Helyek

Ordasi Zsuzsa: "Mussolininek mindig igaza van"

1/6

?>
?>
?>
?>
?>
?>
1/6

Ordasi Zsuzsa:
Helyek

Ordasi Zsuzsa: "Mussolininek mindig igaza van"

2004.09.22. 13:13

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Ordasi Zsuzsa

Letölthető dokumentumok:

A modern építészet néhány kérdése Mussolini Olaszországában

(Részlet. A teljes cikk pdf-ben olvasható)

A legfontosabb ideológiai-morális megerősítést Pietro Maria Bardi nyújtotta a racionalista építészet megvalósítása számára, amikor 1931. február 24-én a "L'Ambrosiano" nevű újságban megjelentette a petícióját, amelyben
1) Mussolini fasiszta rendszerét a modern állam mintájaként állítja be és magasztalja a Ducét,
2) a rendszer nagyságának megjelenítését az építészekre bízza feladatként,
3) biztosítja Mussolinit az olasz fiatal építészgenerációnak a fasizmushoz való elkötelezettségéről,
4) az új, a racionalista építészetet tartja méltónak a fasiszta rezsim méltó és a jövő számára is kellően reprezentatív építészetének, amely képviseli és megvalósítja a fasiszta morált, a "férfiasságot, az erőt és a büszkeséget".
A petíció végén, a racionalista építészet melletti hosszas érvelés után, Mussolini nagyravágyásának ismeretében, Bardinak minimális kétsége nem lehetett azzal kapcsolatban, hogy a Duce elfogadja és támogatja a modern építészetet, s látszólagosan rábízva a döntést kijelenti, hogy "Mussolininek mindig igaza van". Majd a petíciót egy kiáltvánnyal is kiegészíti, hogy bizalmat kérjen a Ducétól, s utat nyisson a a fiatalok építészete, a racionalista építészeti mozgalom számára.

1/6

6/6



Mussolini pedig támogatta a "fasiszta építészetet", azaz a modernista építészetet, amelyben a birodalom nagyságát vágyott megjeleníteni. Tette ezt azért is, mert politikai-morális és emberi példaképének Augusztusz császárt (i.e.63 - i.sz.14) tekintette, akinek nevéhez nemcsak a Római Birodalom politikai-hadászati-hódítói-közigazgatási szempontból való megerősítése és felvirágoztatása fűződik, hanem olyan hatalmas, s egyben monumentális építészeti produktumok is, amelyek, a politikai reprezentáción túl, a tartósság és a hasznosság (firmitas-utilitas) kritériumának is megfeleltek, valamint a szépség (venustas) és a monumentalitás szempontjából is mintát adhattak: diadalívek, fürdők, vízvezetékek, amfiteátrumok, teatrumok, s egyéb középületek, de mocsarak lecsapolása, utak, hidak építése. Mussolininek tehát érdekében állt a Bardi hirdette építészet támogatása, hiszen új "nagy birodalmat" akart létrehozni. 1926. október 30-i beszédében, amelyet Reggio Emiliában tartott, a következőket hirdette meg: "A fasiszta rezsim a konkrét művein keresztül, a Haza arcának tényleges, fizikai, mély átalakításain keresztül kerül be és fog bekerülni a történelembe..."A feladat sokrétű: 1) új, de egyetemesen érvényes formát kell kidolgozni a rendszer politikai szempontból emblematikus és reprezentatív épületei számára (Casa del Littorio, Casa del Fascio, Casa dei Balilla, Palazzo del Governo, torony erkéllyel, bíróság, rendőrség, tüzoltóság, posta, templom, iskola, kultúrház, szálloda, kórház-szanatórium, vasútállomás - repülőtér, sportlétesítmények, vágóhíd + szociális lakásépítés típustervek alapján + parkok díszkutakkal és emlékművekkel), 2) ezeket az új épületeket és épületelemeket minden már létező olaszországi városban meg kell építeni (1926 és 1942 között az összes kis és nagy várost kiegészítették az emblematikus reprezentatív épületekkel), 3) az egyedi épületeken túl új városrészeket kell létrehozni, ahol a politikai tartalmú épületek kimelt helyet kapnak, 4) kapcsolatot kell teremteni a történelmi városok értékes, műemléki jellegű építészeti-urbanisztikai közege és az újonnan teremtett modern városrészek között, 5) új városokat kell építeni.

1926-42 között 180 pályázatot írtak ki városrendezési tervekre, amelyeken több száz, jórészt a fiatal generációhoz tartozó építész vett részt, akik ezáltal komoly munkához jutottak. Az országos pályázatokon csak olasz építészek indulhattak, hiszen nemzeti, jellegzetesen olasz új modern építészet létrehozása volt a cél, valamint meg kívánták mutatni az európai világnak az olasz építészet különállását és modernségében is tettenérhető egyediségét.

Homogén építészeti komplexumok minden nagyvárosban létesültek, amelyek megvalósításánál bátran nyúltak a történelmi városrészek átalakításához, illetve, esetenként háztömbegyüttesek lebontásához. A legpregnánsabb példa erre vonatkozólag Brescia új belvárosának létrehozása (1928-32 - Piazza della Vittoria), amelyet modellnek is tekintenek különösen a közepes nagyságú városok átalakítására. A Piacentini tervei nyomán és személyes vezetésével felépülő új városközpont a modernség abszolút megjelenésének mintájává válik: a politikai-ideológiai tartalom kifejezése mellett a helyi gazdasági-pénzügyi hatalom érdekeit kielégítő főteret építenek a racionalista építészet eszköztárát felhasználva.

