Közélet, hírek
Miskolci Kollektív Ház 1979–1989
2009.12.07. 10:44
Igazából az elveszett normalitás visszaszerzése a tét, amit különböző jelzőkkel illetnek: történeti, szerves, organikus, flexibilis, regionális, hagyományos. Golda János írása.
Letelepedni, dolgozni, élni...
Nem sokkal a Digitális Világforradalom kirobbanása előtt vagyunk: a régi ideák utolsókat lobbannak, mielőtt végleg elhamvadnának. Vihar előtti csend van. Az emberek félrehúzódva menedéket keresnek, vagy zavarukban vadul őrjöngenek mindenfelé.
1979-et írunk...
Történetünk a „létező szocializmus" végóráiban, egy bezárt és ellenőrzött világ otthonos díszletei között játszódik. Ebben a közegben kell keresni a támpontokat.
1/3
Miskolci Kollektív Ház makett
Miskolci Kollektív Ház makett
Az építészetben is korszakos változások zajlanak ezidőtájt…
Nagyjából ekkorra válik bizonyossá, hogy mégsem lehet aszimmetrikusan felépíteni a nyugati „szép új világot", és ez a felismerés villámgyorsan devalválja a „minden szép, ami funkcionális" felvilágosult gondolatát. A formalizmusba fulladó „hivatalos modern" agóniája fölött új tanok, elméletek, filozófiák ülnek – idő előtt – halotti tort. A kor közös élménye az építészet kiüresedése, a tárgyi világ szétesése, a „horror vacui". Az építész pedig tehetetlenné és kiszolgáltatottá válik, presztízse rohamosan csökken.
Az útkeresés világszerte a kínzó hiányok enyhítésére, vagy éppen kiélezésére irányul: Christopher Alexander Corbusier-t opponálva sietve rakja le egy új, szövetszerű várostipológia alapjait; az Archigram tervezőcsoportja utópisztikus ufó-világot vizionál lépkedő gép-házakkal; Robert Venturi az elit által filozófiailag legitimált összetettség és ellentmondásosság manierista stílusértelmezését adja; Andy Warhol pop-artja a csúnyát, a közönségest bálványozza; Aldo Rossi a nyelvészet, a szemotika segítségével tölti fel jelentéssel a kiürült építészeti formákat; a Krier-testvérek szürrealista, historizáló utópiákban tobzódnak…
Itthon, a megerősödött állami tervezővállalatokban az „ipartervesek" (Szendrőiék), a dániások (Farkasdyék), az Angliát megjártak (Jurcsikék) mögötti második-harmadik vonal éppen megköti aktuális üzletét a válság felé rohanó hatalommal. A kényszeriparosításhoz többek között egymillió gyorsan megépíthető lakást kellett produkálni.
Az egyetemen rendszerelméletről, megastruktúrákról, gazdaságosságról folyik a vita, és alig esik szó az építészet lényegéről, a „hely" fontosságáról, az arányokban megjelenő üzenetről, a mester-tanítvány viszonyról, a szakma etikai vonatkozásairól.
A hetvenes évek közepén azonban Magyarországon is feltűnik egy új nemzedék. Tagjai drámai kérdésekre keresik a jó válaszokat: Janáky a jelentését vesztett tárgyözönnel küszködik; Reimholz a strukturalizmus érzéki költőiességét kutatja; Török iskolát teremt a jelenlétre alapozó, belülről építkező tevékenységével; Bán magányosan hoz létre expresszív, erőteljes építészetet; Gulyás kicsit korábban a tervezővállalati rutint hatja át Aalto-i tehetségével. De a diskurzus nehezen hozzáférhető fórumokon zajlik, és éppen az egyetemisták teremtik meg a második szakmai nyivánosságot a Bercsényi 28-30 szakkollégiumi periodikáival.
Történetünk hősei építészhallgatókként jobb híján összekapaszkodnak a lebegő diáklét üvegbúrája alatt, titkos álmokat szőve egy normális világról.
