Emberek/Interjú

Nagy Márton az építészeti prezentációról

1/9

Kátai Gergely

?>
Kátai Gergely
?>
Nagy Márton
?>
Homlokzat-felújítás terve - építész: Nagy Márton
?>
Homlokzat-felújítás terve - építész: Nagy Márton
?>
Lakásbelső terve - építész Nagy Márton
?>
Lakásbelső terve - építész Nagy Márton
?>
Lakásbelső terve - építész Nagy Márton
?>
Lakásbelső - építész Nagy Márton
?>
1/9

Kátai Gergely

Nagy Márton az építészeti prezentációról
Emberek/Interjú

Nagy Márton az építészeti prezentációról

2010.05.21. 14:55

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Nagy Márton, Kátai Gergely

A MOME végzős hallgatója Kátai Gergely négy interjút készített gyakorló építészekkel, a tervek prezentációjának legfontosabb kérdéseiről. A beszélgetés-sorozat első interjúalanya, Nagy Márton válaszolt a felvetett kérdésekre.

Kátai Gergely
1/9
Kátai Gergely

Kátai Gergely: Az első kérdésem és bevezetőm mindegyik esetben a következő volt:
Az építészeti prezentáció problémájának gyökerét az a dimenzió- vagy léptékváltás hozza elsősorban létre, ami miatt a megvalósulása előtt az épület csak valamilyen absztrakció segítségével képzelhető el, tervezhető vagy ismerhető meg. Ezzel a problémával más területek ritkábban vagy másképp kerülnek szembe, mivel lehetőség van az adott dolog folyamatos alakítására vagy modellezésére, kipróbálására valós méretben; több módja van a befogadásnak és megértésnek, nem csak a kétdimenziós absztrakció és a verbalitás. Alapfeltevésem szerint meg kell különböztetni azokat a kommunikációs formákat, amelyeket vizualizációnak, szakmai kódnak és prezentációnak nevezek.

Az első eszköz, amit a tervező saját maga használ (önmagával kommunikálva), hogy a gondolatait önmaga számára megvilágítsa.  Ezt az eszközt a munkafolyamat elengedhetetlen részeként használja a saját, egyéni kódrendszerében.

A második egy egyetemesebb szakmai kódrendszer, amit a kollégákkal, szakmabeliekkel, hozzáértőkkel használ a munkafolyamat közben, feltételezi a szakmán belüli egyezményes jelentések ismeretét.

A harmadik olyan csatorna, amit arra használ, hogy a befejezett tervet laikusok számára érthetővé, meggyőzővé vagy eladhatóvá tegye. Erről szeretnék kérdezni, hogyan vélekedsz erről?

Nagy Márton
2/9
Nagy Márton

Nagy Márton: Az építészeti prezentáció egy kód. Amit sok száz éve az építészek csinálnak, az egy majd egyszer megvalósuló dolognak a leképezése sík felületekre, és ez a leképezés egy kevesek számára hozzáférhető tanult kód: egy objektumnak vagy épületnek a függőleges vagy vízszintes szeletelése (alaprajz, metszet, homlokzat, ezek a klasszikus formák). Mindezek tanult emberek egymás közti kommunikációjában érvényesek, s ezeket laikusok, biztos, hogy nem értik soha, nem tudják, vagy csak részeiben tudják kiolvasni. Mindig felmerült, és egyre inkább felmerül annak az igénye, hogy laikusok is lássák, mit tervez az építész. Ezért aztán egyre inkább informatikai módszerekkel, de mindig létező módon valamilyen perspektivikus, de síkban ábrázolt képei is létrejönnek a háznak, modellekkel, makettekkel együtt. Ezek már közelítenek a laikushoz, megértés szempontjából. Ez a második köre ennek az egész témának. A harmadik köre pedig szerintem most már az, amikor a látvány és a grafika, az egésznek a képe visszahat. Amikor a kép befolyásolja az egész tervet, ami egy visszafelé fordított útja a folyamatnak.