2/6

3/6




Új központok születnek olaszországszerte a nagy és kis városokban: a kikötővárosok közül Trieszt, Bari, Messina, Nápoly, Livorno, Genova alakul át jelentősen bizonyos városrészein, az iparvárosok közül Bologna, Forlí, Ferrara, Szicíliában Enna, de különösen Milánó, Torino és Palermo centrumában épülnek új monumentális egységek. A legnagyobb átalakításokat azonban a fővárosban Rómában végezték, ahol a központban egyes egész negyedeket lebontottak, hogy széles utakat építsenek (Via Veneto), s az utak mentén monumentális reprezentatív középületeket (pl. minisztériumok) emeljenek, az antik fórumok romjait lefedve - Augusztusz császár urbanisztikai hagyományát idézve - kialakították a Via dei Fori Imperiali sugárutat, a város külső részein pedig egészen új negyedeket hoztak létre, mint az északkeleti részen (Viale Libia és környéke) vagy északon (Viale Giulio Cesare és környéke) vagy északnyugaton (Viale Vignola és környéke) a széles sugárútakra felfűzött színvonalas szociális lakásépületkomplexumokat, vagy délnyugaton a filmgyár architekturális egységét (Cinecitta), vagy a Garbatella nevű kertvárost. Rómában három önállónak mondható város is épült: az egyetemi város hatalmas együttese még viszonylag közel a történelmi városhoz, az 1942-re tervezett Olimpiai Játékoknak helyet adó Foro Mussolini (ma Foro Italico), s a kifejezetten reprezentatív céllal készült, a fasizmus 20. évfordulója alkalmából megrendezendő világkiállítás kirakatvárosa, az E42.

Fontos momentum 1928, amikor Mussolini megjelenteti a "Sfollare le citta" (Kiüríteni a városokat) című rendkívüli jelentőségű felhívását, amelyben a hagyományos városi kultúra helyett "mezőgazdasági központok" létrehozását hirdeti meg, s ezzel elindítja azt a nagyarányú városépítést, amely 1) a lecsapolt mocsarak helyén a mezőgazdasággal foglalkozó munkások számára felépülő "centro comunale agricolo" elnevezésű városok megvalósítását (Rómától délre az "Agro Pontinón" Littoria- ma Latina, Sabaudia, Pomezia, Aprilia, Pontinia, Foggia környékén számos kis település, Ferrara körzetében néhány község, mint pl. Tresigallo), 2) az egyes ipari tevékenységre szakosodott gyárak munkásai számára kialakított települések megépítését jelenti (északkeleten Torviscosa - viszkózagyár, északnyugaton Ivrea - Olivetti gyár, Róma mellett Guidonia - repülőgépgyártás, Szardínia szigetén Carbonia - szénbányászat, Szicíliában számos kisváros).

4/6

5/6



Ezeket az új városokat, melyekből a 30-as években 68-at építettek, tervezőasztalon készre tervezték meg, s nagyjából azonos koncepció alapján dolgozták ki, hiszen a "fasiszta város" kritériumának kellett, hogy megfeleljenek. Ennek megfelelően mindegyik város egy vagy - a nagyobb városokban - két központi, de egymással kapcsolatban álló, a tömeggyűlések befogadására is alkalmas tér köré szerveződik, amely egyrészt a közigazgatási központ a "kormányzói palotával", másrészt az egyházi központ a templommal, s megtalálható bennük a 30-as évekre kanonizálódott épülettípusok (mint a pártszékház, posta, kultúrház, rendőrség, bíróság, tüzoltóság, szálloda, iskola, vásárcsarnok, bank, vasútállomás, stb.). Totális városokat hoztak létre, amelyeket joggal lehet "fasiszta ideális városnak" nevezni, ahol a központ vagy központok körül épült szociális lakások, akár lakótelep jelleggel, akár kertes többlakásos házak sorával is szerves része a településnek. A tervezésben általában egy irányító építész vezetésével sok, főképpen fiatal építész vett részt, akiknek egy-egy speciális feladat jutott. A par excellence reprezentatív fasiszta város Sabaudia (1934) például több fiatal építész (Cancellotti, Montuori, Piccinato, Scalpelli) munkája nyomán született, de a nagy és elismert vezető építészek mellett (Piacentini, Libera, Terragni, Calza Bini, Aschieri stb.), akik szintén részt vettek a pályázatokon, kapott feladatot minden, a racionalista építészet elveit elfogadó, s ennek jegyében tevékenykedő építész.

Kétségtelen, hogy a két világháború közötti Olaszországban rendkívüli építési (út-, vasút-, csatornahálózat, ipari létesítmények) és építészeti (egyedi középületek és lakásépítés, valamint egész városok) konjunktúra volt, amely jelentősen, s joggal mondható, hogy pozitívan alakította át az ország képét, de egyben az építészeti gondolkodást is, amely mindmáig tettenérthető a modern kortárs olasz építészetben. Ennek az építészeti kultúrának a tudományos vizsgálatával a 70-es évek óta foglalkoznak behatóan a kutatók, akik maximálisan arra törekszenek, hogy ideológiai befolyásoltságtól mentes objektív képét rajzolják fel a két világháború közötti olasz építészetnek: a számos összefoglaló jellegű munka, tanulmánykötet mellett alapos és elmélyült monográfiák jelennek meg sorban az egyes városok építészetéről és az egyes építészek tevékenységéről.

A teljes cikk pdf-formátumban olvasható!

Fotó és szöveg: Ordasi Zsuzsa

A cikk első megjelenése: ART LIMES, 2004. 1. Tatabánya, Diktatúra és művészet 1-2., 29-36.old.

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk