Ordasi Zsuzsa: A transzparencia, Giuseppe Terragni építészetének vezérfonala

Giuseppe Terragnit, különösen Bruno Zevi, a modern építészet egy egyik legnagyobb történésze nyomán, az egyik legmodernebb, leginkább újító, leginkább avantgárd építésznek tartják a 20. század második negyedének olasz építészei közül. Ezzel az állítással egyetért a nemzetközi szakirodalom is.

Giuseppe Terragnit, különösen Bruno Zevi, a modern építészet egy egyik legnagyobb történésze nyomán, az egyik legmodernebb, leginkább újító, leginkább avantgárd építésznek tartják a 20. század második negyedének olasz építészei közül. Ezzel az állítással egyetért a nemzetközi szakirodalom is, amely elfogadja Zevi véleményét, amit az építészettörténész az első Terragniról írt monográfiában1 megfogalmaz.

Olaszországban is mintegy csupán 20 éve folytatnak kutatásokat az objektivitás kritériumának figyelembevételével a fasizmus korszakának építészetéről2, s ezt főképpen egy olyan fiatalabb tudósgeneráció végzi, amely még nem élt a két világháború között, tehát, szert tehet ideológiai immunitásra, vagy inkább neutralitásra a korszak művészeti és építészeti kultúráját illetően. Bár számos publikáció jelent meg a két világháború közötti olasz modern-modernista építészetről, amelyek különféle szempontok szerint tárgyalják ezeket a műveket, maguk a kutatók is állítják, hogy a munka elején vannak, hiszen még előttük áll a feladat, hogy összeállítsák a művek pontos listáját, megrajzolják az egyes építészek munkásságát, meghatározzák a tendenciákat, stílusokat, amelyeket az építőművészet legfontosabb alakjai követtek vagy kifejlesztettek. És csupán miután ezt a munkát elvégezték, lehet felvállalni azt a feladatot, hogy a két világháború közötti olasz építészetet nemzetközi kontextusba helyezzék, azaz, az Európában és Észak-Amerikában a háború előtti években jellemző modernista mozgalom viszonylatában értékeljék.

Terragni építészeti tevékenységét tekintve máris meg lehet állapítani, hogy a 20. század modernista és neomodernista mozgalmait tekintve is fontos személyiség nemcsak a Comóban és Milánóban emelt épületei miatt, hanem a hatás miatt is, amit az egész 20. századi építészetre gyakorolt. Néhány műve, mint a Comóban felépült Casa del Fascio (Fasiszta Pártszékház) és az Asilo Sant'Elia (Sant'Elia Óvoda), támpontot jelentettek mind az olasz, mind pedig a külföldi építészek számára. Különösen azért, mert a modern, racionalista és funkcionalista építészetbe két új elemet vezetett be, amelyek közül az egyik konceptuális, s ez a transzparencia, a másik pedig egy anyag, az üveg, amelynek alkalmazása igen elterjedt a 80-90-es években. Ez a két újdonság nem százszázalékosan Terragni találmánya, viszont az a mód, ahogyan eléri a transzparencia hatását, kifejezetten egyedülálló, a comói mesterre egyedül jellemző mód.

Az üveg használata, hogy helyettesítse a hagyományosan téglából vagy kőből emelt falat, feloldja azokat a planimetrikus megoldásokat, amelyek tömör tömegeket és zárt helyiségeket eredményeztek, ugyanakkor dialógust teremt a környezettel, amelybe az épületet helyezik. Ily módon az épület a szokásostól eltérő szerepet tölt be, hiszen nem erőszakos, hanem organikus módon épül be az őt körülvevő környezetbe. Ez jelentős, hangsúlyos, gyakori, fontos jellemzője a 20. század utolsó két évtizede modern építészetének, amikor a technológiai fejlődés és az új anyagok megjelenése lehetővé teszik, hogy az új megbízók és új használók érdekeit és igényeit kielégítő új építészet ezen az úton haladva folytassa a kísérletezést. Terragni művei biztos támpontot nyújtanak az utóbbi évtizedek modern építészete számára a korában szokatlan, s az olasz építészet számára idegen anyagok használatát illetően, de különösen a transzparencia, a láthatóság koncepciója, a tér alapelemeként értelmezett természetes fény befogása miatt.

