
Multifunkcionális közösségi ház épülhet Budakeszin a Triskell tervei szerint
A Triskell Épülettervező Kft. tervei alapján valósulhat meg Budakeszi új, multifunkcionális közösségi háza, melyben művelődési ház, konferencia helyszín és színházterem is működik majd. Az engedélyezési tervek már elkészültek, de ahhoz, hogy a tervezett beruházás a következő fázisába léphessen, az önkormányzat képviselő-testületének döntése szükséges.
Az önkormányzat Közlekedési és Fejlesztési Bizottsága november 19-i ülésén az új multifunkcionális közösségi épület engedélyezési tervének elfogadásáról és a szükséges kiviteli tervek elkészítéséről szavazott. 5 igennel és 4 tartózkodással a szakbizottság támogatta az előterjesztést, amely alapján – amennyiben azt a Képviselő-testület is megszavazza – elkezdődhet a kiviteli tervek elkészítése.

A Triskell látványterve Budakeszi új, multifunkcionális közösségi házához. Forrás: Győri Ottilia hivatalos oldala/Facebook
Budakeszi polgármestere, Győri Ottilia november 21-én Facebook-oldalán osztotta meg a látványterveket, miután aznap Horváth Zoltán, a Triskell vezetője a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagjaival ismertette a lakossági javaslatokat is integráló terveket. “Szép lesz és sok színvonalas programnak ad majd helyet a művelődési központunk új multifunkcionális épülete, amelynek a környezetét is rendezzük, parkosítjuk." – írta a polgármester, emlékeztetve, hogy a végső döntést a képviselő-testület hozza majd meg.

A Triskell látványterve Budakeszi új, multifunkcionális közösségi házához. Forrás: Győri Ottilia hivatalos oldala/Facebook