2/3
Miskolci Kollektív Ház csoportkép
Miskolci Kollektív Ház csoportkép
Miskolc, az acélváros ebben az időben a fellendülés utolsó óráit éli a nehézipar fellegváraként. Pénzt és energiát nem kímélve zajlik a város kíméletlen átalakítása modern panel-metropolisszá. Ideális terep 30–40 mindenre elszánt, idealista fiatal építész számára: lehetőség az álom megvalósítására, egymásrautaltságban, intenzív munkával…
A város vezetői – idült építészhiánnyal küszködve – minden idegszálukkal a csoport letelepítésére koncentrálnak, ebből jön létre a Kollektív Ház realitása.
Közben fokozatosan megszületik a közösségben a felismerés, hogy az építést mindig meg kell előznie a jelenlét folytonosságának. Az ember „jön-megy a világban, valahol letelepszik, berendezkedik, jelen van. És csak utána kezd építeni..." (Heidegger)
Tulajdonképpen ez a közös helyfoglalás, a föld adott darabjának birtokbavétele az igazi cél. Ha éppenséggel egy durva iparváros kellős közepén is, annál nagyobb a kihívás…
Ha van egy hely, és van közösség, a jelenlét lassan kibontja a teljességet.
A Miskolci Építész Műhely egyszeriben szabad, kifelé és befelé egyaránt nyitott szellemi közeggé válik, mert Bodonyi Csaba és Ferencz István, illetve mögöttük Plesz Antal személyiségük teljes súlyával felvállalják az ifjú társaságot.
A közös munka során a szerkezeti és szerkesztési racionalizmustól gyorsan eljutnak egy új, integrált környezetalakítás módszertanának kidolgozásáig, a spontán és tervezett elemek harmonikus viszonyának elemzéséig, a primer anyagnál magasabbrendű építészeti tér lehetőségének vizsgálatáig.
De igazából az elveszett normalitás visszaszerzése a tét, amit különböző jelzőkkel illetnek: történeti, szerves, organikus, flexibilis, regionális, hagyományos.
Mindössze tíz év adatik a Műhely és a Kollektív Ház számára a történelemtől: Európa egyik utolsó nagy projektjének, a jóléti állam nyugati és keleti ideájának kudarca, illetve az új, globális világkorszak beköszöntése közötti időrepedésben, egyfajta vakumban bontakozik ki a miskolci kísérlet 1979 és 89 között, a maga különleges, megismételhetetlen egyszeriségében.
Ervin Mühlestein svájci építész, filmes és publicista hosszas levelezés után végül 1987-ben látogatja meg a Kollektív Házat, és megdöbbenti a ház következetes koncepciója, elvi és szerkezeti tisztasága, ugyanakkor eleven, lüktető élete. Azért jön, mert korábban nagyszabású kiállítást szervezett hazájában a kollektív életformák népszerűsítésére, európai, de elsősorban skandináv, holland és német példák bemutatásával. Akkor német kutatók hívták fel a figyelmét a magyar kísérletre. Személyes miskolci élményeiről és tapasztalatairól később sokat publikál, újabb kiállításokat szervez Amszterdamtól Prágáig, Zürichtől Moszkváig. Folyamatosan érdeklődik további magyarországi próbálkozások után – persze hiába. Az akkori erőfeszítések valószínüleg már egy új korszakban hasznosulnak majd.
A Miskolci Kollektív Ház betöltötte rövid küldetését: egy évtizednyi pillanatra megidézte a normalitást a Győri kapu 48/a-ban.
Golda János
a Teampannon Kollektív Lakóegyesület titkára
21:27
Kedves fórumozók!
Mit szólnátok ahhoz, ha a csipoficam álnevű névtelen levélíró és a joss álnevű névtelen levélíró megszólalásaihoz ezentúl nem fűznénk semmilyen kommentet. Hátha leszoknak az értelmetlen, irigy, frusztrált, összefüggéstelen, tudatlan, kultúrálatlan, nyelvtanilag helytelen, műveletlen, illetlen, butuska verbális pótcselekvésről.
Kalmár László
10:52
@cicu22: az érintetség miatt kicsit off:
Sosem tartoztam, nem is volt célom, a nagy többség közé. ellenszenves alak vagyok.