Terragni 1904-ben született a Milánó melletti Medában, s comói házában halt meg 1943-ban. Rövid, de nagyon mozgalmas élete volt: miután elvégezte a tanulmányait a milánói Politecnicón (1926), csatlakozik a Gruppo 7-hez (1926), majd a MIAR csoporthoz (1928), s részt vesz az 1928-ban Rómában megrendezett a racionális építészet első kiállításán. Hamarosan vezető alakjává válik annak a milánói racionalizmusnak, amelyet a két világháború közötti olasz építészet leginkább avantgárd mozgalmának tartanak, sőt, egyes építészettörténészek szerint egyenesen a futurizmus örökösének vagy folytatójának tekinthető. Az új építészet eme mozgalmának alakjai közül Terragnit tartják a legbátrabbnak, mert az olasz építészetben addig nem létező megoldásokat vezetett be.

Az 1932-36 között épült Casa del Fascio mérföldkő nemcsak a modern olasz, hanem az európai építészetben is. Olyan épület, amely számos kérdést vet fel: művészi vagy technikai alkotás? A Terragni által kifejlesztett megoldás az olasz építészeti hagyomány modern szempontok szerinti újragondolásának eredménye - mint ahogyan a francia kutató, Diane Ghirardo3 véli, vagy utalás Le Corbusier modern-modernista építészetére? - tehát tökéletesen beleilleszkedik az európai avantgárd vonalába, mint ahogyan számos, különösen olasz kutató gondolja?

Az épület esztétikai aspektusán túl felvetődik a tartalom problémája is, hiszen olyan épületről van szó, amely a fasiszta párt székházának készült. Nézzük meg a szerkezeti rendszert, amely teljességgel új jelenségként tűnik fel a modern olasz építészetben, és olyan tömeget mutat, amely megjelenik Le Corbusier és a szovjet konstruktivisták építészetében is.

Tökéletes hasáb formájú épületről van szó. A szabályos négyszög alakú alaprajz oldala 33,20 m, magassága 16,60 m, ami ennek pontosan a fele. Az épületnek négy aszimmetrikus homlokzata van, amelyek közül a főhomlokzat irányul a város felé. Az oldalhomlokzatok a főhomlokzat variációit mutatják. A főhomlokzat két egymással ellentétes elem aszimmetrikus kombinációja: széles távú rácsos szerkezet és egy tömör fal, ez az osztás tökéletesen tükrözi az épület belső struktúráját. A homlokzat osztása vízszintes, az egész épületen a horizontalitás érvényesül, amit az emberi vonalnak tartanak. Terragni, az aranymetszést használva, kizárja minden szimmetria lehetőségét és nagy hangsúlyt ad azoknak a disszonanciáknak, amelyek a háznak a mozdulatlanság helyett dinamizmust, életet adnak. A tökéletes prizmát alkalmazza, hiszen az építészet tökéletes formákat igényel, de a kompozíció négyszögekben oldódik fel, amelyeket teli és üres terek formálnak, amelyek feloldják a tökéletes geometrikai test monotóniáját.

A teli és az üres formák játéka, amelyet tömör táblákkal és egyszerű oszlopokkal és vékony gerendázatokkal alakított ki, lehetővé teszi, hogy a fény behatoljon az egész épületbe, és az atmoszféra összes tonalitásával szabadon átjárja az épület egész belsejét. A fény ilyen közvetlen jelenléte az épületet levegőssé teszi, ahol minden átlátható. A korban akkor még új építőanyagok, vagyis a fehér vasbeton, az üveg, az üvegbeton, a simára csiszolt fehérmárvány és az alumínium alkalmazása nyomán az épület nem kap erős és határozott színt, ugyanakkor lehetővé teszi az épület teljes egészében a minden irányba való totális láthatóságot. Fény, árnyék, opacitás határozzák meg a teret, amely ily módon egy folyamatos és folyton változó kromatikában oldódik fel. Ebben az esetben Terragni fényként kezeli a teret, és a végsőkig fejleszti ezt a központi gondolatot, olyannyira, hogy új nyelvezetet teremt az építészetében.