K.G.: Vissza is hat a tervre, vagy ez csak a prezentáció szempontjából érvényes?

N.M.: Igen, azt gondolom, hogy vannak olyan esetek, amikor az épület azért készül, nagyon durván fogalmazva, hogy utána egy újságban fotózva, jól nézzen ki, és az összes többi ezer más számpontja ennek a folyamatnak - tervezünk, építünk, megbízunk, kifizetünk - akár háttérbe is szorul. Ennek vannak olyan példái, amikor ez érvényes és elfogadható. Például egy ikonszerű, jelkép épületre akarja egy város vagy egy közösség ráhúzni az identitását. Mint a Guggenheim múzeum Bilbaóban. Egy hagyományosan ipari jellegű, vidéki, elsüllyedő spanyol várost emel fel ez az egy darab épület. Az épület maga, a benne lévő múzeum, és minden, ami köré épül, kihúzza ebből az identitásból és átteszi egy másikba. Ez az épület, bár szörnyen zűrzavaros és a hagyományos építészeti kategóriákban nem is értelmezhető – tehát, hogy ne ázzon be, gazdaságos legyen, álljon a lábán, stb. – az utóbbi szempontok azonban mind eltörpülnek amellett, amikor körbejárom és fotózom. Mert akkor ez egy jelkép.

K.G.: Amikor van egy megbízás, egy felvetés, annak van nyilván egy adott környezete, egy adott funkciója - funkció alatt itt értek bármit, még a reprezentációt is…Mi jelenik meg a fejedben  először?  Megjelenik egy kép? Vagy valami más?  Ez evidens kérdés lehet…

N.M.: Nem, ez nem evidens kérdés. Mindenkinek más. Azt gondolom, hogy semmi. Valamiféle homályból egyes pontokon előbukkan egy-egy részlet, ami utána elkezdi önmagát szervezni. Ezzel a tanult kódrendszerrel, de nem a leképezéssel, hanem a tektonikával (föld, város, alap, fal, alapozás, tető, födém, ezek is absztrakt fogalmak, amelynek anyaguk, vastagságuk van). Ezek részleteikben előbukkannak, és aztán jó esetben összeáll valami egész. De az majdnem biztos, hogy soha nem egy egészből jönnek ki a részletek. Hanem valami kusza kavalkádból áll össze az egész. Ennek csak egy leképezése az, amit építészeti prezentációnak tartunk. Sokkal érthetetlenebb nyelven, saját belső kódon jön létre az épület maga, és csak utána válik fogyaszthatóvá a prezentációk által.

Püfölnek egy tervet, amíg az elkészül - megrendelő, telek, városszövet, éghajlat, a hatóságok, stb., - rendkívül sokváltozós függvényrendszerből jön ki a mű. Aminek a terv, a hagyományos terv és a perspektivikus ábrázolások a lenyomatai. Annak a kivetülései a barlang falára, ami az ember fejében van. Valószínű, hogy a művet soha nem lehet teljes egészében ábrázolni semmilyen módszerrel.  Egy makett esetében például ott van a léptékkülönbség.

 

Homlokzat-felújítás terve - építész: Nagy Márton
3/9
Homlokzat-felújítás terve - építész: Nagy Márton

Homlokzat-felújítás terve - építész: Nagy Márton
4/9
Homlokzat-felújítás terve - építész: Nagy Márton

 

 

K.G.: Nyilván nem mindegy, hogy kívülről vagy belülről tudunk megvizsgálni, érzékelni valamit.

N.M.: Igen. Az egy óriási absztrakció, hogy mindig léptékváltás van. 1:100, 1:50, 1:1000. De sosincs 1:1-es modellezés. Ezért ez már egy olyan absztrakció, ami rögtön érthetetlenné is teszi az egészet. A világot úgy lehetne leképezni, ha minden részletét 1:1-ben minden részletével írnánk le, magyarul, még egyszer ugyanazt a világot megteremtenénk, ami körülvesz minket. Csak hát ez nem működik, ezért aztán léptéket váltunk. Egy makett megmutatja az épület tömegét. Egy 3D-s, fotorealisztikusnak tűnő - soha nem az, ez mindig a legnagyobb absztrakció - pedig megmutat, valamilyen fényviszonyok között, valamilyen anyagszerűséget. Egy alaprajz megmutat bizonyos méreteket. Az egészet soha nem lehet megmutatni.