Ha van kommentelési lehetőség egy akármilyen oldalon, egy akármilyen cikkhez; akkor ne mondja meg nekem senki, hogy mit írjak oda.
nem érdekel, vélemény-pluralizmus van, vagy nem?
Ehhez hozzátartozik a böfögésem. A stílus én vagyok, nem mondhatja arra senki, hogy kulturálatlan, mert mi alapján mondja. Rohadt cinikus ember lévén, válogatok a megnyilvánulási formák között, és az internet adta lehetőségnek köszönheteőn tehetem ezt teljesen anoním módon, mert ezt szabad. Akinek ez nem tetszik az üljön egy időgépbe és utazzon vissza múltba. Mit érnétek azzal, ha tudnátok ki vagyok, az is lehet, hogy több ember vagyok egy álnéven, nem? Üdvözlöm a kollégákat az internet világában.
Az is lehet, hogy megszüntetem azt a csípőficamos alteregót, annyira bánt, hogy sosem értetek velem egyet...;))
23:29
kedves hienak, pro es kontra!!!
kerlek ne eljetek vissza a helyzettel, hogy a fenti iras egy kicsit szentimentalis, egy kicsit iskolas, es emiatt egy kicsit ures is!!!
ne szidjatok, ne eltessetek ez az iras arra valo ami...
inkabb ragadjatok meg a pillanatot es latogassatok meg az osszes gulyas hazat mielott a sajat tanitvanyai vagy azok tanitvanyai elb.... k vagy valamelyik ingatlan parazita lebontatja, es ha majd ott alltok akkor egy pillanatra csondesedjetek el, felejtsetek el a velt iskolakat, a velt serelmeket, a nagykepusegeteket es illetodjetek meg...
es leginkabb maradjatok csendbe, mert a sznobsagotok, a butasagotok, az erzeketlensegetek es a tehetsegtelensegetek mar-mar elviselhetetlen...
pro es kontra...
)))
15:18
@joss: "sznobsagotok, a butasagotok, az erzeketlensegetek es a tehetsegtelensegetek mar-mar elviselhetetlen..."
Nahát! pár soros kommentek alapján képes személyiség képek, viselkedésmodellek alkotására? nem vagyok méltó... :P
pro: Gulyás Zoltán építészeti és oktatói munkásságának nagy része előtt természetesen fejet hajt mindenki,
kontra: természetesen kivételt képeznek a politika szolgálatába állított művei. (pl: az egri felszabadulási emlékmű )
15:26
Az a vicc az egészben, hogy azt az időszakot, amiről Golda Jani ír, egy pezsgő szellemi - építészeti élet jellemezte, annak személyes hangú látlelete ez az írása.( Nyilván tapasztaltabb, érettebb fejjel történő visszatekintés. ) Sajnos a mi kicsit köldöknéző, hamis elitizmust kergető és vízionáló mai világunkban ezt egyre kevésbé látom. Pedig én nagyon szeretném látni.
14:28
Ilyen hektikus, csapongó esszécskét már régen olvastam, nem tudom, mi a lényeg, a mondnivaló, mert az a híres építészek felsorolásán kívül más nem jött át.
Ez meg:
A hetvenes évek közepén azonban Magyarországon is feltűnik egy új nemzedék. Tagjai drámai kérdésekre keresik a jó válaszokat: Janáky a jelentését vesztett tárgyözönnel küszködik; Reimholtz a strukturalizmus érzéki költőiességét kutatja; Török iskolát teremt a jelenlétre alapozó, belülről építkező tevékenységével; Bán magányosan hoz létre expresszív, erőteljes építészetet; Gulyás kicsit korábban a tervezővállalati rutint hatja át Aalto-i tehetségével
miféle iskolákról van szó?
egyenesen nevetéseges, könyörgöm, az egész szakmának az baja, hogy itt semmilyen iskola nincs, a régi tervgyárakat meg ne nevezzük már iskolának.
ha valaki körülnéz itthon, nyomát sem látni ezeknek az iskoláknak, nagyon kell igyekezni, hogy egy jó épületet találjak (már ami a fent említett fényes generáció, új hullámrészéről)
ami az úgynevezett kollektív házat illeti, érthetetlen ez az ünneplés, úgy tudom, hogy ez a történelem egy arcpirító tévedése, személyesen is ismerek olyan voluntőröket, akik éltek ilyen kommunákban, persze művészek, építészek stb., de beismerték szar volt. Ünnepeljünk hát!
01:46
@csipoficam: "Minden gyűlöletemért / hal meg e színes féreg." (Ady: Megöltem egy pillangót)
Visszautasítom a kijelentésed. Ez az esszé egy jelentés. Nem a kollektív ház milyenségét boncolgatja, hanem egy korszakról mutat képet egy fiatal tervező szemszögéből. A máshogyan gondolkodni akarókról, a kor magyarországi lehetőségéről olvashatunk. A kísérlet aranykoráról, a lehetőségről, a lehetőség esélyéről szól.
Visszautasítom, hogy nincsenek itthon építészeti szellemiség tekintetében források. Az országban 5 helyen oktatnak építészetet, mindenhol kicsit más az iskola, mindenhol cél az egymásra nyitás és a minőségi szint minél magasabbra tétele. Lassan valami elindul. Van Kék, Fuga, médiadíj, Random Klub, Építész Klub, és egyre több diákpályázat. Egyre több a siker a világ bármely pontján meghirdetett pályázatokon. Ünnepeljünk hát!
„Ülj, figyelj. Mintha ülnél es figyelnél.” (Petri Gy.: Hozzád ki olvasod)
Visszautasítom, hogy az írás hektikus és csapongó. Ez az írás derűs és a visszaemlékezés édes az író számára. Ha szerkesztettebb lenne, zavaró volna. Az idegességet és csapongást a véleményezésedben lelni.
Visszautasítom az ilyen pesszimista gondolkodást. Visszautasítom a keserűségedet. Te?
13:46
@_timur: kár azokat fikázni, akik hajlandóak arra az áldozatra, hogy akár magukat is felboncolják a tisztánlátás érdekében. azért, hogy az utánuk jövők a fotelből, kényelmesen fikázhassanak. mélyen egyetértek a visszautasítással, továbbá az irodalmi utalásokkal. tessék verseket olvasni, az hozzászoktat a hektikus, csapongó gondolatok befogadásához.
14:58
@csipoficam: Janáky, Reimholz, Török és Gyulyás 'iskolája', egyéni stílusuk, felismerhető számtalan megépült házaikon, ahogy Bán egyedi, férfias építészete is utánozhatatlan. Ezeket örökítik tanítványaik, epigonjaik és tisztelőik, ezt klasszikus művészettörténet iskolának nevezi.
Persze, amellett hogy tisztában kéne lenni ezeknek a mestereknek a munkásságával és a művészettörténeti alapfogalmakkal, amellett el lehet gondolkodni rajta kommentelés előtt, hogy van-e létjogosultsága frusztrációnkat üres és petyhüdten lógó fikázásokban kitölteni. Avagy lehet megpróbálni jobb teljesítményt felmutatni építészetileg és irodalmilag egyaránt. Meg lehet csöndben maradni.
bonta
15:27
@csipoficam: Én nem utasítanék vissza semmit, mindenkinek szíve joga, milyen színvonalon nyilvánul meg. Én a cikkben nem találtam semmi hektikusságot vagy csapongást, csupán egy érthetően felépített, jól olvasható szöveget - a fenti komment nyomán viszont született bennem pár kérdés:
"ami az úgynevezett kollektív házat illeti, érthetetlen ez az ünneplés, úgy tudom, hogy ez a történelem egy arcpirító tévedése, személyesen is ismerek olyan voluntőröket, akik éltek ilyen kommunákban, persze művészek, építészek stb., de beismerték szar volt."
- mitől arcpirító ez, mitől volna tévedés?- kik azok a "voluntőrök" akik (a fenti, kissé tárgyalótermi megfogalmazás szerint) "beismerték" volna hogy az rossz volt. Én nem tudok ilyenekről, ezért érdekelne nagyon - a miskolciak meg nem tudom hogy bármit is "beismertek" volna - ők ott (mint a fenti cikk mutatja) boldogok voltak.
(A kollektív ház meg nem "úgynevezett", merthogy ez a neve, tehát egyszerűen csak Kollektív Ház.)