A korszak egyik legjelesebb kritikusa, az irodalmár Massimo Bontempelli4 megállapítja, hogy olyan művészi kifejezésről van szó, amit egy esztétikai probléma megoldása eredményezett. Bontempelli lelkesedéssel fogadja az épületet, de nem fogadja el teljes mértékben Terragni véleményét a mű tartalmi aspektusát, vagyis a kollektivizmus kérdését illetően, s ennek az építészet eszközeivel történő megvalósítását. Terragni azonban a teljes láthatóság mellett áll ki, főképpen esztétikai okokból: olyan építészetet fejleszt ki, amely képes arra, hogy a "zárt helyiségek egy zárt tartályban" hagyományos szisztémáját folyamatossággá alakítsa át az épület előtti tértől kezdve az üvegtáblák határolta térig. Peter Eisenman5 helyesen jegyzi meg egy 1970-es tanulmányában: "Terragni a természetes szintről átlép a konceptuális szintre, a konstruktívból az absztraktba úgy, hogy az épülete fizikai jellemzőinek a dekonstruálása egyben feltárja azt a mentális folyamatot, ami az építészt a tervezés során vezette". Terragni ily módon "virtuális" teret hoz létre, aminek szinte semmilyen irányban nincsenek határai, s ami lehetővé teszi az embernek, hogy teljes transzparenciát éljen meg mind fizikai, mind pedig spirituális értelemben. Ez az elképzelés az oka annak, hogy Bontempelli, aki túlságosan tradicionális és minden abszolút újdonság szigorú kritikusa, nem érthetett teljesen egyet egy olyan építésszel, aki az építészet tiszta elveiért és egy idealista ideológiáért harcolt.

A Casa del Fascio Giuseppe Terragni művészeti-építészeti munkásságában kivételes minőséget hordoz, ami elsősorban a transzparencia, mint az építés vezérfonala bevezetésének köszönhető. Az építész a maximális transzparencia elérése érdekében a terv minden egyes elemét feloldja a kompozícióban, hogy a használó érezhesse a folyamatosságot a külső és a belső között, szabad átmenetet az épület előtti szabad térről az épületbe, azaz, szabad átjárást a környezet és az építmény között. Ez a dialektika Terragni esetében új tipológiát teremt, ami megfelel ideológiai-politikai meggyőződésének, vagyis a kollektivizmus elvének, ami eltöröl minden határt egy olyan társadalom életének minden résztvevője számára, amely az egyenlőségen alapuló kollektivizmust alkotó szabad individuumok részére született és épült.

Építészetének ezt a politikai-ideológiai aspektusát tekintve Terragni a történeti avantgárdok különféle mozgalmainak politikus művészei közé sorolható, s ilyen értelemben is vizsgálandó. De Terragni elsősorban kivételes építész volt, aki rendkívüli újító képességekkel volt megáldva, s abban minden történész egyet ért, hogy ez az építész - éppen az újdonságuk miatt - rendkívül fontos koncepciókat és építészeti megoldásokat vezetett be az olasz építészetbe. Többen azt a véleményt is helytállónak tartják, hogy Terragni építészete az első lépésnek tekinthető az olaszországi, sőt, az európai modern építészet felé, amely, különösen a 20. század utolsó évtizedeiben, sok olyan elemet használ, amit ez a comói építész már a 30-as években kigondolt és kifejlesztett.

1. Giuseppe Terragni (szerk. Bruno Zevi), Zanichelli, Bologna, 1980
2. Gli anni Trenta. Arte e cultura in Italia. Kiállításkatalógus. Mazzotta, Milánó, 1982
3. Diane Ghirardo: Terragni e gli storici: vicende nella tipologia e nella politica della Casa del Fascio di Como. Elõadás a "Seminario internazionale di Storia dell'architettura, "Giuseppe Terragni (1904-1943)" című rendezvényen, Vicenza, 1994. június 20-25.
4. Massimo Bontempelli: Casa del Fascio. Sentimento e necessitàdi una vita colettiva. Comandare e ubbidire. Il vetro e la lealtà del tempo. in "Gazzetta del Popolo", Torinó, 1936. szeptember 16.
5. Peter D. Eisemann: Dall'oggetto alla reazionalità: la casa del Fascio di Terragni. in "Casabella", 344, 1970. január

Fotó és szöveg: Ordasi Zsuzsa