Nem tesz semmit

Agyő, mélabú! Dolce far' niente, cselekvés és tétlenség, munka és semmittevés, különös tekintettel a művészeti tevékenységre. Kerekasztal-beszélgetés volt a Ponton Galériában.

Mire jó a tétlenség? Ezzel a címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést január 24-én a Ponton Galériában, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Braunschweigi Művészeti Főiskola kutatási programjának részeként, amely program (A hétköznap építészeteiben – megszokás, tétlenség, múzsai idő) a semmittevést vizsgálja.

A beszélgetésen részt vett Wessely Anna szociológus, Zsótér László grafikus, Bakos Gergely bencés szerzetes, filozófus, illetve a kutatási munkacsoportból Szörényi Beatrix médiaművész, Tihanyi Dominika tájépítész és Szatmári Gergely fotográfus, karmesterként pedig Tillmann József A.

Amennyire szerteágazó és tágas a célba vett fogalomkör, a beszélgetést a végtelenségig lehetett volna folytatni, de nyilván a kutatási munkarészre is maradnia kell feldolgoznivalónak.

Furcsának tűnhet a téma, de a növekvő munkanélküliséggel, illetve a munkaképes életkoron túli népesség európai gyarapodásával reális problémára reflektál. Ahogy a helyszínen kiosztott szórólapon Hannes Böhringer szövegében (Agyő, mélabú!) olvasható, „a művészeket mindig is melankolikusaknak tekintették, akiket munkaláz és munkaképtelenség, önmagukban kétkedés és nagyzási hóbort, magány és pénztelenség, siker és elismerés hiánya szorongat. A művészek példázatosan mennek keresztül mindazon, amit alapjában mindenki elszenved. Ezért megfelelő hely egy művészeti egyetem a búbánat és lomhaság nyilvános megvitatására."

Szóba került a modernitáshoz kapcsolódó, újkeletű munkakultúra és a tétlenül töltött „múzsai időt" értéknek tekintő felfogás ellentéte. Hogy a munka valamikor még kényszernek minősült, és a görögök alacsonyrendűnek tekintettek mindent, amit nem a dologért magáért csinált az ember, hanem kényszerből, vagy pénzért stb.
Hogy a művészeti tevékenység a nem elidegenedett munka eszményét képviselné. Hogy tökéletes tétlenség nincs, legfeljebb talán a meditáció bizonyos formái, amelyek azonban mégiscsak akarnak valamit, céljuk van, méghozzá pont az akarattól és a céloktól való megszabadulás, a puszta létezés.

Hogy újabb agykutatási eredmények szerint az unalom időszakában szinkronizálódnak a különböző agyterületek, hogy jelenkori zaklatottságunk gyökerei részben a GMK-zás intézménye körül keresendőek, a munka utáni munka átkában, amely a semmittevésben rejlő kreativitás és öntudatra ébredés lehetőségét vette el.

Hogy a társadalmi hasznosság és a munka már rég nem fedi egymást. Hogy a munka eredetileg törődés, elfáradás (labor) volt. Az iskola pedig szkólé, azaz szabadidő. Hogy talán ez az egész nem is fontos, mert az élet értékét kell tekinteni szorgalom és lustaság ide vagy oda. És hogy a munka etikai kérdés, az etika pedig eredetileg a jó élet keresését jelentette.

Hogy a szabadidős tevékenységek, úgymint horgászás és dohányzás, akkor most csinálásnak vagy nemcsinálának tekintendők-e, vagy pontosan hányadán is állunk velük, már nem derült ki. A kutatási anyagból remélhetőleg ki fog.

Török Tamás