Pályázatok

Pályázat Pro Architectura díjra

1/0
Hirdetés
1/0
Pályázatok

Pályázat Pro Architectura díjra

2010.03.04. 12:21

2010. évi Pro Architectura-díjakra a pályázatok benyújtásának, illetve postai feladásának határideje április 23., péntek

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium hirdetménye

a 2010. évi Pro Architectura-díjak adományozásáról


A miniszteri rendelettel szabályozott Pro Architectura-díj egy adott építészeti alkotás kiemelkedő színvonalának elismeréseként a tervező építész(ek) számára adható miniszteri kitüntetés.

Az adott mű megalkotásában tervezőtársként együttműködő, a kiemelkedő eredményhez alkotói minőségben hozzájáruló két vagy több építész tervező között a díj megosztható, ha erre vonatkozó előzetes megegyezésükről mindannyian írásban nyilatkoznak. Nyilatkozat híján a szerzőként első helyen feltüntetett, illetve a pályázatot benyújtó építész tervező kapja a díjat. A díjat ugyanaz a személy több alkalommal is megkaphatja, de öt éven belül csak egyszer. Évente legfeljebb öt díj adományozható. A díjjal emlékérem, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár.

A díj átadásának napja minden évben az Építészet Világnapja, október első hétfője, amely az idén 4-ére esik.

A díjat a Pro Architectura Díj Bizottság javaslata, illetve megfelelő előterjesztés alapján az építésügyi ágazat felügyeletét ellátó miniszter adományozza.

A Pro Architectura Díj Bizottság elnöke Fegyverneky Sándor országos főépítész, főosztályvezető, a Bizottság tagjai Karácsony Tamás DLA, Kertész András DLA, Koller József, Marosi Miklós, Rudolf Mihály DLA és Sáros László DLA, Ybl Miklós-díjas építészek. A Bizottság titkára Zsilinszky Gyula (tel: 441-7779, e-mail: gyula.zsilinszky/kukac/nfgm.gov.hu)

2010. évi Pro Architectura-díjakra a pályázatok benyújtásának, illetve postai feladásának határideje április 23. (péntek), 14.00 óra

A díj adományozására olyan épülettel (művel) lehet pályázni, amely minden tekintetben szabályos körülmények közt valósult meg, a benyújtási határidőt megelőző egy évvel korábban már szabályosan használatba vették, illetve folyamatosan használják, továbbá amelynek a bírálat keretében történő helyszíni megtekintését a tulajdonos (kezelő) lehetővé teszi.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a pályázó(k) nevét és elérhetőségét (postacím, telefon, e-mail) a pályázati dokumentáció elején, jól látható helyen, illetve módon,
  • a pályázó(k) szakmai pályafutásának tömör ismertetését,
  • az épület tervlapjait és műszaki leírását a mű áttekintéséhez szükséges tartalommal,
  • az épületről készült fotókat, továbbá CD-t, (utóbbit lehetőleg PDF formátumban)
  • tervezőtársak (szerzőtársak) esetében egyenként aláírt közös nyilatkozatot arról, hogy egyetértésben, közös akarattal pályáznak a díjra,
  • a pályázó(k) nyilatkozatát arról, hogy amennyiben nem kerül(nek) a díjazottak közé, hozzájárul(nak)-e a mű kiállításon való bemutatásához?

Fentieken kívül a pályázathoz csatolható minden olyan további dokumentum, adat vagy mértékadónak tekinthető vélemény, amely az elbírálást segíti, illetve amelyet a pályázó(k) a bemutatkozáshoz lényegesnek tart(anak).

A pályázati dokumentáció említett részeit egybekötve, min. A/4, max. A/3 formátumban kell benyújtani.

A pályázatok postán beküldhetők a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Építésügyi és Építészeti Főosztálya címére, vagy személyesen benyújthatók ugyanezen Főosztály titkárságán. (1077 Budapest, VII. Kéthly Anna tér 1. II. em.; tel.:06/1 441- 7770)

Pro Architectura Díj Bizottság

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.