Patartics Zorán: A fák fittyet hánynak a retorikára (részlet)

A teljes cikk eredetileg az Echo 2004. júliusi számában jelent meg.

Parkok parkolópályán

Pécs parkjainak állapotát felemlíteni több mint időszerű. Ráadásul aktuális is, hiszen egy 2010 évi Európai Kulturális Főváros aspiráns nem engedheti meg magának, hogy parkjait majd 2009-ben késztesse megújulásra, gyógyulásra és növekedésre. A parkok nem zsarolhatók, a fák nem fognak kötbér terhe alatt esztelen, meggondolatlan és önkényesen szabott határidőkre nőni. Ebben legalább függetlenek. A fák nem sürgethetők. Bennünket lehet lényegi kérdések felett megállás nélkül keresztülhajszolni, de a fákat nem.

 

5/5

1/5

 

Illúziók és benyomások

Ha a város parkjainak állapotát említjük, bizonyosan megjelenik bennünk egy ideális park képe, amely ha tovább kutatunk magunkban kiderül, hogy nem is ebben a városban van, csak emlék vagy élmény. Vannak ugyanis a parkok használatával kapcsolatban bennünk olyan elvárások, ideák, amikre pécsi parkokban jelenleg(!) alig lelhetünk. Ez a virtuális jelentéstartalom jelzi a mélyen meglévő igényt, és annak természetét: a városi létben a parkok iránti vágyódás és a szükséglet erejét. Végigpásztázva Pécs számba vehető parkjait csalódnunk kell, ráébredünk a belső mérce látszólagos mivoltára.

Azt mégsem állíthatjuk, hogy Pécsett alapvető probléma volna a zöldterület hiánya. Ennek egyik tényezője a Mecsek. Bár a hegyre felkúszó város erős dinamikát mutat, az erdő még mindig hatásos, pozitív érzetet kelt. Egy másik tényezője, hogy a növényzetnek valami módon kedvez az elhanyagoltság, már amennyiben nincs korlátozva a terjeszkedése. A harmadik tényező, hogy az ötvenes-hatvanas évek uránvárosi és meszesi beépítései során, de még a Kertváros építésekor is a parkosítás valóban városépítészeti súlyával kezelt kérdés volt. Különösen, szinte látomásszerűen Uránvárosban, ahol platánsorok árnyékában sétálhatunk az utcán, és a beljebb, a keretes szövetbe rendezett lakótelepi - mindössze 3-5 ház alkotta - egységek mindegyike zöldbe ágyazott játszótereket foglalt magában, melyeken keresztül az utcával párhuzamosan akár egy városrésznyi terület bejárható. A bizonytalan igeidő - múlt és jelen - annak a ténynek szól, hogy ma ugyanitt filmekből ismert harlemi hangulattal szembesülünk: a játszótereket felverte a gaz, a növényzet elvadult, a tárgyak roncsokként terhelik a környezetet. Nem kell csodálkozni, hogy a nemtörődés nyomában lumpen használók vették birtokba a felületet, és magukra hagyott tárgyait.

Az Uránváros ilyen értelemben az egyébként valós pénzhiányra hivatkozó, de nemtörődöm szemlélet emlékműve lett. A meszesi városrész sorsa ugyanilyen. A Szigeti városrészben és a Kertvárosban is súlya volt a parkosításnak, mint minőségi és szerkezeti tényezőnek. A város említett szöveteiben a korai nagyvonalú elképzeléseknek és a véghez vitt kertészeti terveknek köszönhetően ma a házak közé szinte erdők nőttek, számos uránvárosi utca nyaranta ligetté változik. De a fák erdővé gyarapodása általánosságban a belváros feletti városrészre is elmondható. Az imponáló mennyiség mellett a zabolátlanság nyilvánvalóvá teszi, hogy egy rendezett városképben a tekintélyes zöldhöz az épített környezettel való harmónia- és aránykeresés ugyancsak hozzá tartozik.

A belváros más kérdés. Itt az örökség alapvetően meghatározza a parkosítás mértékét, csak minőségükről érdemes elemzésekbe bocsátkozni. A benyomások szintjén a Sétatér és a Szent István tér meghatározó. A két szép adottságú és gondozott park olyan emelkedettséget okoz bennünk, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni az elhanyagolt területekről, vagy az utcák és terek hiányosságairól. Ezt erősíti az is, hogy a belváros kisebb felületein jelen van a gondozás, ami leginkább a díszkertek virágos mezőiben nyilvánul meg. Állandó frissítésük jó érzést kelt. Az már más kérdés, hogy ezen felületek valóban városi kertészeti gesztusok-e minden esetben. Határozott véleményem, hogy vannak ennek jó példái, és van, ahol szánalmat kelt. Ugyanígy szánalmat ébreszt minden jó szándék és áldozat ellenére a fadézsákban kihelyezett növények sokasága. A fákat és cserjéket ezek nem helyettesítik, árnyékot sem adnak, nem bírnak valódi építészeti értékkel, de nevetségesek, útban vannak, és nagyon sok munka van velük (gondoljunk csak a téli tárolásra, a dézsák felújítására!), és ebből következően költségesek is.

A történelmi belváros északi és nyugati határa minőségben kiemelkedik a fent említett példák közül. A várfal menti terület kifejezetten gondozott. A fal növényekkel befuttatása szép gondolat, de csak egy bizonyos határig. Ma ezen a határon túl vagyunk, a futónövények kezdik felfalni a városfalat.

A tematika szempontjából érdemes még külön említeni két területet: a várfaltól délre esőt a pályaudvarig, a Megyeri út és a Zsolnay domb között, valamint a várfaltól északra a Magaslati útig, a Sörgyártól a Tettyéig. Míg a déli terület hagyományosan olyan városépítészeti egység, melyben a parkok funkcionálisan tervezettek, addig az északi terület zöldfelületei jellemzően úgy jöttek létre, hogy a természetes vegetációba beszivárgott az épített környezet. A meghatározás nem ül teljesen, de a benyomás szintjén talán elfogadható, és a zöldterületek érzékelése ezen az alapon különbözik. A zöldfelületek mértéke jelentős, de épp oly elhanyagolt, mint az említett uránvárosi példa esetében. Ezen területekről nem kevés archív képeslapot ismerünk. A valaha volt állapotokat a maival két szempontból is érdemes összevetni:

1. A korai fotókon a fasoroknak és parkoknak városépítészeti jelentőségük van, ekképp egy identitás hordozói, és ennek megfelelő becsben is lehettek;
2. Mai városképünk lényegesen zöldebb! Adódik a kérdés, hogy ha a zöldek aránya ilyen imponáló módon növekedhetett, miért kell azzal együtt járjon elhanyagoltságuk?

Összegezve a benyomásokat:
1. A zöld mennyisége jelentős és az érzékelésben jelen van,
2. A városi zöldfelületek érzékelhető tömege a rendszerváltást megelőző időszakokat dicséri, békebeli és átkos idők e téren egyenrangúak, míg az utóbbi tizenöt esztendő szégyenfolt - talán csak a városfal menti terület a kivétel,
3. A jelen állapotban városi léptékű kertészeti koncepció nem érzékelhető,
4. Az viszont markánsan, hogy nem fordíttatik jelentős energia, figyelem és szakértelem a meglévő zöldállomány megóvására és karbantartására,
5. A Belvárosban a dolgok rendben lévőnek tűnnek - elfogadva a történelmi környezet adottságait -, de a virágoskertek és a dézsák rengetege a jó szándék mellett is erőtlen képet adnak, ugyanakkor a pozitív példák feledtetik a teljesen elhanyagolt felületeket;
6. Az Uránváros és Meszes a városépítészeti léptékű kerttervezés szép példája, amely méltatlan elhanyagoltságában is impozáns, de egyszersmind jól mutatja a város anyagi és a legalább ugyanekkora szellemi és morális válságát,
7. Az új keletű parkosítások közös nevezője, hogy az utak szinte kivétel nélkül kacskaringós vo-nalvezetésűek, aminek feltehetőleg valamilyen romantikus szépelgés lehet a hátterében (evvel szemben érdekes: a Szent István téren, vagy a Sétatéren a geometrikus, fegyelmezett rend erő- teljesebb!).

 

 

Fogalmak, tartalmak, minták

A városi park jelentése és tartalma nem választható el méretétől - mint oly sok más kérdésben, minőségi és mennyiségi szempontok egymásra hatását nem lehet megkerülni. Ha ezt az alapvetést elfogadjuk, belátható az is, hogy a parkok léptéke és száma sem függetleníthető a város léptékétől és szerkezetétől. A parkokról beszélni azért is veszélyes a fogalmak tisztázása nélkül, mert a köztudat hajlamos a parkot összemosni a parkosítással. Bevallom, magam sem tudom e két kérdést élesen elválasztani, főképpen azért, mert mindkét terület elhanyagoltságát ugyanarra a mentális és szakmai hiátusra vezetem vissza. A kérdést bennem egyébként egy prágai kirándulás lenyűgöző élménye állandósította. Prága, amely Pécsnél hozzávetőleg hatszor nagyobb, természetesen másik léptékű település. A lépték növekedésével az intenzitás fokozódik, a parkok létesítésének nehézségei is növekszenek, de növekszik a zöldterületek iránti igény is. Prágában lenyűgöző, hogy a történelmi belvárosból gyalogosan elindulva bármely irányban, negyedórányi távolságban rálelünk egy, a parkosítás által is jelentőssé tett városi térre, vagy parkra. Ezek a parkok valóban városi parkok, a városlakó igényeit hivatottak kielégíteni. Ez felismerhető funkcióikban és komponáltságukban is. Vannak parkok, melyek egyszerűen csak üdítő szigetek, vannak, amelyeknek néhány utcányi, és olyanok, amelyeknek városi léptékű vonzása van. Van, amelyiknek a feladata nem több mint ebben a minőségben a forgalmat átvezetni, és van olyan, amelyiknek beltartalma a városszerkezet jelentős elemévé teszi. Előbbit a fő csapások építészeti és kertészeti megfogalmazása jelzi, utóbbi minden gesztusában időtöltésre tervezett. És van olyan is, melynek jelentősége látványában van, így annak elsősorban fókuszpontjában elhelyezett, jól megválasztott léptékű eleme - szökőkút vagy szobor - szimbolizálja a park jelentőségét és funkcióját. Evidenciák ezek, de a jelenben, Pécsett mintha híjával volnánk a kellő tisztánlátásnak.

A város kertészeti minőségének tárgyalásához, és abban a parkok értelmezéséhez célszerű láttatni néhány idemosott fogalom tartalmi különbözőségét. Könnyen hajlamosak vagyunk parkokként említeni a kerteket is. Nyilvános, vagy látogatható kertekről van szó elsősorban, amelyek sok hasonlóságot mutatnak a parkkal, de lényegi különbség, hogy azok mindig egy zárt világot alkotnak, kifelé határokkal. Ez látszólag kicsiny különbség, valójában azonban nagy. Egy kertnek ettől az elzárt-megnyitott természetéből eleve következik intimitása, a belépés szimbolikus, és a helyesen választott kertészeti megoldások is erősítik e jellegét. A kertben a figyelmet apróbb léptékű történések kötik le, a nagyobb lépték csak a bejárással, mint átéléssel tapasztalható meg műként. Nem úgy a parkok, amik a városból szemlélve is többnyire látványelemek, s maguk is rendszerint belső távlatokkal bírnak. A parkok a határaik mentén is minőséget teremtenek, és e határ átlépése ritkán szimbolikus. A kertektől elválaszthatatlan annak tulajdonosa, a parkoknál ez nem mindig egyértelmű, és a városi parkoknál pedig egyenesen fontos a közösségi érzet.

Pécsett sajátosság kisebb egybefüggő zöldfelületek parkszerű kertészeti megfogalmazása. Ez azonban nem több szakmai manírnál, és ettől ezek a területek nem lesznek többek parkosított felületeknél. Számtalan ilyen játszótér van, vagy újabban épületek menti parkosítások, mint például az ÁRKÁD hátsó udvara, vagy az Európa tér a Kereskedők Háza mellett. A parkosítás amúgy helyénvaló dolog, és minőségéből sok minden lemérhető. A parkosításnak egy Pécsett és általában a vidéki városokban aktívan űzött megnyilvánulása a virágos városi díszkert. Díszítő értéke jól értékelhető, van benne kedvesség, a törődést jól közvetíti (ezért hatásos és kedvelt is), de a növényzet megjelenítésének könnyű, és nem éppen nagyvonalú módja. Ez Pécsett az egyébként kertészetileg is bizonytalan Széchenyi téren látványos, az Irgalmasok templom előtt határozottan helyénvaló és szerethető, a Sétatér környékén többnyire rendben lévő, de már részben bizonytalan, a Barbakán alatt zavaros, a Citrom utcában pedig egyszerűen szánalmas eszköz. A helyénvaló kontra szánalmas általában két dolgon dől el. Egyik, hogy az adott helynek milyen léptékű és természetű kertészeti eszközökre van szüksége, s ehhez képest a virág-ágyás-eszköz milyen súlyú. A másik, hogy a virág-ágyások csak kísérői-e egy adott felületnek, vagy annak valós minőséget kölcsönöznek-e.

 

 

Néhány megállapítás

1. A városi stratégiai kérdések között nem szerepel a városszöveten belüli parkok használata és minősége - még ha ilyen jellegű kommunikáció esetleg van is. A városi park mint problematika pedig a kommunikáció szintjén sincs jelen.
2. Városi léptékű és karakterű élő park ma Pécsett csak a Szent István tér és a 48-as tér. A városi park műfajhoz szükségesek a helyes felismerések, a határozott szándékok, valamint a kellő szakmai felkészültség. Leszögezhető az is, hogy a helyénvalónak talált parkok olyan korban születtek, amikor a város-szerkezeti kérdések között erős szempont volt a városépítészet is. Nem véletlen, hogy ma csak a parkosítás kérdése merül fel, a parkok kérdése pedig nem.
3. Pécsett nem fedezhető fel semmi abból, ami ma Európában zajlik: az építészeti tettek legalább olyan jelentősek a közterek és parkok területén, mint az építészeti beruházásokban - a városi léptékű park építés koncepcionális és elemző, a kortárs építészetnek újra méltó partnere.
4. A néhány kiemelt jelentőségű, az idegenforgalomba is kapcsolhatóktól eltekintve a parkok állapota leromlott, s annak feljavítására hatékony beavatkozás nem történik, a meglévő javak tönkremenetelét a város tétlenül szemléli. A hivatkozási alap természetesen a szűkös forrásoldal.
5. A parknak nem tekinthető városi zöldterületek sorsa ugyanez. A rendkívül kis számú kivétel (északi és nyugati várfal mentén és Európa tér) alapjában nem változtatja meg a képet. A meglévő faállomány frissítésre és gondozásra szorul.
6. Sajnálatosan hasonlatos az egyházi területeken a látogatható kertek állapota is.
7. Ugyancsak az enyészet kikezdte a jelentős intézmények kertjeit is, rekonstrukciójukhoz többnyire állami pénzek volnának szükségesek. Ismerve az ágazatok gazdasági és politikai problémáit erre a belátható jövőben nem lehet számítani.
8. A parkosított minőség nem pusztán növényeket jelent, de annak megfelelő gyalogos utakat, burkolatokat, mérnöki műtárgyakat, kutakat és utcabútorokat is. E téren még a növények állapotához képest is elkeserítő a helyzet. Utcabútorokat csak a belvárosban cserélnek. Sokuk meggondolatlan, zavaros dizájn, tartóssága nem felel meg a követelményeknek, és nem érezni egy tervezett, és elérni kívánt arculatot. Ez a hiányosság alapvető hatással van a parkok használhatatlanságára.
9. A kevés elkészült, vagy fenntartott parkosításban nem érezni a városléptékű gondolkodást, csak kertészeti beavatkozásnak tekinthetők, többnyire kimerülnek tervezetlen, vagy rosszul tervezett kiültetésekben, céltalanul kanyargósra tervezett kiselemes beton térkő utak építésében, egy kis füvesítésben, és főként virágos kertekben. Ebből látszik jól, hogy a koncepciótlanságban, és a szakmai szempontok rossz megítélése miatt a kevés elköltött pénz is rosszul hasznosul. Amely területekre pedig a rosszul elköltött pénzeket fordították, ott újragondolásukra sokáig nem lesz lehetőség. A legnagyobb veszély e területen is a látszatokra törekvés.
10. A fentieknek mintegy bizonysága, hogy Pécsett látványosságszámba megy, ha valakit leülni látunk a fűbe egy félórára.
11. A kevés városi kertészeti megnyilvánulásból az érződik, hogy a kertészet, mint gyakorlat, valamilyen romantikus képzethez is kötődik. Ez a képi-lelki vágy a város építészetében is jelen van (bár itt az utóbbi négy-öt évben mutatkoznak jelei a fegyelmeződésnek), de a kertészeti megnyilvánulásokban teljes ennek hegemóniája. Valós veszély, hogy amennyiben lehetőség nyílik némely területek rekonstrukciójára, úgy ez a bizonytalan, formalista kertészeti trend ránehezedik a városképre. El lehet mondani, hogy a világban zajló folyamatoktól a város e téren teljesen elszigetelte magát.
12.És végül: a városnak a parkokhoz, kertekhez, a zöldterülethez mutatott viszonya annál is inkább meghatározó, mert az minta és mérce a magánterületek tulajdonosai számára. Mindenki tudja, hogy az igényes közterületek között a gazdák is nagyobb törődést mutatnak saját területükkel. Egy lezüllött, érdektelen közmegítélés azonos hozzáállásra inspirálja őket.

A teljes cikk pdf. formátumban olvasható, eredetileg az Echo 2004. júliusi számában jelent meg.