K.G.: Nevezhetjük tapasztalatnak is, amikor az építész lerajzol papíron valamit 6x4 m-nek és azt el tudja képzelni valós méretben?

N.M.: Ez egy hosszú tanulási folyamat, ennek a zárt céhnek a kódrendszere. Nem adottság és nem is adható át könnyedén ez a tudás. Csak tanulással, vagy a tanult emberek által ábrázolt mindenféle rafinált technikákkal.

K.G.: Arról is beszéljünk, hogy milyen eltérések lehetnek a prezentált kép vagy tervrajz és a megvalósuló épületek között?

N.M.: Rengeteg. Éppen azért mert soha nem tudja az egészet leképezni semmilyen vizualizáció vagy prezentáció. Mindig csak valamilyen cél érdekében kiemelt attribútumait mutatja meg a tervnek. Példákat lehet sorolni: ugyanarról a műről egy építési engedélyezési terv valamilyen adatokat ad át egy engedélyező hatóságnak. Az épületről egy marketinganyag a megrendelőknek, bérlőknek próbálja eladni azt. Teljesen más dolgot mutatsz be, más adatok érdekesek. Ugyanerről az épületről, ugyanebben a tervfázisban az az adathalmaz, prezentáció, kép, amit egy statikus kap az építésztől, az is teljesen más. Más és más formátum, olyan nincs, ami mindent egyszerre tudna prezentálni, és valószínűleg nem is lesz.

K.G.: Azoknak az adatoknak, amik a szakmabelieket érintik, nyilván más kritériumai vannak, mint például egy 3D-s látványtervnek. Nagyon sok mindent lehet ezeken láttatni, lehet például egy nagyon világos teret csinálni ott, ahol a valóságban sötét lesz. Lehet-e ezzel a technikával csalni?

N.M.: Mit nevezünk csalásnak? Én mindig azt akarom bemutatni, ami a fejemben van. És ami a fejemben van, az egy illúzió, mert biztosan nem létezik. Amikor én ábrázolok, akkor külsős befogadói köröknek akarom átadni azt, ami az én fejemben van. A látványterv többnyire nem csalás céljával készül, de mivel ez mindig csak egy szelete a valóságnak, van benne fölösleges és elsikkadó információ, és talán hamis is. Jó esetben egy tájkép abszolút leképezi azt a hangulatot, amit a festő ábrázolni akart. Miközben különböző színű, olajos alapon összekevert pigmenteket ken ecsettel egy vászonra. Ha közel mész a képhez szétesik, pixelekké válik, csak akkor értelmezhető, ha távolabb állsz, akkor látszik. Ő nem ábrázolja a valóságot, hanem különös módon a valóság hatását ábrázolja. Az építészeti prezentáció ennél sokkal szárazabb, sokkal inkább olyan, mint amikor közel megyek, és akkor is azt látom, amit majd a valóságban. De milyen különös, hogy mindenféle ragacsos anyagokkal egy vászonra festve mennyivel erősebb képeket tudnak létrehozni, mint mondjuk egy nagy felbontású kamerával, amiben tényleg ott van pixelenként az, ami a valóságban is ott volna. Ebből a szempontból a legkevésbé torz egy építészeti ábrázolás, mindig ott van mögötte az, hogy aki ábrázolta tudja, hogy ez vasbeton, ez tégla, ennek súlya van, oda kell építeni stb.

 

Lakásbelső terve - építész Nagy Márton
5/9
Lakásbelső terve - építész Nagy Márton

Lakásbelső terve - építész Nagy Márton
6/9
Lakásbelső terve - építész Nagy Márton

 

 

K.G.: Egy párhuzamból indultál ki.

N.M.: A párhuzam csak annyi, hogy mindkettő valahol a valóság egy részét akarja ábrázolni. Mind a két esetben csak egy részét tudja ábrázolni a saját anyagaival és technikáival. Az ezt vezérlő emberi agy, szem és kéz hozza létre azt, hogy egy kereten belül egy érzést hogyan ad át. A Parlamentet Steindl Imre megtervezte. Akkor, abban az időben készültek gyönyörű akvarellek a homlokzatról, sőt gyönyörű perspektívák is. Ma már felfoghatatlan, hogy lehetett annak idején hihető perspektívában ábrázolni tussal, kézzel rajzolgatva, majd pedig egy nagyon ügyes akvarelles segítségével megmutatni a plasztikusságát, a fényt és az árnyékot. De működik a dolog. Valószínűleg már akkor is önálló műalkotásként élt ez a tervlap, de realista akart lenni. Valószínűleg az építészeti ábrázolás mindig realista akar lenni. Mindig a valóságot akarja megmutatni. A hagyományos szakma által megfejthető kódrendszerben ábrázolt alaprajz, metszet, stb. majd pedig a perspektivikus, vonalas, színezett rajzok és az önálló műalkotásként élő képek, mint harmadik kategória, szükségszerűség, mivel ábrázolni muszáj.

A hagyományos építészeti ábrázolás nem más, mint egy gondolkodási folyamat, egy gondolatiság. A rajz maga irányítja a következő részét a vonalnak és ebből az ábrázolásból jön létre a terv. Az alkotás maga a kész mű. Abban a pillanatban, amikor elkészül az épület, érvényét veszti minden grafikus dolog.

K.G.: Átmeneti?

N.M.: Szükségszerű, de a saját maga készítése közben értékét is vesztő dolog. Ezért érdekes megnézni például a nagy sztárépítészek kiállításait. Megnézhetjük az épületről készült fotót és az első skiccet. Az ember azt várja, hogy az első skiccben benne legyen a valóság, már ha létezik egyáltalán első skicc. Szerintem ezek sokkal inkább egy gyötrelmes munkafolyamat eredményei és gyakran utólag készülnek el a kvázi első skiccek. A lényeg, hogy a rajz maga a folyamat, maga a munka.

K.G.: Sokat kell rajzolni, ez egy oda-vissza hatás. Hol lehet ennek a vége?

N.M.: Ez döntés kérdése. Mindig lehet tovább rajzolni, és a rajz is tovább adódik. Sok emberhez eljut, akkor jó, ha minél kevesebbet változik. Abba lehet hagyni egy tervet, de befejezni valójában nem lehet soha. Hiszen ez egy absztrakció. Minden egyes tervtől azt várják, hogy költségvetés készülhessen belőle - ami elfogadható elvárás -, de mivel ez absztrakció, mindig is illúzió marad, csak közelíteni lehet. Azt várják el, hogy százszázalékosan leképezve, leírva, prezentálva legyen valamilyen tervdokumentációban.

K.G.: Akkor a valóságot nem lehet leképezni?

N.M.: Nem, mert minden prezentáció a látásra hat, miközben egy épületben ott van az összes többi érzékszerv is, ami átadhatatlan. Azon kívül ott van benne a mozgás és az idő. Egy épület befogadásához az kell, hogy én körbe tudjam járni, és időben változó perspektívákat értékeljek a fejemben. A prezentáció ezt kizárja. Persze virtuális modellekben lehet filmet is csinálni, de drága és ritka is. Egy prezentáció akkor jó, ha a kiragadt képek, felületek, metszetek azokat a részleteket mutatják be az épületen, amik valóban fontosak. Lehet nagyon nagy technikai tudással rossz látványtervet készíteni úgy, hogy nem hordoznak igazából semmilyen információt és borzalmasan sok munkát fektettek bele. A szakmából kilépő, kultúrafüggő ábrázolásmódok közül a perspektíva is egy tanulmány, megvan a matematikája. Olyan törzsi kultúrákban ahol a perspektíva nincs leírva, megtanítva, nem érti meg senki.

