Nézőpontok/Kritika

Moravánszky Ákos – M. Gyöngy Katalin: A tér — Kritikai antológia

1/2

?>
?>
1/2

Moravánszky Ákos – M. Gyöngy Katalin: A tér — Kritikai antológia
Nézőpontok/Kritika

Moravánszky Ákos – M. Gyöngy Katalin: A tér — Kritikai antológia

2009.07.30. 13:49

Az építészet tárgya, az építészek által megmunkálásra váró valami a tér – más szóval az űr, a spácium.A Moravánszky Ákos-Gyöngy Katalin-szerzőpáros második könyve egy német nyelvű gyűjtemény magyarított, átdolgozott és bővített változata.

1/2

Az építészet tárgya, az építészek által megmunkálásra váró valami a tér – más szóval az űr, a spácium. A XX. század gondolkodói közül számosan jutottak erre a következtetésre, ami persze nem ennyire egyszerűen, vulgárisan mondatott ki, hanem sokszor meglehetősen bonyolult, tudományos nyelvezetben. Ráadásul szoros összefüggésben más tudományokkal, például a pszichológiával. De A tér című kiváló olvasmányválogatás veleje mégis­csak így fogalmazható meg. A Moravánszky Ákos  Gyöngy Katalin-szerzőpárostól ez már a második remek tematikus szövegmetszet, az első Monumentalitás. Kritikai antológia címmel jelent meg 2006-ban. Második könyvük egy német nyelvű gyűjtemény magyarított, átdolgozott és bővített változata.

A XX. század sűrített térrajzolataként e kötet biblikus – nem lezáró. Olyan komplex megközelítésre törekszik, amit sokáig nélkülözött a magyar építészeti szakirodalom. Egyéni törekvések voltak – ezekből több részlet is szerepel a kötetben (csak a magyarban): Pogány Frigyes, Hajnóczi Gyula és Szentkirályi Zoltán, akik éppen a tér fogalmának boncolásával leginkább közel jutottak az architektúra szívéhez-lelkéhez. Egy másik szöveggyűjteményt, A mérhető és a mérhetetlent kell még megemlíteni (Typotex, 2004. 2. kiadás), mely szintén a XX. századot pásztázó válogatás – ám nem ennyire egy gondolatkörre koncentráló. S e vonulatba tartozik még Ferkai András: Űr vagy megélt tér – építészettörténeti írások című könyve is (Terc, 2003.; lásd róla: V. M.: Ex libris).

Többé-kevésbé időrendben tartalmazza a kötet a szövegeket, így jut el a végén Peter Zumthorhoz, az egyik legkiválóbb kortárs építészhez, aki A szépség kemény magva címmel ír. Egyre ritkább a realizált alkotásokban az architektúra felbukkanása – amire Zumthor is utal egy költői kérdéssel: „Miért bíznak a fiatal építészek oly kevéssé azokban az alapvető dolgokban, amikből az építészet létrejön: anyagban, szerkezetben, megtámasztásban, és megtámasztottságban, földben és égben, terekben, melyek valóságos terekké válhatnak; terekben, amelyek befoglalásáról, anyagban való megjelenéséről, üreg formájáról, világosságáról, levegőjéről, szagáról, befogadóképességéről és rezonanciájáról gondoskodnunk kell." (Peter Zumthor: A szépség kemény magva – részlet; M. Gyöngy Katalin fordítása. Zumthor 1991. december 1-jén Piránban elhangzott előadása, megjelent: Du, Die Zeitschrift der Kultur 615, 5. sz. füzet, 1992. május 68-69. oldal. Magyarul: Arc 1, 1998. – A tér című kötetben némileg átdolgozva!)

A kapitalista glób-gazdaság termelési kényszerhajszája, amely – összefonódva militáns-erőszakos technikai sorscsapásokkal – félő, leginkább az építészetre van pusztító hatással. Mónus János építész ezt nagyon egyszerűen fogalmazta meg közel negyedszázada: „az építész a legszerencsétlenebb alkotó" (Magyar Építőművészet, 1986/4.). E lapszámban, mely Az építész és megbízói címet viseli, hosszú írás olvasható Molnár Pétertől Kommunikációs zavarok az építészet körül címmel. Észre kell vennünk: a gyakorlatban ez a zavar egyre kiterjedtebb: a helyzet fokozódik. Megtalálható ilyen értelmű összegzés a kötetben is, A tér termelése című fejezetben a francia Henri Lefebvre-től: „A kapitalizmussal, és különösen a »modern« neo-kapitalizmussal a helyzet bonyolódik. Három szinten fonódik össze: a biológiai reprodukció (a család), a munkaerő (a munkásosztály mint olyan) reprodukciója és a termelés szociális összefüggéseinek a reprodukciója – vagyis a kapitalista társadalmat alkotó összefüggések reprodukciója mint olyan, egyre fokozottabban (és egyre hatékonyabban) szándékos és feltétlen szükséges. A tér szerepe tehát különösen e hármas elrendezésben tanulmányozandó." Rímel erre Hajnóczi Gyula megállapítása, amikor Az emberi térviszonylatok című fejezetben így ír: „némi idealizmussal azt állapíthatjuk meg, hogy az épített környezet nem más, mint tárgyiasult emberi magatartásforma". Két oldallal később pedig így fogalmaz: „Az ember tehát eleven szoborhoz hasonlítható, térviszonylatokat kiváltó térbeli teremtmény." Beney Zsuzsa istenes szonettsorozatában (Versek a labirintusból, 1992) még tömörebben írta meg ugyanezt: „mi magunk vagyunk cellái a térnek".

(Terc Kiadó, Budapest, 2007. 272 oldal, 2800 Ft)
Vargha Mihály
nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom LIII. évf. 25. számának Ex Libris rovatában, június 19.

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk