Milánó 1x1

Az igazság gombolyagja elgurult. Elkeveredett a lelkek hulló piszkából összetapadt pormacskák zavaros egyvelegével. Ideje kihalászni az ágy mögül, és a tények lúgos vizébe áztatni a szutykos gombolyagot. Zöldi Anna újabb összefoglalója pavilon-ügyben.

Mi áll előttünk (mögöttünk)?

Egy megkérdőjelezhető, vélhetően előre kisakkozott politikai döntés nyomán kiírt megkérdőjelezhető pályázat.

Egy megkérdőjelezhető döntés, amit egy 10 prominens építészből álló zsűri hozott, és ami egy megkérdőjelezhetetlenül színvonaltalan munkát olyan helyzetbe hozott, hogy a hatalom minden jogi következmény nélkül úgy dönthetett, megépíti.

Egy döntési pozícióban lévő kormánybiztos, aki a döntéséből ítélve nem rendelkezik a megfelelő kompetenciákkal ahhoz, hogy kulturális kérdésekben teljhatalma legyen. Mégis van neki, és él is vele

Egy közismert és elismert tervező, aki hónapokig dolgozik kollégái háta mögött, tudván tudva, hogy azok már rég hiába maketteznek.

Mit sem sejtő pályázati nyertesek, akiket (a mai napig) senki nem értesít arról, hogy nyugodtan abbahagyhatják a munkát, és akik végül 4 hónap utána fészbukról szereznek tudomást a dolgok állásáról.

Egy sajtótájékoztató, ahol az egész több hónapos folyamat eredményeképpen a kormányzati döntés nyilvánosságra kerül.

Az építész szakma egyértelmű, azonnali elutasító reakciója, Egységesen. Joggal. Azonnal. A közvéleménytől támogatva organikustól kockamodernig, festőművésztől az építőművész szövetség elnökéig.

Az építész állásfoglalása. Nem én terveztem, csak rajta a nevem.

Az ötletgazda válasza: Nem vagyok építész, ez csupán egy koncepció díszletben megfogalmazva,

A tiltakozásokra érkező cinikus és csúsztatásokkal, egyértelműen megcáfolható állításokkal teli (pl. hivatkozás a sanghaji pavilonra, ami díjnyertes lett az előző expo-n, Szőcs mégis szakmai kudarcnak állítja be, stb.) válasz a hatalomtól: így döntöttem, az építészek szakmai féltékenysége nem rám tartozik.

Eddig nagyon világos és minden érzelemtől mentes folyamat, egyértelmű hogy az egész nincs a helyén, és jogos a tiltakozás: mind emberileg, mind szakmailag, mind a politikusok magatartását illetően.

A média képviselőjének (nekem) kötelessége ezeket a tényeket feltárni és nyilvánosságra hozni, ha azt akarjuk, hogy a folyamat helyes irányba mozduljon el végre. Ha jobbítani akarunk a világon.

Csakhogy.

Eltelt három hét, és az igazság már rég senkit nem érdekel. A jogos felzúdulás belefulladt egy nevetséges, és sajnos nagyon jellemző érzelmi káoszba, ahol mindenki a nyilvánosság elé zúdítja mindazt, ami ezer éve a szívét nyomja. Nem azt tartja szem előtt, hogy hogyan lehetne előbbre lépni, hanem múltbeli sérelmeit sorolja, és múltbéli erényeire hivatkozik.

Miközben a helyzet számtalan valós és nagyon is aktuális problémát hozott a felszínre, kiváló alkalmat teremtve arra, hogy ezekkel a szakma szembenézzen.

Elgondolkodtató: ha egy ház szimplán rossz, akkor nincs a szakma kezében semmiféle jogi eszköz, hogy megakadályozza, hogy megépüljön. Jó és rossz persze szubjektív fogalmak, de épp itt jönne a szakmaiság súlya, ami szemmel láthatóan az egész történetben sehol nem játszik.

Például: az országos főépítész hajdani, 12. kerületi működése idején egy wc-t se engedett megépülni, ha nem tetszett a zsűrinek. Ez a ház a szakmának nem tetszik, mégis külföldön fogja Magyarországot képviselni.

Az építész képes nyilvánosan azzal védekezni, hogy ennek a tervnek nem ő szerzője, csak ott van rajta a neve - ennek már önmagában is ki kéne csapnia a szakmai biztosítékot.

A kamara vizsgálódik, ahogy elő van írva, de azonnal kap egy levelet az államtól, hogy coki, mert titoktartás van. Innentől kész, nincs tovább.

A szakma pedig min vitatkozik nyilvánosan?

Organikusokon és moderneken, burkoltan sorolja a beégett sérelmeit, kommunistázik, világvége víziózik, csak épp a konkrét problémára nem figyel. Eközben filozófusok elképesztő szövegeit közli a szakmai portál. Félreértés ne essék, mindenki azt gondol, amit akar. Ha az Alakort valaki életkertnek akarja látni, szíve joga. De ezt a szöveget egy szakmai fórumon azzal a bevezető ajánlással lehozni, hogy a párbeszédhez szükséges alapfogalmakat tisztázza - ez megint csak hiba. Pláne, ha a szöveg szerzője az esetleges ellenvéleményeket jó előre többször is modernista zombik szitokáradatának titulálja, tápot adva ezzel egymás további vidám ócsárlására.

A fenti folyamatban számtalan ember követett el hibát, de aki ezt szóvá meri tenni, azt azonnal személyeskedéssel vádolják. Pedig ezeket a hibás döntéseket - a kormánybiztostól Ertseyn át a zsűriig és tovább - személyek hozták, személy szerint. Az ő felelősségük a végeredmény. Közülük ezt a felelősséget mellesleg egyedül Szőcs Géza vállalja, és ő is elképesztően inkompetens érvelés alapján. Szőcs Géza, aki nem építész. A többiek majd a tükör előtt vagy a gyóntatószékben. Egy biztos: nem a kamara etikai bizottsága előtt. 

A fröcsögő kommentek közt néha felbukkan egy-egy értelmes hang, magyarázva, hogy merre is tartunk, de arra senki nem figyel oda (nem a saját bejegyzéseimre gondolok)
Pedig kb. 5 pontban összefoglalható az egész, ott van, én is csak kikerestem, amit mások mondtak.

1. "A kultúrpolitika ilyen magas szintjén érezni kéne, mi a szép és mi a nem szép. Ami viszont csúnya, az káros is. A többi felesleges mellébeszélés."
   
   
2. "...fájdalmas tény és nehezen gyógyuló seb, hogy SOHA, semmilyen etikai vétségért elmarasztalt építészt a szakma semmilyen módon nem tudott "kiközösíteni".
   
   
3. "Az ember vállaljon felelősséget a szavaiért, olyan témában nyilatkozzon, amiben tájékozott (ilyen szempontból eddigi érdekes "felvállalások": Sárkány Sándor NEM építész, Ertsey Attila NEM tervező, a pályázat NEM kötelező érvényű, a bejelentett első díjas NEM épül meg, a kormánybiztos NEM óhajt párbeszédet folytatni, a cikkíró NEM szakmabeli... Jó csapat - jó védekezések!)."
   
   
4. "…a téves ítéletek, az általánosítások, az igaztalan mondatok az építész-szakma szájába adva - nem szabadna: ez is az "írástudók felelőssége" lenne. Különösen akkor, ha a cikk a Heti Válaszba (értsd: nem egy építészeti szaklapba) készül, ahol sokaknak ez lehet az első és alapvető (fél)információja a pavilonról és a szakma tiltakozásáról: egyszerűen HAMIS kép." (a szerző megj.: nem Heti Válasz, hanem a Válasz c folyóirat, de ez a megállapítás lényegén nem változtat).
   
   
5. "…sok helyütt a jelenlegi tervezők személye elleni "hadjáratról" vagy "lejáratásról", egy szellemi irányzat "támadásáról" esik szó. Nézzük meg hány szervezet adott ki nyilatkozatot a jelen helyzet ellen (rengeteg), nézzük meg ezek a szervezetek képviselnek-e valamilyen irányzatot vagy közös világnézetet (nem), nézzük meg hogy ezek foglalkoztak-e a tervezők személyével (jellemzően NEM), nézzük meg az aláírók-támogatók számát (több ezer!), és ezt vessük össze az 1-2 VALÓBAN elhangzó súlyosabb vagy személynek szóló erős és valóban vitatható, durva kitétellel."

Nem állok be a tényeket az érzelmek prizmáján át vizsgálók táborába, pusztán összefoglaltam, ami eddig történt. Az sem árt néha.

Zöldi Anna