 

Lakásbelső terve - építész Nagy Márton
7/9
Lakásbelső terve - építész Nagy Márton

Lakásbelső - építész Nagy Márton
8/9
Lakásbelső - építész Nagy Márton

 

 

K.G.: Mennyire demokratikus vagy elitista a prezentáció műfaja? Milyen viszonyban áll például a zsűrizéssel?

N.M.: A régebbi építészeti tervezési gyakorlatban azt tervezték meg, ami fontos volt és tervezést igényelt, például egy katedrálist. Az idő előrehaladtával egyre több olyan épülettípus jött létre, színház, múzeum, mérnöki létesítmény, stb. amiknek van némi esztétikája. Így akkor sokkal elitebb volt.

Családi házat nem kéne tervezni. Azt hiszem, mindig ugyanazt tervezzük. Régen ez nem így ment. Minden ház hasonlított, egyforma volt, ezért nem volt szükség őket ábrázolni, a demokratikussága a dolognak abba az irányba ment, hogy minden egyes mű önálló mű akar lenni. Erre semmi szükség, csak a kiemelt épületek esetében, amik meghatározzák egy közösség vagy város identitását. Azok legyenek tervezve, ábrázolva, megbeszélve, zsűrizve. Az egyszerű és sokszor ismételt funkciók, mint pl. a családi ház is ebbe az elit kategóriába akar tartozni, holott régen erre nem volt szükség. Ma minden egyes megrendelő, projekt az elitbe kezd tartozni. Nagyon komoly reprezentációs igény van rá, ezért van nyolcezer építész Magyarországon. Valójában az adott korból, adott évből megmaradó épületeket tulajdonképpen öt ember tervezi, ami megmarad az örökkévalóságnak. Lehet azon polemizálni, hogy vajon jobb lesz-e az épített környezet, ha nyolcezren dolgoznak ugyanazon a műfajon, de hát valószínűleg nem lesz ettől jobb.

K.G.: Demokratizálódik az építészet. A népi építészetben az, ahogy a mesterek dolgoztak nagyon hasonló képet hozott létre egy településről, ellentétben a mai egyéni tervezési tendenciák eredményeivel. Ez lehet, hogy az egyéni reprezentációval függ össze?

N.M.: Egy új parcellázású Budapest környéki településen minden ház elképesztő mennyiségű tervvel és prezentációval születik. Ennek is van közös nevezője. Megmutatja a mai kort.

K.G.: Régebben megbíztak a mesteremberben. A megrendelő most már a lehető legjobban körül akarja járni a dolgokat és többet szól bele a tervezésbe. Ez azt feltételezi, hogy egyre kevesebb bizalma van az építész iránt?

N.M.: Nem feltétlen, mert a megrendelőnek egyre nagyobb információhalmazt kell feldolgoznia, nem tud teljes egészében rálátni a folyamatra. Sokkal kevesebb információból jöttek anno létre a házak. Most ennél lényegesen többől. Anno egy katedrális nagyon kevés rajzból jött létre, nem volt ilyen értelemben prezentációra szükség.

K.G.: Van a prezentációnak egy képi és egy verbális része. Az utóbbi milyen szerepet játszik ebben?

N.M.: Általában a műszaki értelmiség nem tud beszélni. Dadognak, és általában írni sem tudnak. Nagyon kevés olyan építész van, aki el tudja mondani értelmesen, hogy mit tervezett. A nyelvnek marginális jelentősége van. A verbalitásnak a művezetésnél lehet szerepe, akkor kerül rá sor, amikor hiba történik, Ami a lényeg, az írásos formában, papíron létezik. És ez nem a szöveg.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – Családi ház Üllőn

2020.11.16. 16:24
00:01:41

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – SA43 társasház

2020.11.16. 16:21
00:01:40

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk