betóduló szelet használja, hanem a kürtőt megkerülő szél szívó hatását (pl. mint a hagyományos porlasztó fúvókája), amely segítségével kiszívja a belső terek meleg levegőjét. Legszebb példa erre a Dowlatabad-palota széltornya Jazdban. Tehetős emberek házában a széltorony a földalatti vízvezetékből szívja be a levegő utánpótlását, ami ezáltal nemcsak hűvös, de párásított is lesz. A földalatti vízvezeték sem iráni találmány (bár a legrégebbi, és leghosszabb ilyen szerkezetek itt maradtak fenn), a Turfáni medencében (ÉNY-Kína) éppúgy ismerek, mint az iszlám által meghódított területeken mindenütt (vannak ilyenek Palermóban is, ahová az észak-afrikai berberek hozták magukkal). Ezeket messziről fel lehet ismerni a nyomvonaluk mentén mértani rendben 30-40 m-ként sorakozó vakondtúrás-szerű halmokról, melyek azokat a függőleges kürtőket jelölik, amelyek egyrészt a kitermelt föld felszínre juttatásában, másrészt a járatok szellőztetésében töltöttek be szerepet, de víznyerő helyként (kútként) is szolgáltak. A földalatti vízvezetékek vagy a sivatagszéli termőföldekre, vagy a városokba szállították a vizet. Utóbbi helyen általában monumentális kupolával fedett víztározókat építettek, melyeket általában több (3-5) széltorony szellőztetett folyamatosan. A téli időszakban ugyancsak kupolával fedett tárolókba raktározták a jeget, melyet a tározó előtti kőpadlón hizlaltak. Ez a kőpadló nyáron a közösség fridzsidere volt: a tárolóból kiáramló hűvös levegő hidegen tartotta a padlót, ezáltal a rajta tárolt gyümölcsöket, italokat is. De ezek mind nem lettek volna önmagukban elegendők a kívánt komfort eléréséhez. Magukat az épületeket (nemcsak lakóházakat, de palotákat, medreszéket is) sajátosan alakították ki. A 2-3. századtól kezdve jelennek meg az ejvánok (dongaboltozattal fedett, de nyitott terek) Irán építészetében, melyet hatalmas tömegükkel árnyékot vetettek az előterükre (mindig a napnak háttal telepítették ezeket), illetve magukban is (nem ritkán 100-150 m2 alapterületűek voltak) folyamatos árnyékot, és ezáltal hűsebb környezetet biztosítottak. Az iszlám világban megszokott (és talán antik gyökerű) belső udvart, mely a ház életének központja volt, az utcaszint alá süllyesztve, a pinceszinten alakították ki. (Ha belépünk egy iráni tradicionális ház kapuján, rögtön egy lépcsőn lefelé kell mennünk.) Sőt a család utolsó mentsvárát, ahová a legforróbb napokon húzódhattak, még ennél is mélyebben, a második pinceszinten építették meg. Ezeket (is) általában széltornyokkal látták el. A felszíni termeket pedig a lépten-nyomon megtalálható kis méretű, fedetlen (hűtőtoronyént működő) belső udvarkákkal temperálták. Ezeket a speciális szerkezeteket rendszerbe foglalva használták. De ezeket szervesen kiegészítette a speciális életmód (belső migráció) is, ahol az emberek mindig ott tartózkodtak/főztek/dolgoztak, ahol a legkellemesebb (pontosabban a legelviselhetőbb) volt. Ez a „migráció” a lapos tetőn (itt aludtak nyáron) kezdődik, majd a felszíni termek, aztán az udvar következik, kora délután a mélypince kerül sorra, majd késő délután megint az udvar, késő este pedig újra a tetőn zárul ez a kör. Ez az a rendszer, ami így együtt biztosította azokat az körülményeket, ami a sivatagszéli területeken is elviselhetővé tette az életet. A Tabatabaei-palota (Kásán, Irán) mindent felvonultató együttesének mélypincéjében -5° és +45° külső hőmérséklet esetén is mindig 24° belső hőmérséklet van, mindenféle klimatizálás, számítógép-vezérlés és külső erőforrás nélkül. Ez mindenképpen intő példa kellene legyen számunkra is, hogy nemcsak hegynyi gépészettel lehet komfortos életkörülményeket biztosítani.

Amennyire én tudom (és hangsúlyozom, hogy részlegesen olvastam csak utána) az iráni széltornyoknak fontos eleme, hogy az épületbe bevezetett levegőt előszőr levezetik a föld alá, és az Iránban (és Ázsiában több helyen: Afganisztánban, Indiában, Kínában stb) elterjedt földalatti vízhálózat (qanat) terepszint alatti csatornáin keresztül vezetik át, ahol a levegő lehűl, és így alkalmas lesz az épületek hűtésére. A qanat alagút 30-40 de van, hogy 80 km távolságból vezeti el az ivóvizet a sivatagi városig, pl. Yazd városába. Ahol nincs földalatti vízhálózat alagút, ott szerintem a meleg, 50 fokos levegőt nincs túl sok értelme bevezeti az épületbe, (széltoronnyal vagy gépészettel, mindegy) mert az csak fűteni, és nem hűteni fogja a lakóteret. Pl. nyáron ugye éjszaka szellőztetünk, és nem nappal. Persze Budapesten is van földalatti csatornahálózat, de az szennyvizet szállít, tehát azon keresztül friss levegőt eljuttatni az épületekbe közegészségügyi problémákat okozna. Lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Qanat